Nem fog összeállni az eredeti Whitesnake - Interjú Micky Moody-val

Kevesen tudják, de roppant hangulatos koncertet adott tegnap a Snakecharmer a FEZEN Fesztiválon. Kevesen tudják, mert a Whitesnake-ben, a Black Sabbath-ban, a Wishbone Ashben, a Heartlandben és a Thunderben is megfordult tagok a kisméretű FEZEN Klubban léptek fel, talán 150-200 fős közönség előtt. Pedig Micky Moody, a Whitesnake eredeti felállásának gitárosa most járt először Magyarországon, és az elismert, de itthon nem közismert zenész minden megmozdulásából csak úgy csurgott a blues-rock őshangulata. Micky karrierje során már a harmadik „kígyós” együttesét alapította meg a Whitesnake-ből való kilépése óta, hiszen régi gitárostársával, Bernie Marsdennel a The Snakesben pengetett együtt (mikrofonnál: Jorn Lande), a The Company of Snakesbe pedig már Neil Murray-t is bevették, és így játszottak élőben régi Whitesnake-dalokat. A gitárost a Snakecharmer körüli fejleményekről, készülő önéletrajzáról és persze a régi Whitesnake-es időkről kérdeztük.

Hard Rock Magazin: Amikor elindítottátok a Snakecharmert, panaszkodtál, hogy nem kaptok annyi fellépési lehetőséget, amennyit elvállalnátok. Javult azóta a helyzet?

Micky Moody: Nem igazán. Nem adunk túl sok koncertet. Nem tudom, hogy a pénzügyi része jelenti-e a gond, vagy csak túl sok zenekar létezik ma már. A Snakecharmer egyébként sem dolgozik túl sokat. A probléma mindig is az volt, hogy mindannyiunknak vannak más elfoglaltságai, nem csak a Snakecharmerben játszunk. Néha elég bonyolult megszervezni, hogy mindenki ráérjen ugyanabban az időben.

HRM: Volt olyan pont a karrieredben, amikor eldöntötted: ha Neil Murray-vel vagy Bernie Marsdennel játszol együtt, akkor a „kígyó” szó szerepelni fog a zenekar nevében?

MM: Nyilvánvalónak tűnik a felvetés, hiszen Bernie-vel voltam a Company of Snakesben még a ’90-es években, és régi Whitesnake dalokat játszuttunk, majd csináltunk egy CD-t is saját dalokkal. A Snakecharmernek eredetileg nem szerepelt a „kígyó” szó a nevében, de a menedzsment úgy gondolta, hogy pénzügyi megfontolásokból jó lenne, ha megtartanánk a „kígyó” szót, mert élőben játsszunk régi Whitesnake dalokat is, és persze saját számokat is. Engem nem zavar, ha az üzletemberek szerint kell lennie valami kapcsolatnak a névben a korábbi munkásságunkkal, és mivel két tagunk is játszott az eredeti Whitesnake-ben, van is kapcsolat.

„A Snakecharmer nem akar Whitesnake tribute banda lenni.”

HRM: Chris Ousey más kaliberű énekes, mint Jorn Lande vagy Stefan Berggren volt, akikkel a The Snakesben és a Company of Snakesben együtt dolgoztatok. Azért is esett rá a választásotok, hogy elszakadjatok némileg a korábbi Whitesnake-hez húzó hangzástól?

MM: Christ a zenekar egyik barátja ajánlotta nekünk. Rögtön megszerettem a hangját, mert a Snakecharmer nem akart Whitesnake tribute banda lenni. Ezért örültem, hogy rátaláltunk Chrisre. Én szeretek különböző dolgokat kipróbálni. Jorn Lande például nagyon hasonlóan énekelt, mint a fiatal David Coverdale. Stefen Berggrennak már más hangja volt, vagy ott volt Robert Hart is [aki a Bad Company énekese volt 1994 és 2001 között – a szerk.]. A Snakecharmerben szeretnénk a saját dolgainkat csinálni, és ehhez az a legjobb, ha olyan énekesünk van, akinek a hangja nem hasonlít túlságosan Davidére.

HRM: A The Snakesben nem zavart, hogy Jorn teljesen úgy énekel, mint Coverdale?

MM: Nem, mert akkoriban Bernie-vel csináltuk a Moody Marsden Bandet, és voltak más projektjeink is. Amikor megismertük Jornt és a többieket Norvégiában, csak azért álltunk össze, hogy jól érezzük magunkat. „Ez a srác tök olyan, mint David fiatalkorában, el kéne ugranunk Norvégiába és játszani pár koncertet!” – gondoltuk, és pontosan ezt is csináltuk. Nem úgy gondoltunk rá, mint egy állandó elfoglaltságra. Különben sem szeretem ugyanazt csinálni egyfolytában, mert akkor megunom. Ezért van egy saját bandám, ezért csinálok gitáros szólólemezeket, írok és producerelek filmzenéket, és írok könyveket. Néha egyszerűbb leragadni egy dolognál, de nem nekem: én mindig mást szeretek csinálni.

HRM: Egy interjúban említetted, hogy nagyon szereted Chris intellektuálisabb dalszövegeit. Hogyan tudtál régen azonosulni a Whitesnake szerelmes szövegeivel?

MM: Akkor még sokkal fiatalabb voltam, más életmódot folytattunk. Ha nem is intellektuálisabbak, de tényleg mélyebbek Chris dalszövegei, mint Davidéi. Chris egyébként sem írna olyasmikről, mint David, mert teljesen más személyiség. Most már mindannyian érettebbek vagyunk, a régi Whitesnake idején még fiatalok voltunk és vadak. Azok a dalszövegek ahhoz a korhoz, a Snakecharmer szövegei pedig a mostani korunkhoz illenek.

HRM: Már elkezdtétek írni a második Snakecharmer lemezt. Hogy álltok a dalszerzéssel?

MM: Egyelőre öt-hat dalt írtunk meg, úgyhogy még nem tudunk stúdióba vonulni. Chris nagyon elfoglalt volt egy másik projekttel, amihez zenét írt, és mivel ő a fő dalszövegírónk, jelenleg még jóval több zenével, mint szöveggel vagyunk készen. Egyelőre csak a saját számaimról tudok nyilatkozni, mert még nem hallottam, hogy a többiek mivel álltak elő. De remélhetőleg augusztusban össze tudunk gyűlni, hogy közösen is írjunk zenét, és felvehessük a dalokat októberben vagy novemberben, és akkor február-március környékén kijöhet a lemez. Elég lassú ez a folyamat, mert ahogy mondtam, mindenkinek vannak más elfoglaltságai is, és nem nagyon láttuk egymást az utóbbi időben. Harry [James], a dobosunk, és Adam [Wakeman, a Black Sabbath turnéján billentyűzött – a szerk.] is úton volt mostanában.

„Csak annyit mondok: ez a hetvenes évek volt, őrült egy évtized.”

HRM: Közben az önéletrajzod második kötetén is dolgozol.

MM: Az első önéletrajzom a régi időkről szólt, amikor elkezdtem zenélni, és 1970-ben ért véget, amikor beléptem a Juicy Lucy-ba, az első rockzenekaromba. A második rész a következő tíz évet öleli fel, 1970-től 1980-ig, szóval a Juicy Lucy, Snafu zenekaraimat, vagy a Frankie Millerrel, David Coverdale-lal és másokkal közös kooperációkat, meg persze a Whitesnake-es időket. Csak annyit mondok: ez a hetvenes évek volt, őrült egy évtized. Ez sokkal „felnőttebb” témájú, szemben az első könyvemmel, ami inkább a tinédzseréveimről szólt. Szeretném ebben is megtartani a humort, szeretném, ha vicces és szórakoztató lenne. Ez nem egy leleplező könyv lesz, amiben elárulok olyan dolgokat, amiket mások el akarnának titkolni. Szó volt arról is, hogy egy könyvként jelentetem meg a kettőt, és akkor lefednék a hatvanas és hetvenes éveket. Már az utolsó fejezetnél tartok, de nem tudom, hogyan fejezzem be. Egy profi író tudná, hogy mit kell csinálni, de én nem. Megfelelő befejezés kell, mert 1980 júliusában ér véget a könyv, amikor nagyon jó időket éltünk a Whitesnake-kel. Ezután már valószínűleg nem fogok írni semmit, mert ezek voltak a legjobb idők, mindenki nagyon jól érezte magát, és én ezt akartam megörökíteni.

HRM: A Snakecharmer koncertjein rendszeresen elővesztek ebből a remek időszakból származó Whitesnake dalokat. Megosztanád az ezekhez kapcsolódó személyes élményeidet? Elsőként a Ready an’ Willingről.

MM: Azt a számot akkor raktuk össze, amikor a ’Ready an’ Willing’ albumot vettük fel 1979 decemberében (bár akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz a címe). Anglia déli részén voltunk egy vidéki házban, ahol berendeztek egy stúdiót. Bernie és a felesége épp akkor nyaralt. Ha megnézed a bookletet, látszik, hogy a Ready an’ Willing olyan dal lett volna, amit együtt írunk mindannyian. David minden albumon adott egy esélyt a rendszeres írókon felül mindenkinek egy dalban, hogy részt vehessenek a dalszerzésben. Ha viszont ismered a Ready an’ Willinget, tudhatod, hogy Marsden neve nem szerepel a szerzők között. Bernie ugyanis nem ért vissza időben a nyaralásból. Többé-kevésbé a stúdióban találtuk ki a dalt, és felvettük az alapokat Bernie nélkül. Ez az egyik első dal volt, amit elkészítettünk a lemezre, de az Ain’t Gonna Cry No More-t is a stúdióban raktuk össze. Ezt a számot én írtam ugyanerre a lemezre, és egy akusztikus gitáros tételből bomlott ki, amihez David írt szöveget. Általában 50-70 %-ban voltunk készen a lemezanyaggal, amikor bevonultunk a stúdióba, szerettük ott befejezni a dolgokat.

HRM: Fool For Your Loving.

MM: Különböző verziók keringenek arról, hogyan született ez a dal. Én úgy emlékszem, hogy egy turnébuszban, a Whitesnake ’Lovehunter’ turnéján írtuk. Akusztikus gitáron született, egy Jimi Hendrix-es ötletként. Olvastam viszont, hogy David olyan dalnak tartotta, amit B.B. Kingnek kellett volna felvennie, Bernie-nek pedig egy harmadik verziója van a szám születéséről, úgyhogy mindhárom szerző máshogyan emlékszik rá. Szerintem valaki akusztikus gitáron kezdett el játszani akkordokat, és aztán még sokat dolgoztunk rajta, mire elnyerte a végső formáját.

HRM: Take Me With You.

MM: Ezt a számot Daviddel írtam, és általában a szett vége felé játsszuk a Snakecharmerrel. Nagyon gyors nóta, sok energia kell hozzá. (nevet) A dal alapötletével én kerestem meg Davidet. Az akkordváltásokat egy Leo Kopkij nevű akusztikus gitáros inspirálta, akinek akkoriban hallottam az egyik lemezét. [Micky itt eldúdolja az akkordokat – szerk.] Már akkor sem hallgattam túl sok hard rock zenét, de a Led Zeppelint szerettem, tetszett, ahogy Jimmy Page gitározik, mert nagyon sokféle stílusban mozgott és sok hangszeren – akusztikuson, steel gitáron is – játszott. Ezt a dalt részben a Led Zeppelin inspirálta, másrészt pedig a Yardbirds, ami az egyik kedvenc bandám volt a hatvanas években.

HRM: Walking in the Shadow of the Blues.

MM: Ezt Bernie és David írta. Itt szerintem a Jeff Beck Group Plynth című dala volt az inspiráció. Bernie egy ahhoz nagyon hasonló riffel állt elő.

HRM: Here I Go Again.

MM: Ezt sem én írtam, de az eredeti verzión játszottam, még a ’Saints and Sinners’-en, amely Bernie utolsó albuma volt a Whitesnake-kel. Az eredeti verzió semekkora port nem kavart, csak évekkel később lett belőle sláger, amikor David újra felvette egy másik verzióban. Emlékszem még, hogy Bernie és David a stúdióban írta meg a számot 1981 vége felé, mielőtt az első formáció Jon Lorddal és a többiekkel felbomlott volna. Ez volt az egyik utolsó dal, amit még együtt megcsináltunk.

HRM: Szerinted miért nem lett sláger az első verzióból?

MM: Csináltunk hozzá egy klipet 1982-ben, úgyhogy megjelent kislemezen, de nem kapott elég reklámot, és ez a verzió nem volt megfelelő ahhoz, hogy nagy pénzügyi sikereket érjen el. Ez csak egy nagyon-nagyon szép ballada volt, talán nem a megfelelő választás kislemezdalnak abban az időben. A második változat már sokkal rockosabb volt, az elsőben nem volt meg a rádiós potenciál.

HRM: Melyik verziót játsszátok a Snakecharmer koncertjein?

MM: A kettő elegyét. A korábbival kezdjük, majd átvezetjük az újabb verzióba. A gitárszóló viszont az eredeti ikergitárszólója. Ez a legjobb megoldás szerintem, a közönség így mindkét verziót hallhatja.

HRM: Miután Doug Aldrich májusban kilépett a Whitesnake-ből, Coverdale-nek megint gitárost kellett keresnie a zenekarba. Megkeresett esetleg téged is?

MM: Ez ügyben nem. Szerintem bármelyik egykori Whitesnake tag részéről ostobaság lenne, ha felkérnék és mégsem csatlakozna a Whitesnake-hez. David csak azért keresett meg, hogy játsszak vele egy számot a ráadásban, ez viszont nem érdekel engem, mert nem jelentene semmit, pusztán nosztalgiázás lenne. Egy olyan zenekarhoz csatlakozni, amit nem ismerek – mivel nem ismerem azokat az amerikai srácok –, ráadásul csupán egy szám erejéig, értelmetlennek tűnik számomra. Ezért nemet mondtam. Ha össze akarná rakni a régi bandát egy turnéra, nyilván most már sajnos Jon Lord nélkül, azt szerintem örömmel vállalnák az akkori tagok. Mindenki nyitva hagyja ezt a kérdést. Egyikőnk sem lesz már fiatalabb, úgyhogy a közeljövőben meg kéne történnie, ha egyáltalán… Szerintem ez nem fog bekövetkezni. Soha nem gondoltam, hogy be fog.

HRM: Ezek szerint nem látsz semmi esélyt arra, hogy a klasszikus Whitesnake felállás újra összeálljon?

MM: Nem. David gondolkodott rajta és beszélt is róla húsz évvel ezelőtt, de aztán nem lett semmi a dologból. Olvastam utána az interjúit, és azt mondogatta, hogy ő nem megy visszafele az időben, csak előre. Állítólag kap a klasszikus Whitesnake felállás koncertajánlatokat, David nélkül viszont nyilvánvalóan nem lenne Whitesnake az egész. Ez David döntése volt mindig is, ő viszont úgy döntött, hogy nem kérdezi meg az eredeti tagokat. Szerintem mindenki belement volna, Ian [Paice] és Jon Lord is, amikor még élt. De soha nem jutottunk el idáig.

Készítette: Tomka