Crowbar - Új basszusgitáros a fedélzeten

írta Equinox | 2013.10.01.

Tagcsere a Crowbar soraiban: a klasszikus New Orleans-i sludge metal csapat bejelentette Jeff Golden basszusgitáros csatlakozását a zenekarhoz. Jeff (bal oldalon a képen) 32 éves, bostoni (Massachusetts) születésű és jelenleg Esteróban (Florida) él.

Par Bruders a hónap elején távozott a zenekarból. A kilépés okát nem hozták nyilvánosságra. Kirk Windstein, a banda főnöke, énekes-gitárosa a következőket mondta a változásról: “Jobban fáj, mint bárkinek, hogy Pat kilépett a Crowbarból, de jegyezzük meg azért azt is, hogy az egyetlen állandó tag én vagyok.”

Bruders kilépése viszont nem befolyásolja a tagságát a Down csapatában, ahol Windstein szintén játszik.

A következő Crowbar stúdióanyag már készül, a banda decemberben vonul stúdióba, a megjelenés 2014 elejére várható.

A Crowbar legutóbbi albuma, a ‘Sever the Wicked Hand’ kb. 3500-as példányszámban fogyott az Egyesült Államokban a megjelenés hetében. Az album a3 4. helyre került az új albumok toplistáján (Heatseekers), ami a legjobb olyan együtteseket tartalmazza, amelyeknek soha egy lemeze sem került fel a Billboard 200-as listájára. Az ezt megelőző Crowbar albumból, a ‘Lifesblood for the Downtrodden’-ből 1900 darab ment el az első héten, 2005-ben.

A Crowbar legújabb klipje, a The Cemetery Angels 2010 december 5-én készült New Yorkban Dale "Rage" Resteghini rendező irányításával.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…