Alestorm: Sunset on the Golden Age

írta Vica | 2014.08.02.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.alestorm.net

Stílus: Folk/power metal

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

A skót Alestormot nevezhetjük akár a kalózmetal keresztapjának is, vagy éppenséggel szembeszállhatunk azzal a feltételezéssel, hogy „kalózmetal” egyáltalán létezik. Mindenesetre az Alestorm sajátos – bár nem forradalmian új – folk metaljának középpontjában a kalózkodás világa áll, a témáik pedig főleg a tengeri martalócok ivászattal teli élete körül forognak. Valószínűleg az Alestorm-szerű zenekarok azok, amik miatt sokan elítélik a „mulatós metalnak” csúfolt folk metalt. Ez egyrészt érthető, mivel sok hasonló bulizenekar van a műfajon belül, másrészt viszont nem minden népi metal zenekar ilyen. A sörviharra keresztelt formáció ugyanis sosem vette sem saját magát, sem a zenéjét komolyan: ők szórakoztatni akarnak és vidám témákról énekelnek. Egy-egy picit komolyabb dalból ítélve pedig nem azért, mert jobbra, összetettebbre, mélyebbre nem képesek, hanem azért, mert ez tetszik nekik és így érzik jól magukat.

Az Alestorm sokat nem újít a 'Sunset on the Golden Age'-dzsel az előző dalaihoz képest: ugyanaz a lelkület, kicsit más formában tálalva. Újdonságként hat a rézfúvósok és az intenzív kórusok (Walk the Plank és a klipes Drink) bevonása, de a lényeg nem változott: egyszerű gitárriffek által megtámogatott, szintén nem túlkomplikált, vidám dallamok, melyek amúgy rettenetesen fülbemászóak. Szinte lehetetlen, hogy a Drink meghallgatása után ne dúdold azt órákig! Ettől függetlenül az említett dallamvilág albumon és zenekaron belül is egyhangú, de minden dal élvezetes és az album sem fullad unalomba, ha csak nem lesz elegünk a sok komolytalankodásból (például a Wooden Leg kétperces butuskodásából). De egy olyan zenekart, amely honlapjának szlogenje a „Bacon powered pirate core”, semmiképp sem szabad komolyan venni, bár a „megtévesztő” zene mögött néha azért egész komoly szövegek is felsorakoznak. Az album második leghosszabb dala, a nyolcbites intróval (több helyen is felbukkannak elektronikus elemek az albumon) induló 1741 a kolumbiai cartagenai csatáról mesél, amelyben a támadó britek nagyon csúnyán kikaptak a sokkal kisebb számú spanyol hódító, itt a védő szerepét játszó hadseregtől. „Meglepően” turisasos (akik ugye „szintén nem létező” csatametalt játszanak) ez a dal a rézfúvósaival és emelkedett, középtempós refrénjével – a különbség csak annyi, hogy a turisasos Mathias énekelni is tud. S ha már asszociációknál tartunk, a Quest For Ships bizony a ska-klasszikus The Specials zenéjére emlékeztet, ez eddig még Alestorm-dalnál (sőt, metal dalnál) nem nagyon fordult elő.

A lemez meglepetése a Hangover, amit ezzel a dalcímmel rögtön „tipikus Alestorm-témájú” dalnak könyveltem el... Aztán ért a meglepetés, hogy ez bizony a rádiókból ismerős (vagy nem...) Taio Cruz Hangover c. dalának feldolgozása és még szörnyűbbé tétele. De az „I'll drink until I throw up” bizony illik ide, és ez a humppás megvalósítás nem is áll annyira rosszul a dalnak. Az albumot szerencsére nem ez, hanem egy sokkal komolyabb tétel zárja, a 11 perces hosszt is megütő Sunset on the Golden Age. Ilyen játékidőnél, ebben a műfajban valami tipikusan „epikusat”, egy hősi történetet emelkedett hangulatban elmesélő dalt vártam, és meg is kaptam – egy meglepetéssel: meglepően erős a különböző elektronikus zenék hatása, amiket jól sikerült beilleszteni a zenébe. A refrén pedig teljesen klisésen epikus, de ettől függetlenül szép.

Pontszám: 7