Nickelback: No Fixed Address
írta Hard Rock Magazin | 2014.12.30.
Megjelenés: 2014
Kiadó: Republic
Weblap: http://www.nickelback.com
Stílus: Rock, pop-rock
Származás: Kanada
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Nickelback Kanada büntetése a rockzene fejlődésére – ez volt az első információm a csapatról, így sokáig csak a békés egymás mellett élés idilljében léteztünk. De aztán jött az elkerülhetetlen: Spiderman oda-vissza, keresztül-kasul röpködött a vásznon, és a Hero sikere révén Kroeger úrral is kötelező volt megismerkednem. Nagy rajongója nem lettem, de elismerem!
A Nickelback húsz éve azonos felállásban (állítólag a dobosok nem számítanak) és ugyanazt tolja, bár ettől még nem unalmas. A ’Curb’ természetesen alapkő; nem vadabb vagy nyersebb, mint a ’The State’, de a debüt albumukat saját zsebből hozták ki – a nagy kiadók megjelenésével viszont választaniuk kellett: függetlenség, vagy jólfésültség? Nem volt kérdés: bejutottak vele a Top 10-be, platinává érett a korong, harmadik lemezük, a ’The Long Road’ pedig elhozta a nambervant és világkörüli turnéra csomagolhatott a csapat.
A letöltő programok megjelenése is csak annyit lassított lendületükön, hogy a kezdeti kétévenkénti megjelenés az elmúlt négy albumuknál háromra tolódott – ennek ellenére a ’Dark Horse’ is kétszeres platina lett. Onnantól az eladási mutatók látványosan estek, de még tart a manstream lendület. Tény: a ’No Fixed Address’ már nem durran fülsértőt és a slágerlisták is átértékelődtek, de elvárt szinten összepakolt anyag – és a mostanra félmillióra kúszott YouTube klikkszámmal azért sokan elégedettek lennének. Az amerikai rockrádiók is folyamatosan nyomják az új album általuk vállalt és villázott dalait, így nem maradt kibúvóm: hangszóróra küldtem a jelenleg állandó címmel nem rendelkező, néhai Village-i lakososok legújabb albumát.
Ami már az első másodpercben úgy b*sz oda, mintha látszólag nem is egy melírozott hajú, műmájer csákó írta volna. Hibátlanul összerakott, itt-ott meggrúvolt betétekkel feszesen, keményen dörren meg az album. Az Edge of a Revolution is abszolút lázadó; bár CIA, Wall Street meg dollár a fő csapás; szerintem Chad valami leláncolt bokájú rabszolgáról nézhetett filmet, az ihlette. A harmadik dalban – What Are You Waiting For – aztán már össze lett gyúrva az összes vérciki panel nyálból és limonádéból, de ennek ellenére ütős eredmény született. Én ugyan nem erre vártam, de hogy nem úszom meg, abban biztos voltam. Persze azoknak a kiscsajoknak, akiknek Nickelback-poszter lóg a szobájuk falán, tutira kellemes bizsergést okoz pöttyös bugyi tájékán.
She Keeps Me Up: a diszkókorszak hálás ritmusreceptjéből építkezik feszes-funkys alappal, brékes középrésszel, a refrén alatt női vokállal. Már a címére ránézve fáztam tőle, viszont a Make Me Believe Again középtempójával, izomból ütött dobalapjával és gitárzakatolásával egészen élvezhető tétel. Amit – és erre ciánkapszulát mertem volna nyelni – egy lassú szirup követ. Nagy kár, hogy a Satellite keverésekor nem jutott senki eszébe, hogy ide akár még harangjáték, vagy angyalszárny susogás is beillene.
De legalább lezárja az album első felét, mert a Get ’Em Up pincemélyre hangolt húrokkal, slide gyűrűvel és groove-country alappal újabb izgalmas történet. Ez hosszan elmesélt gengszter sztori, a már bevált story/sorry rím-csapáson haladva, Jim/him, night/right, black/masks szóvégekre csiszolt gyöngyszemekkel. Stukkerrel, lopott kocsival, elszánt bűnözőkkel – csak a nagy tervezésben elfelejtődik, hogy vasárnap zárva az a kib*szott bank. Ráadásul megjelennek a zsaruk is, fel a kezekkel! Ezt bizony elcseszte Mister Loser!
Kalapácsos metal következik billentyű alapra, kiszámítható panelekből építkezve. Nekem a tető(pont) lemaradt róla, így a Miss You-ban se bízhattam, hiszen egy tingli-tangli ritmuskép nem szokott meglepetést tartogatni. Pedig attól változatosabb lenne az élet… de hát ez a Nickelback. Amire azonnal rácáfol izgalmas funky ritmusával a Got Me Runnin’ Round. Megspékelve fúvósokkal, ütősökkel, wah-wah pedállal és négyszólamú vokállal. Sister Sin az album vége akusztikus gitárral, ütemes tapssal, kocsmarock stílusban. Zavaros történet magányról, boldogtalanságról, arccal sárba zuhanásról és egy whisky-ről – szóval az összes elcsépelt közhelyről.
Legutóbbi hozzászólások