Nem törekedtek tökéletességre: Interjú a HammerFall basszusgitárosával, Fredrik Larssonnal

Ez is eljött. A ’(r)Evolution’ nem csak egy jó HammerFall-lemez. Több annál: sok éve óta az első alkotásuk, amiért lelkesedni lehet. Persze nem maradéktalanul, nem olyan naiv hévvel, mint az első háromért, de a néhány üresjárat ellenére is hosszú idő óta a legjobb teljesítményük. Mivel részben egy vissza a gyökerekhez típusú albumról van szó, interjúnkban Fredrik Larsson basszusgitárossal is felelevenítettük a kezdeteket: Oscar Dronjakkal közös death metal bandáját, a ’Glory to the Brave’ felvételeit, de természetesen megkérdeztük arról is, mit gondol a HammerFall vitatottabb lemezeiről, az állítólagos kiégésükről, és az új lemez legjobb számairól.

Hard Rock Magazin: Oscar Dronjakkal való barátságod még a HammerFallnál is régebbre nyúlik vissza. Emlékszel arra, mikor és hogyan találkoztatok először?

Fredrik Larsson: A legelső találkozásunkra nem emlékszem, de az első pár alkalomra, amikor együtt lógtunk, igen. Egy közös barátunk mutatott be egymásnak, és egy death metal zenekart indítottunk. Az első próbák nagyon intenzívek voltak… (nevet) Elég primitív zenét játszottunk, de akkor sok örömöt szerzett nekünk.

HRM: Ez volt a Crystal Age, ugye?

FL: Igen. Meg is jelent egy lemezünk 1993-ban, amelyet Fredrik Nordströmmel vettünk fel.

HRM: Később azért kerültél be a HammerFallba, mert már játszottál együtt Oscarral?

FL: A Crystal Age-ben jól kijöttünk egymással, de elég furán lett vége annak a történetnek. Megjelent az album, aztán egyszerűen szétszéledtünk, nem csináltunk semmit. A HammerFall nagyon szegény volt akkoriban, sokan jöttek-mentek a korai időkben, de amikor eldöntötték, hogy komolyan akarják csinálni és stabilizták a felállást, Oscar megkérdezte, hogy akarok-e csatlakozni hozzájuk. Így kerültem a HammerFallba.

HRM: Milyen a kapcsolatotok Oscarral? Zenekarvezetőként, tudjuk, elég vaskalapos; ettől függetlenül könnyű kijönni vele?

FL: Oscar és Joacim kormányozzák a HammerFall hajóját, ők készítik a terveket és döntik el, milyen irányba menjünk. Ugyanakkor igazi zenekarként működünk, mindannyian hozzáadjuk a saját hatásainkat a zenéhez. Oscar manapság az egyik legjobb barátom, akivel nagyon régre nyúlik vissza a kapcsolatom. Ő mindig ott lesz számomra. Nagyszerű ember.

HRM: Emlékszel arra, amikor először hallottad a korai HammerFall-számokat?

FL: 1995-1996 környékén nagyon sokféle zenét hallgattam, amik elfoglalták a helyet a heavy metal elől. De heavy metalon nőttem fel, mindig is szerettem ezt a stílust. Meghallgattam pár próbatemi felvételüket, nem voltak túl jók (nevet), de éreztem az energiát a zenében. Habár kiléptem a HammerFallból rögtön azután, hogy megjelent az első lemez, élveztem játszani rajta. Csak akkor másfajta zenét, thrash metalt szerettem volna játszani.

HRM: Ezek szerint jó hangulatban teltek a ’Glory to the Brave’ felvételei?

FL: Ó, igen. (nevet) Ez volt a második lemez, amit felvettem életemben, úgyhogy nagy szó volt már az is, hogy egyáltalán részt vehetek benne. Manapság bárki fel tud venni egy lemezt, csak egy számítógép kell hozzá, de akkor még rendes stúdióban dolgoztunk, és nagyon sokat tanultunk belőle. Öröm volt újra Fredrik Nordströmmal dolgozni.

HRM: A Glory To The Brave klipjében te zongorázol, de bevallásod szerint csak megjátszottad, mert nem igazán tudsz zongorázni.

FL: Igen, az mind kamu. (nevet) Fiatalkoromban egy évet tanultam zongorázni, úgyhogy tudok játszani, de nem vagyok jó zongorista.

HRM: Még így is te voltál a legjobb a csapatban?

FL: Oscar tud kicsit játszani, de nem annyira jól. A lemezen azt hiszem Fredrik Nordström játszotta fel a zongorás részt.

HRM: Az idei Wacken Fesztiválon az egész ’Glory to the Brave’ albumot előadtátok. Melyik számot volt a legélvezetesebb újra elővenni?

FL: Több dalt szoktunk játszani róla azóta, hogy 2007-ben visszatértem a zenekarba, de sok számot az első pár turné óta nem vettek elő a srácok. Szóval sok anyagot kellett újra áttanulmányozni, de ahogy elkezdtünk játszani, visszajöttek az emlékek. Több nagyon jó szám is van azon a lemezen, de a legjobban a Child of the Damnedet élveztem.

HRM: Élőben változtattatok valamit a dalokon? 1997 azért elég régen volt már.

FL: Nagyjából mindent úgy játszottunk, ahogy anno lemezre rögzítettük. Néhány dalban, amiket gyakran játszottunk élőben, persze lehet változtak részek az évek során, de a mostani alkalomra nem variáltunk semmin.

HRM: 1997 és 2007 között nem voltál a HammerFall tagja. Mivel töltötted az idődet azon kívül, hogy játszottál Joacim Cans szólózenekarában, valamint az Evergreyben két évig?

FL: Sok kisebb bandában megfordultam, de természetesen nem a zenélésből éltem. Volt rendes munkám, egy raktárban dolgoztam, majd különféle melókat vállaltam el, pakolást, ilyesmiket. Ekkoriban csak hobbiból zenéltem, hetente kétszer-háromszor próbáltunk, és hétvégente koncerteztünk.

HRM: Számodra a visszatérő lemez volt a ’No Sacrifice, No Victory’, sokak szerint mégis visszaesést jelentett ez az album az előzőekhez képest. Öt év távlatából te hogyan látod ezt a lemezt?

FL: Voltak rajta erős számok, de a hangzás túlkompresszált volt, nem volt elég levegős. Ez volt a visszatérésem utáni első lemez és az első alkalom, hogy Charlie [Bauerfeinddel] dolgoztam, úgyhogy minden frissnek hatott. Jó pár év után ez volt az első lemezfelvételem, nagy volt a nyomás is rajtam. Habár nem írtam semmit a lemezre, mert Oscar hozta a basszustémákat, de nagyon sok munkát fordítottunk rá. Már jó pár éve nem hallgattam, de úgy emlékszem, van rajta néhány nagyon jó dal, amik élőben nagyon jól illeszkednek a műsorba. Szerintem nem lett gyenge album.

HRM: Később már te írtad a basszustémákat?

FL: A többségét igen. A dalok demójába Oscar belerakja a saját ötleteit, a dobtémák alapjait és a basszushangjegyeket, vagyis magát a ritmust, amit elképzelt a számhoz. Utána viszont mindannyian hozzárakjuk a magunkét, és együtt véglegesítjük a dalokat.

HRM: Magnus Rosén arra hivatkozva lépett ki a zenekarból, hogy beleunt már az egyszerű basszusozásba, és abba, hogy nem valósíthatta meg a saját ötleteit a zenekarban. Te ki vagy békülve a banda egyszerűbb basszustémáival?

FL: A HammerFallban nem én vagyok a virtuóz, én csak az alapokat biztosítom Andersszel együtt a gitárok számára. Ami azt illeti, nagyon nehéz megcsinálni azt, amit például az AC/DC, vagyis egyszerű alapokkal is piszkosul grúvos zenét játszani. Van benne kihívás attól függetlenül, hogy nagyon direktek a témák a HammerFallban.

HRM: A heavy metalban – akár koncerten, akár lemezen – a basszusgitár hangja gyakran elveszik a többi hangszer között. Mennyire zavar ez téged?

FL: Ez mindig egy küzdelem. Nekem megvan az elképzelésem arról, hogyan kéne szólnia a basszusgitárnak, de ezt nem sokan osztják. (nevet) Folyamatosan küzdenem kell, hogy ne nyomják el a hangszeremet. Persze nem Iron Maiden-szerű hangzást szeretnék, de legalább hallania kéne az embereknek azt, amit játszom.

HRM: Az ’Infected’-en új hatásokat építettetek be a zenétekbe. Mivel a te ízlésed elég változatos, gondolom örültél neki, hogy modernebb, súlyosabb elemek is bekerültek a HammerFall stílusába.

FL: Nehéz visszatekinteni akkor egy lemezre, ha sok negatív kritika érte. Az ’Infected’-del sok rajongó teljesen elutasító volt, pedig szerintem egészen friss ötletekkel rukkoltunk elő. Az emberek azonban sajnos mindig arra figyelnek, aki a leghangosabban panaszkodik. Azok a dalok, amiket játszunk az ’Infected’-ről, nagyon jól illenek az élő szettbe, ezért erre sem tudnám azt mondani, hogy rossz lemez lett. Van rajta pár nagyon jó dal, és ahhoz, hogy egyáltalán valami jót tudjunk csinálni, szükségünk volt arra, hogy egy másik irányba mozduljunk el. Ez az új irány pedig ahhoz kellett, hogy a mostani lemezen vissza tudjunk lépni egyet. Szerintem a ’(r)Evolution’-ön is vannak új elemek, ugyanakkor sikerült visszatérnünk a HammerFall gyökereihez.

HRM: 2012-ben Pontus Egberg (The Poodles) helyettesített téged a magyar koncerten. Miért nem tudtál részt venni az akkori turnén?

FL: Pontus csak néhány koncerten helyettesített. A feleségem terhes volt és akkoriban született meg a gyerekem, ezért nem mehettem el messzire otthonról. Azt hallottam, hogy Pontus jól oldotta meg a feladatát, úgyhogy minden jól alakult.

HRM: Két évvel ezelőtt hosszabb pihenőre vonultatok. Oscar egy friss interjúban azt mondta, hogy „Nem tudom, mennyire vettük észre, de ki voltunk égve akkoriban”. Egyetértesz vele?

FL: Mivel csak 2007 óta játszom velük, én nem voltam annyira fáradt a turnézástól. De én is éreztem, hogy a zenekarnak szüksége van egy pihenőre, mert kezdtünk egymás agyára menni. Egyszerűen kiveszett az öröm a közös zenélésből. A közönség pedig rögtön észreveszi azt, ha mi már nem élvezzük a dolgot. Jó volt kicsit pihenni és mással foglalkozni, ennek köszönhetően most újra élvezzük a zenélést.

HRM: 2012-ben felléptetek a Sziget Fesztiválon, úgy, hogy az előző hetekben csak egy vagy két koncertetek volt. Látszott rajtatok, hogy kipihentebbek vagytok, szerintem ez volt az egyik legjobb magyarországi koncertetek. Érezhető volt, hogy akár egy rövidebb szünet is fel tudja tölteni a zenekart.

FL: Ha tartasz egy kis szünetet, akkor visszajön az éhség. Ha minden klappol a színpadon, a hangzás, a közönség, akkor úgy érzed magad, mintha végtelen mennyiségű energiád lenne. De nem lehet mindig rövid pihenőkkel elintézni a dolgot, most egy hosszabbra volt szükségünk.

HRM: Hogyan töltötted a vakációdat?

FL: Mivel van egy gyerekem, ezért szülői eltávon voltam. (nevet) Ez töltötte ki az összes időmet.

HRM: Hogyan zajlottak a ’(r)Evolution’ felvételei? Ha jól tudom, Fredrik Nordström inkább a dobfelvételekből vette ki a részét, a gitár- és a basszusgitár-témákat már Pontusszal és Oscarral rögzítettétek.

FL: Fredrikkel beállítottuk a dobokat, majd vele vettük fel a dobtémákat a házi stúdiójában. Segített mindent bemikrofonozni és belőni a felvételekhez, de utána már mi intéztük a dolgokat. Könnyen mentek a felvételek, mert tudtuk váltogatni a számokat. Ha Pontusék végeztek valamelyik dal gitárfelvételeivel, akkor feljátszottam hozzá a basszust, és gyakran ugráltunk így a számok között. Több időt töltöttünk most a stúdióban, de mivel egyszerre mindig csak egy számra koncentrálunk, sokkal könnyebben ment minden.

HRM: Mennyiben volt más Fredrikkel dolgozni, mint Charlie-val?

FL: Fredrik nem ült ott végig velünk, nem volt a lemez producere olyan értelemben, ahogy anno Charlie. Inkább azzal kapcsolatban tett javaslatokat, hogyan kéne szólnia az albumnak. Charlie nagyon német, ha érted, mire gondolok. Nála mindennek tökéletesnek kell lennie. Az új lemeznél nem törekedtünk arra, hogy meglegyen a tökéletes felvétel, inkább arra koncentráltunk, hogy az energia átjöjjön a számokban. Ez egy sokkal „éhesebb” lemez, és most az volt a fontos számunkra, hogy ezt kihangsúlyozzuk.

HRM: A nyitódal, a Hector’s Hymn talán az egyik legjobb HammerFall-dal, a ’Glory to the Brave’ kezdésére, a The Dragon Lies Bleedingre emlékeztet.

FL: Ez egy gyors, igazi vissza-a-gyökerekhez típusú szám. Hector visszatért [a borítón is – Tomka], és nagyon sok utalás van a szövegben a régi számokra. Szerintem tökéletesen megfogtuk a HammerFall-esszenciát, nagy sláger lesz a rajongók körében.

HRM: Az utolsó dalban, a Wildfire-ben viszont olyan kórus van, amilyet HammerFall-számban korábban még nem lehetett hallani.

FL: Pontosan. Először csak bonusz dalnak szántuk, Oscar úgy gondolta, hogy nem illik teljes mértékben a lemezre, de meggyőztük róla, hogy tökéletes záródal lenne. Oscar ötlete volt, hogy használjunk női kórust, magas fekvésű énekkel. Amikor James Michaellel vették fel az éneket Amerikában, kiderült, hogy egy női kórus is éppen ott dolgozik a stúdióban. Ez túl jó lehetőség volt ahhoz, hogy elszalasszák. Megkérdezték őket, hogy lenne-e kedvük kipróbálni a dolgot, a kórus pedig beleegyezett és tökéletesen megoldotta a feladatot. HammerFall-számnak kicsit különc, de szerintem nagyon jó dal lett belőle.

HRM: És mi a helyzet a Winter Is Cominggal? Oscarhoz hasonlóan te is nagy Trónok harca-rajongó vagy?

FL: Nem mondhatnám. Nem láttam egy epizódot és nem olvastam a könyveket sem. Oscar órákig tud beszélni róla, de én szart se tudok róla. (nevet)

Készítette: Tomka