"Nem tudom letagadni a gyökereimet": Interjú Björn Gelotte-tal, az In Flames gitárosával

Rég készült már olyan In Flames album, amelyik nem osztotta meg a rajongótábort. De ezt nemcsak a fanok, hanem a tagok is megszokták már. Björn Gelotte, aki Jesper Störmblad alapítótag 2010-es távozása után a fő dalszerzővé lépett elő, csak viszi a saját útján a zenekart, és igyekszik letisztítani, egyszerűsíteni az In Flames zenéjét. Legalábbis ez derül ki interjúnkból, amelyben a banda stílusváltozásáról, Jesperhez fűződő viszonyáról, Niclasszal alkotott gitárduójáról, és arról is megkérdeztük, vissza fog-e térni valaha az In Flames a klasszikus lemezei stílusához.

Hard Rock Magazin: Többször is hangoztattad, hogy nagyon büszke vagy a ’Siren Charms’-ra.

Björn Gelotte: Igen, mert finomítani és tökéletesíteni tudtuk a hangzásunkat. A dalszerzés mindig ugyanúgy folyik nálunk, a dallamokkal és a riffekkel kezdünk, én indítom el a dalkezdeményeket, a hangszerelést. Ez így elég egyoldalú lenne, úgyhogy büszke vagyok arra, hogy tudunk együtt dolgozni, és úgy elrendezni a dalokat, hogy mindannyian kényelmesen mozogjunk bennük. Mindegyikünk jobban játszik ezen az albumon, mint korábban bármikor, és ez remélhetőleg a továbbiakban is így lesz és még tovább fogunk fejlődni. Büszke vagyok arra is, hogy hat hét alatt össze tudtuk rakni a lemezt. Tetszik a borító is, a dalok pedig nagyon frissek a számunkra, ezért jó lesz élőben játszani azokat.

HRM: Az, hogy jobban játszotok, azt jelenti, hogy precízebben? Interjúkban már beismerted, hogy élőben hajlamos vagy lazábban játszani.

BG: Igen, az is benne van, hogy precízebben, fókuszáltabban játszottunk. De ezt a zenekar egészére értettem: Anders jobban énekel, mint valaha, Daniel jobban dobolt, Peter szuper feszes és laza volt a felvételek alatt, szóval mindenki nyugodtabban és jobban érzi magát. Ez az első album, amin Niclas is játszik, aminek nagyon örülök, mert ő nagyon precíz gitáros. Niclasszal kiegészítjük egymást, ő ugyanis nagyon keményen, thrashesen tud játszani. Az előző lemez óta sokat koncerteztünk együtt, és ennek köszönhetően nemcsak jobban összeszoktunk, de az ötleteinket is könnyebben meg tudjuk valósítani és pontosabban tudjuk létrehozni azt, ami a fejünkben van. Minden albumnál ez van, mindig egy kicsit felülmúlod önmagad. A stúdióban van időd begyakorolni és tökéletesíteni a dolgokat, de csak a turnén sajátítod el úgy a dalokat, hogy azok a véredben legyenek.

HRM: Gyakran mondogatod azt is, hogy – mivel nem tudjátok, hogy a rajongóknak mi fog tetszeni –, csak a saját ízlésetekre hagyatkozhattok a zenétekkel kapcsolatban. A saját zenédet illetően hogyan változott az ízlésed az utóbbi időben, van olyasmi, amit már kevésbé szeretsz benne?

BG: Nem mondanám, hogy változott az ízlésem, mert zenehallgatónak nagyon konzervatív vagyok. Megvan a tíz kedvenc albumom és azok, amiket mindig hallgatok. Néha hallgatok új zenét is, ha valaki a kezembe nyomja, esetleg megtetszik egy-két dal egy új lemezről, de ennyi. A saját zenémet ugyanabból a forrásból merítem, amiből mindig is, az ötletek csak úgy ugrálnak a fejemben. Az ízlésem tehát nem változott, csak az, ahogyan ki akarom fejezni magam. Ahelyett, hogy gyors számokat írnék, nyolc gitársávval és különböző dallamokkal egymás hegyén-hátán, szeretem inkább finomítani a dalokat, hogy élőben rendesen el tudjuk játszani azokat. Lehet, hogy így befogadhatóbb lett a zenénk, mert nem szupergyors egyfolytában, nincs tele ordítással, miegymással. De ez fejlődés kérdése, és ez tartja fenn az érdeklődésünket a zenélés iránt, ezért szórakoztató még most is az egész. Ezek szükséges lépések ahhoz, hogy továbbra is legyen inspirációd. Nem akarom ugyanazt a lemezt megírni pár riffnyi különbséggel. Néhány bandának ez megy, nekünk nem.

HRM: Nem vagy tudatos dalszerző, amikor lementek a stúdióba, nem előzetesen lebeszélt irányvonalat, csak dalrészleteket, ötleteket visztek le, és ott rakjátok össze azokat. Miután elkészültetek a lemezzel, kikristályosodott valamiféle vízió vagy irány a ’Siren Charms’ kapcsán?

BG: Amikor a stúdióban vagyok és veszem fel a dalokat, annyira koncentrálok az aktuális anyagra, hogy teljesen elmerülök benne. Később a keverésnél és a maszterelésnél, amikor már hagytam neki időt, láttam, hogy néhány dal nagyon eltér attól, amit általában csinálunk, elsősorban a hangzás és a hangszerelés tekintetében. A dalok alapja viszont ugyanaz. Ha akarnék se tudnék mást csinálni, ha country zenét írnék, az is úgy szólna, mint az In Flames. (nevet) Nem tudom, hogy innen milyen irányba fogunk elmozdulni, de azt látom, hogy milyen utat jártunk be attól a lemeztől, a ’The Jester Race’-től kezdve, amikor csatlakoztam a zenekarhoz. A következő lemez lehet, hogy roskadozni fog a blastbeatektől, de az is lehet, hogy nagyon lájtos lesz – bár ezt kétlem, mert lágyabb dalokból csak egyet vagy kettőt élvezetes csinálni. Annak, amit mi csinálunk, az energia és a dallam az alapja.

HRM: A ’Siren Charms’ esetében volt olyan ötlet, amire azt mondtátok, hogy „ez már túl sok” vagy „túl kockázatos” lenne az In Flamesben?

BG: Semmi sem túl sok vagy túl kockázatos. Ahogy mondtam, én nagyon konzervatív vagyok, úgyhogy meg se írom azt, amit túl kockázatosnak ítélek. Persze mindig van egy-két hülye ötlet, de azokat általában visszadobom. Ez a természetes kiválasztódás. (nevet) Azok a részek, amikkel valaki nem boldog, általában kiesnek a munka folyamán, és azzal dolgozunk tovább, amit szeretünk. Zeneileg itt tartunk jelenleg, így szólunk és így is akarunk szólni.

HRM: Arról se vitáztatok, hogy kell-e az a női énekes rész a When the World Explodesba?

BG: Az meglepetésként ért engem. Az én fejemben ez egy arcbamászó, keményvonalas, igazi koncertnóta volt, sok kiabálással, sok energiával. Amikor meghallgattam az első, nyers verziót, még nem tudtam, hogy Andersnek és Daniel Bergstrandnak, a producernek van ez az ötlete, ami aztán mindent megváltoztatott. De nagyon király lett, nagyon tetszett ez a verzió. Ugyanakkor el is szomorodtam, mert ez azt jelenti, hogy élőben nem fogjuk túl gyakran játszani, mert ha női énekes van benne, akkor a koncertre is női énekes kell. Erre egy sima turnén egyszerűen nincs lehetőség, de fesztiválokon persze előfordulhat. A dal viszont nagyon jó lett, tetszik a kontraszt a szám agresszív, brutális oldala és az epikus, törékeny, ténylegesen szép női ének között, amely olyan feszültséget teremt, amire nem számítottam. Úgyhogy kellemes meglepetés lett végül.

HRM: A ’Sounds of a Playground Fading’ és a ’Siren Charms’ jóval dallamosabb lett az előző lemezeiteknél, elsősorban azért, mert Anders egyre több dallamot szállít, és egyre tisztábban énekel. Arról nem is beszélve, milyen sokat fejlődött énekesként. Új kapukat nyit ez számotokra a dalszerzés terén?

BG: A hangszerelés terén igen, mert nem kell mindent a gitárokkal vagy épp a billentyűkkel megoldani, jobban kihasználhatjuk az énekszekciót. Előfordult ez már korábban is, mindig is kísérleteztünk vele, néhány háttérrészben szerintem már a ’Colony’-n is. Ahogy Anders fejlődik énekesként, egyre több lehetőség nyílik előttünk. De azért soha nem leszünk popzenekar. (nevet) Elegendő van abból a szarból amúgy is. Mi a saját zenénket csináljuk, és szerintem elég egyéni a hangzásunk. Tudom, ez nem valami szerény kijelentés, de ez a helyzet. Ha hallasz egy In Flames számot, azt rögtön felismered. És ez a fontos. Ennyi év, ennyi album és ennyi dal után még mindig ott van a zenénkben az In Flames. Nagyjából ugyanazok az emberek írják és játsszák a zenét, de időről időre muszáj frissíteni rajta.

HRM: Anders hogyan fejleszti a hangját?

BG: Hát, nem gyakorol. Koncertek előtt még csak be sem melegíti a hangját a rohadék. (nevet) Csak ledönt egy whiskyt, és kimegy a színpadra. Ő más értelemben profi, mert természetesen nagyon sok munkája van az éneklésben, a fejlődésben. Nagyon komolyan veszi a zenét, és lehet, hogy elszórakozik a koncert után, de mindig a lehető legjobb teljesítményt akarja nyújtani. Nem vigyáz magára, nem melegít be és nincs énektanára, de nagyon tudatosan áll az énekléshez.

HRM: Az új lemezetek már egy nagykiadónál, a Sony alá tartozó Epic Recordsnál jött ki.

BG: Amikor elkezdtük a dalszerzést, nem volt még kiadónk, mert úgy döntöttünk, hogy nem várunk addig, amíg jelentkezik valaki. Gondoltuk megcsináljuk az albumot, aztán a kiadók meghallgathatják, és eldönthetik, hogy akarnak-e szerződni velünk. Ez egy pazar helyzet, mert azt jelenti, hogy bármit megcsinálhatunk, megtervezhetjük a saját lemezmegjelenésünket, a turnéinkat anélkül, hogy egy kiadó beleszólna. Amíg a stúdióban dolgoztunk, lejöttek páran a Sonytól, és beleszerettek a számokba. Azt hiszem, ez már a negyedik vagy az ötödik alkalom volt, hogy le akartak szerződtetni minket, de korábban mindig nemet mondtunk. De most, mivel nagyon lelkesek voltak az új anyaggal kapcsolatban és mondták, hogy nem akarnak változtatni semmin, csak velünk akarnak dolgozni, gondolkodás nélkül igent mondtunk. Mögénk állt egy nagyobb gépezet, a terjesztés és a reklám is jobb lehet, és fantasztikus, hogy mégis megőrizhetjük a zenei integritásunkat. Mert zenészként csak ez van neked, és mi mindig is ügyeltünk erre, még akkor is, amikor sikeresebbek lettünk.

HRM: Korábban miért utasítottátok vissza az ajánlatukat?

BG: Mert akkoriban olyan kiadókkal dolgoztunk, akik tudták, hogy mit akarunk, a Sonyval pedig nem fordultak komolyra a tárgyalások. Volt bennünk némi félelem és szkepticizmus, hogy egy nagykiadó megváltoztatná a dalokat, a zenekart, és különböző követeléseket támasztana velünk szemben. Mi pedig nem voltunk erre felkészülve, és most se vagyunk. Az In Flames zenéjébe csak a tagoknak van beleszólásuk. Ezért nem is beszéltünk velük komolyabban, amikor megkerestek minket. Az idő sem volt megfelelő, mert nagyszerű kiadókkal dolgoztunk akkoriban, a Nuclear Blasttal, a Century Mediával. Most viszont a Sony állt elő a legjobb ajánlattal, amellyel egy szinttel feljebb tolnák a zenekart, és reméljük, ez meg is történik majd.

HRM: Látsz esélyt rá, hogy egyszer visszatérjetek a korai lemezek keményebb, melodikus death metalos stílusához?

BG: Nem mondanám, hogy lehetetlen, de egy teljes lemez erejéig nem fog megtörténni. Nem fogunk még egy ’Jester Race’-t csinálni. De őszintén szólva, a ’Whoracle’ nem egy agresszív lemez, a ’Jester Race’ sokkal inkább az. Akkoriban még úgy akartunk szólni, mint az At The Gates. Mindenki úgy akart szólni. Pár hónappal a ’Slaughter of the Soul’ megjelenése után vettük fel, ugyanabban a stúdióban, ugyanazzal a producerrel. De csak azért, mert nem volt jobb ötletünk. Az At The Gatesnek nemsokára kijön az új lemeze, és majdnem ugyanúgy szólnak, mint 19 évvel ezelőtt. Ez az ő döntésük, de mi nem tudnánk ezt megcsinálni. Egyrészt nem tudnánk ennyit várni két lemez között, másrészt nem tudnánk ugyanazt megcsinálni kétszer. Az agresszivitás, a súlyosság ott van ma is a zenénkben, csak más formában. A gyökereink mindig velünk maradnak. Én speciel nem tudom letagadni őket, mert bennem élnek, ezért nem is tudok visszamenni hozzájuk. Egy „gyökerekhez visszatérő lemez” egyszerűen nem érdekel minket.

HRM: Ezek szerint hallottad már az At The Gates új lemezét?

BG: Csak részleteket. Nagyon jónak tűnik, nagyon klasszikus. Nem beszéltem komolyabban erről a srácokkal, de azt mondták, hogy szeretnék, ha az emberek felismernék a zenét, a rajongók pedig maradéktalanul élveznék. Úgyhogy a lehető legközelebb maradtak a régi At The Gateshez.

HRM: A ’Siren Charms’-nál nemcsak a még dallamosabb hangvétel, de az is újdonság volt, hogy a felvételeknél egy új, bariton Telecaster gitárt is használtál.

BG: Elsősorban a tiszta részeknél használtam, mert a bariton gitárral mindig nagyon stabil és nagyon különleges tónust lehet létrehozni. Nagyon mélyre hangolunk, ezért a tiszta részeket nehéz megszólaltatni, de ez a bariton egyszerűen fantasztikus volt. A srácot Alex Markuschnak, a cégét Alex Guitarsnak hívják, és kézzel készült gitárokat árul. Az új gitár nem változtatott azon, hogyan riffelünk, de sokat segített a tiszta gitárrészek felvételében. Néhány barátom kölcsön is kérte mostanság a saját felvételeihez, mert ők is beleszerettek. Úgyhogy már több lemezen is bizonyított.

HRM: Ki kérte kölcsön?

BG: Nem tudom, hogy elárulhatom-e, de például a HammerFall a legutóbbi lemezén. Nagyon stabil gitár és rohadt jól szól. Ez az első alkalom, hogy Telecasteren játszottam. Élőben sosem használnám, mert nagyon szeretem a Les Paul kinézetét és a hangját. De a Telecaster is nagyon jól néz ki, fekete, sárga csíkokkal, szóval hasonlít azokra a típusokra, amiket kedvelek.

HRM: A ’Siren Charms’ az első album, amin együtt játszol Niclasszal. Írt is valamit az albumra?

BG: Nem. Azt mindig én csinálom. Legalábbis az utóbbi pár albumnál én csináltam. De Niclas ugyanolyan fontos tagja a zenekar, mint bárki más. Ő is ugyanúgy el fogja játszani több ezerszer ezeket a dalokat élőben, úgyhogy fontos volt, hogy játsszon a lemezen és a magáénak érezze a dalokat. Amúgy ő is jó dalszerző, bár elég más stílusban mozog, mint mi. De nagyon érzi, hogyan kell kidolgozni a számokat és mindig jó ötletei vannak.

HRM: Miben különbözik a Gelotte–Engelin gitárduó a Gelotte–Strömblad kettőstől?

BG: Ég és föld a különbség. Szerintem azért, mert Jesper sose tekintette magát csakis gitárosnak. Ő nem az a fajta gitáros volt, aki mindig a gitárja mellett ült és gyakorolt vagy jammelt. A stúdión és a színpadon kívül sosem láttam gitárral a kezében. Niclas viszont pont az ellentéte. Ha van egy gitár a szobában, Niclas már a kezébe veszi egy perccel azután, hogy belépett. És az az energia és kedv, ami Niclasból árad, amikor gitározik, rám is átragad. Minden koncert előtt egy, másfél órát szoktunk jammelni, és néha még a koncert után is játszogatunk. És ezt a turné minden napján! Ennek köszönhetően pedig én is fejlődök gitárosként. Persze Jesperrel is nagyszerű volt játszani, ő egy nagyon tehetséges dalszerző, és olyan sajátos stílusa van, ami szerintem senki másra nem jellemző. Miután 15 évig együtt játszottunk és a legjobb barátok voltunk, már olyan jól ismertük egymást, hogy elég volt csak ránézni a másikra, és jöttek is az ötletek. Az egy másfajta dinamika volt. Mivel Niclasszal nagyon sokat játszunk és gyakorlunk együtt, ezért vele is egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Ez egy jó átmenet.

HRM: Élőben hogyan osztjátok el a gitártémákat? Niclas játssza Jesper részeit, vagy kicsit azért megvariáljátok?

BG: Variáljuk, attól függően, kinek mi a kényelmes. Én játszom az összes szólót, mert ő nem igazán szólógitáros. Nem mintha én az lennék, de én kevésbé vagyok szar. (nevet) Ő a ritmusrészeket élvezi inkább, a harmóniákat pedig igyekszünk együtt játszani. Korábban nem játszott harmóniákat vagy dallamokat, úgyhogy ez élvezetes a számára. Lépésről lépésre haladunk. Van, amit többet kell gyakorolnunk, de a gyors számok rögtön mentek.

HRM: Dalszerzőként megviselt Jesper távozása?

BG: Azt hittem, jobban meg fog. Jesper és köztem abszolút összhang volt, tudtuk, mit fog szeretni a másik, és mindig ki tudtuk egészíteni egymás ötleteit. A távozása után nagyon egyedül éreztem magam. De aztán elkezdtem gondolkodni, hogy a többi srác még ugyanúgy itt van a zenekarban, és ha felmerül valami kérdésem vagy ötletem, amit meg akarok vitatni valakivel, arra itt vannak ők. Majdnem olyan régóta vannak a zenekarban, mint én, tudják, hogyan szól a zenekar. Szóval ez a magányosság rögtön szétfoszlott, amikor elkezdtem megírni az előző albumot.

HRM: A barátságotok megváltozott a kilépésével? Ahogy mondtad, előtte ő volt a legjobb barátod.

BG: Még a távozása előtt megváltozott, eltávolodtunk egymástól. Az utolsó időszakban egyre visszahúzódóbb lett, nyilvánvalóan megvoltak már az alkoholproblémái, úgyhogy nem összpontosított már annyira. Aztán egyszer csak már nem volt képes eljönni erre a turnéra vagy arra a turnéra, és ez rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra is. Számomra már évekkel ezelőtt megkeseredett az egész. Manapság nagyon eltérő az időbeosztásunk, neki sokkal több szabadideje van, de jobban vigyáz magára. Minket pedig lefoglalnak a lemezfelvételek, a koncertezés. Sajnos nem látom őt annyiszor, amennyiszer szeretném, mert egyszerűen nem volt rá alkalmam az utóbbi időben. De beszélünk néha, telefonon vagy emailben, vagy kávézunk egyet valahol, esetleg összefutunk egy buliban. Szóval továbbra is jó barátok vagyunk, de már nem töltünk együtt annyi időt, ami sajnálatos, de nem szokatlan dolog a hasonló helyzetekben.

HRM: A nemsokára induló turnétokon hány új számot fogtok játszani?

BG: Párat. Az elején kipróbáljuk, melyik szám működik élőben, és melyiken kell még csiszolni. Annak ellenére, hogy az új lemezt promotáljuk a turnén, rendesen vegyíteni fogjuk a régebbi számokkal, még ha nem is játszunk minden albumról. Én nem vagyok olyan zenész, aki az aktuális turnén eljátssza az egész új lemezt. Ha elmegyek egy Maiden-koncertre, akkor a klasszikusokat akarom hallani. De játszani kell az újakat is, és remélhetőleg ezek a számok is klasszikusok lesznek majd pár év múlva.

HRM: Az utóbbi években nagyjából ugyanazokat a klasszikus dalokat válogattátok be a programba. Változtattok most kicsit a setlisten?

BG: Nem nagyon szoktunk változtatni rajta, ha már úton vagyunk, talán egy-két régi dal, ha cserélődik. Őszintén szólva nem igazán érdemes régi számokat játszanunk, mert azok, akik szerették azokat a lemezeket, és egyáltalán felismernék és örülnének ezeknek a számoknak, már nem járnak a koncertjeinkre, nem érdekli őket, amit mostanában csinálunk. Többnyire fiatalok jönnek a koncertekre, akik nem ismerik a korai anyagokat, és inkább az újakra kíváncsiak. Ezért nagyon nehéz összeállítani a műsort. Pláne, ha hozzáveszem, hogy régen nem koncertre írtuk a dalokat, folyton újabb és újabb gitársávokat adtunk hozzájuk. Ez pedig elég nehéz helyzetbe hoz minket a koncerteken, mert az a célunk, hogy lemezminőségben vagy még annál is jobban játszuk a számokat, ha lehet. De ezeket a régi számokat nehéz megfelelően átültetni a koncertprogramba, többek közt ezért is vesszük ritkán elő ezeket. A mostani műsorban viszont van pár olyan szám, amit már évek óta nem játszottunk, úgyhogy a koncert azok számára is érdekes lehet, akik a régi dalokat szeretnék hallani.

Készítette: Tomka