Mintha időgépből léptek volna ki: Primal Fear, Bullet, Messenger - Kassa, Collosseum, 2014.02.16.

A német Primal Fear legújabb lemeze igen erősre sikeredett, ezért mindenképpen meg akartuk nézni, hogyan működnek az új lemez bitang dalai élőben. A koncert helyszíne már ismerős volt a tavalyi Theocracy-buliról, így egyből a bejáratnál találtuk magunkat, ahol hosszú sorok kígyóztak, mivel a kapunyitást eltolták majd’ másfél órával. Így a közelben lévő Gólem nevű helyre fészkeltük be magunkat a szállingózó eső elől, és egy gyors, de finom vacsival készültünk a bulira.

Már a kezdéskor sokkal többen voltak, mint amikor legutóbb itt jártunk, de ez a szám sem haladta meg a 100-150 főt. A késleltetett kapunyitásnak az lett a következménye, hogy a másik szlovák bulin nyitó Ravenclaw nem lépett fel. Így egyből a Messenger programjával kezdtük az estét, akikről előzetesen azt az infót kaptam Karcsi barátomtól (aki Pozsonyban látta ezt a turnét), hogy nézzem meg őket, mert ilyen rosszat még nem láttak. Én már igen, bár még így is rákerültek a 10-es listámra; annyira semmilyen volt. Tény, hogy az énekes megfázással küszködött, az instrumentális részeknél telefújt pár zsebkendőt. A színpad méretéből adódóan egy lépést sem tudtak mozogni, bár nem hinném, hogy egyébként ez nagymértékben javította volna a teljesítményt.

A magukat csak az „Ĺ°r kalózainak” nevező társaság a Manowartól is próbált ellesni ezt-azt, és bár a szlovákok a számok végén lelkesen megtapsolták őket, engem nem nagyon tudott megfogni a zenéjük. Ráadásul nem is teljes tagsággal léptek fel, de igazából a betegség miatt hiányzó második gitáros sem tudta volna megmenteni a bulit.

Nem úgy a Bullet buliját, amit senkinek sem kellett megmentenie! Ezek a fazonok mintha egy időgépből lépett volna ki. Ezt a megjelenést fokozta Hell Hofer énekes is, a metal zene Susan Boyle-ja. Kinézetre tényleg megmosolyogtató, körülöttem jókat kacarásztak a belibbenésen, majd amikor belekezdett a műsorba, lefagyott az arcunkról a mosoly. Tökéletesen passzol a hangja ehhez a fajta zenéhez, és hihetetlenül nagy fazon! Tényleg érdekesen nézett ki fekete Elvis-ruhához hasonlító szerelésében, és a hatalmas ordító oroszlánnal hímzett köpenyben, ami a zenekar ’Full Pull’ lemezének borítóját is díszíti. Viszont pillanatok alatt olyan partihangulatot csináltak a teremben, hogy mindenki csak kamillázott!

A banda simán megérdemli az „északi Airbourne” titulust, mert lényegében ugyanazt a muzsikáját prezentálják, mint az ausztrálok, ráadásul igen látványos és élvezetes előadásban. Nincs annyi propellerezés, mint az O’Keeffe-tesóknál, de a headbang megy ezerrel, miközben igazán bulizós számokat tolnak. A több mint 10 éve létező zenekar tudja, miként kell beindítani a közönséget, a második-harmadik daltól kezdve folyamatos őrjöngés volt a közönség soraiban. Hampus Klang és Alexander Lybro gitárosok felváltva nyomták a szólókat, miközben folyamatosan mozogtak a szűkösre szabott helyen. Kérdeztem is a basszeros Adam Hectort a buli után, hogy mit művelnek egy ennél sokkal nagyobb színpadon, ha ezen a kis helyen is megállás nélkül pörög az egész banda. Nagyot! – felelte mosolyogva. És el is hiszem, mert tényleg olyanok voltak, mint akiket szétvet az energia, de piciny helyre vannak bezárva (még úgy is, hogy levették a kontroll-ládákat a színpadról, és a színpad előtti részen, asztalokra pakolva üzemelték be őket).

A dupla headliner-turnénak köszönhetően alaposan megismerhettük a svédek repertoárját, és nem mondanám azt, hogy minőségben bármelyik számuk is kilógott volna a sorból. És egy eddig soha nem látott hatalmas poént is bevetettek a srácok: többször voltam már olyan koncerten, ahol hatalmas méretű Marshall-falat húztak fel a zenekarok mögé, aztán ment az agyalás, hogy ezek közül hány láda van ténylegesen is beüzemelve. Itt ebből nem csináltak titkot, a koncert vége felé az egyik dal közben lenyílt a zenekar mögött lévő Marshall hangláda rácsa, és előbukkant belőle egy miniatűr báb, aki kvázi a zenekar csaposaként működött, és dobozos söröket szolgált fel a tagoknak, miközben szórakoztatta, hergelte a közönséget. Természetesen a báb két kezét az egyik road „adta kölcsön”, picit látszódott az erősítő mellett a feje, ennek ellenére hatalmas ötlet volt!

A koncert közben feltűnt, hogy hangszereik hátulján méretes feliratok voltak, de nem tudtam kivenni őket. Végül azonban kiderült, hogy mik voltak, és mi volt a jelentőségük: a záró Bite the Bullet című szám fináléjára úgy állt össze a banda, hogy a közönség felé fordított hangszereken a szám címe volt kiolvasható. Jópofa volt! Mindent egybevetve nagyon jó hangulatú bulit csaptak a svédek, és aki egy jófajta rockkoncerten akar szórakozni, ha teheti, nézze meg őket! Remélem felfelé fog indulni a pályájuk! Ja, és az egyenfehér retro bőrcipőkért külön piros pont jár!

Setlist:

Midnight Oil / Rush Hour / Turn It Up Loud / Full Pull / Rolling Home / Pay the Price / Heading for the Top / Dusk Til Dawn / Stay Wild / Dr. Phibes / Highway Pirates / Rambling Man / Rebels Return / Bite the Bullet

Bivaly lemez, bitang erős felállás, és ha a technika ördöge sem szól közbe, előre borítékolható egy remek koncert. Így is történt, bár egy kis bohóckodást azért vártam volna, ha már turnétemetés volt Kassán. De semmi ilyesmi nem történt, így egy ökörködéstől mentes, de nagyon feszes, jól megszólaló, igen élvezetes Primal Fear-koncertet kaptunk. Az átszerelés alatt Randy Black impozáns dobcucca végig le volt takarva, mintha a frigyládát rejtegették volna (ha-ha). A több rongyból, ragasztószalagokkal összetákolt molinó még a mikrofonok beállítása alatt sem hagyhatta el helyét.

A turnét családi elfoglaltság miatt kihagyó Magnus Karlsson nekem hiányzott, hiszen azon kívül, hogy briliáns gitáros, a színpadon is rendesen odarakja magát. A zenekart alapító és ezen a turnén kisegítő Tom Naumann sem fakezű, ami viszont a mozgást illeti, ő inkább – némi közös pózolást leszámítva – meghúzódott a háttérben. Így sokkal több figyelem hárult Alex Beyrodt-ra, aki nem is hazudtolta meg magát: nagyon jól és kellően látványosan játszott, miközben folyamatosan dobálta be a pengetőket, talán csak nekem és Attila barátomnak nem jutott belőlük. Mat Sinner volt egyedül visszafogottabb a kelleténél, nem éreztem azt, hogy annyira jó hangulatban lenne, mint volt a tavalyi MOR-on, ahol végig mosolyogva nyomta le a koncertet. De biztos alapokat adott, ebben most sem volt hiba (emellett pedig a vokálozási feladatok is teljes egészében rá hárultak), illetve a ritmusszekció másik tagja, Randy Black is kiválóan teljesített; nagy erőssége a zenekarnak. Szépen kihasználta az agyontakargatott dobszerkót, és igen intenzíven püfölte a cájgot.

A setlist legnagyobb meglepetése az volt, hogy bár az új lemezről 4 számot is beválogattak, a nyitó klipes dal, a King For a Day nem volt közöttük. Amúgy a program inkább a lendületesebb nótákra fókuszált – pár kellemes melódiával megspékelve –, ami nem csoda, hiszen ezek a számok állnak igazán jól a zenekarnak. Nem kell itt megfejtő zenéket prezentálni, csak másszanak az arcunkba ezekkel a kőkemény riffekkel…

…és sikolyokkal természetesen, hiszen aki megint nagyon jót produkált, az Ralf Scheepers volt. Lemezminőségben énekelt és sikított, szépen levezényelte a bulit, jellegzetes mozdulatai most sem hiányoztak, főleg a számokat felvezető és lezáró gesztusai voltak látványosak. Ami picit furcsa volt, hogy folyamatosan baszkurálta a fülesét, nem tudom, hogy technikai gondja volt, vagy valami egészen más, mert a produkción nem lehetett hallani, hogy bármi malőr lett volna. Ahhoz viszont, hogy ezek a számok tényleg átgázoljanak rajtunk, nem árt a jó hangzás. Pár nappal ezelőtt Pozsonyban a koncert fele borzalmasan szólt, szinte élvezhetetlenné téve a bulit, itt szerencsénkre nem volt ilyen probléma. Kellően hangos és kemény volt a sound, és a gitárok is haraptak rendesen, heves headbangelésre késztetve a közönséget.

Az igazi zúzdák közé csak a Fighting the Darkness balladája fért be, de ez is nagy kedvenc nálam, igen ütősre is sikeredett, remek kontrasztot mutatott a pörgősebb dalokkal. Közel másfél órás szegelés után az Unbreakable Pt. 2-vel zárult a koncert – és ezzel a turné is –, és azt gondolom, hogy ha nem is voltunk sokan (ahogy a többi állomáson sem), bivalyerős produkciót tálaltak a germán power metalosok!

Setlist:

Final Embrace / Alive & On Fire / Delivering the Black / Nuclear Fire / Seven Seals / One Night in December / Angel in Black / When Death Come Knocking / Chainbreaker / Fighting the Darkness / Bad Guys Wear Black / Metal Is Forever /// Running in the Dust / Unbreakable Pt. 2

Szöveg és képek: Savafan

Külön köszönet az Epg-nek és Jan Pollaknak!