Leander Rising: Öngyötrő

írta Hard Rock Magazin | 2015.01.28.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Hear Hungary

Weblap: http://www.leanderrising.com

Stílus: Modern metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Emlékszem, milyen izgalmas időszak volt az életemben, amikor felfedeztem az akkor még egyszemélyes projektként működő Leander zenéjét. Új volt, friss volt, ropogott is, és egyfajta meghatározatlan űrt töltött be, egy hiányzó színt hozott a magyar metal élet palettájára. Már akkor egyértelmű volt hősünk rendkívüli dallamalkotó tehetsége, ami a zene alapját képezte. Egyik szám és feldolgozás jött a másik után, szépen lassan patinás, sokat próbált nevek gyűltek hősünk köré és összeállt a Leander Rising, amely tavaly immár második albumát készítette el. A ’Szívidomár’-ra egyfajta összegzésként is lehet tekinteni, mely magába foglalta a Youtube-korszak legfényesebb ékköveit, valamint természetesen új nóták is kerültek rá. Mégis valahogy az ember nehezen kezel teljes értékű albumként egy olyan lemezt, aminek szinte a felét már évek óta ismeri. Mindennek ellenére a ’Szívidomár’ rendkívül erős anyag lett, ami magába foglalta az összes olyan értéket és tulajdonságot, ami Leanderék zenéjét különlegessé és egyedülállóvá tette. Számomra az az album egyfajta ígéret volt. Egy ígéret, hogy nemsokára lerobbantják a fejem, csak győzzem kivárni. Hát vártam. És bár a fejem a helyén maradt, de azért sikerült egy kicsit odapörkölni neki.

Az ’Öngyötrő’ a ’Szívidomár’-ral ellentétben sokkal visszafogottabb borítóval hívja fel magára a figyelmet, ezzel ellentétben a zene már kevésbé az, sok területen előrelépést hallhatunk az előző lemezhez képest. A hangzás továbbra is nagyon vastag és erős, a vájtfülű hallgatónak sem lehet rá egyetlen rossz szava, az első hangtól kezdve lehet hallani, hogy rendkívül nagy hangsúlyt fektettek a zenekarban a tiszta, érthető, de mégis nyers és testes hangzásra.

A Szerelmes dal vontatottan lendületes riffel indul, egészen jó felütésnek, remekül belövi a hangulatot. Ebben a nótában fel is vonultatnak szinte mindent, ami a zenekart és az albumot jellemzi. Bár első hallásra nekem kicsit természetellenesnek tűntek a váltások a málházós és melodikus részek között, nem volt valami folyékony, de sokadik hallgatásra azért már javult egy kicsit a helyzet. Kérdés, hogy érdemes-e egy lendületes és kemény dalt ilyenekkel megszakítani.

Innentől kezdve egészen az 5. számig remekül tartja az album a lendületét, ami részemről nagyon dicséretes, mert túl sok olyan bandát hallottunk már, akik az első nóta katarzisa után a másodikkal ki is nyírják a hangulatot. Ebből az első blokkból mindenképpen kiemelném a Véget ér a tél és a Győzelem nélkül című dalokat. Nagyon jól működik a kémia ezekben a nótákban, az erre fogékony hallgatót egészen magukba tudják szippantani. A Győzelem nélkül refrénje számomra az egyik nagy csúcspont, kár, hogy nem halljuk túl sokszor.

Meg kell jegyezzem – amit már akkor megállapítottam magamban, amikor megismerkedtem az együttessel –, nagyon nagy dolognak tartom, hogy az együttes szövegeinek döntő többsége magyarul van. Egy régi és elterjedt trenddel mennek szembe Leanderék, persze nem teljesen, hisz náluk is előfordulnak angol szövegek, de nem ez képzi a repertoár gerincét. Összességében szerintem nagy telitalálat volt, hogy a magyar nyelv mellett törtek lándzsát, mert ez az, amitől valahogy a miénk lesz ez a zenekar. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha nekem egy külföldi barátom azt mondja, hogy mutassak már neki egy magyar metal zenekart, akkor egy pillanatig sem gondolkoznék… A szövegek most is nagy gonddal és költői igénnyel íródtak, s bár túlnyomórészt a Leander Risingtól megszokott minőséget halljuk, ám sokszor nem tudták elkerülni a giccses fordulatokat és sablonokat.

Nagy mázlinkra ismét kerültek balladák is az albumra, sőt még női ének is a Take Me c. nótában, amiben Nagy Eszter Mira működik közre. A különlegességek közé sorolható még a Némán állni és a Nem akarok: az előbbi egy feldolgozás a Leander Risingtól megszokott minőségben, míg az utóbbi az Eurovíziós Dalfesztiválra íródott, ám sajnos nem jutott el a versenyig.

A kiforrott stílusú zenekarokkal szemben a közönség mindig támaszt bizonyos elvárásokat: ezeknek az 'Öngyötrő' ügyesen megfelel, miközben egyszerre őszinte és egyedi is marad. De azért én el tudnék viselni ettől a zenekartól több kísérletezést. Játszanak itt ugyanis olyan formátumú zenészek. A legtöbb dalnál azt érzem, hogy kiteregetik az összes lapjukat, nem marad semmi a tarsolyban, így oda a meglepetés élménye is. Arról nem is beszélve, hogy ha nagyon odafigyel az ember, bizony meg lehet hallani a többször felhasznált ötleteket is. De szerencsére nincsen itt olyan negatívum, ami végérvényesen tönkretenné az albumot. Nem. Ez egy jó album. Nemzetközi szinten is. De valami még hiányzik. Lehet, hogy a meglepetés, a kísérletezés, vagy annak a felismerése, hogy a kevesebb néha több. Vagy talán ezeknek az összessége.

Pontszám: 7