Tankcsapda: Urai vagyunk a helyzetnek

írta Bazsa | 2014.12.22.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Tankcsapda Music

Weblap: http://www.tankcsapda.com

Stílus: Rock/metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A Tankcsapda az elmúlt néhány hónapban mindent megtett azért, hogy a negyedszázados fennállás köré épülő 2014-es év valóban emlékezetes legyen. Egy nagyobb volumenű Európa-turné, és egy speciális műsort utaztató fesztiválszezon, vagyis egy meglehetősen intenzív (és nagy feltűnést keltő momentumokkal teli) időszak áll a zenekar mögött, a felfokozott érdeklődésnek köszönhetően pedig a legideálisabb körülmények között jelenhetett meg az új stúdiólemez. A szokásosnál is nagyobb figyelemnek meg is lett az eredménye: az ’Urai vagyunk a helyzetnek’ négy hét alatt négyszeres platina státuszt ért el, és a mai napig ott van a MAHASZ-lista felsőházában, de természetesen erős túlzás volna a sikert kizárólag a jubileumi pörgés, vagy az előző lemezzel bevezetett üzleti stratégia számlájára írni, és még csak nem is pusztán a 25 éves munkásság elismeréséről van itt szó. Mindezek együttes hatása mellett a legtöbbet talán mégiscsak a két előzetesen megjelent dal – közülük is elsősorban a nagy port kavart Köpök rátok – keltette fel a közönség érdeklődését, illetve erősítette fel a lemezvásárlási hajlandóságot, bizonyos mértékben rácáfolva arra a sokszor elhangzó – félig-meddig azért jogos – kritikára, hogy a Tankcsapda tulajdonképpen már bármit összemuzsikálhat. Való igaz, hogy abban a ligában, ahol ők játszanak, az eladott példányok mennyisége nem feltétlenül függ össze a zene minőségével, a felvezetésből kiindulva valószínűleg sokkal többen bíztak benne, hogy a lemez megéri majd az anyagi befektetést. Az ’Urai vagyunk a helyzetnek’ hallatán pedig nyugodt szívvel konstatálhatják, hogy igazuk volt.

Legfőképp azért, mert az ’Agyarország’ óta nem volt ilyen magas az egy lemezre jutó igazán jó dalok aránya. Félreértés ne essék, az elmúlt bő tíz év termésében egy halom emlékezetes slágert találunk (és több közülük rendesen be is betonozta magát a koncertprogramba), az egyes lemezek színvonala azonban közel sem volt egységes. Az ’Urai vagyunk a helyzetnek’-kel viszont végre egy olyan Tankcsapda-anyag született, amit nem 2-3 kiugró dal visz el a hátán, hanem összességében számít erősnek. A kiegyensúlyozottság mellett pedig az is sokat dob a lemez élvezhetőségén, hogy ezúttal a hangzás sokkal dinamikusabb, lüktetőbb, mint a korábbi években, bár tény, hogy még mindig lehetett volna csiszolni rajta itt-ott, különösen a kissé puffogó dobsoundon.

Az utóbbi időben sokszor emlegetik, hogy a Tankcsapda Sidi érkezésével metalosabban szólal meg, ami annyiban igaz is, hogy a ’Rockmafia Debrecen’ egy alaphangját tekintve fémesebb, riffközpontú anyag lett. Csakhogy itt nem valamiféle radikális megújulásról van szó, hanem csupán túlsúlyról, mely éppen akkor valamelyest háttérbe szorította a húzós kettőnégyeket, a bulizós rock ’n rollokat, illetve a punkos vadulásokat. Aki azonban alaposabban ismeri az életművet, az pontosan tudja, hogy Lukácsék a ’Jönnek a férgek óta’ ezek között a keretek között muzsikálnak, a zenekar éppen aktuális hangulatának (de az sem kizárt, hogy a véletlennek) megfelelően tolva el a hangsúlyt az egyik vagy a másik irányba. Az ’Urai vagyunk a helyzetnek’-re ebből a szempontból is a kiegyensúlyozottság jellemző: itt nincs igazán domináns megszólalásmód, ami rátelepedne az egész lemezre, a különböző típusú dalok egyenletesen oszlanak el, vagyis mindenki megtalálhatja rajta a maga kedvenceit. Ami pedig a metalkodást illeti, a ’Rockmafia’ helyenként kissé görcsös keménykedése után mostanra sikerült belőni, hogy mi az, ami igazán jól áll nekik. Elég csak meghallgatni az ektomorfos Farkas Zotyával elővezetett Koponyák és csontvázakat, a már említett Köpök rátokat, a Tankcsapda-mérce szerint rendkívül komplexnek számító, kifejezetten érdekesre gyúrt Lélekhangokbólt, illetve az összetettségében hasonló, de kevésbé szigorú Sállállállát, melyekben sokkal inkább a harmóniákon és a groove-okon van a hangsúly, semmint olyan ütős(nek szánt) főriffeken, amelyek legutóbb önmagukban sem működtek igazán jól, hát még akkor, amikor ezekre teljes dalokat húztak fel. Akik inkább a lazább, lendületesebb dolgokat preferálják, azoknak egyfelől a Semmi pánik, másfelől pedig a Vörös rúzs hallatán ér majd fülig a szájuk. Ezek a dalok azonban sokkal inkább azért érdekesek, mert mind a kettőben tombol a retró, sőt utóbbi bámulatos hitelességgel idézi meg ’Az ember tervez’-korszak hangulatát. A punkos tételek közül egyértelműen a mostanra már élőben is bizonyított Egyedül a világ ellen a nyerő, de a Térdre borulnak a gyengékkel is csak annyi a probléma, hogy nagyon hiányzik belőle egy igazán fogós refrén. Az Olyan mint régben pedig Lukács ismét rendesen odaszól a politikai közéletnek, zeneileg nem egy nagy eresztés, a frappánsan elővezetett súlyos mondanivaló viszont telitalálat. 

Erős lemezzel van tehát dolgunk, mely azonban korántsem tökéletes: Lukács szövegeire a mai napig igaz, hogy tartalmilag és formailag is messze kiemelkednek a hazai könnyűzenei átlagból, A zene betemettel viszont rendesen sikerült mellényúlni. Ritmusdoktor? Dallam dealer? Rockcsempész? Nos, akiknek mindezekről nem a Doktor rock, a Metál-kezelés és hasonló borzalmak ugrottak be, azok most szembesülhetnek a magyar nyelvű rock-szövegírás legrosszabb hagyományaival (noha értelemszerűen ebben az esetben poénról van szó, csakhogy annak sajnos elég gyenge). Az Ez egy ilyen nap című bluesos kesergő pedig a Tankcsapda pályájának mélypontja; próbatermi ökörködésként egy ritkaságokat tartalmazó kiadványon még belefért volna, de hogy erre a lemezre hogyan kerülhetett fel, az teljesen érthetetlen. Ezek az apró kisiklások inkább csak idegesítőek, nincs komoly súlyuk, és ennek éppen az az oka, hogy minden más nagyon rendben van a lemezen.

Pontszám: 7