25 év punk and roll: Tankcsapda - Agárdi Popstrand, 2014.06.28.

Nem szokásunk kétszer is tudósítani egyazon turnéról, most azonban alapos indokaink voltak arra, hogy a naptárba már hónapokkal ezelőtt bevésett budapesti nagykoncert előtt is eljussunk a Tankcsapda nyári körútjának valamelyik állomására. A fesztiválszezon ugyanis – akárcsak a teljes 2014-es év – a 25. jubileum jegyében telik, amire speciális bulikkal készült a csapat. Az átlagosnál lényegesen kevesebbszer lehet idén elcsípni Lukácsékat, viszont a megszokott fesztivál-kompatibilis (értsd: a legnagyobb slágerek köré felépített), helyszínről helyszínre megegyező program helyett ezúttal minden alkalommal más és más dalokból állítják össze a műsort. Ez bőven elég ok volt arra, a nyakunkba vegyük az országot, kíváncsiságunk pedig első körben az agárdi Popstrandra vezetett minket.

A koncepció különösen azok számára lehet izgalmas, akik tisztában vannak a teljes életművel, és kedvenceik között akadnak ritkán játszott, vagy korábban kihagyhatatlannak gondolt, az utóbbi időben azonban elhanyagolt dalok. Márpedig még a rendszeres koncertlátogatók is hosszan tudnák sorolni az élőben sosem vagy csupán egy-egy alkalommal hallott személyes favoritokat, noha a csapat igyekszik minden igényt kielégíteni azzal, hogy turnénként frissít egy alaposat a setlisten. Most azonban a korábbiaknál lényegesen nagyobb rotációt ígértek a Tankok, így komoly esély volt (illetve lesz a későbbiekben) arra, hogy belefutunk néhány igen komoly meglepetésbe. Az ember pedig ilyenkor reménykedni kezd, összerakja a saját kívánságlistáját, aztán bízik benne, hogy bejönnek a számításai.

És ha az embernek szerencséje van, akkor bizony pokoli jól tud elsülni a dolog. A bulira menet természetesen én is legyártottam a magam listáját, rajta több olyan dallal, amelyekről korábban végérvényesen is lemondtam – gondolván, hogy ha eddig nem hallottam őket, akkor vélhetően már nem is fogom; pedig még csak nem is ritkaságokról beszélünk. A turné koncepciójának és egy jó nagy adag malacnak köszönhetően azonban végre megtört a jég, és konkrétan kettőt is eljátszottak az epekedve várt tételek közül, ráadásul rögtön a koncert legelején. Mondanom sem kell, hogy az Aki nem vak és az örök kedvenc Kapd be a horgot tette számomra igazán különlegessé ezt a koncertet, de ugyanitt említhetném a Fiúk ölébe lányokat is, ami nekem szintén kimaradt az utóbbi években. A nyitásban további két dalt vettek elő a Csapda-életmű egyik kiemelkedő pontjaként számon tartott ’Jönnek a férgek’-ről (Voltam már bajban, Jönnek a férgek), ami bőben kimeríti az erős kezdés fogalmát. És bár az erős ebben az értelemben nyilvánvalóan relatív, hiszen egyénenként teljesen változó lehet, hogy kinek mi számít annak, a dolog lényege mégiscsak az, hogy a kitervelt koncepció – némi szerencsével – valóban működik.

A turnét tehát a kiszámíthatatlanság teszi különlegessé, ami egy ekkora méretű és ennyire jól szervezett produkció esetében különösen ritka. No persze ez nem azt jelenti, hogy a bulik között semmilyen átfedés sincs, hiszen ez kvázi kivitelezhetetlen volna, de amennyire a lehetőségek engedték, igyekeztek maximálisan rajongóbaráttá tenni ezt a jubileumi kanyart. Az agárdi koncertet megelőző hungaroringes turnényitó, illetve a július eleji, élőben közvetített Volt Fesztivál-fellépés alapján azt láthatjuk, hogy a program kicsivel több mint a felét mindig egy nagyjából fix alapműsor adja, melyben a legismertebb slágerek (Mennyország Tourist, Ez az a ház, Be vagyok rúgva, Azt mondom állj, Szextárgy, Füst és lábdob, Rock a nevem) mellett néhány régi jó ismerős (Johnny a mocsokban, Félre a tréfát, A legjobb méreg stb.) és pár frissebb dal (Mi a fasz van?, Számolj vissza, Jóképű, illetve a májusban debütált Köpök rátok) kapott helyet. A maradék időben viszont buliról bulira más dalokat vesznek elő, és ebben a szettben aztán tényleg bármi előfordulhat a ’Baj van!’-tól a ’Rockmafia Debrecen’-ig, ismertebbek és ínyencségek, rendszeresen játszott és ritkábban elcsíphetők egyaránt. Ez nagyjából 25–26 dalt jelent, durván két órába sűrítve, vegyesen válogatva a zenekar valamennyi korszakából – na igen, ez így ebben a formában méltó a zenekar 25 éves pályafutásához.

Ahogy pedig azt a Tankcsapdától megszokhattuk, a magyar átlagot messze meghaladó technikai körülményeket is biztosítottak ahhoz, hogy minden szempontból kielégítő élményben legyen részünk. A rutinos koncertlátogatók pontosan tudják, hogy szabadtéren hatványozott a rossz hangzás veszélye, épp ezért az ember automatikusan visszavesz valamelyest az elvárásaiból. Ez a koncert viszont elképesztően jól szólt, ilyen tiszta, dögös, arányos és érthető sounddal ritkán találkozik az ember nyílt terepen. És természetesen látnivaló is akadt bőven: nyilván itt nem volt lehetőség akkora apparátus felvonultatására, mint másfél éve az arénaturnén, viszont a háttércsapat ebből a nagyságrendekkel kisebb cuccból is pazar vizuált rakott össze, remek ízléssel megtervezett fénnyel, és egy jó nagy adag, szemet gyönyörködtető pirotechnikával.

Az egész buli remek hangulatban telt, bár a kevésbé közfülön forgó (A kísérlet száma) és egyes újabb daloknál volt talán egy kicsi megtorpanás, legalábbis ahhoz az őrülethez képest, amit mondjuk az Ez az a ház típusú slágerek váltottak ki. Ez valahol természetes, meg hát a Tankcsapda közönsége ízlés szempontjából egyébként is rendkívül vegyes – külön érdekes volt nézni, hogy egyesek éppen ezekre haraptak rá igazán, míg mások csak a régebbi klasszikusokra indultak be, megint mások pedig értetlenkedve néztek, amikor Lukács például szegény kicsi Johnnyról énekelt, a Be vagyok rúgvánál viszont már fejvesztve rohantak az első sorba. De ez teljesen rendben is van így, sőt, ahogy erről a korábban a Sziget Fesztivál kapcsán már szó esett, ez a sokszínűség kifejezetten üdítő tud lenni. Nem olyan ez, mint például egy Manowar-koncerten, ahol a közönség egy nagyjából homogén tömbbé áll össze; ott nincs helye a lazaságnak, itt viszont rocker és nem rocker, fiatal és idős, részeg és józan egyaránt jól érezheti magát, és erre a kötetlenségre olykor mindenkinek igen nagy szüksége van. És lehet, hogy a buli egyes szakaszai talán nem egyformán izgalmasak mindenki számára, főleg egy ilyen széttartó műsor esetén, de ez igazából senkit se zavar. Mert akárhonnan is jön, akármilyen zenét hallgat, akármennyire fanatikus vagy csupán alkalmi rajongó az ember, végül mindenkivel ugyanaz történik, amikor Lukács belekezd abba a dalba, ami úgy kezdődik, hogy „Egy szemétdombra szültek…”.

Érdemes tehát elkapni ezt a valóban különleges turnét, mert mindenki megtalálhatja benne a számítását, de könnyen előfordulhat az is, hogy váratlan, de rendkívül kellemes meglepetések érik. Négy állomás még hátravan, a lehetőség tehát adott, a hardcore fanoknak pedig javaslom, hogy ha tehetik, akkor többször is éljenek vele!

Setlist:

Voltam már bajban / Fiúk ölébe lányok / Kapd be a horgot / Jönnek a férgek / Aki nem vak / Mennyország Tourist / Mindentől távol / A kísérlet száma / Mi a fasz van? / Számolj vissza / Köpök rátok / Füst és lábdob / Lejárt lemez / Félre a tréfát-Éjszaka részegen haza / Johnny a mocsokban / Jóképű / Ez az a ház / Be vagyok rúgva / Azt mondom állj / Mitől legyen / Szextárgy / California über alles / Rock a nevem /// Legyen köztünk híd / A legjobb méreg / Itt vannak a Tankok

Szerző: Bazsa
Képek: Török Hajni