Machine Head: Bloodstone & Diamonds

írta MMarton88 | 2014.11.20.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.machinehead1.com

Stílus: Modern thrash metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Machine Head napjaink egyik legkeményebb mainstream metal zenekara. Ez pedig nem kis szó, lévén, hogy a kemény zenék mostanában talán még inkább mostohagyereknek számítanak, mint korábban bármikor. A jövő héten a Machine Head Londonban mégis két egymást követő estén fog teltházas koncertet adni egy akkora koncertteremben, amekkorát „rendes” napokon a rádióban meg a tévében futó diszkócelebek szoktak megtölteni. Ez az egész csak azért gondolkodtatott el, mert az új Head lemez brutális lett. Na nem mintha, nem erre számított volna az ember, de mégis. Az epikusabb megközelítéssel együtt is a csapat egyik legvadabb és legdühösebb korongját kapjuk az arcunkba, és hogy ilyen népszerűek tudnak lenni ilyen kemény zenével, az nem kis szó.

Nem vagyok „Machine Head-ősrajongó”, valahogy lemezről lemezre másztak bele a fülembe, az igaz áttörést pedig a ‘The Blackening’, ’Unto The Locust’ duóval érték el nálam, azóta is ezt a két korongot érzem a pályafutásuk csúcspontjának. Bocsánat, rosszul fogalmazok: ezt a két korongot érzem magamhoz a legközelebb. Mert a Machine Head lemezek színvonala eléggé egységes, még a sokak által fikázott ‘Supercharger’ is királyul össze lett rakva, de a ‘Through The Ashes’ vagy a ‘Burn My Eyes’ is olyan lemezek, amelyekbe nem lehet belekötni. Más kérdés, hogy nekem az epikusabb dolgaik jobban bejönnek, mint a korai cuccok, a sáskás vagy a feketítős koronggal tudtam igazán magaménak érezni ezt a bandát.

Nos, a ‘Bloodstone’ nem viszi egyenesen tovább a 'Unto The Locust' vonalát, de nem is egy „vissza a gyökerekhez” korong. Kapunk az arcunkba sok klasszikus Head-témát, de jóval személyesebb, összetettebb és sokrétűbb a korong annál, hogy csak 70 percnyi tempós acsarkodásból álljon. Robb Flynn véleményem szerint a mai metal színtér egyik leghitelesebb figurája, akinek nem csak a színpadon vagy az interjúkban van a helyén a szíve. Az énektémái és a felvonultatott hangszínek talán még sosem voltak ennyire változatosak Machine Head lemezen. Hörgés, suttogás, kiabálás, tiszta ének, van itt minden (rap nincs szerencsére), ami ki tudja fejezni a haragot, a dühöt, a félelmet, a bizonytalanságot, az agressziót, és az összes olyan érzést/érzelmet, amely felépíti a Machine Head dalait.

Kicsit furák az érzéseim a lemezzel kapcsolatban. Egyrészt nagyon tetszik, borzasztó erős alkotás. Talán nem a legjobb MH korong, de így is hozza a szokásosan magas színvonalat. A lemez egésze fog meg igazán. A hangulata, az érzelemvilága. Jó az egészet egyben hallgatni, legalább annyira szórakoztató, mint mondjuk a mostanában kijött Overkill, Kreator korongok. Más kérdés, hogy a hagyományos thrash bandák hangulatához egy egészen más irányból közelítenek, és egy jóval modernebb, ám nem kevésbé brutális stílus képviseli ugyanazt a szellemiséget és vadságot, mint a fenti bandák alkotásai. Ami talán kicsit zavaró, hogy ezúttal nincsenek olyan gigaslágerek, mint a Davidian, a Ten Ton Hammer, az Imperium, vagy a Darkness Within. Másrészt pedig kicsit soknak érzem azt a 70 percet és a 12 számot. Egy-két töltelékdal bizony akad ezen a korongon, akár az epikus, akár a gyors, pörgős thrash vonalat jobban ki lehetett volna domborítani, ha egy picit megnyirbálják a srácok a középtempókat.

Dalokat tekintve a kezdés telitalálat, a Now We Die még a vonósokkal és az összetett dalszerkezetével az előző két album vonalát viszi tovább, de a Killers and Queens már egy vérbeli régisulis Machine Head döngölde, mindenféle extra cécó nélkül. Személyes kedvenc még a Night Of Long Knives–Sail Into The Black duó, előbbi annak ellenére is remekül működik, hogy elsőre kicsit túlzott témahalmozásnak tűnhet (a gyors részeket eszméletlenül eltalálták), a másik viszont egy hosszabb, lassú, epikusabb tétel. Megosztó, abszolút nem tipikus a fogattól, de hangulatában remekül illeszkedik a korongba, jól áll ez a világ Flynnéknek. Az abszolút kedvenc azonban a Game Over, már a lemez vége felé csendül fel, gyors, vadállat dal egy bitang refrénnel, tuti koncertfavorit.

Pontszám: 8