Motörhead: Aftershock

írta Adamwarlock | 2013.10.09.

Megjelenés: 2013

Kiadó: UDR GmbH

Weblap: http://www.imotorhead.com

Stílus: Rock 'n' Röll

Származás: Egyesült Királyság

Dalcímek

Értékelés

Kemény éve volt minden rákenroller öregatyjának. Az Ian Fraiser Kilmister néven született, de a világ számára csak Lemmyként ismert ősi istenségnek sajnos nem telt izgalmak nélkül ez az esztendő. A Motörheadnek le kellett mondania nem egy turnéállomását, ugyanis frontemberüket elég ramaty állapotban találták be a színpadi reflektorok. Nem mondom, hogy „sex, drugs and rock ’n roll” életérzés élő monolitját „utolérte a kora”, mert az ő esetében ez a mondat igencsak értelmét veszíti, de az biztos, hogy már oda kell figyelnie, hogy mennyi is fogy egy nap abból a Jackből. Szerencsére Lemmy háza tájáról újabban jó híreket hallunk, így a csapat kapcsán egy olyan dologra koncentrálhatunk, ami eltereli figyelmünket a hősünk hogyléte miatti aggódásról: ez pedig a Motörhead 21. stúdióalbumának megjelenése.

Rémisztően nagyszámú lemezt adott már ki a csapat, és ez azok szemében, akik primkó darálásnak tartják, ez egy végtelen homogén masszának tűnhet. Ez persze a legrosszabb hozzáállás, de azért tény, hogy sokan az együttes korszakainak számát konkrétan egyetlen egynek látják. Ezen a „kritikán” meg még a legnagyobb rajongók is csak megvonják a vállukat, mert miért ne lenne ez a szám igaz. Na és aztán? A valóság pedig közben az, hogy csak a duplázós zakatolással nem lehet fennmaradni a csúcson. Sőt! El sem lehet jutni oda, maximum az első alaptáborig. De Lemmy harminc akárhány éve töretlenül bámul le a mezőnyre whiskeytől és speedtől felhős tekintettel. Akkor hát mi is a titok, ami körüllengi a Motörheadet? Talán az őszinteség lehet a kulcsszó, hiszen ennél nyersebb, eredetibb, azaz őszintébb kifejezési módja a rock ’n rollnak ma már nincs is a világon. Ez az ősforrás, a lecsupaszított kemény műfaj, ahová végső soron minden oldalhajtás visszavezet.

Közben persze több rétege van a Mocifej muzsikájának. Ha csak az újkori lemezeiket nézzük, ott van a brutálisan jól sikerült és máig etalon ’Inferno’, ami sokszor vette metalosra a figurát, majd a kísérletezgető ’Kiss of Death’, amit nyersebb, klasszikusabb ’Motörizer’ követett, az előző korongon, a ’The Wörld Is Yours’-on pedig sok helyet kaptak a rockabilly ritmusképletek. És el is érkeztünk 2013-ba, amikor az ’Aftershock’ mindezt összefoglalja.

Bizony, jól látja a kedves Olvasó: íme egy komplex Motörhead lemez. Szerintem ezt nem sokan írták így le. Ami azonnal elkezdi birizgálni az agytekervényeinket, az a súlyos, monsztre hangzás. Jóval keményebb és erőteljesebb, mint az utóbbi két lemezen. Kell is a tipikusan bika hard nyitótételhez. Csak úgy bömböl a gitár. De ez kell a szinte heavy metalba futó Coup De Grace-be és Silence When You Speak To Me széttört riffjébe. Mindegyik szám kemény, ütős, zúzzák ezerrel, de közben mind a füledben ragad. És akkor ráébredünk, hogy bazze, Lemmy kurvára keni a dallamokat. És ez a nyitja a sikerüknek. Lehet a külső máz faék egyszerű, az alapoknak kell biztosnak lenni. Ebben pedig a Motörhead verhetetlen.

Mert bizony a történet a végén arról szól, hogy tud-e a zene szórakoztatni. És ha igen, nem kéred számon Phil Campbellen, hogy a pentaton skálán kívül az ég egy adta világon semmihez sem ért. Szeretné sok mindenki így játszani ezeket a szólókat, méghozzá ilyen vadállat hangzással. Még az sem baj, hogy Lemmy meg sokszor önmagát plagizálja. Előfordul 21 album után. A Going to Mexico akkor is világsláger! Mikkey Dee meg a legkirályabb dobos az Univerzumban. Az ’Aftershock’ pedig egy jól összerakott, változatos album, amin dominálnak a blues alapok, és az ötletes dallamvezetés. Persze azért mielőtt sokkot kapnánk a Lost Woman Blues lassú, balladisztikus hangvételétől, jegyezzük meg, hogy nem kell félni, az End of Time és a Queen of the Damned úgyis felráz a révületből. Hogy nincs új a Nap alatt? Nem is kell, hogy legyen.

Pontszám: 9