The Winery Dogs: Unleashed In Japan 2013 - The Second Show

írta karpatisz | 2014.06.24.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Victor Entertainement

Weblap: www.thewinerydogs.com

Stílus: Dallamos hard rock, blues-rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Arra, hogy egy marketing managernek hogyan kell intéznie egy frissen bemutatkozó csapat lemezét és jövőjét, a Kotzen–Sheehan–Portnoy trió alkotta The Winery Dogsnál keresve sem találhatunk jobb példát. Szerintem nincs még egy olyan zenekar a világon, akinek a bemutatkozó lemeze, vagy az ahhoz kapcsolódó kiadványok száma egy év alatt elérné a tízes nagyságrendet. Pénzügyi válság ide vagy oda, ennek a zenekar megtalálta azt a csapatot, amelyik a boltokban is sikeressé teszi őket.

A sikerhez ma pedig már elengedhetetlen a Japánban való kiemelt megjelenés, hiszen a nipponok rockzenéhez való kapcsolata túltesz minden nemzetén. Ezt a tényt még az is bizonyítja, hogy számos zenekar külön szerződést köt az ázsiai ország valamelyik lemezkiadó cégével és nem ritka, hogy bónusz tartalommal jelennek meg ott a hanghordozók. A The Winery Dogs esetében is így történt, hiszen egy olyan daluk (Criminal) jelent meg ott, ami sehol máshol nem hallható. És mi mással lehet ezt „megfejelni”, mint a csapat első bulijait megörökítő koncertfilmmel. A menetrend igazán egyszerű: májusban kijön az album, július közepén koncert, és a precíz munkáról ismert japán hangmérnököknek alig fél év kellett, hogy a Nippon Seinen-Kan Hall színpadán rögzített DVD megjelenhessen.

A műsor mivel mással startolhatna, mint a zenekar első önálló dalával, az Elevate-el. A csapat névjegyének is számító szerzemény alatt érdekes helyekre keveredtek a kamerák, például Mike Portnoy lábdobjának magasságába. Aki régóta ismeri a munkamániás dobost, annak igazán meglepő látvány lesz őt látni ennyire „kicsi” felszerelés mögött. Billy Sheehan egyéni hangzását, bárhol is zenél a basszeros, rögtön meg lehet ismerni. Ezen a felvételen nem annyira markáns hangszínt talált, aminek én személy szerint örültem, mivel nagyon torz és agyoneffektezett hangszínét a stúdiókiadványon sokallottam. Richie Kotzen mellett még nem sok olyan gitárost láttam, aki pengető helyett az ujjával penget mindent az elektromos hangszeren. Minden gitárosnak ajánlom, hogy próbálja ki ezt a módszert, mert egészen más közelségből fogja megismerni hangszerének reakcióit. Számomra már csak emiatt is óriási élmény ez a felvétel.

A harmadik műsorszámként elhangzó Criminal alatt sem jutott pihenő a közönségnek, hiszen a nóta második felét jó pörgős tempóban adták elő. Egy rövid bemutatkozó után érkezik az One More Time és rögtön hozzá kapcsolva a Time Machine. Utóbbi nóta teljes ovációt és álló tapsvihart váltott ki a japán közönségből, hiszen ennek a létezéséről ők még csak nem is tudtak. Ez a dal a koncert után pár nappal jelent meg csak az amerikai Loud & Proud Records által kiadott változaton. Később az ehhez készített klipen látható először a koncert egy részlete.

Minden zenész ismeri azt az érzést, hogy milyen kiállni a színpadra és zenélni. Erre a drukkra azt is szokták mondani, hogy még jót is tesz, mert ad egy kis adrenalinlöketet. Nos, Richie Kotzent is utolérte az izgalom, hiszen a Six Feet Deeper kezdetén egy másik dal riffjét kezdte el játszani (az Elevate és a Six Feet Deeper gitártémája nagyon hasonlít). Ez az apró kis baki egyáltalán nem zavaró, sőt magam is csak sok hallgatás után vettem észre, hogy itt valami nem igazán stimmel. Később azonban egy internetre felkerült rádióinterjúban maga a gitáros is megerősítette, hogy ott egy pillanatra eltévedt.

Mike Portnoy és Billy Sheehan önálló perceikben bizonyítják, hogy kiváló mestereik a hangszereknek, így vezetik fel a The Other Side és a You Saved Me című dalokat. Felvételen nézve ezt kicsit olcsó megoldásnak tartom, de a jövőben ez biztos változni fog. Richie Kotzen szólója viszont annál értékesebb, hiszen a gitáros nem pusztán virgázással kötötte le a közönség figyelmét, hanem dalszerző vénáját helyezte előtérbe. Egy saját műve mellett két korábbi zenekarának dalait fonta csokorba. A Poison és a Mr. Big dalok érezhetően kilógtak a sorból, de mégis ez volt a jobb megoldás, ha már szükség volt a műsoridő kitöltésére. A japán közönség a Shine című dalt fogadta a legnagyobb örömmel, ami nem meglepő, hiszen a Mr. Big életében is a japán piac volt az, ami a Paul Gilbert távozása után született lemezeket is ugyanolyan töretlen sikerrel koronázta, mint elődeiket.

A műsor végére került az egyik legjobb dal, az I’m No Angel, amihez azóta már a második kisfilmet is elkészítette a trió. A főfilm műsorán a dalok sorrendjét szerintem nagyon jól osztották el, minden részre jutott egy olyan tétel, ami felpörgeti a hangulatot. Ezzel szemben a stúdiókiadvány vége felé érezhető volt, hogy az ötletfolyam már elapadt és csak Richie korábbi ötleteit dolgozták fel. A Regret előadásához egy vintage billentyűs hangszer is előkerült, amelyet a bársonyos hangú gitáros vett kezelésbe. Ez az a dal, amelynek előadáshoz véleményem szerint a trió felállás kevésnek bizonyult. A lemezen hallható változat jóval kidolgozottabb és ez a mű ezt igényli. Ennek ellenére azt gondolom, hogy jó, hogy ott volt a koncert műsorán, mert felvillantja a csapat és a zenészek sokszínűségét.

A ráadás nóták között egy igen különleges dalt is műsorra tűztek a „vonyító kutyák”. Az 1976-ban megjelent Elvin Bishop szerzeményt egy kicsit a saját képükre formálták. Ez a változtatás azért volt szükséges, mert eredetileg hatfős blues zenekar adta elő. Ha már a műsor korábbi részében is említettem egy pici bakit, akkor ezt itt sem lehet kihagyni. Richie elfelejtette, hogyan indul a dal, de a többiek nem zavartatták magukat, mintha semmi sem történt volna, bekapcsolódtak a zenélésbe. A gitáros az őszülő szakállára hivatkozva magyarázta pillanatnyi kihagyását, de a közönség ezt csak egy hangos nevetéssel fogadta. Természetesen az eset után a feldolgozás szerzemény is a már megszokott magas minőségben hangzott el. A bulin végezetül mi másra lenne szükség, mint a közönség bevonására egy kis közös énekléshez: ehhez a legutolsóként elhangzó Desire című dalt használták.

Összességében egy kiváló hangulatú és jó műsort rögzítettek Japánban a The Winery Dogs bemutatkozásának idején. Remélem, hogy rövidesen mi is láthatjuk majd élőben a triót, de ha ez csak a második lemez kapcsán lesz, akkor ebből a lemezből egy világszerte egységes, mindenféle bónuszok nélküli kiadást szeretnék.

- Külcsín: A kiadvány borítója egy fekvő helyzetű koncertkép, amin a csapat logója és a kiadvány címe látható. A hátsó képen a három muzsikus fotója mellett az elhangzó műsor lemezekre bontva látható. A japán kiadványok szokásos ismertetője az OBI strip, ezúttal egy piros matrica. 7/10 pont

- Tartalom: Az exkluzív japán kiadvány tartalmában a 2013-ban debütáló power trió első lemezének alig egy óra hosszúságú műveit láthatjuk. A műsor bővítésére a három tag önálló percei mellett Richie Kotzen két korábbi bandáinak (Poison és Mr. Big) művei szolgálnak és extraként egy Elvin Bishop feldolgozást is hallhatunk. 10/10 pont

- Hangzás: A 2CD és DVD lemezek hangzása kiváló, tiszta és arányos. A koncert hatását bármelyik korong hibátlanul adja vissza. A zenészek egyéni karaktere kiválóan felismerhető a műsor bármelyik pillanatában. 10/10 pont

- Extrák: Sajnos extra tartalom nem található a koncertfilm mellett.

Pontszám: 9