Sylosis: Dormant Heart
írta P.A. | 2015.03.05.
Megjelenés: 2015
Kiadó: Nuclear Blast
Weblap: http://sylosis.com
Stílus: Thrash/death/progresszív metal
Származás: Nagy-Britannia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Sylosis a jól bevált, ősi receptet követi, vagyis egy vastag riffre egy még vastagabbat pakol, majd megtámogatja egy kis melódiával, hogy az emészthetővé váljon, és amíg a kezdeti időszakban a Bay Area thrash törvényeit kispolgári alázattal tartotta be, az évek múlásával egyre több stílus jegyeit szivárogtatta zenéjébe. Ma már ott tart az angol banda, hogy a már említett thrash hatások mellett death, progresszív, sőt még metalcore elemek is fellelhetők repertoárjukban. A zenekar ereje viszont abban mutatkozik meg, hogy ezen jellegzetes panelek közül tudnak úgy szemezgetni, hogy lehetőleg csak a legjobbak kerüljenek a zenébe. Persze egy thrash riffet csak a szilárdsági mutatói alapján lehet kategorizálni, hiszen ez a műfaj olyan, mint egy éltes bőrdzseki, ami akkor jó, ha a sörtől annyira megkeményedett már, hogy megáll a sarokban, így ebből a szempontból nem kell különösebb elvárásokat támasztanunk a Sylosis új lemeze kapcsán. A riffek acél keménységűek és rinocéroszbőr vastagságúak, így az igazi élményt a változatos dallamvezetés, a progresszív metalosan ötletes dalstruktúrák és Josh kifejező bömbölése adja. Még szerencse, hogy a metalcore-t tényleg csak érintőlegesen, némi dallamos ének formájában használják, és nem adják meg magukat a nyugati metal színtérre nehezedő trend nyomásának, így nem a pubertás kor frusztráltságának művi agressziója árad a dalokból, hanem az őszinte és valóságos fajta.
A zenekart Josh Middleton gitáros-énekes és Carl Parnell basszusgitáros alapította 2000-ben, és habár úgy tűnik, hogy a banda szekere jól megy (szerződés a Nuclear Blasttal, turné többek között a The Black Dahlia Murderrel, az In Flamesszel, a Hellyeah-val és a Lamb of Goddal), mégis egymásnak adják a kilincset a zenészek. Legutóbb Rob Callard dobos intett búcsút még a 'Dormant Heart' megjelenése előtt, hogy a biztos megélhetést jelentő polgári foglalkozására koncentrálhasson. Persze manapság már nem újság, hogy a nyugati bandák is egyre nehezebben élnek meg a zenélésből, de az anyagi nehézségek és az abból fakadó tagcserék nem törték meg a Sylosis fejlődésének ívét, és ezt jól példázza az új korong is, mely a legérettebb, legátgondoltabb mű a zenekar eddigi életművében. A 'Dormant Heart' rutinosan hozza az agresszív, thrashes kirohanásokat, de sokkal bátrabban és változatosabban nyúl a death vagy a progresszív metalhoz, mit elődei. Josh erőteljes vokalizálása az, ami főként a dallamos death metalt hozza a zenébe, de az igényesen kidolgozott, rendre fülbemászó melódiák is a göteborgi death metal szintér legjobb pillanatait idézik meg. Kár, hogy az In Flames már nem képes olyan sodró, vad és mégis ragadós dalokat írni, mit az itt hallható Harm vagy a Mercy.
Habár az egyes dalokon belül a gyakori tempó- és témaváltások, valamint a szépen átgondolt velős szólók gondoskodnak a változatosságról, a lemez összességében egységes egészet alkot. Egyedül a hosszúra nyújtott záró ballada, a Quiescent lóg ki a sorból hatásvadász dallamaival, melyek a Limp Bizkit Behind Blue Eyes című dalát juttatják eszembe, ezért nagy kényszert érzek, hogy itt kikapcsoljam a lejátszót. Pedig bónusznak egy sötét doomba hajló tétel (Pillars Erode) és egy parádés Smashin' Pumpkins feldolgozás, a Zero jutott, melyben Josh olyan brutális vokalizálást mutat be, hogy azt tanítani kellene. Nagy kár, hogy ez a dal megszólalásában elmarad a lemez többi részétől.
Legutóbbi hozzászólások