Threshold: Dead Reckoning

írta garael | 2007.02.14.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.threshold.net

Stílus: progresszí­v metal

Származás: Egyesült Királyság

Dalcímek

Értékelés

A Thresholdnak sikerült az évek során az, amire csak igen kevés banda képes: olyan, csak rájuk jellemző stí­lust alakí­tottak ki, mely jellegzetességében sem válik egysí­kúvá, zenei flexibilitása sokdimenziós, tágí­tható világgá alakí­tja a jellegzetes Threshold jegyeket. 2004-es, Subsurface albumuk annak idején megnyerte az éves TOP 10-emet, azóta is megunhatatlan részét képezi a best-of gyűjteményemnek. Azon a lemezen olyan jól sikerült aránnyal tudták összehozni a felejthetelen dallamokat a metalos és progresszí­v elemekkel, hogy a végeredmény mesterművé nemesedve avathatott újabb prog. metal etalont a zenei szí­ntéren. Nemhiába követte a lemezt új kiadó is: a Nuclear Blast felismerve a gyöngyszemet a bandában, abba a flottába helyezte, ahol bizony nem nagyon volt jellemző eddig a Thresholdhoz hasonló csatahajó. Lehet, hogy a váltás, lehet, hogy csupán a művészi fáradtság miatt, a bandából időlegesen kilépett Nick Midson gitáros, ám a most kiadott újabb progresszí­v csapáson bizony nem hallatszik a fedélzetmester hiánya. Dead Reckoning - kissé klisésen borult cí­m a csapattól - talán a Nuclear Blast "halálszagú" légköre hatott í­gy a csapatra, ráadásul két dalban még egy aranytorkú hörgmester is felbukkan, az egyébként sokoldalú Dan Swanö személyében, kinek azonban - szerencsére - nem jut sok szerep Andrew "Mac" McDermott magabiztos és érzelmekkel teli hangja mellett. A lemez egyébként egyenes folytatása a Subsurface-nek, az ott megcsodált dallamvilág itt is teljes pompájában tárulkozik ki. A progresszí­v részek nem válnak öncélúvá, bár talán egy árnyalattal kevesebb van belőlük, mint korábban. Ennek megfelelően némileg súlyosodott a hangzás, de ez csak az olyan direktebb daloknál figyelhető meg, mint a nyitó Slipstream, melynek döngölős riffelésébe jól illeszthető a verze mondogatós morcossága - itt szí­nesí­ti a hangulatot némi kis hörgölde - , melyre aztán olyan, jellegzetes refrén úszik rá, ami egyből az album egyik csúcsává avatja a számot. Már itt megfigyelhető az a Threshold refrénalkotási sajátosság, mely annyira kedvessé teszi a csapatot, mégpedig a dallamfokozás módszerében. A Threshold refrének í­gy olyanok, mint a szirmait bontogató rózsák, ahol egy-egy réteg alatt egy másik lapul, újabb - és újabb illatadaggal elbódí­tva a virágba szagolót. Swanö a harmadik szerzeményben hallatja ismét magát - sajnos éppen ez az a szám, mely számomra a legértéktelenebb a lemezen: a This Is Your Life rockos refrénje után bizony itt csak feleslegesen elhúzott monotóniával találkozunk. A Hollow szigorú riffelése aztán AOR-os gitárdallamokba torkollik, hogy ismét egy lebegésszerű, nagy í­vű refrénnel ajándékozzon meg minket, belassuló, változó ritmikával és hangulati impulzivitással. A Pilot In The Sky Of Dreams a lemez leghosszabb szerzeménye, ez a lassan, szinte Jazzes hangulatban induló szám talán a Threshold pályájának legsikerültebb darabjává avanzsálhat. Némi Ayreon - os í­zzel fűszerezett összetett, rockopera szerűen ismétlődő részekből egybefűzött csoda, a "többrétegű refrénekkel", csipetnyi Beatles utánérzéssel, érzékeny, és magával ragadó, kissé szentimentális dallamokkal. Csodálatos! A Fighting For Break aztán némileg leszállí­t a földre, modern, staccato riffelésével, sci-fis hangulatával, majd a Disappear lágy hangjai folytatják a kemény, menetelős dalok sorát, szerencsére a durvább részeket remekül ellensúlyozzák a finom, rockos dallamok . A Safe To Fly sejtelmes kezdése málházós témakibontással folytatódik és keleti szintivarázzsal, hogy aztán a One Degree Down szintén modern riffjei és játékos, szinte musicale-es refrénjei méltóképpen zárják le az albumot.

Pontszám: 10