The Rolling Stones: Sweet Summer Sun - Hyde Park Live (DVD)

írta Bigfoot | 2013.11.25.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Eagle Rock

Weblap: http://www.rollingstones.com

Stílus: Rolling Stones

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

Amikor Bill Clintont 1993-ban beiktatták, sokan azon mosolyogtak, hogy az amerikai elnök fiatalabb, mint Mick. Nos, a jelenlegi pedig akár a fia is lehetne. Hát, igen, Mick hetven, Keith is, Charlie hetvenkettő, a taknyos Ronnie csak hatvanhat, de nem bírnak leállni, immáron ötvenegy éve ezek a büdös kölykök. Nem szépültek meg az évek során, a ráncok csak mélyültek. Hogy egy zenekarba négy ilyen fejet hogy lehetett összeszedni, főleg Keith viszi a prímet… Egy fazonversenyben, ha külön-külön elindulnának, szép helyezéseket érnének el, de együtt…

Nos, a Stones 44 év után visszatért a Hyde Parkba. Az a bizonyos ’69-es koncert nem egy vidám emlék, mert előtte nem sokkal holtan húzták ki Briant az úszómedencéjéből, így az ő emlékére muzsikáltak a Másik Mick-kel, aki itt mutatkozott be a nagyérdeműnek. Felszállt ezer lepke… Jelen esetben szó nincs gyászról, csak egy vidám nyári buliról, egy turnétemető fellépésről, ami még bőven világosban kezdődik. A park tele, a hangulat a tetőfokon, nagypapik, nagymamik, apucik, anyucik, lányok fiúk együtt villáznak ennek a négy vén marhának, különösen Micknek… Túl a hetedik ikszen még most is rázza a vékony seggét, és a százezer ember beindul a kétes szexualitású mozdulataitól. A siker biztos, hiszen nyolc éve nincs új lemez, csak pár új dal, abból is egyet tolnak el, a különben jól sikerült Doom & Gloom-ot. A Miss You-t most sem bírják kihagyni, hogy szakadjon le az ég. Nem értem, miért ragaszkodnak évtizedek óta ehhez a diszkóba való borzalmas nyekergéshez! A többi azért a hatalmas életmű legcsillogóbb gyöngyszemeiből alkotott füzér. Semmi katarzis, a tempó öreguras, de ha én járókeret nélkül tudok mozogni ennyi idősen, és nem piszkítok magam alá, akkor elégedett leszek.

Még Keith is szót kap, elénekel két nótát, a You Got The Silvert és persze hogy a Happy-t az ’Exile’ albumról. Ha Keith belép egy ajtón, akkor maga a rock and roll lép be… nem tudom, hol olvastam, ezt a bölcsességet, de az ő életében minden benne van: házasságok, válások, heroinfüggőség, vér-transzfúzió, pia, halálfejes gyűrű, szóval egy eleven rock and roll értelmező kéziszótár a fickó. Azokat a gitárriffeket csinálja valaki utána… Charlie-n látszik, hogy baromira unja az egészet, ez azonban már több mint 50 esztendeje így van. Legszívesebben egyenként valagba rúgná az előtte ugráló három majmot. Amikor Mick bemutatja a bandát, próbálja Charlie-t rávenni a beszédre, csak egy „Hello”-ra telik tőle. Ronnie a legújabb tag – immáron negyven éve – jobban szólózik, mint Keith, bár az utóbbi elmondása szerint „külön-külön egyformán szarok, de együtt utánozhatatlanok”. Nos, jelentem, a Stones még most sem technikás muzsikusok gyülekezete, de ki nem szarja le? Meg különben is, egy csomó vendégzenész ott a színpadon. Sőt a You Can’t Always Get What You Want végére még egy női kórust is betolnak, hogy autentikus legyen az egész.

Apropó, a másik Mick… 44 év után ő megint itt van. „A kör bezárult.” – mondta Keith. Nos, faszikáim, újra a tett színhelyén esz a fene benneteket. A nagy kedvenc, a Midnight Rambler azért rendesen odavág három gitárral. És már megint itt a Get No a végére. Konfettivel, tűzijátékkal, meg a rosseb tudja még mit nem vetnek be. A Stones rockja hosszú évtizedek óta tetemes mennyiségű parasztvakítással jár együtt, manapság még interaktív is, hogy oda ne rohanjak. „Inkább meghalok, mint negyvenévesen a Get No-t énekeljem.” – Mick, ezt 40 éve mondtad. Mi van, nem bírsz magaddal, de ahogy látom, a másik három sem. Megtöltöttétek a Hyde Parkot. És a végén öten együtt hajoltok meg, hiszen a Másik Mick is Gördülő Kő volt öt éven keresztül.

Pontszám: 8.5