1 szí­npad, 2 nap, 25 banda, 50 lakossági feljelentés, 600 decibel, 20 000 rocker: Pokolgép, Lechery, Demonlord, Bejelit - MetalWar, 2013.09.07-08.

Üres üvegek, műanyag poharak, lassan mozgó szemétszedők. Egy fél színpad a bátortalan napsütésben. Ez a látvány fogadja a szeptember 9-én a Népligetben ébredőket. Nem vagyok egyedül: van, aki a füvön aludt, van, aki a sörsátrak mellett, ahol hirtelen elfáradt előző éjjel. A nyárutó kegyébe vette a Metal War Festet, három nap és három éjszaka meleg idő kényeztette a rockereket, akik tiszteletüket tették Magyarország első ingyenes metal fesztiválján. A némileg kaotikus pénteki indítás után a szombat és vasárnap már sokkal olajozottabban működött, és végül a siker semmivel össze nem keverhető ízével a szánkban hagyhattuk el a küzdőteret a Pokolgép zárókoncertje után. Güzü, a fesztivál szülőatyja már most ígéri: jövőre megint háborúzunk!

(baumann)

2. nap

A MetalWaros volt az olasz power metal zenekar, a Bejelit búcsúbulija a feloszlásuk előtt. A koncert első pár dala alatt mondjuk én is úgy éreztem, hogy nem olyan nagy kár, hogy nem lesznek többé. És nem, nem azért, mert nem voltak szólók (pedig nem voltak), hanem mert iszonyat unalmasnak tűnt a zene. Valószínűleg erősség szerinti emelkedő sorrendbe tették a dalokat a setlistben, ugyanis ahogy egyre közeledtünk a buli végéhez, egyre jobb, egyre dallamosabb, egyre énekelhetőbb dalokat kaptunk. Kb. az utolsó 2 vagy 3 szám már teljesen rendben volt, sőt, még élvezhetőnek is találtuk, sok megkapó refrén, jó énekhang... Így végül mégiscsak szép emlék lesz a bejelites pólóm, amit bedobtak a közönségbe. (Vica)

Setlist:

The Darkest Hour / Fairygate / Emerge / Don't Know What You Need / Dancerous

A már-már előkelő 17.30-as időpontot kapta a Demonlord a MetalWar másnapján, és bár a technikai nehézségek eredményeztek itt is egy kis csúszást, illetve a játékidők is lerövidültek, az igazi profik alázatos hozzáállásával egy sűrű, tartalmas 30 percet nyomtak a srácok. Nem látszott rajtuk sem sértődöttség, sem frusztráció, látszólagos jó hangulatban tolták jól begyakorolt repertoárjukat a délutáni fogyatkozó napsütésben. Amúgy is jó kiállású banda a Demonlord, mozognak a színpadon, vannak figuráik, mosolyognak, vagy legalább ül valamilyen kifejezés az arcukon. Nincs rosszabb, mint egy statikus színpadkép, és halmozottan igaz ez a fesztiválokon, ahol az emberek ha megunják, amit látnak, elmennek egy másik sátorhoz sörözni...

Nos, a Demonlordnak nem kellett emiatt aggódnia: rendesen összeállt a tömeg a bulijukra, lengtek a levegőben a felfújható kardok, és rengetegen énekelték lelkesen a számaikat. Ez engem csak azért lepett meg, mert amikor vagy 13 éve utoljára elcsíptem őket élőben, még az ismeretlenség peremén egyensúlyoztak, és a Ruins in the Darkon kívül más asszociációm nem kötődött hozzájuk. Ez utóbbi is csak azért, mert az akkortájt a Hammer Records által megjelentetett debütalbumukról felkerült ez a szám a Metal Hammer válogatás-mellékletébe, amit én vallásos elhivatottsággal hallgattam akkoriban.

Komplikációmentes, lendületes, itt-ott már speedbe csapó, némileg tizenkettő egy tucat jellegű power metaljuk talán kevesebbet változott, viszont mind előadásmódjuk, mind a hangszerkezelésük kategóriákkal erősödött, az önbizalmukról nem is beszélve. Balázs kifejezetten jó frontemberré nőtt, profin kezelte a közönséget, bevonva őket a showba, miközben pörgette a tempót is rendesen. Ráadásul a magyar rock-körökben gyakori, sajnálatos külső igénytelenség ellenpontozásaként, dicséretes módon elég fittek a fiúk, akik láttán nem fordul el és kezdi számolgatni a fűszálakat senki. Lehet, hogy ez nem mindenkinek szempont, de mivel élő előadásról beszélünk, szerintem van létjogosultsága a témának, ha másért nem, akkor az önmaguk megbecsülését segítendő.

Pörgős, jó bulit toltak Demonlordék, és bár sokan panaszkodtak általánosságban a hangosításra, én közvetlenül a színpad és a hangmérnök mellett-előtt állva nagyon jó hangminőséget élveztem. Lehet, hogy hátul rosszabb volt, de azt hiszem, legalább az elől állók elégedettek lehettek. Az abszolút fénypont a Metal War volt, amit kifejezetten erre az alkalomra írtak a srácok, és amúgy is piszkosul fogósra sikeredett, élőben pedig tarolt. Az addigra szépen felduzzadt tömeg hangosan énekelte elejétől a végéig, nekem meg olyan jókedv-dózist adott be, hogy utána úgy kellett leerőltetnem a fültől fülig érő vigyort az arcomról. A mérleg abszolút pozitív, és ha legközelebb látom a Demonlord nevét egy fesztiválműsorban, nem fogom elmulasztani őket. (baumann)

Setlist:

Salvation / Ruins in the Dark / Search / Quo Vadis / Locked In / The Bastard Song / Solitude / Metal War / Don't Care / Stay Strong / Demonlord

A Demonlordot szorosan követő svéd Lechery-nek nem csak az igen kellemes, kettővel a headliner előtti hely és az ezzel járó félhomály és tűrhetőbb hőmérséklet, hanem az addigra bemelegedett, jókedvű közönség is adott volt, úgyhogy mielőtt egy húr is megpendült volna, már optimális helyzetben voltak. Persze nekik sem volt minden fenékig tejfel: csúsztak, tíz percük volt összeállni és a cuccukat összerakni, levágták a műsoridejüket 35 percre, de fesztiválokon mindez nem szokatlan. A szokatlan az, hogy egy banda ingyen jöjjön el játszani ilyen körülmények közé, a kontinens másik feléről! Csak mert szeretné megmutatni magát élőben, csak a fényekért, a játékért, az emberekért, a tapsért. Ez a szokatlan, és ez olyasmi, ami előtt meg kell hajolnia annak is, aki amúgy legszívesebben szarral hajigálózik és akinek mindenre van ellenérve.

A Lechery pedig kihasználta a helyzetet: nem csak megtartotta polpozícióját, hanem le is körözte a futamot! Az intrót nyolc számra tervezett, hibátlan műsor követte. Nem véletlen ez amúgy, hiszen rövidke, kétlemezes diszkográfiájukban sem nagyon találni kilógó lólábat, szóval nehezen tudtak volna rosszul választani. Olyan szimpatikus, klasszikus, érzelemmel terhes heavy metal az övék, ami elsőre csont nélkül csusszan be mindenkinek, aki ezt a stílust szereti. Nem mondhatom, hogy korszakalkotó, innovatív zene lenne, nyilván találni párját hetedhét határon belül többször is, sőt az sem igaz, hogy túlbonyolítanák a témáikat. De becsületesek: nem lopnak, nem másolnak, vannak ötleteik, meg szerintem Martin Bengtssonnak az ereiben is nehézfém kering, mert olyan természetességgel jön belőle a metal, mint kevés kortársából. Hogy az Arch Enemy-ben hogy bírta?!

Négy-négy szám volt tervbe véve mindkét albumról, amit a magyar közönség az első perctől kezdve nagykanállal zabált. Mire a Hold On to the Night felcsendült, amit új dal lévén az sem ismerhetett, aki amúgy képben volt, a kanál már a földön hevert, a közönség a svédek tenyeréből evett: ment a pogó, headbangelés, villázás, éneklés, szóval ahogy annak lennie kell. A bandán is látszott, hogy élvezték: még a Facebook oldalukra is felkerült a videó, amin megörökítették, ahogy a tömeg éltette őket. Rossz hangosítás, hiányzó kórusok és félig-meddig napvilág ide vagy oda, nekem ők voltak a valódi headlinerek.

Nyilván mindenki, aki ott volt, tudja, hogy 45 perc után és az utolsó dal, a Rise With Me előtt Güzünek úgy kellett lerángatni a bandát a színpadról, és hogy ez nem feltétlenül profi hozzáállásra vall, azon nem kell vitatkoznunk. Igen, miattuk a Crossholdernek már csak húsz perc jutott, és ez főleg azért ronda dolog, mert a főszervező és fő-lelkes Güzü saját bandájáról beszélünk. Hogy épp ő ne kapjon tisztességes játékidőt, balul elsült dolog volt. De mint minden érmének, ennek is két oldala van. Rettentő kellemetlen dolog egy külföldi bandát, aki csak a játékért jött el, megrövidíteni tíz-húsz perc játékidővel. Ha a szervező a kezdetektől harmincöt percre hívja őket, nem tudom, elvállalják-e...

Én remélem, hogy a Lechery nem rossz szájízzel távozott, és remélem, hogy a szervezők is kicsit jobb színben látják a helyzetet utólag. Ami viszont biztos, hogy aki ezt a bandát legközelebb elhozza, annak nem kell a látogatottság miatt aggódnia. Én biztos ott leszek! (baumann)

Setlist:

Intro / Cynical / Carry On / Mechanical Beast / Heart of a Metal Virgin / I'm the One / Hold On to the Night / In Fire / Your Fate

3. nap

Mivel a második napi Mobilmánia koncerten egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtunk részt venni, következő programnak a 3. nap főattrakcióját, a Pokolgép előszületésnapi koncertjét tűztük ki. Ezen az estén az Alcohol Rockhimnusza után heavy metal himnuszokkal folytatódott a MetalWar Fest. Szépen meg is telt a Népliget öreg rockerekkel és ifjú titánokkal egyaránt. A vérfrissítés óta már jó párszor voltam a Pokolgép koncertjein. Amit láttam, az tömören fogalmazva szép és jó, de az új lemez lesz minden bizonnyal a pont az „i”-n. Az új anyagot egyszerűen nem győzöm kivárni, nem is csak a puszta tény miatt, hogy egy újabb Gép-lemez kerülhet a gyűjteménybe, hanem azért is, mert az új számokkal már sokkal okosabbak leszünk a Tóth Attila-érával kapcsolatban. Persze én a régieket is képtelen vagyok megunni, sőt az az állatfajta vagyok, aki képes ezeket a számokat (mondjuk a 666-ot) akár egymás után hatszor is meghallgatni a kolis társak bánatára. A koncert előtt egy kicsit gondolkodóba is estem, hogy vajon mit fogok írni a Pokolgépről, de szerencsére azért voltak érdekes pillanatok.

A kezdés persze ismerős volt. Ahogy az lenni szokott, hatalmas erővel robbant be a Gép. Az éjsötét színpad felől felzúgott a Carmina Burana, majd elkezdődött a „pokoli színjáték”. Kukó és Zalán reszelnek, Ata sikít, jön a piró, dől a füst, az ember hátán meg feláll a szőr. Így kell levenni a közönséget a lábáról. Sőt az első számok alatt még a hangosítás sem volt olyan vészes, később viszont egész különös hangok is szóltak. Gyakran elég maszatos volt a dolog, mintha Youtube-ról hallgatna valami rossz felvételt az ember, vagy megtört volna a fejhallgató madzagja. Néha meg sci-fi filmekből ismerős űrhajóhangot hallatott a Pinyő négyhúrosa és a lábdob. Az ének visszhangzott, Zalánból és Jung Norbiból pedig szinte semmit nem hallottam. De mindkét énekes jól lekötötte a közönséget, így nem igazán foglalkozott senki a problémákkal. Ata talán a szokottnál is dinamikusabb volt, térdelt, ugrált, tapsolt, feszített, boxolta a levegőt, a hangja meg egyszerűen fantasztikus.

Joe pedig duplázott, hiszen szombaton a Mobilmániával is fellépett. Mindemellett jól meg is lepett, és csattanós választ adott a benne kételkedőknek, bevallom egy kicsit nekem is. Az előadás közepére beiktatott három ’Adj új erőt’ nótából az Aki másképp élt és A harang értem szólt is bombaformában énekelte. Nemcsak a visításokat tolta dermesztően, hanem érces, koszos Moloch-hangot is hallatott a „vak sötétből”. Aztán A háború gyermeke előtt érdekes jelenet játszódott le. Nemcsak Ata tért vissza a színpadra, hanem feljött egy baromállat is. Ata és Kukó kikerekedett szemmel nézték az illuminált tagot, aki egy korsó sört öntött a fejére majd leugrott a színpadról. Az ilyenekre azért oda kéne figyelni, ha az ott ráfröccsen az effektre, a monitorhangfalra, vagy egy pedálra, elég kellemetlen következményei lettek volna.

A Kalapács-érás klasszikusok is nagyot szóltak a koncert második felében. A közönség tombolt. A BS emlékére alatt öngyújtók fénylettek, és egy emberként csápolt a közönség, akárcsak az Ítélet helyett és az Újra születnék alatt. Azonban a csúcspontot egyértelműen a közösen előadott ballada, a Hol van a szó? jelentette. Hatalmas show volt, a szikraeső és a dal hangulata is megdobogtatta a rockerszíveket. Végül egy közös fotózkodás következett. A kép azóta biztos terjeng a neten, mindenki megkeresheti magát. Végül Kukó köszönte meg, hogy nem a Budafoki Borfesztivált választottuk, és meginvitált mindenkit a december 30-i Barba Negrás koncertre.

Különös érzést jelentett hazafelé – kicsit talán a Deep Purple koncertjéhez tudnám hasonlítani –, hogy még a metrón is szinte mindenki az Újra születnéket dúdolta bő fél órával a koncert után. Ez a zene valami régi, de maradandó, fantasztikus közös kincs. Viszont van valami, amit mindig hallani szoktam a Gép koncertjei után, most viszont egyáltalán nem. Senki sem panaszkodott, hogy a Pokolgép-bulik milyen kiszámíthatóak. Ezen a koncerten azért tényleg történt egy s más. A hangosítással keményen meg kellett küzdenünk, bár azért a harmadik napra már meg lehetett szokni. Nagy élményt jelentett a vendégek színrelépése is, az ilyen húzások mindig felizgatják a közönséget. Ezúton köszönöm Norbinak és Joenak is, aki félelmetesen nagyot énekelt. A váratlan vendég, meg inkább mehetett volna haza kijózanodni. Mindemellett persze a pirózás is emelte az est fényét. A fesztivál koncertjei közben többször végigfutottam az arcokon, és rendezési nehézségek ide vagy oda, nagyon élvezték a koncertet. Szerintem ez a lényeg. Még egyszer köszönet a szervezőknek, és várjuk a folytatást! (Csemény)

Setlist:

Carmina Burana (intro) / Pokoli színjáték / Tökfej / Így  szép az élet / Győzd le a gonoszt (JN) / Aki másképp él / A harang értem szól / A háború gyermeke / Bon Scott emlékére / Ítélet helyett / Újra születnék /// Hol van a szó?

Képek: Busa Szabolcs "Grafi". További képek ITT.