Accept - Herman és Stefan is kilépett

írta TAZ | 2014.12.28.

Rengeteg meglepő és fájdalmas döntés született 2014-ben, és amikor már azt hinnénk, hogy magunk mögött hagytuk ezt az esztendőt, egyszer csak befut egy újabb szomorú hír.

2010 óta harmadik új lemezével jelentkezett nyáron a germán heavy metal gárda, ami a ’Blind Rage’ címet kapta. Az utóbbi években Mark Tornillo énekessel felálló csapat elképesztő sikereket ért el a friss koronggal is, ráadásul ősszel a Petőfi Csarnok színpadán egy felejthetetlen koncertet kerekítettek a magyar rajongóknak. Pár órája viszont Herman Frank Facebook oldalára a következő bejelentés került ki:

„Az Accept és Herman Frank útjai elváltak egymástól. Köszönjük a rajongóknak az elmúlt évek hatalmas támogatását!”

Herman 1982-ben csatlakozott a csapathoz és két album, a ’Restless And Wild’ és a ’Balls To The Wall’ köthető hozzá ebből a korszakból, bár a ’82-es lemezen igazából egy hangot sem játszott. Jörg Fischer 1983-as visszatérése után viszont kikerült a képből. A zenekar 2005-ös reunionja óta újból Frank játszik a csapatban, a legutóbbi három albumon is ő pengetett Wolf Hoffmann mellett. Ősszel pedig egy új formációban, a Panzerben is bemutatkozott Schmier (Destruction) és Stefan Schwarzmann (Accept) oldalán.

Azonban itt nincs vége a történetnek, ugyanis időközben az Accept honlapjára és Facebook oldalára kikerült hírek szerint Stefan Schwarzmann dobos is távozik a zenekarból, hiszen a Panzerhez köthető időbeosztási gondok, valamint az egyelőre meg nem nevezett egyéb problémák számára sem teszik lehetővé, hogy a jövőben tovább zenéljen az Acceptben.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…