"Ezt a fajta fanatizmust kellene nálunk is jobban elsajátí­tani": Interjú a Reményi Ede Kamarazenekar művészeti vezetőjével, koncertmesterével, Kriston Tamással

A metalzene kedvelőinek fülében ismerősen csenghet a Reményi Ede Kamarazenekar neve, ugyanis hozzájuk köthető az a három felejthetetlen koncert, amelyet a miskolci Operafesztivál keretei között adtak néhány évvel ezelőtt nem kisebb nevek, mint a Therion, az Epica és Tarja Turunen társaságában. Az Epica ráadásul annyira elégedett volt a zenekar munkájával, hogy a hollandok idén márciusban meghívták őket Eindhovenbe, hogy együtt ünnepeljék a csapat fennállásának 10 éves évfordulóját. A ’Retrospect’ címen november 8-án megjelent koncertről és a korábbi tapasztalatokról, élményekről beszélgettünk Kriston Tamással.

Hard Rock Magazin: 2008-ban léptetek színpadra először az Epicával. A koncert után született megegyezés egy esetleges jövőbeli együttműködésről vagy teljesen váratlanul érkezett a 10 éves jubileumi koncertre való felkérés?

Kriston Tamás: Már a próbák alatt úgy éreztük, hogy meg vannak velünk elégedve, illetve azért voltak arra utalások, hogy ennek lesz valamiféle folytatása külföldön vagy Magyarországon, ez akkor még nem volt kiforrott. Később az Epica jelezte nekünk, hogy meghívnának minket Hollandiába, utóbb azonban visszakoztak, mert erre valami jobb alkalmat kerestek. Teltek-múltak az idők és így jött össze ez a ’Retrospect’, a 10 éves jubileum. Nyilván úgy gondolták, hogy ez lesz a megfelelő alkalom, hogy meghívjanak bennünket, így kerültünk Eindhovenbe.

HRM: Ezek szerint a korábbi tapasztalatokból kiindulva nem is mérlegeltetek, hanem gondolkodás nélkül igent mondtatok a felkérésre.

KT: Igen, ahogy mondod, nem mérlegeltünk. Igazából nekünk ilyenkor csak azt kell végiggondolni, hogy a főállású munkahelyeinken hogyan tudjuk magunkat szabaddá tenni, de természetesen nagy örömmel vállaltuk el, mert élvezet volt velük együtt dolgozni, profik!

HRM: A miskolci koncertre Oliver Palotai írta meg a nagyzenekari részeket, ő felelt a hangszerelésért. Ezúttal ki segédkezett a zenekari részek megírásában, egyáltalán volt-e beleszólásotok a munka ezen részébe?

KT: Nem volt beleszólásunk, ugyanis a kottákat készen kaptuk. Természetesen profin kidolgozott kottákról volt szó, gyakorlatilag csak oda kellett mellé ülni és lejátszani, semmi gondot nem jelentett.

HRM: Ahogy hallottam a felvételekből, kicsit „szellősebb” ez az anyag egy klasszikus műhöz képest. Milyen nehézségű volt és mennyiben jelentett nehezebb vagy könnyebb feladatot egy ilyen koncertre való felkészülés?

KT: Szakmailag egyáltalán nem jelentett gondot. Amire viszont felkészülés alatt nem számít a klasszikus zenész, akinek nincs rutinja az ilyen metal showkban, az a hangerő – füles ide vagy oda –, illetve a fényeffektusok. Még a próbákon sem tudták úgy modellezni a helyzetet, mint ahogy a show-n volt, így ez mindenféleképpen meglepetésként szolgált.

HRM: Volt olyan dal, ami megnehezítette a zenekar vagy a kórus dolgát?

KT: Megmondom őszintén, nem emlékszem ilyenre. Azért azt hadd mondjam el, hogy a próbák alatt bármilyen kérésünk volt, ők azt problémamentesen teljesítették. Ha bármi olyan jellegű kérésünk támadt, hogy valamelyik dalt játsszuk el újból, mert akkor leszünk nyugodtak, akkor szó nélkül ment még egyszer a nóta. Szóval készségesen segítettek bármiben, illetve még egyszer mondom, profik.

HRM: Hogyan zajlottak az itthoni próbák, mennyi idő alatt készültetek fel a koncertekre?

KT: Ha summázni kellene a dolgot – beleszámítva azokat a próbákat is, amikor az Epica nem volt jelen –, akkor egy hét alatt készültünk fel. Mi megkaptuk előre kottákat, tartottunk előtte zenekari próbákat és nyilván ők sem felkészületlenül érkeztek, úgyhogy csak össze kellett egyeztetni a dolgokat, erre pedig volt alkalom. Így egy viszonylag sűrített menetrenddel mindkét alkalomra egy hét alatt fel lehetett készülni. A néhány tutti próba pedig bőségesen biztosított időt és alkalmat arra, hogy nyugodt lelkülettel menjünk ki a show-ra akár Miskolcon vagy évekkel később Eindhovenben.

HRM: Hollandiában mennyi lehetőség volt össze próbálni a dalokat az Epicával, egyáltalán mennyivel a koncert előtt kellett kiutaznotok?

KT: Napok voltak csak előtte, ettől függetlenül bőségesen biztosítottak lehetőséget arra, hogy akár az ő részükről, akár a mi vagy a kórus részéről legyen idő, hogy a dolgok bevésődjenek, és úgy menjünk ki a színpadra, hogy ne legyenek kérdések, esetleges fehér foltok. Úgyhogy hála Istennek olyan problémánk nem volt, hogy idő hiányában valamit nem tudtunk kipróbálni, bebiztosítani.

HRM: Beleszólt-e valamilyen szinten az Epica a zenekar munkájába vagy megbíztak az szakmai felkészültségetekben?

KT: Nem, semmibe sem szóltak bele, megbíztak bennünk. Jól is esett és nyilván, amikor az ember érzi, hogy ekkora bizalommal vannak iránta, ennek azért igyekszik is megfelelni.

HRM: Milyen precízek az Epica tagjai, fárasztó volt együtt dolgozni velük?

KT: Voltak olyan dalok, melyeket az ő kérésükre újra kellett játszanunk, általában a technika felé – hangosítás stb. – irányuló kívánságaik miatt. Szakmai megfontolásból nem emlékszem, hogy valamit még egyszer végig kellett volna vennünk, mi viszont kértük egyes számoknál, hogy játsszuk el még egyszer, mert akkor leszünk nyugodtak. Nyilvánvalóan az eindhoveni és miskolci műsor sem volt új az ő számukra, nekik ez jó értelemben vett rutinból ment, a kórusnak és nekünk sokkal inkább újdonságot jelentett. A próba előtt mondták, hogy bátran szóljunk, hogy ha valamit szeretnénk megismételni, mi pedig éltünk ezzel a lehetőséggel a show sikerének az érdekében.

HRM: Kellett-e a stúdióban bármiféle utómunkát végezni a kórusnak vagy a zenekarnak?

KT: Úgy emlékszem, hogy a kórussal talán még egy napot dolgoztak, de nekünk nem kellett semmiféle ilyen munkát csinálni.

HRM: Komolyzenei koncertet ekkora pirotechnikával és fényekkel nem szokás fűszerezni, ráadásul a nagy hangerő sem segíthetett a tájékozódásban, gondolom jobban kellett figyelni a karmester gesztusaira. Mennyire volt nehéz ilyen körülmények között muzsikálni?

KT: Ahogy mondod, a karmesterre jobban kellett figyelni. A pirotechnika és a hangerősség – ahogy korábban már utaltam rá – számunkra nem volt megszokott. E miatt nevezhetjük szokatlannak az eseményt, főleg a fénytechnika jelentett nehézséget. Amikor az ember a szemébe kap egy lézert, utána a színházi pultvilágítás nem igazán tűnik egyenrangú fényerejűnek, ami időnként azért problémát jelentett a show alatt. A hangosítás egyébként nagyon profi volt, pultonként kaptunk egy kis keverőpultot, melyen bárki tetszése szerint úgy tudta felhúzni a szólamokat, ahogy az éppen jól esett neki, és amire hagyatkozni akart, úgyhogy ez nagyon sokat segített a menet közbeni tájékozódásban. Nem mondhatnám, hogy egy rutinos metal zenész lennék, de azért ez a negyedik ilyen show-nk volt. Korábban Miskolcon játszottunk a Therionnal, majd az Epicával, utána pedig Tarja Turunennel, de egyik alkalommal sem találkoztunk olyan profizmussal, mint kint Hollandiában.

HRM: Kellett-e változtatni a zenekar felállásán a zene stílusa miatt? Kaptak-e prioritást a fiatalabb muzsikusok vagy az idősebb kollegák is megbarátkoztak a zenével?

KT: Nem, nem kellett, szerencsére elég rugalmas a zenekar. Egyébként hirtelen nem is emlékszem, hogy az Epica vagy a Therion koncerten, de volt egy picit idősebb nagybőgős kollegina, akit el is neveztek „metal granny-nek”. Nem, hogy jól alkalmazkodott, hanem olyan szinten volt ott lélekben, hogy gyakorlatilag partiarc lett. (nevet)

HRM: A világhálóra már kikerültek részletek a most megjelenő DVD-ből, elégedett vagy a végeredménnyel?

KT: Igen, nagyon is! Mindenesetre a teljes DVD-re azért kíváncsi leszek. Egyébként biztos vagyok benne, hogyha ugyanolyan profin nyúlnak hozzá – márpedig miért ne tennék –, mint ahogy a show-t megszervezték, akkor biztos, hogy jó lesz.

HRM: Bevallom őszintén, nekem is nagyon tetszett, azonban feltűnt, hogy túlságosan fényes a felvétel, mintha ezúttal túlzásba vitték volna a lézershow-t.

KT: Elképzelhető, hogy kicsit túlzásba vitték ezt a dolgot, nem tudom. Jó lett volna látni ezt a koncertet a közönség szemszögéből is – ugye ez számomra elmaradt –, de ahogy korábban is mondtam, belülről néha zavaró volt, hogy szembe kaptuk a lézert és nem is gyengén. Természetesen a látványra is rámentek száz százalékban, amelyben a nézők nem szenvedtek hiányt, de erről a dologról inkább őket kellene megkérdezni.

HRM: Milyen embernek ismertétek meg az Epica tagjait, egyáltalán volt-e idő és lehetőség a próbákon kívül beszélgetni velük?

KT: Általában ebédidőben és a délutáni étkezések idején volt lehetőség velük beszélgetni, mondjuk Simone-nal ritkábban találkoztunk. Teljesen hétköznapiak, akik olyan szinten profik, hogyha fellépnek a színpadra, akkor átváltoznak, és hozzák azt, amit a közönség tőlük elvár. És azt hiszem ez a jó, ez a normális, tehát ők a hétköznapi életben hétköznapi emberek, családapák – Simone most már családanya –, és ez teljesen jól van így. Amikor a színpadon vannak és a helyzet azt kívánja, akkor pedig tigrisek.

HRM: Mit gondolsz, turnéztatható ez a kooperáció vagy ezek a koncertek kizárólag csak egy-egy nagyobb eseményre hozhatóak össze?

KT: Véleményem szerint turnéztatható – remélem, hogy jól gondolom. Egyébként most decemberben megyünk egy koncertkörútra, ami ugyan nem az Epicával lesz, csak a menedzser azonos. Mivel a menedzser azonos, pont ezért gondolom azt, hogy talán turnéztatható is.

HRM: Mesélj erről a decemberi turnéról, mit kell róla tudni?

KT: Metal Christmas névre hallgat, Hollandiában már évek óta megy, csak ezúttal a szervezők úgy gondolták, hogy ebből egy európai körutat szerveznek. Ez belga, svéd, német, cseh városokat érintene és december 9. és 22. között zajlana.

HRM: Itt mely zenekarokkal kellene együtt játszani?

KT: Annyi más szakmai és technikai dologról kellett eddig egyeztetni, hogy megmondom őszintén, még meg sem kérdeztem.

HRM: Egyébként van olyan zenekar, akivel szívesen együtt játszanátok?

KT: Természetesen van, azonban neveket nem szívesen mondanék, mert ez olyan, mint hogy kit hív meg az ember egy esküvőre. Ha véletlenül kifelejtesz valakit, akkor az megsértődik. Szóval van, de nevek nélkül mondanám ezt.

HRM: Érkezett-e megkeresés más metal zenekaroktól a hollandiai vagy a magyarországi koncertek után?

KT: Felkérés nagyon sok érkezik, azonban komolyra nem nagyon emlékszem. Nyilvánvalóan az ember sajnos nem tud eleget tenni mindegyiknek, mert vannak főállású munkahelyeink és elsősorban ott kell helytállni. Mindig a Jóisten kezében vagyunk, hogy időben hogyan tudjuk ezt összeegyeztetni, szerencsére az eindhoveni dolog összejött. Nem akarok előre inni a medve bőrére, de úgy tűnik, hogy a decemberi Metal Christmas turné össze fog jönni, úgyhogy reméljük a jövőben is ilyen sikereink lesznek.

HRM: Ha ajánlanod kellene az Epica zenéjét egy komolyzene kedvelőnek, akkor mit mondanál neki?

KT: Azt, hogy érdemes tenni egy zenei kitérőt, mert egy átlagos klasszikus zene rajongó valószínűleg ettől a stílustól mereven elzárkózik. Azért célszerű megtenni ezt a kitekintést, mert hátha ezekben a szegmensekben is talál olyan értékeket, amelyekre egyébként nem tudna rálelni a korábban említett elhatárolódása miatt. Nem vagyok benne biztos, hogy az ember okosan gondolkodik akkor, amikor ettől a lépéstől elzárkózik. Ne felejtsük el, hogy ők (Epica – szerk.) kerestek meg minket és nem mi őket, szóval ők tették meg az első lépést a klasszikus zene irányába. Ami azt illeti, elég profik és járatosak a komolyzenében, ezért úgy gondolom, hogy nekünk kellene még a továbbiakban ismerkedni az ő világukkal. Ráadásul ezekkel a lépésekkel rengeteg metal rajongót lehetne bevonni komolyzenei közegbe és számtalan klasszikus zene rajongót pedig a metal világába. Ebből még nagyon jó és okos fúziókat lehetne kihozni.

HRM: Szerinted mit tanulhat egy komolyzenész vagy akár a zenekar egy ilyen együttműködésből?

KT: Profizmust. Abban az értelemben, hogy amikor együtt dolgoztunk a próbákon ők abszolút rá tudnak koncentrálni a zenére – nem mondom, hogy az én kollegáimmal baj lenne, de talán ők ebben sokkal fanatikusabbak. Ezt a fajta fanatizmust kellene nálunk is jobban elsajátítani.

Készítette: TAZ

Képek: Miskolci Nemzeti Színház