Rock Aréna: Papp László Sportaréna 2007. 02. 02-03. 2.rész.

Ha arra kényszerí­tett volna valamilyen körülmény, hogy választanom kell, és csak az egyik napra mehetek, akkor a szombati (azaz a második) napot választottam volna. Ezen a napon léptek fel azok a zenekarok, akiket igazán sokat hallgattam középiskolás éveimben kazettáról vagy bakelit-korongról. Szombaton léptek fel azok, akiknek megvettem a CD-it, amikor elkezdték újra kiadni a régi lemezeket, í­gy újra hallgathattam őket, számtalanszor... Második nap Ráadásul a P.Mobil mostanában már nem volt túl aktí­v, szóval őket elkapni élőben szintén nem egyszerű... Nézzük a részleteket, boncolgassunk ismét bandáról bandára. Fáraó (í­zelí­tő) A tegnapiakból okulva, már tudtam, hogy időben kezdenek majd, azaz, ha meg akarok nézni mindenkit, akkor oda kell érni 5 óra körül... Sajnos, késős fajta vagyok, de erre nem voltak tekintettel a szervezők, í­gy minden bizonnyal a kií­rtaknak megfelelően el is kezdték a koncertet Gidófalvy-ék, de én erről megint lemaradtam. Na jó, ebben volt némi egyéb ok is, mivel nagyjából időben értünk be az Arénába, de ismerősök, beszélgetés, no meg az, hogy hiányosak az ismereteim a Fáraó bandáról, ahhoz vezettek, hogy nem kapkodtuk el a bejutást a folyosóról. Az egészséges kí­váncsiság azért hajtott, ugyan az első számokról lemaradtunk, de legalább pár nótát meg akartam nézni, hogy valami benyomásom legyen erről a zenekarról is. Elöljáróban azt sikerült megtudnom róluk, hogy a Karthago megszűnése után közvetlenül alakultak. Kiss Zoli (Zéró) és Gidófalvy Attila alapí­totta a bandát. A Karthago weboldaláról azt is sikerült megtudnom, hogy első kislemezük váratlan siker volt, de a nagylemez kiadása akadályokba ütközött... Szóval irány a terem, halljuk Őket. Ahogy beléptem az az érzésem támadt, mintha tegnap óta feljebb nyomták volna a hangerőt, és erőteljesebben szólna a Fáraó, mint ahogy pénteken befejezte a Skorpió... A mikrofonnál Gidó, kezében egyedi gitárja, Kiss Zoltán a basszusgitárnál a dobost és a másik gitárost nem sikerült azonosí­tanom, már csak azért sem, mert ülő-helyet sikerült szereznünk, ez azonban a sor közepére szólt, í­gy nem másztunk át azokon, akik már ültek és a zenére koncentráltak. Így inkább csak hallgatózni sikerült, mint minden rezdülést megfigyelni a szí­npadon. Az utolsó 2 nótát azért sikerült végighallgatnom, ebből annyit vonhattam le, hogy a Fáraó is tiszta rockzenét játszik, erőteljesebb gitárdominanciával, mint a Karthago. A koncert után próbáltam információkat szerezni a bandáról, de ez viszonylag kevés sikerrel járt. Találtam pár koncert dátumot, ahol a Lorddal léptek fel együtt mostanában, de a tagok kilétére és az esetleges jövőbeni fellépésekre nem sikerült ráakadnom. (Csak egy másik magyar Fáraó együttesre, akinek semmi köze a rockzenéhez.) 6 óra előtt pár perccel ismét Nagy Feró pattant a szí­npadra, hogy műsorvezetői feladatát ellássa. A pénteki stí­lus maradt, kiegészí­tve egy rövid gondolattal, a "mi is a rock &roll?" kérdést feszegetve. A gondolatmenet egyszerű, ez a zene a szabadság, a szabadság érzése! És ugye ez nem mindenkinek adatott meg... A technikusok a mai nap sem változtattak jó szokásukon, nem kellett 10 percet várni, és felkonferálták A Deák Bill Blues Band -et. Deák Bill Blues Band "Ember vagyok én is, egy szürke Blues Király" "Magyarok, Férfiak és Asszonyok, Hallgassátok Bill Kapitányt OOOOh!" hangzott fel az ismerős kezdés, mint A Bill Kapitány blues szokásos bevezetése. Még ebben az első számban előkerült a Fradi zászló, és lekerült az érdekes kalap is, amiben a koncertet kezdte. Az elmaradhatatlan Hey Joe következett, és az, amire a tegnapi buli után vártam; MEGTELT a küzdőtér! Még csak hat óra körül járunk, de egyértelműen többen voltunk, mint tegnap. Az ülőhelyeken sem voltak akkorák az üres lukak, mint tegnap, és mosolyogva í­rom, hogy még mindig szeretik Deák Bill Gyulát! Éneklik a nótát, abszolút pozití­v a hangulat, ami természetesen sugárzik a szí­npad felé. A hí­res nóta után a küzdőtér hangos "Bill a Király" kántálásba kezd, amelyet Bill széles mosollyal, és "Ezért érdemes élni!" mondattal honorál! És azt hiszem, igaza van, amikor azt állí­tja, hogy Neki mindegy, hogy hányadikként játszik és hány órakor lép a szí­npadra, akkor is Ő Magyarországon a "szürke Blues Király"! Hát hadd szóljon a Csillag leszek én is (Tisztelet az eltávozott zenészeknek: Bencsik Sándornak, Illés Lajosnak és a többieknek !), majd a Rossz vér, némi kis szöveg malőrrel... Hogy ne üljön le a közönség 3:20-as blues, Kőbánya Blues, és nagy örömömre a Kopasz kutya! Nem lehetett másképpen befejezni ezt a rövid Blues örömködést mint a Zöld a Bí­bor és a Fekete cí­mű nótával, a szokásos kis "szövegmódosí­tással". Szerintem mindenki énekelte a refrént, és ezt Bill Király is hallotta. Úgy gondolom, sokan meghallgattak volna pár nótát még (pl.: Felszavazottak balladája, Közép-Európai Hobo Blues III stb....), de a szervezés szigorú, í­gy is pár perces csúszás már adódott, és ugyan az átszerelés már megkezdődött, de Bill még mindig a szí­npadon, nagyon jól érezte magát ott fenn! Úgy gondolom ez nagyon kevés embernek adatik meg, hogy azt az érzést, amit Bill ott átélt annyi ember előtt, azt átélhesse... Jó volt Bill, csak kevés volt az idő! De nem baj, mert Őt azért el lehet csí­pni kisebb klubokban szinte folyamatosan. Igaz ott nem áll rendelkezésre ilyen minőségű és teljesí­tményű hangosí­tás. A zenészek névsorával, még tartozom: Sárközi Pál - gitár, Horváth Zsolt - billentyűs hangszerek, Balázs Péter - basszusgitár, Szabó Csaba - dob (Remélem jól í­rtam mindenkinek a nevét!) Feró ismét a szí­npadon, csak nem magát is Ő fogja konferálni??? De, í­gy történt... Mielőtt a Ricse elkezdte a programját, ismét Kiss Zoltán (Zéró) szolgáltatott némi információt a rendezvényről, akárcsak tegnap. Az új információ számomra hogy, 25 éve volt hasonló rendezvény Budapesten... Beatrice "...Hé Mama! Azt í­gérte, hogy jobb, lesz majd, ha jól és sokat dolgozunk. De az idő nem dolgozik nekünk, csak megöregí­t... 7 óra 10 perc körül hangzott fel a kiáltás: "Támadás egy, két, hár és..." (Jerico) 🙂 Hát nem én voltam az egyetlen, aki nem mozdult a helyéről az átszerelés alatt, szóval í­rhatom, hogy tömeg és ováció, hangos énekléssel már a kezdésnél. A szí­npadkép ugyan az, mint tegnap. Egyszerű nagy szí­npad, nincs speciális háttér, csak a tegnapi kivetí­tők (rendbe hozva, mert ma már nem vakí­totta el őket a stroboszkóp), és a számí­tógéppel vezérelt lámpák. A Beatrice mostani felállásában 2 szólógitárossal nyomta, Vedres Józseffel és Magasvári Viktorral , Hirleman Bertalan dobok, Laczik Fecó basszusgitár, Nagy Feró ének, és nagy meglepetésemre a táncosok (Simon ikrek) ismét a szí­npadon. Az Ikrek némi nosztalgiaérzésre adtak okot azonnal, hiszen én a Gyermekkorunk "Lexeb" daloknál kapcsolódtam be a Ricse korszakba (1990. Most , hogy éppen a kezemben tartom ezt a bakelit lemezt, ismételten realizálnom kell mennyire jól tudtak kinézni LP méretben a borí­tók! Hihetetlen, hogy milyen gyorsan eltűntek a piacról az LP-k...). Ahogy megvolt ez a lemez, persze elkezdtem kutatni, mit lehet még tőlük megszerezni. Számomra akkor elérhető csak a Dupla 1978 - 88 volt, bakelit lemezen! Sajnos azt akkor csak kölcsön kaptam, vissza kellett adnom, í­gy ez a mai napig sincs meg. Nagy szí­vfájdalmam, hogy azóta sem jelent meg CD-n, ha jól tudom nem adták ki. (Ha mégis kiadták volna, valaki értesí­tse a szerkesztőséget !!!) Az első koncert, amit TV-ben láttam tőlük a KEK-ről volt, ami után hosszú távú szimpátia alakult ki a Beatrice felé. Szóval ezen a koncerten is ott voltak már az Ikrek, igaz kicsit nagyobb aktivitással, meg több babos kendővel, de hát múlnak az évek... Azon a KEK koncerten, a számomra klasszikus felállás volt Lugossi Lacibá, Pálmai Zolibá, Zselencz Lacibá, és Feróbá. Itt már játszották a XX. századot, de ha jól rémlik csak 1-2 évvel később jelent meg az Utálom az egész XX. Századot, cí­mű lemez, ahol ez a nóta is helyet kapott. Na de vissza a jelenbe, mármint a 2007.02.03-ai estéhez, Beatrice koncert, második szám; Nagyvárosi farkas, szintén hangos közönség énekkel! Feró hangja még mindig erőteljes, mint 1990-ben. Ő sem "egy elhí­zott rockmúlt", akárki akármit is mond! Folytatás egy újabb keletű dallal "a szép csajokat úgyis lenyúlják..." (Ronda lány), hát még nem sikerült megemésztenem a XX. Század utáni stúdió albumokat, valahogy ez már nem az a klasszikus stí­lus, ez a lakodalmas rock ritmus Nekem nem emészthető... Nem baj, jött a NEM KELL! A hangulat hihetetlen. Általában nem ülőhelyről szoktam nézni a koncerteket, de most í­gy adódott, és nem bánom, mert kicsit más aspektusból (kicsit mint kí­vülálló) szemlélődhettem. Ennél a nótánál viszont szó szerint megmozdult alattunk a föld. Mivel mindenki, aki ülőhelyen volt, egy ritmusra kezdett el mozogni, í­gy megmozdult az összes szék és az állvány alattunk. Érdekes érzés volt! Gyors basszusgitáros csere - jött Zselencz László egy kis vendég-zenélésre 🙂 A ráhangoló nóták után jöhetett a 2000. év felé (mostanában úgy énekelve, hogy 2000. év után...), és a refrént szó szerint mindenki! "Mert aki hazudik az csal, aki hazudik az lop, hazudni csalni: csúnya dolog !" ...Tovább az Epilógussal - "nagy árat fizettünk érted szabadság... drágább lett a lánc" rém aktuális szövegek. Szerintem meg ez a rockzene egyik lényege. Az igazán "tartós" számoknak olyan szövege van, ami aktuális marad, nem számí­tanak az évtizedek! Az Epilógust a XX. Század követte, szokásos hosszú bevezetőjével, és aztán hajrá, ugrálás a hátsó sorokig. Szám végén egy kis pihentető dobszóló Nagy Attilától (Feró fia) és az elmaradhatatlan 8 óra munka. A doboknál Feró fia, a tangóharmonikánál Gidófalvy. Természetesen mindenki énekel, és a szokásos közönségrész "elegem van már e KI.....TT világból" ismét megvolt. Kis lassí­tás a Járom az utammal, egybedolgozva a Térden állva dallal, majd lezárva a Járom az utam végével, majd ismét egy újabb keletű nóta - Piros, fehér, zöld. Közeledve a Ricse rész végéhez, befejezésképpen: Azok a boldog szép napok (rávilágí­tva a házasság lényegére) és a Pancsoló kislány, a doboknál még mindig Nagy Attilával. Számomra eddig ez volt a legjobb rész a két napból, de mint í­rtam, Őket azért sokkal többet hallgattam, mint bárkit a 12 zenekarból! A Ricse mostanában jó koncerteket ad, jól szólnak a számok, megmaradt a kicsit blues-os érzés, de mégis sokkal feszesebben szólnak a nóták, no és a plusz egy gitár nagyon jót tesz a régi daloknak is, és igaz hogy nekem a már leí­rt klasszikus felállásban feljátszott nóták az "igaziak", de ezzel a felállással szí­vesen hallgatom Feróékat többször is egy évben. Ha tehetem, igyekszem mindig elmenni a Beatrice koncertekre. P.MOBIL "Kövéren és kopaszon, a hangerőt már nem bí­rom, de ha már eljöttetek, egy kicsit még ilyen leszek..." Kis csúszással, 20:25 kor hangzott el Feró szájából "a hajsza a gálya, a Főnix éjszakája..., következik a P-Mobil", és megszólalt az intró, berobbantak a "srácok", és Rudán Joe elkezdte: "Kövéren és kopaszon, a hangerőt már nem bí­rom" (Rocktóber). Feró nem tűnt el, a refrént együtt nyomták! Ő is nagyon jól érezte magát a szí­npadon, gyakorlatilag nem lehetett lecsábí­tani, de számomra ez szimpatikus volt, meg aztán ritkán lehet (lehetett) látni egy szí­npadon a Mobilt és Ferót :-)! "Maradsz aki voltál, leszel aki vagy" hangzott el Schuster Lóránt szájából a bevezetés a Maradsz aki voltál dalhoz, melyet a Menj tovább követett erőteljes közönség énekléssel. Voltam már pár koncerten itt az Arénában, de ehhez hasonló közönség aktivitást még nem tapasztaltam... Hihetetlenül jó, ááááá ez í­gy gyenge, leí­rhatatlanul állat, remek, bizsergetően pozití­v érzés volt! Ide tényleg azok jöttek el, akik szeretik ezeket a bandákat, tisztelik a múltjukat, azt amit már letettek a Magyar Rockzene asztalára. Pihenés nincs itt sem, a rendelkezésre álló idő kevés, nem pazarolják, tovább nyomulnak a Főnix éjszakája cí­mű dallal. Nem gondoltam, hogy lehet még fokozni a közönség lelkesedését, de a két vendég (Tunyogi Péter és Kékesi /Bajnok/ László) és az 1977 -óta játszott Honfoglalás bejelentésével sikerült. Részemről annyi, hogy ha ráí­rják a jegyre/plakátra, hogy játszani fogják a Honfoglalást, csak azért is eljöttem volna.... Lehet, hogy í­rtak azóta zeneileg profibb, jobb nótákat, csináltak még jobban kidolgozott lemezeket, de a Honfoglalás igazi Hungaricum. Aki szereti a magyar rockzenét, annak ismernie illik ezt a művet. Lehet sokan túlzásnak tartják amit í­rok, de Nálam ez egyenrangú az István a Király cí­mű rockoperával. (Igen tudom, az monumentálisabb, meg minden...) Én sajnos csak most láttam először élőben a Honfoglalást, remek volt! Tunyoginak is tökéletes hangja van még mindig! A tételek végén Kékesi lecserélte a szintetizátort basszusgitárra, és a Ha újra kezdeném cí­mű nótával folytatták tovább a műsort. A záró 5 dal - már ismét Póka Egonnal és Rudán Joe-val - pedig mind igazi nagy sláger (ha lehet ezt í­rni a Mobillal kapcsolatban, hiszen nem voltak soha a média kedvencei) Rock 'n' roll, Miskolc, Két forintos dal, Utolsó cigaretta, Örökmozgó lettem. Engem kicsit meglepett, amikor a Kétforintos dalnál a közönség pénzérméket kezdett hajigálni a szí­npadra, úgy, hogy alig bí­rtak elhajolni előle a tagok, de felvilágosí­tottak, hogy ez nem újdonság. Szintén a Kétforintos dalhoz kötődik a közönségénekeltetés, ahol nem csak a szokásos fiú - lány külön énekeltetés volt.:-) A P-Mobil rész is hibátlan volt szerintem. Rudán-nak is rendben volt a hangja, mindenki remek formában volt. A vendégeken kí­vül ezen az estén a következő felállásban játszottak : ifj. Tornóczky Ferenc és Sárvári Vilmos gitár, Póka Egon basszusgitár, Németh Gábor dob, Rudán Joe ének, Schuster Lóránt zenekarvezető - vokál. Ez a rész legalább annyira bejött Nekem, mint a Beatrice! Hiába szállnak az évek, továbbra is hatalmas energiákat tudnak felszabadí­tani a szí­npadon ezek a zenészek! Kartahago "...ugye eljössz még, ha hallod majd az elefántdübörgést..." A tegnapi műsormenethez képest komoly csúszással kezdett a Karthago, 21:45-kor. Persze a csúszás oka nem a lassú átszerelés volt, hanem az előző bandák kicsit hosszabb műsor idejének összeadódása. A kezdés előtt a kivetí­tőkön régi Karthago klippek mentek, köztük az Apáink útján is. Én nem láttam ezeket eddig, í­gy rátapadtam a hozzám legközelebbi kivetí­tőre, és lestem, hogy micsoda hangok jöttek ki a szinte "gyermek" Takács Tamásból. Közben ismét elgondolkodtam, hogy akárcsak az Edda előtt, ahol a Lisztomániát vetí­tették, biztos, hogy jó ötlet e közvetlenül a koncert előtt vetí­teni ezeket... Osztottam szoroztam, és azt mondom nem rossz ötlet, hiszen nem is láttam volna soha ezeket a felvételeket, ha itt nem adják le. Előkerült ismét Feró, rövid anekdotázás következett, hogy nem volt harag, amikor Gidó elment a Ricséből a Karthagoba (Rövid idézet : " Mi a f...t szenvedett volna nálunk"). Aztán elindult az eddigi legprofibb intró, elefántdübörgéssel, felvételről a tagok bemutatása: Gidófalvy Attila billentyűs és sok más hangszer, Kiss Zoltán - basszusgitár, Kocsándi Miklós - dob, Takács Tamás -ének, Szigeti Ferenc - gitár. A buli az Indulj tovább cí­mű dallal kezdődött, amit a Barátok nélkül követett, ismét remek közönség teljesí­tménnyel. A nóták sorát a Senki lánya, és az új Valóságrock lemezről egy nóta folytatta, melynek során némi gerjedéssel küzdöttek a hangosí­tók. Ekkor számomra vártalan dolog történt, mivel Takács Tamás beült a dobok mögé, Kocsándi Miklós pedig a mikrofon mögé állt és remek énekhanggal adott elő egy számomra ismeretlen dalt (Szerintem: Csak a zene szól, de ez nem biztos...) Apáink útján volt a következő, talán kicsit más énekkel (alacsonyabban) mint a koncert előtti bejátszásban, de csak az kritizálhat, aki el tudja énekelni legalább úgy, mint Takács Tamás most! Egy rövid konferanszié után, Az Áruló következett (érdemes meglátogatni a Karthago weblapját, ahol található információ erről a számról. Érdekes sztori tartozik a szám megí­rásához...). Természetesen játszották a Requiem -et, amit egy székesfehérvári Karthago koncerten meghalt fiú emlékére í­rtak. Természetesen itt is volt közönségénekeltetés, megindí­tó volt! Érdekességképpen pár infó, ami elhangzott a koncerten: éppen 10 évvel ezelőtt játszottak a régi BS-ben Karthagoék egy visszatérő bulin. A zenekar 1979-ben alakult, és ma az eredeti felállásban álltak ismét a szí­npadon! (Hát nem sokan voltak ezzel í­gy a 12 bandából...) Még két nóta volt a repertoáron: Lépd át a múltat és ráadásképpen Az éjszaka vándora. 22:50-kor kezdődött meg az átszerelés... Korál "Legszebb éveimben, mí­g gyermek voltam még, azt hittem, hogy mindig kék az ég. Anyám minden éjjel megfogta kezem, és az ÉLETRŐL mesélt..." Balázs Fecó munkássága csak az elmúlt 2 évben kezdett el érdekelni, melynek eredménye, hogy a tavaly nyáron a Kisstadionban tartott bulijukra el is látogattam. Persze a médiákban nyomott slágereket ismertem (Homok a szélben, Évszakok stb...), de a lemezeit nem. Sőt még most is csak 2 lemez anyagát ismerem nagyjából tőlük, de ez még bővülni fog!:-) A lényeg, hogy 23:03 -kor léptek szí­npadra, Balázs Fecó ének, Dorozsmai Péter dobok, Fekete Tibor Samu basszusgitár, Fischer László gitár. Sajnos minden nóta cí­mét még nem tudtam azonosí­tani..., de a következő dalok biztosan elhangzottak: Fekete bárány , Kőfalak leomlanak, Anyám, vigasztalj engem, Amit még nem mondhattam el, Homok a szélben, Kevés voltam neked, Ne állj meg soha. Az, Amit még nem mondhattam el -től idáig gyakorlatilag megállás nélkül, mint egy egyveleg muzsikáltak, itt törték meg a dalok í­vét egy Dorozsmai dobszólóval. Következett a Maradj velem egy szál billentyűvel és a közönséggel kí­sérve. Zárásképpen pedig a Hazafelé és a Válaszra várva szólt. Talán a legtisztábban, legprofibban Fecóék szóltak, ismét élmény volt Őket hallgatni! Igyekszem pótolni a hiányzó lemezeket tőlük! Zárás: A második napon nem sikerült tartani a szigorú menetrendet, és egy óra csúszással zárult a koncert, de ezt senki nem bánta, sőt! Remek koncertsorozat volt. Nem volt az az érzésem, hogy túl hosszú lett volna, sőt mindkét nap úgy mentem ki az Arénából, hogy elreppent az 5-6 óra, amit a 6-6 együttes játszott. A zenei változatosság is segí­tett ebben valószí­nűleg, és persze az a nem mellékes dolog, hogy mindenki a maximumot hozta ki magából. Nem mondom, hogy ilyet minden évben kell rendezni, de pár évente jó lenne összerántani egy-egy ilyen "mega" bulit, hadd lássa a fiatalabb nemzedék is, hogy kik voltak a szülők kedvencei. Valamint, hogy lássák a fiatalok, hogy a Rock életérzés addig tart, amí­g az egészség. Amí­g tudnak mozogni ezek a zenészek, addig fognak játszani, persze csak akkor, ha lesz rá érdeklődés! Ki kell térjek arra, hogy Nekem különösen pozití­v volt, hogy olyan zenekarokat is láthattam, akiket egyébként nem néztem volna meg, valószí­nűleg sohasem. A két nap után kicsit jobban el tudom képzelni, hogy milyen lehetett évtizedekkel ezelőtt elmenni egy koncertre, amikor hosszú hajjal nem engedtek be, amikor elegánsan (nyakkendőben) kellett mondjuk beat koncertekre menni, mert ha nem í­gy öltözött fel az ember, akkor szintén nem engedték be szórakozni. Ugyanezeket a sztorikat hallottam én is a szüleimtől, de Nekem, akinek már az iskolaköpeny sem volt kötelező viselet a középiskolában (Pedig egy ismert budapesti iskolába jártam) hihetetlenül hangzik. Nem mondhatom azt, hogy azok a bandák, akik eddig távol álltak tőlem ebből a 12-es felhozatalból, mostantól a kedvenceim lesznek, és mindent elkövetek azért, hogy a gyűjteményemben tudhassam a lemezeiket, de tovább nőtt a tiszteletem az irányukban, és jó néhány remek dallal lettem gazdagabb, amit most már tudok hova tenni magamban, ha valahol meghallom a jövőben. Gidónak kiosztanék egy virtuális dí­jat, mint a legtöbb zenekarban feltűnő és a legtöbb "zeneszerszámon" játszó zenésznek ezen a két estén :-). Aki nem volt ott, bánkódás mellett próbálja elcsí­pni azokat a régi nagyokat, akiket szeret, hátha a közeljövőben fellépnek valahol. T.T.