Toto: 35th Anniversary Tour - Live In Poland

írta CsiGabiGa | 2014.06.16.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Eagle Vision

Weblap: http://www.totoofficial.com

Stílus: Rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Eleinte nem szerettem a Totot. Mert volt ugye az a nagy slágerük, a Hold The Line, amit orrba-szájba nyomtak a rádióban a Foreigner Cold As Ice-ával egyetemben, és azt mondták, hogy ez a west coast stílus, mi meg tátottuk a szánkat, hogy „ilyen is van?” Aztán Komjáthy György leadta a ’Hydra’ lemezüket és pofára estem. Nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Egy elmélyült, progresszív és funkys elemekkel egyaránt tarkított, nyugodt muzsika volt, amihez akkor még túl fiatal voltam. (Csak halkan jegyzem meg, hogy akkoriban bezsongtam az UFO Electric Phase-ének lüktetésétől is, de a megvásárolt teljes album annyira tele volt lassú meg középtempós nótákkal, hogy csalódottan eladtam. Csak később lettem Michael Schenker-rajongó, akkor meg kezdtem felvásárolni visszamenőleg az UFO lemezeket.) Szóval a további Toto albumokat kihagytam, hiába jöttek az újabb gigaslágerek a rádióban, úgymint Rosanna meg Africa, „engem még egyszer nem vertek át!" felkiáltással elkerültem a nagylemezeiket. Jó nagy ívben!

Aztán '87-ben leszerelés után felköltöztem Pestre, és megkeresett pár zenész a szolnoki gitáros barátommal, Tóth Gáborral egyetemben, hogy szálljunk be a bandába, ilyen zenét szeretnének játszani. (Nem mondtam még? A soproni zenekarral párhuzamosan egy szolnoki bandában is játszottam. Az eszem. Mi is volt a nevünk? Már nem emlékszem. Várjunk csak... Megvan! Cavinton.) Ezzel kezembe nyomott egy kazettát, melynek egyik oldalán a Toto 'Fahrenheit' albuma volt, a másikon a Kansastől a 'Power'. Mindkettőbe beleszerettem, szanaszét hallgattam azt a kazit, aztán megvettem mindkettőt bakeliten is, és azoknak is sanyarú sorsa lett: szét lettek forgácsolva a Tesla lemezjátszóm nem túl jó minőségű tűje által. Ekkor szerettem bele a Toto muzsikájába és kezdtem megérteni és megszeretni a zenéjüket visszafelé is az időben. Persze a favorit a mai napig a két Joseph Williams-es album, a 'Fahrenheit' és a 'The Seventh One'. Úgyhogy amikor 2010-ben megtudtam, hogy összeállt egy nyári turnéra a '86-os csapat, David Paich, Steve Lukather, Steve Porcaro és Joseph Williams (a másik két Porcaro „igazoltan távol”: Jeff 1992-ben halt meg, míg Mike évek óta vívja harcát a saját sárkányával, a Jason Beckert is sújtó ALS betegséggel szemben, őket Simon Phillips és Nathan East helyettesíti), vettem a bátorságot, hogy a nyári nyaralásunkat a bükfürdői Birdland wellness központ és golfklubba szervezzem le, amely – stílusosan – csak egy jó parasztos köpésnyire van Wiesentől. Hiszen a Lovely Days fesztivál az évi attrakciója az újra összeállt Toto volt. Mit mondjak? Felejthetetlen élmény volt!

Az egynyári turnénak indult újraegyesülés olyan jól sikerült, hogy azóta is turnéznak minden évben és minden évben tervezik is egy DVD megjelenését. Először a 2010-es turnéról, majd később 2011-ből szivárgott ki egy ’Live In Verona’ koncertfelvétel híre, melynek az egyperces előzetese kint is volt évekig a zenekar honlapján, aztán mégis egy 2013-as felvétel vált hivatalossá a lodzi Atlas Arena színpadáról. A négy év alatt alig változott valami, a háttérvokalista csajt cserélték egy még jobbra, Joseph Williams pedig leadott vagy 30 kilót és újra versenyformába hozta magát. Ja, a setlist. Na, az teljesen megváltozott! Míg 2010-ben a két Williams album adta a műsor gerincét, kiegészülve a korábbi nagy slágerekkel, szinte egy időutazás volt az egész, mintha visszaröppentünk volna 1988-ba, a 'The Seventh One' turnéjára. Csupán a két Porcaro emlékére eljátszott I Will Remember lógott ki a sorból, azt elvileg nem játszhatták volna az 1995-ös ’Tambu’ megjelenése előtt.

A most megjelent anyagon egy meglepő, de igazán zseniális és koncepciózus best of műsort láthatunk-hallhatunk egy négy év alatt teljesen összerázódott és az együtt muzsikálást láthatóan élvező csapattól. Hogy mitől meglepő? Hát mindjárt itt a kezdés: két nóta a ’Toto XX’ albumról, mely tulajdonképpen csak egy bónusz CD lehetne valamelyik sorlemez mellett, a korábban ki nem adott anyagok gyűjteménye. Ennek két Williams dala, az On The Run és a Goin' Home nyitja a koncertet, hogy utána egy huszárvágással belecsapjanak a ’Hydra’ első tételébe, én meg a hajam tépem, hogy már megint ez a kib@szott Hydra fogja elvenni a kedvem a Tototól. De nem! A címadó és az azt követő St. George And The Dragon most valahogy átjön még az én szűrőmön is! Ahogy a mindig utált Steve Porcaro szerzemény, az It's A Feeling is most valahogy tetszik Williams tolmácsolásában. Vagy csak el vagyok varázsolva teljesen, és mindegy lenne, még ha Boney M-et is játszanának, én arra is ráznám a fejem. A Porcarók emlékére ezúttal a Wings of Time-ot énekli Luke, majd a nehezebben emészthető Falling In Between következik, az utolsó album címadó dala. Másik progresszívba hajló választás a háromtételes Better World a ’Mindfields’-ről. De az igazi népünnepély, a közönségéneklés a nagy slágerek alatt hág a tetőpontra: a Rosanna, az Africa, majd a legnagyobb Williams-sláger, a Stop Loving You és végül a Hold The Line. A ráadásban nagy kedvencem, a Home Of The Brave csak hab a tortán, de ez legalább nem változott négy év alatt.

A remek összeállítást viszonylag egyszerű menüből vezérelhetjük, ahol a húszperces „Kulisszák mögött” doku-reality is kiválasztható. A hangot egészen DTS-ig tornászhatjuk a DVD-n, illetve TruHD 7.1 minőségig a Blu-Ray lemezen. Az aztán tényleg bikául szól. Eddig csak egy ’Satchurated’ BR-t láttam ilyen hanggal, nos, kapaszkodni kell a fotöjbe! Itt aztán jön a hang a hátsó hangfalakból is rendesen, de főleg a tapsok és a közönség éneklése, valóban azt a hatást keltve, mintha ott lennék a koncerten. A kép tűéles, a kettő/négyfelé osztott képernyős megoldások a Charlie angyalaira emlékeztetnek. Jó kis retró fíling! A zenészek csúcsformában és csúcskedvükben zenélnek. A keménykalapos Paich (krumpliorr nélkül) a pianínóján ontja a slágereket, vele szemközt a megöregedett, de most is ugyanolyan buzisan ugráló Steve Porcaro nyomkodja a szintit. A már bő húsz éve helyettesítő dobos, Simon Phillips és a 2010-ben hozzájuk csapódott Nathan East természetesen profik, más nem tudná kiszolgálni ezt a csapatot, és ott van Joseph Williams, akinek hangja nem kopott meg úgy az évek alatt, mint Bobby Kimballé, és úgy énekli le a csillagokat az égről, mintha még most is az a 26 éves kisember lenne, akit kiválasztottak a nagy Toto énekesének, és most majd ő megmutatja. De a fő műsorszám egyértelműen Steve Lukather. Bár David Paich zenekarának indult, ma már egyértelmű, hogy ez Luke bandája. Ő a fő ceremóniamester, az irányító a csapatban, és egy kicsit mintha túl sok is lenne. Szinte többet énekel, mint Williams, s a nagy fájdalmam – hogy a ’Fahrenheit’ nótái helyett négy ’Hydra’ dal került a programba – csak tovább tetézte, hogy a műsorban bennragadt egyetlen '86-os nóta az I'll Be Over You, amit szintén Luke énekel. Egyébként zseniális a dal, semmi bajom vele, sem Luke-kal, csak kicsit rátelepedett az egója a koncertre. Azért azt a Sammy Davis mintázatú gitárját a kezembe kaparintanám! Az én álom-setlistemhez közelebb áll a 2010-es anyag, de szerencsére arról is van egy pro-shot bootleg felvétel, ami terjeng a neten, úgyhogy időnként nosztalgiázom rajta. De ez az anyag teljesen más, teljesen új, és mégis teljesen jó.

Pontszám: 10