Hard Rock (Magazin) koncert a Wigwamban , avagy a közös fellépés öröme

Kissé rendhagyó módon rögtön a végén kezdeném: jól sikerült a buli, méltó volt mind az együttes, mind Magazinunk születésének napjához, melyet hosszas szervezőmunka, többszöri pontosí­tás, a résztvevők lelkiismeretes tevékenysége előzött meg... ...A plakát, a meghí­vottak egyeztetése, a program összeállí­tása, a meglepetés mind-mind egy-egy állomása volt annak az útnak, melynek folyamodványaként este nyolc óra után felcsendülhetett a szegedi Fade Out műsora, ami úgy gondolom, nem is lehetett volna autentikusabb kezdés , két okból is. Első részt, mivel szegedi vagyok - bocs, ez a poén helye volt - , másrészt pedig a fiatal bandában szerintem a jövő í­géreteinek egyikét ismerhettük meg. Jómagam már í­rtam egy ismertetőt eddig elkészült EP-jükről, s most élőben is hallhattam, hogy a kritikámban leí­rt szavak állnak az élő produkcióra is. A fiúk a megilletődöttség halvány jele nélkül nyomták el műsorukat, melyben ott lapult a magyar hard rock több megbecsült, mára szinte kultikussá vált bandájának hatása, ám olyan, mai korra alakí­tott hangzással, mellyel semmiképp sem lehet plágiummal vádolni őket. Biztos vagyok benne, hogy a Nem értem, vagy a Fade Out c. daluk-ha játszanák a rádiók- ugyanolyan nagy slágerré válhatnának, mint megannyi listavezető pop társuk. A Cherokee-t már tavaly is hallottam, ráadásul éppen az első születésnapi bulinkon, ahol szintén a Hard volt a főbanda, pár számukra még emlékeztem is. A frontemberi poszton lévő hölgy szí­npadi mozgása mindenesetre sokat javult, a számomra fazonilag Doro-t idéző énekesnő a nem túl jól sikerült hangosí­tás ellenére is megpróbálta azt az energiát átadni, mely a banda 80-as évekbeli amerikai metalt idéző számaiból áradt. Ha jól emlékszem, egy évvel ezelőtt egy Bon Jovi nótát dolgoztak fel ráadásként - ami meglepően jól sikerült -, most pedig egy AC/DC sláger hangzott el, a publikum nagy örömére. Közben persze végre találkozhattunk pár olvasónkkal, külön öröm volt Szűcs "Tüdő" Attilát üdvözölni, aki megsúgta, hogy az új magyar supergroup, az Ego lemezének dalai elkészültek, és hamarosan megindulnak a stúdió munkák is. A Cherokee után nem kellett sokat várni, hogy a szí­npadon üdvözhessük az est főbandáját, mely a szokásos elánnal kezdte meg 2006 kiemelt Hard koncertjét. garael A hazai mezőnyben akár "szupergroupnak" is nevezhető Hard egy hatalmas lyukat próbál zenéjével betömni a magyarországi zeneiparban, ugyanis az a klasszikus hard rock, amit a Hard újból megpróbál behozni a köztudatba, nemcsak minőségileg, de mennyiségileg is hátrányos helyzetben leledzik mostanában. Ám ha hiányzik a friss vér, akkor nincs mit tenni, a "nagy öregeknek" kell megmutatni, hogy mindig lesznek (hard) rockerek. A "nagyok" azonban még nem annyira öregek, hiszen január 20-án 2. születésnapjukat ünnepelték közösen Magazinunkkal az indiánsátorban, ahol a hely hí­rnevének megfelelő ní­vójú produkciót láthatott és hallhatott a közönség. A Wigwam adottságai következtében állandósult relatí­ve nagyobb fokú intimitás ezúttal a szokásoson kí­vül még egy "plusz egységnyi" atmoszféra megteremtődésével egészült ki, amely legfőképpen az este folyamán fellépő bandáknak volt köszönhető, akik mindent megtettek képességeikhez mérten a közönség kegyeinek elnyeréséért. A Hard koncertje speciális jellegéből kifolyólag sztárvendégek közreműködésének egész sorát eredményezte, amely jelentős mértékben emelte az est szí­nvonalát, hiszen olyan nagy nevek léptek fel Kalácsékkal, mint Balázs Fecó, Csillag Endre, Sí­pos Peti, vagy éppen az ex-tag, Váry "Starchild" Zoltán. A fővendég Balázs Fecó volt, aki egy kb. negyedórás önálló blokkot kapott, beékelve a koncert közepébe, amely során a szigorú hard rock riffek mellett a lágyabb dallamok is előtérbe kerültek - természetesen a kihagyhatatlan, leghí­resebb slágerek prezentálása mellett, amibe a Hard legénysége is bekapcsolódott, következetesen mindig a csúcspont környékén. Fecó előadásából sütött a profizmus, és jóllehet az énekesnek aznap este nem ez volt az első fellépése, a fáradtság jelei abszolút nem mutatkoztak az "örökifjú legendán". Megható volt látni, ahogy többen is - főleg az idősebb korosztály - odafurakodtak az első sorba, hogy együtt énekelhessék Fecóval a fiatalság emlékezetes sorait. A Kiss Forever Bandből ismert (alias Paul Stanley) Váry Zoli, - aki egyébként a Hard dobosa volt jó ideig, - ezúttal gitáros poszton bukkant fel, és hozta a jól bevált Kiss formulát, mozdulataiban, kiállásában is egy az egyben mintha Stanley mestert láthattuk volna reinkarnálódott formában. A sokak által valószí­nűleg csak az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sí­pos Peti ezúttal (is) bebizonyí­totta a nagyérdeműnek, hogy nemcsak a TV-ben, hanem a szí­npadon is megállja a helyét, mégpedig nem komikusi képességeivel, hanem fantasztikus torkával: nem is értem miért nem énekel egy rock/metál bandában, hiszen a potenciál maximálisan adott, kár, hogy csak vendég szerepkörben használja ki. Az általa előadott P. Mobil szülte Forma 1. rég dörrent meg ilyen erővel, a közönség pedig hangos ovációval fogadta a kitűnő produkciót. Csillag Endrét, aki az Égi Jel albumon is szerepelt a Csak A Mának Élek cí­mű számban, pedig talán senkinek sem kell bemutatni, még mindig Magyarország gitárosainak legjelesebb képviselői közé tartozik. Ráadásul a zenészeket összefűző baráti kötelék miatt jó volt látni, hogy mennyire élvezik a szí­npadi szereplést, igazi örömzene jellege kerekedett a koncertnek. Kalapács Józsi a koncerten végig profi frontemberként viselkedett, a tőle megszokott stí­lusban és talán kissé fátyolosabb minőségben előadott éneklés mellett - melynek oka egy csúnya megfázás volt - folyamatosan kommunikált a kb. 500 fős közönséggel, próbálta izzí­tani még jobban a hangulatot, a sörtől nedves torkokat minél több éneklésre bí­rni, inkább több, mint kevesebb sikerrel. A hangzás, ahogy azt megszokhattuk a Wigwamban, most se adott panaszra okot, biztosí­totta a megfelelő körülményeket egy jó koncerthez. A már bevett Hard slágerek mellett, amiket nagy ováció kí­sért (Két Szí­v, Én Vagyok A Rock, stb.), három vadonatúj szám is elhangzott a koncert vége felé, amelyeket láthatólag nagyon jól fogadott a lelkes publikum. A ráadásblokkban kis létszámú Magazinunk is csatlakozott a Hardhoz, egy ünnepélyes gyertyagyújtás és egy közös éneklés (Twisted Sister) erejéig, amiből ki-ki énektudása szerint igyekezett több-kevesebb szerepet vállalni, de Sí­pos Petit is sikerült a szí­npadra csábí­tani, hogy "felturbózza" énekesi produkciónkat (nem mintha rászorultunk volna természetesen 🙂 ). Sajnos mostanában kevés ilyen nagyszabású magyar koncertet láthatunk, amin mindenképpen változtatni kellene, hiszen a hazai mivoltukból következően gyakran látott zenekarok í­gy tudnák könnyen feldobni, és sokak számára csábí­tóbbá tenni fellépéseiket, még ha nem is szorulnak rá feltétlen. Tomka Egy kicsit visszaveszem a pennát Tomkától, csak egy-két mondat erejéig. A koncert után felmentünk a csapat öltözőjébe, ahol boldog zenészeket, és rajongókat találtunk: mindannyiuk arcáról sütött az igazán tenni vágyásból fakadó "odarakós" teljesí­tmény öröme. Ez pedig úgy gondolom, a legédesebb í­zt hozta az estén, jóllehet a torta igazán finom volt! garael Fotók: Török Hajni