Pohl Mihály: Lazán és könnyedén

írta CsiGabiGa | 2014.07.30.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Hammer Records

Weblap: 

Stílus: Dallamos rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Ősi idők óta Lord-rajongó vagyok. Úgyhogy azt mondom, Lordról vagy jót, vagy semmit.

Na jó, talán pár mondatot mégis.

Nem érhet vád, hogy botcsinálta rajongóként kritizálom a zenét. Ott voltam Sopronban a Blokád elődjében, a Pokolfajzatokban, a szombathelyi Vida hangszerboltban vettem meg első Shure mikrofonomat és a 3-400 példányban megjelent „nulladik” Lord lemezt ('Big City Lights') bakeliten, majd később sorban a már Hungaroton által kiadott lemezeket. Ott voltam a 2000-es évek elején az újjáalakulás koncertjein, és elsők között vettem meg a post-Vida idők első lemezét, a 'Kifutok a világból'-t, majd az 'Örökké'-t, Loui szólólemezét és most a Barba Negra Trackben adott koncerten Pohl Misi friss, még meleg szólóalbumát is. Persze mindegyik Lord butikos digipak kiadásban, mert gyűjtőnek az dukál. Ezek után evidens, hogy nagyon jót vártam, és nagyon jót szerettem volna írni róla. Hogy mégsem felhőtlen a boldogságom, az azért van, mert Artisjus által szponzorált (ex)szövegíróként bántanak a görcsös fából faragott rímek. Most érzem nagyon Balogh József költő hiányát, aki oly csodálatosan tudta szavakba formálni a zenekar mondanivalóját. Tudom, ő meghalt, már nem segíthet. Pedig nagyon jó, nagyon mély („Nem csak látni, hinni kell, hinni kell, hogy láss!”), máskor szarkasztikus („Nem úgy, mint a szépség, ami lassanként elmúlik, De a csúnyaság mindig megmarad!”) gondolatokat fogalmaz meg az énekes a dalokban, csak elfelejtette a régi Amfora reklámot: Tartalomhoz a forma!

Nos, nincs mit tenni, jóra kell hallgatni! És tényleg! Amikor már megszoktam a szöveg döccenéseit, mint a régi M7-es autópályán Fehérvár után a zötykölődést, akkor végre megérzem a zene szépségeit. Mint a mesében, lordos is, meg nem is. Pohl Misi hangja elválaszthatatlan a zenekartól, de amíg ott többnyire Erős Attila írja a dalokat, itt most az énekes az egyeduralkodó. Zene, szöveg, minden a sajátja. Csupán egyetlen dalszövegben segédkezett a zenekar újkori menedzsere, Horváth István. Gidó és Frenki (Gidófalvy Attila billentyűs és Apró Károly basszusgitáros) ott van szinte minden dalban, sőt, az utolsó két lemez néhány hangulata is fellelhető, ha jobban odafigyelsz. De ha nem, én úgyis elpletykálom! Erős Attila dalszerzői vénája is ott lebeg tehát a lemez felett, de a gitártémákat Fülöp N. Róbert játszotta fel. Ettől kicsit más lett a zene, szellősebb. A tömény riffelést időnként kellemes AOR-os dallamszólók tarkítják, máskor akusztikus gitárból van több, mint egy Lord lemezen lenne.

A második dalban (Fuss versenyt) például annyira szabadon szállnak a kezdő ritmusok, hogy szinte már énekelném: „Menj, lépj tovább, ahogy a szíved érez, és az út során mindig szabadon érezz!” De aztán bejön egy „tednugentesen” agyonvauzott Land Of 1000 Dances gitártéma, és máris más a hangulat. A szöveg egy igazi atyai intelem, amire a fiú válaszul szólózik egy nagyot. Pohl Misi fia, Pohl Dávid ezt a nyersebb gitárhangzást a soproni Pair o' Dice-ban kamatoztatja, ahol éppen egykori zenésztársaim fiaival, Fördős Istvánnal és Szokodi Zoltánnal muzsikál együtt.

A lemez legjobb pillanatai számomra az Érints meg, az Amíg élsz és A háló. Az első egy laza, kávázós nóta, az Engem ne várjatok vonalát viszi tovább. Mondhattam volna korábban, hogy „nagyon nem lordos”, de most már 2010 óta ez is az. Az 'Örökké' lemez legjobb dala olyan Kansas-koppintás, mint a ház, és mégsem haragszom rájuk érte, sőt a legnagyobb kedvencem arról az albumról. Így aztán a kistesója is belecsücsült a fülembe rendesen. Az Amíg élsz refrénje („Erősebb csak úgy lehetsz, ha erősebbel játszol”) is első blikkre rokona a fülbemászó bogárnak, és a gitármunka Erős Attila egy-két manírját is kölcsönveszi, úgyhogy talán a legkönnyebben elbújhatna koncerten a Lord-slágerek között. A háló egy ezerszer hallott AOR riffel indul, de annyira jó a refrénben a tercelés, hogy Bármit megtennék, hogy újra hallgassam. Pedig csak a |<< gombot kellene megnyomni. Igazi rádióbarát sláger, úgy ahogy kell, dallamszólóval a közepén, Bon Jovi-san, hogy a „jóízlésű” tuc-tuc rajongók el ne kapcsoljanak. De persze ezt sem fogják játszani, ahogy Bocsi is megmondta. Michael Schenker Group koncerten volt olyan, hogy a koncert közepén bejött Pete Way és elnyomtak egy ötszámos The Plot-blokkot az ex-UFO zenésszel készített mellékprojektjének albumáról. Felajánlom az ötletet népgazdasági hasznosításra, mert legalább ez a három dal megérdemelné, hogy megszólaljon élőben is. Biztos nagy közönségkedvenc lenne!

Aprópopó: Bármit megtennék. Az 'Örökké' album címadó balladájának ikertestvére született! A Bármit megtennék mintha ugyanazt az érzést adná vissza, csak akusztikus gitárra átírva. De jelentem, az Örökké-ikrek hárman vannak, mert a billentyűs hasonmás is ott gubbaszt a lemez végén, Ne nézz vissza címmel. A Hinni kell is gyönyörű, meg az Időtlen időktől is, ezeknek főleg a mondanivalója fogott meg, de így együtt túl sok egy lemezre. A Talán meg talán lemaradhatott volna...

A Lebegés megint egy „Erősen idegen” szólógitárjátékkal lett feltupírozva, de a riffek már a Hazámba vezetnek vissza („A népeden átok, majd átfestem az álmot újra én.”) És Gidó Hammond piszkálása nagyon lordos lett. De Jon Lord-os!

A Minden, ami benned él igazi texas blues fíling, kicsit ZZ Top íze van, vagy olyan, mint Gary Moore-nál a Texas Strut. És mindez Pohl Misi énekével. Érdekes kombináció. Jó. És itt a vége, fuss el véle! Aki ennél többre kíváncsi, mától meghallgathatja a Youtube-on a teljes albumot a HammerMusic jóvoltából. Minden dalhoz szöveges videó készült.

Pontszám: 7