Szabadságon a rakenroll: Within Temptation - PeCsa Music Hall, 2014.03.14.

Mivel is töltötte meg a Within Temptation a PeCsát 2014. március 14-én? A hírnevével? Az énekesnő, Sharon den Adel bájával és elbűvölő mosolyával? Legtöbben azt mondanák, hogy mindenképp a zenével. De milyen ez a zene? A csapat az 1997-ben megjelent első, 'Enter'-re keresztelt albumán még nagyon is a doomos végéről fogta meg a dallamos metalt, a szimfonikus hatások pedig a 'The Heart of Everything'-en csúcsosodtak ki. Két lemezzel később egy hatalmas kanyart vett a zenekar, a 2011-es 'The Unforgiving' című albumukat már sokan a pop jelzővel illették. Erre csak rátett még egy lapáttal a legújabb, 2014-es 'Hydra', amelyen a metal színtérről ismert énekeseken (Tarja Turunen, Howard Jones) kívül egy rapperrel (Xzibit) előadott közös számuk is megjelent.

Tagadhatatlanul vannak szépen megkomponált dalok a legutóbbi két albumukon is, de ez már egy másik zenekar, az új számokban a régi monumentalitásból semmi nem maradt meg – csak a szép dallamok, valamint Sharon iskolában sosem képzett, de gyönyörű hangja a régi. Mindez a koncertre is rányomta a bélyegét, mivel lemezbemutató lévén a setlist majdnem felét az új album dalai tették ki. Ezzel még nem is lenne semmi baj, a közönséget elnézve sokaknak bejött a 'Hydra', viszont van egy nagy bökkenő: az eljátszott dalok felében egy-egy vendégénekes is szerepel, és csodák csodájára, a zenekar nem hurcolja magával sem Tarját, sem Xzibitet, sőt még egy régebbi dalban, a What Have You Done-ban éneklő Keith Caputót sem, aki igazából azóta már Minna Caputo... Tehát ennek eredményeként sok mindent felvételről kaptunk meg, ami azért nem volt szép élmény. Egy samplernek felelgető Sharon nem feltétlenül az élő koncert és buli jó kelléke. (Igazából a legjobb az lett volna, ha az Xzibittel készült közös szám meg sem születik – bár élőben, villogó fényekkel, koncerthangulatban azért jobban ütött az And We Run is). Sőt nagyon úgy tűnt, hogy Sharon hangja is meg van támogatva egy kis elektronikus segítséggel... Mielőtt nagyon bántanám őt, el kell mondanom, hogy rendkívül szépen énekelt, főleg a balladisztikus részeknél engedte ki igazán gyönyörűen a hangját, ami betöltötte az egész teret, de pár helyen elcsúszott a tuning alól és kibújt a szög a zsákból. Ez semmiképp sem írható a rovására, legtöbbször azért valóban őt hallottuk, tulajdonképpen negyven évesen olyan produkciót lenyomni, mint egy húszéves – azért nagy teljesítmény.

Produkcióról beszélek, ugyanis többet kaptunk, mint egy koncert, és nem csak arról van szó, hogy ugrálás közben mosolyogva énekelt. A nyitó Let Us Burn közben den Adel végig fent maradt a színpadra épített emelvényen, ahol a dob és a szinti közül énekelt, így a refrének alatt magasba törő lángcsóvák korábban elértek minket, mint az énekeshölgy. Az Edge of the World alatt aztán több akció történt a színpadon: Mike Coolen kibújt a dobszerkó mögül és odaállt a kongák mögé, a dal feléig csak ezeken adta a ritmust, Sharon pedig a mikrofon mögött táncolva énekelt – az egész tényleg olyan volt, mint egy színházi előadás. Vagy mint egy mozi? Ugyanis a koncert alatt nagyon sok vetítést kaptunk – több dal közötti szünetben is a főleg az 'Unforgiving'-hez készült rövidfilmeket láthattuk, mialatt főhősnőnk átöltözött, a srácok pedig kifújták magukat. Ezen kívül a számok közben is szinte mindig történt valami a kivetítőn, nézhettünk klipeket, ha amúgy a színpadkép, a pompás ruhák vagy az esetenként szemöldökperzselő tűz nem lett volna elegendő show-elem. Hogy mennyire volt jó a plusz vizuális élmény, mindenki döntse el maga, a többperces mozik kicsit leültették a hangulatot, de a bulizásnál többet igénylő rajongókat viszont pont boldoggá tette ez a bónusz.

A srácok rendkívül rutinosan játszottak, teljesen nyugodtnak tűnt mindenki, odaraktak minden hangot – de nem is volt nagyon min leizzadniuk, az új albumok popos dalaiban a gitárszólamok igencsak lebutultak. Egyedül Ruud Jolie ugrándozott, rohangált és ajándékozott el pár pengetőt, de emellett jól nyúzta a gitárt és szólói is rendben voltak. Kicsit el is vette a koncert lelkét az, hogy minden annyira precíznek és sterilnek hatott, de értelmetlen egy pop-produkcióból hiányolnom a rakenrollt. A többiek a szokásos pózoláson kívül csak minimálisan szemeztek a közönséggel, néha csekkolták, hogy mindenki prezentálja-e lelkesen a dalszöveg-tudását, de az igazság az, hogy így is-úgyis minden szem Sharonra szegeződött.

Szerencsére volt olyan hosszú a setlist, hogy belefért egypár régi dal is, a kihagyhatatlan Mother Earth és Ice Queen mellé olyan meglepetést is kaptunk, mint a The Cross, de a régi érát képviselte a gótos See Who I Am, illetve a szimfonikus Our Solemn Hour is. A csapatnak megjelent egy feldolgozásokat is tartalmazó kiadványa, ahol a legkülönfélébb pop (mi más...) dalokat dolgozták fel, erről a korongról hallhattuk Sharon előadásában Lana del Rey Summertime Sadness című számát. Ezután már csak tényleg a bagoly huhogása és az Ice Queen volt hátra, vagyis a csapat legismertebb dala, ami mindenképpen jobb befejezés, mint a Stairway to the Skies, amivel tavaly Krakkóban zártak.

A Within Temptation már az előző években elkezdett stílusbeli társa, a Nightwish fejére nőni – a hollandoknak sokkal hamarabb sikerült összehozni egy koncertet szimfonikus zenekarral, sőt az állás már 2:0 (bár ebben lehet Anette is „hibás” volt a maga pophangjával). A szimfonikusoktól eltekintve is egyértelmű, hogy a Within Temptation igazán nagy zenekarrá nőtte ki magát, ezt bizonyítja a Pecsát elfoglaló, hatalmas nézőszám is. És hogy a rajongók megkapták-e, amire vártak? Többé-kevésbé igen: maga után kivetnivalót nem hagyó produkció, a hosszú vetítésektől eltekintve kellemes dalösszeállítás, ugribugri és lírai pillanatok, még a koncertet megelőző másfélórás csend és teljes tétlenségben múló várakozás is megérte. Személyes véleményem szerint viszont sajnálatos, ahogy a WT egyre feljebb lépdel a népszerűségi létrán, egyre távolabb és távolabb kerül bármiféle metalstílustól...

Setlist:

Let Us Burn / Paradise (What About Us?) / Faster / Iron / Edge of the World / In the Middle of the Night / Angels / Dangerous / And We Run / Tell Me Why / See Who I Am / Stand My Ground / Our Solemn Hour / The Cross / Covered By Roses / Mother Earth /// What Have You Done / Fire and Ice / Summertime Sadness / Ice Queen

Szerző: Vica
Képek: Savafan
Galéria ITT.
Köszönet a Concertónak!