Europe: War Of Kings

írta CsiGabiGa | 2015.04.02.

Megjelenés: 2015

Kiadó: UDR Records

Weblap: http://www.europetheband.com

Stílus: Hard rock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

A Europe egy hard rock zenekar volt a nyolcvanas évek elején, Joey Tempest énekes szerzeményeire épített muzsikájukat a Michael Schenker és Gary Moore rajongó John Norum gitárjátéka tette átlag felettivé, akinek szólói a példaképek iskolájának megfelelően egyszerre voltak szinte dúdolhatóan dallamosak és briliánsan technikásak. Billentyűs nem is szerepelt ezeken a lemezeken, a minimál-harmóniákat maga Tempest tette a zene alá. Aztán jött Mic Michaeli megjelenése, a 'The Final Countdown' átütő sikere és a kiadói nyomásra erőltetett glam rock vonal meglovaglása. Norumot ez már nem érdekelte, inkább szólólemezeket készített, a Europe Kee Marcelloval csinált még két fergeteges lemezt ezen a glam rock vonalon, aztán jött a grunge térhódítása, és a glamnek befellegzett. Öt lemezzel a háta mögött a Europe feloszlott.

A 2000-es évek elején jött újra össze a „nagy felállás”, a 'The Final Countdown' legénysége, de Norum kikötötte, hogy azt a zenét továbbra sem hajlandó játszani. Elindultak hát egy egészen más irányba. A 'Start From The Dark' sötét tónusú, középtempós, súlyosabb riffekkel tűzdelt zenéje után a 'Secret Society' átcsapott annak ellentétébe, megpróbáltak a 80-as évekbeli zenéjüknek valamiféle Alter Bridge-féle reinkarnációjával visszatérni a slágerlistákra, de ütős slágerek nélkül ez zsákutcának bizonyult. Ráadásul a koncerteken egyfajta tudathasadásos érzete volt az embernek, amikor egymás mellett hallotta a Got To Have Faith-t, a Secret Societyt és a Rock The Nightot.

A 'Last Look At Eden' lemezzel sikerült egy olyan, Hammondokkal tarkított hard rock muzsika irányába fordulniuk, amilyet akár a 80-as években is játszhattak volna, ha nincs az a glames pálfordulás. A 'Bag Of Bones' ugyanennek kicsit bluesosabb folytatása volt, egyeseknek talán jobban is tetszett, én örülök annak, hogy az újjáalakulás utáni ötödik albumot, a 'War Of Kings'-et inkább érzem édeninek, mint túl csontosnak.

„Királyok háborúja” – micsoda fennkölt cím egy sakkjátszmához. És micsoda fennkölt cím egy lemezhez. Egy lemezhez, amely a nagy sakkpartiról szól, ahol a sakktábla maga az élet. A Europe-nak ez a tizedik lemeze, és remélem, ez még nem a végjáték, mert most kezdem igazán élvezni. Joey Tempest nyilatkozta, hogy ez az a lemez, amit mindig meg akartak csinálni, és hajlamos vagyok ezt elhinni neki. Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath hagyományokon érlelt muzsika ez, benne van minden, amit Mic Michaeli nem játszhatott el annak idején a Europe-ban, de kiélvezhette Glenn Hughes vagy Nikolo Kotzev (és a Brazen Abbot) háttérzenészeként, a svédek ritmusszekciójával együtt a zenekar ideiglenes feloszlatása után.

Igazi nyugodt, középtempós Deep Purple-hangulat a címadó dalban és a The Second Dayben (a két kedvencem), néhol egy kis Thin Lizzy dobtémával megbolondítva, mindez megfejelve egy-egy jól eltalált Tempest-dallammal a refrénben és Michael Schenker ízű szólóval. A Praise You-ban Robert Plant-szerű énektémákat hallhatunk Black Sabbath alapokra helyezve, míg a Children Of The Mindban pont fordítva, az egy zeppelines (g)riff-szárnyakon (Immigrant Song) repülő dal szabatosan megfogalmazva. A Nothin' To Ya mintha a Whole Lotta Love reinkarnációja akarna lenni, és a záró Light Me Upban megint a Led Zeppelin hatás dominál. De közben mindig ott van körülöttük annyi Hammond, ami az említett két bandában nem, csak a Deep Purple-ben volt megszokott. Az Angels (With Broken Hearts) pedig egy Gary Moore hatású lassú blues, Coverdale-es ének próbálkozással. Mondjuk Still In Love With You a Whitesnake feldolgozásában. Megvan? A Hole In My Pocket a Thin Lizzy Cold Sweat vagy a Deep Purple Speed King vonalán akart továbbmenni, magam sem tudom. Szerintem ők maguk sem. Engem nem győzött meg, ahogy a Blackmore-osan keleties téma (a la Eyes Of Fire) sem a Rainbow Bridge-ben.

A leginkább kilógó két dal a lemez közepén a California 405 és a Days Of Rock 'n' Roll, melyek a 80-as évek glam rock dallamvilágát próbálták visszaidézni. Az előbbi az a fajta nyugodt muzsika, amiből Roger Taylor egy egész albumnyit rakott össze a 'Happiness?' című lemezre. Azt végtelenítve el tudom hallgatni, ha éjszakába nyúlik a munkám. Első blikkre talán unalmasnak tűnik, de olyan, mint a Sacher torta, amire azt mondod, hogy a sznobok édessége, aztán amikor megkóstolod, rájössz, hogy ez olyan, mint nagymamád lekvárral töltött csokis piskótája, amit mindig is imádtál. A Days Of Rock 'n' Roll meg Norum egyetlen engedménye a glam rock irányába. Igazi napfényes dal, nyolcvanas évekbeli dallamszólóval és olyan feelinggel, ami a koncertek nagy kedvencévé teheti. Kövezzetek meg, de én nagyon élvezem! Egyébként ezt az egy dalt, ahogy a nagy időszak slágereit is, Tempest önállóan szerezte. A többi nótába besegítettek a zenésztársak, leginkább Michaeli – aki fő zeneszerzővé lépett elő Tempest mellett – és a producer is, az a Dave Cobb, aki a California Breed és a Rival Sons lemezeit is készítette.

A limitált kiadás bónusza egy instrumentális dal Norumtól. Egy instrumentális! Az első két lemez óta nem szerepelt ilyen a Europe lemezeken! A végén pedig amolyan rejtett dalként a War Of Kings szólója folytatódik, kb. ott, ahol az első szám végén lekeverték. Így furcsa módon, de rátették bónuszként a címadó dal bővített változatát is. Csak össze kell vágni: dolgozzon meg érte a hallgató!

Pontszám: 8