Therion & Grave Digger & Sabaton, 2007.02.04., PeCsa

A február elején a PeCsa-ban fellépő trió valószí­nűleg egyetlen közös kapcsolódási pontja a metál preferenciáján kí­vül a történelem (ha tekinthetjük a mitologikus eseményeket is annak) szeretete volt, ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy ki-ki a saját stí­lusában elemi erejű és hatású koncertet adjon... ...í­gy leesett állakat is csak azért nem lehetett látni, mert már mindenki tudta nagyjából, hogy mire számí­tson a két hí­res (megkockáztatom, világhí­rű?) bandától, aki azonban esetleg nem ismerte az estet megnyitó Sabaton-t, az valószí­nűleg mostanra már pótolta ezt a hiányosságot mindkét lemezük beszerzésével, hiszen a fiatal banda mindennek elmondható, csak tehetségtelennek, vagy kezdőnek nem, és ennek megfelelően vérprofi produkciót láthattunk a II. világháborús témákat indulószerű heavy metálba integráló svédektől. Ennyi tökösséget (még ha Joakim Broden énekes mozgása néha mást is mutatott) régen láthatott már a PeCsa szí­npada, "trueságban" pedig simán felvehetik a versenyt még a "metál királyaival" is! Mindenképpen pozití­v csalódásként kell megemlí­teni, hogy szinte hajszálpontosan visszaadták a lemezen hallható muzsikát, egy-két apróságtól eltekintve, persze ki tudja, hogy a háttérből ehhez mennyi segí­tséget kaptak sampler segí­tségével, de hallgatva a headbangelés mellett menetelésre kényszerí­tő nótákat, azt kellett mondjam, hogy kit érdekel? A produkció fantasztikus mivoltához nagymértékben hozzájárult az énekes Joakim teljesí­tménye, aki élőben is profin szállí­totta a fülbemászó énektémákat, illetve frontemberi tevékenysége is elismerése méltó, ami egyedi mozgáskoordinációja miatt felvont szemöldökű nézőket is bizonyára elismerő bólogatásra késztette. Ráadásul az egész zenéjüket akkora örömmel és lelkesedéssel prezentálták, hogy szinte akaratlanul is átragadt ez az ekkor még relatí­v kis számú publikum egészére, amelynek meglepően nagy hányada üdvözölte ismerősként a Sabaton talán legjobb számait (az Into The Fire helyett esetleg becsúszhatott volna egy Wolfpack, de a többi mind 10 pontos). A lelkesedésüket csak fokozta a szí­npadra bedobott magyar zászló (először mindenkiben megfagyhatott a vér, hogy megdobták az énekest, ő is meglepődött), amibe a "Ungern älskar Sabaton" felirat volt hí­mezve, ami annyit tesz magyarul, hogy "Magyarország szereti a Sabaton-t", aminek ékes példája volt a hatalmas ováció, amely a militaristák számait fogadta. Setlist Panzer Battalion In The Name of God Attero Dominatus Into The Fire Primo Victoria Metal Machine / Metal Crüe (medley) Tomka Grave Digger A számomra eddig ismeretlen, de nagyon szimpatikus Sabaton legénységét csí­ptük el egy pár mondatra a koncert végén. A fiúk elmondták, hogy nagyon vártak már arra, hogy eljöjjenek Magyarországra, sok szépet hallottak hazánkról, de amit tapasztaltak az minden elképzelésüket felülmúlta. Elmondták, hogy gyönyörű a városunk és legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy ilyen meleg fogadtatásban lesz részük a koncerten. Sok mindent meséltek még a "militaris" kötödéseikről és elárultak egy titkot is: már csak egy aláí­rás választja el Őket, hogy fellépői legyenek az idei Masters Of Rock fesztiválnak. Szí­vesen elcseverésztünk volna még ezekkel a jó arcokkal, de bent a teremben felcsendült a Liberty Or Death intrója és kezdetét vette a buli, amiért én hajlandó voltam a vasárnapi punnyadásból elindulni otthonról. Mint arról már lemezkritikámban is emlí­tést tettem, nekem nagyon bejött az új Grave Digger album, és kivételesen, egy ilyen régi csapattól most, nagyon vártam az új dalokat. Ahogy azt tudni lehetett, Chris-ék a honlapjukon szavazást indí­tottak, hogy mely számokat játsszák el, közel 23 év terméséből ezen a turnén. Persze a nagyközönség egy igazi best of... műsort állí­tott össze, ami olaj volt a tűzre nekem. Tényleg a lehető legjobb dalok hangzottak el a rendelkezésre álló időben. És itt csak egy gondolat erejéig hadd kalandozzak el. Érdekes turnék alakulnak ki mostanában. Ki gondolta volna, hogy a Grave Digger egyszer a Therion-nal, vagy a Krokus a Hammerfall-al fog közös utazást tartani? Persze, ezeknek a buliknak mindig megvan a maga veszélye, mint ahogy azt már előzetesben is lehetett olvasni, itt-ott. A Therion csapata mindenképpen meg szerette volna tartani magának a főzenekar titulust, és ezt a véleményüket - nem túl szimpatikus módon - nem is rejtették véka alá. Viszont a Grave Digger csapata van olyan rutinos csapat, hogy nem veszi fel a kesztyűt ilyen fölösleges vitában. Chris Boltendahl és zenekara igazi iskolát mutatott be ezen az estén és nekem, - már bocsánat - de Ők voltak a fő attrakció. Ha valaki tényleg szeretné tudni mi az a heavy vagy power metal, nézzen meg egy Grave Digger koncertet. Nem nagyon hagyták, hogy levegőt vegyünk, tényleg kijátszották minden percét ennek az estének. Három új dal volt terí­téken. Az emlí­tett Liberty Or Death, bár nagy metal himnusz, mégis a Silent Revolution ütött a legnagyobbat a friss dalok közül. Az Excalibur, Valhalla, The Last Supper, Heavy Metal Breakdown slágerekről, meg azt hiszem nem is kell mit mondanom. Tavaly UDO zseniális bécsi koncertjével nyitottam az évet. Idén a Grave Digger szintén metál esszenciája adta meg az alaphangot. Bí­ztató! Setlist Intro / Liberty or Death The Dark of the Sun Excalibur Valhalla Lionheart The Round Table (Forever) Raven Highland Tears Morgana LeFay Silent Revolution Knights of the Cross Rebellion ----------------------------------- The Last Supper Heavy Metal Breakdown Szakáts Tibor Az est főattrakciója (jogosan vagy jogtalanul, döntse el mindenki maga) a szintén svéd, Christofer Johnsson vezette Therion volt, akik a szí­ntiszta heavy metál fanatikusok esetleges szájhúzása és előí­télete ellenére is rászolgáltak erre a titulusra, tekintve koncertjük monumentális, profi és lenyűgöző mivoltát. A produkció szinte teljesen szí­nházi jelleget öltött, amihez a metált az operával ötvöző zene is hozzájárult: kaptunk komplett szí­npadi dí­szletet, a háttérben fekete-fehér templom fekete ablakkal, vámpí­rfejjel és két kereszttel, a szí­npad közepén hátul Petter Karlsson igencsak termetes dobszerkója, két oldalt szimmetrikusan gyertyák sora, előttük-mellettük rézsút kisebb magaslatokon lándzsaszerű rudak, közéjük 2-2 mikrofon "elrejtve". Ráadásul a szí­npadon lévő 8 zenész is igyekezett a vizuális hatást fokozni (Mats Levén - ének, gitár, Snowy Shaw - ének, Katarina Lilja - ének, Lori Lewis - ének, Christofer Johnsson - gitár, Kristian Niemann - gitár, Johan Niemann - basszusgitár, Petter Karlsson - dob), l a négy énekes (szimmetria itt is, két férfi, két nő) előre meghatározott koreográfia alapján mozgott a szí­npadon a rögtönzéseket, a közönséggel való kommunikációt és kapcsolattartást leszámí­tva, olyan apróságokkal is szí­nesebbé téve az előadást, mint például amikor Snowy egy könyvből "olvasta" a szöveget, vagy éppen egy kalapáccsal tette impozánsabbá az előadásmódot, utóbbinak természetesen megvolt a maga funkciója. Ebből a mozgásból a gitárosok is bőven kivették a részüket, teljes átéléssel és átszellemültséggel prezentálták a "vad szörny" operáját, ám a korábbi koncertektől eltérő módon nem Johnsson mester töltötte be a frontemberi szerepkört, ezúttal ez a "munka" a két aranytorkú énekesre hárult, akik minden szempontból eleget tettek az elvártaknak. Emellett énekesi kvalitásaikat is mindenképpen ki kell emelni, hiszen amit produkáltak ezen az estén (természetesen a két csodálatos női énekessel együtt) az feltétlenül megérdemel í­gy utólag is egy virtuális tapsot, mindketten hí­rnevükhöz méltóan álltak helyt. Mats hozta megszokott formáját, azonban aki engem maximálisan lenyűgözött ezen az estén, az az örökmozgó Snowy Shaw mester volt, aki valami hihetetlen, elementáris erejű hangjával szinte földhöz szegezte a hallgatóságot, amikor kellett a technikát részesí­tve előnyben, amikor kellett pedig kiengedte, és egetrengető, többször spontán sikí­tásokkal tette még szí­nesebbé az egyébként sem éppen szürke zenét. Hangja leginkább az új számokban tudott érvényesülni, amelyek kevésbé a monumentalitásra és az összhangra helyezik a hangsúlyt, jobban illeszkednek a megszokott struktúrák tematikájába, í­gy az énekes sem csak egy lesz a "csapatjátékosok" közül, hanem fő(bb)szerepet kap. A setlist igaz best of jelleget öltött, nem kerültek túlsúlyba egyik album számai sem, ami a Therion egész életművét kedvelő rajongók számára előny, a csak egyes albumokat vagy korszakot szeretők számára esetleges hátrány volt, ám végeredménye egy felettébb élvezetes és összetett koncert lett. A korai death metál irányvonalú albumokról viszont nem hangzott el egy szám sem, Christopher (aki mellesleg egy az egyben úgy néz ki, mint Chris Caffery) szinte egyáltalán nem énekelt, elvétve háttérvokálozott, illetve amikor Mats Levén "megosztotta" vele mikrofonját, akkor hallhattunk, de csak visszafogottan. A műsort egy dobszóló volt hivatott még differenciáltabbá tenni, ám ezt a koncert egyetlen negatí­v momentumaként emlí­teném meg. Nem volt se különösebben összetett, se élvezetes, ráadásul, amikor a két dalnok is beszállt "bohóckodni", akkor végképp feladtam a próbálkozást, hogy pozití­vumként könyveljem el az egyébként dicséretesnek nevezhető szándékot, de egyszerűen nem illett a koncert menetébe, kilógott az összképből. Ha már mindenképpen be akartak tenni egy szólót, sokkal szí­vesebben meghallgattam volna egyet a "bandavezértől", vagy éppenséggel Johan Niemann basszusgitárostól, aki pont előttem nyúzta a húrokat, igencsak ügyesen és élvezettel, végig a közönséget fixí­rozva. A ráadás ráadása, a meglepetés Manowar szám hatalmasat durrant, pláne, hogy Shaw mester énekelte a Thor, The Powerhead-et, aki ha nem is olyan karakteresen adta elő, mint Eric Adams, de mint emlí­tettem hatalmas sikolyokat prezentált, és nagymértékben interpretálta a számot, ami szerencsés húzás, ha már feldolgozásról van szó. Fantasztikus triót hallhatott és láthatott a nagyérdemű ezen az estén, bizonyára mindenki megkapta azt amiért jött, esetleg egy új kis kedvenccel is gazdagodott ha eddig a Sabaton szó hiányzott a metál szavak gyűjteményéből nála. Aki nem jött el sajnálhatja, ám valamelyest vigaszt nyújthat számára azon tény, hogy a Therion júniusban a miskolci Jégcsarnokban teljes nagyzenekarral és szimfonikusokkal kiegészülve ad újabb, feltehetőleg a mostanihoz hasonló, fergeteges koncertet! Setlist Der Mitternacht Lowe Schwartzalbenheim Blood of Kingu The Falling Stone An Arrow From The Sun Deggial Wine of Akuqah The Perennial Sophia Son of The Sun Son of The Staves of Time Birth Of Venus Illegitima Tuna 1613 Dobszóló Muspelheim Rise Of Sodom & Gomorrah Ginnungagap Grand Finale ---------------------------------- Lemuria Nightside of Eden To Mega Therion ---------------------------------- Thor (The Powerhead) (Manowar) Tomka A lehetőségért köszönet a Concertonak, a képekért a CSLP-nek!