Murmur: Murmur
írta P.A. | 2014.03.22.
Megjelenés: 2014
Kiadó: Season of Mist
Weblap: http://murmurbm.bandcamp.com
Stílus: Experimentális black metal
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Kíváncsi vagy, hogy milyen muzsikával rukkolna elő Robert Fripp (King Crimson), Brent Hinds (Mastodon) és Ihsahn (Emperor, Ihsahn), ha közös zenélésre adnák a fejüket? Én is. Egyetlen bökkenő csupán, hogy elég valószínűtlen, hogy ez a három zenész valaha is közös felvételt készítsen. De szerencsére felbukkant egy alternatív megoldás erre a problémára, mégpedig a chicagói Murmur második lemezének képében.
De mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Matthias Vogels vezette társaság a fent említett muzsikusok bőséges tárházából lopkodta volna össze az alapagyagot a saját névre keresztelt korongjukhoz, elmondanám, hogy távolról sem ilyen egyszerű a képlet. Ugyanis a 'Murmur' nem kölcsönvesz, vagy újrahasznosít, hanem felvillant és megidéz bizonyos hangulatokat, érzéseket, majd ezekből építi fel egyedi arculatát. Így lehet az, hogy a Water From Water morózus black metal riffjeivel az észak-európai fekete fém vonulat rideg rémálmát zúdítja ránk, majd a Bull of Crete mamutsúlyú témái gyűrnek maguk alá, ahogy azt a 'Leviathan' tette 2004-ben, hogy aztán az egészet feleméssze valami egészen elmeháborodott progos borulás.
És ahogy haladunk tovább a muzsikával, úgy tűnnek elő az egyre újabb rétegek. Széles skálán mozog a zene, egyre több műfaj bukkan elő a dalokban. Az Al-Malik kegyetlen durvaságát például játékos ősrock téma és doomos belassulás igyekszik oldani, nem sok sikerrel, dermesztő atmoszféra járja végig a dalt. Nyugodt perceket hoz a Recuerdos Opethes akkordbontogatásaival és Paul Wierdak melegen búgó billentyűjével. De kell is a pihenő, hisz a lemez hátralevő részében tovább merülhetünk a Murmur nyugtalanító világában. A Zeta II Reticuli első része ott veszi fel a fonalat, ahol az Al-Malik letette, de itt már csúcsra jár az őrület, beteg progrock témák alá földrengéserejű riffek érkeznek, a káosz pedig tovább tökéletesedik a második részben. Nincs megállás, megvadult King Crimson ez, pedig az sem nyugodt zene. Alább hagy a tempó a King In Yellow-ban, de kiteljesedik a tébolyda, veszett sikolyok borzolják a kedélyeket, hogy aztán a When Blood Leaves szuggesztív kántálása szabadítson fel a félelem szorításából.
A lemez végére megkapjuk bónusznak a King Crimson klasszikusát, a Larks' Tongues in Aspic, Part II-t, természetesen a Murmur szélsőséges köntösébe öltöztetve. Igazi csemege, ahogy az egész album az: páratlan zenei élmény, de csak azoknak, akik napi szinten fogyasztanak beteges, durva muzsikákat.
Legutóbbi hozzászólások