Jorn: Unlocking The Past
írta garael | 2007.01.10.
Megjelenés: 2007
Kiadó: AFM
Weblap: www.jornlande.com
Stílus: hard rock
Származás: Norvégia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nehéz dolgom van a tribute albumokkal, és eléggé ambivalensen is viszonyulok hozzájuk. Egyrészt ugye általában a tisztelet lemez tárgya olyan legenda, mely alapvetően befolyásolta a metal zenét, egyfajta etalon, amit igen nehéz abban túlszárnyalni, amit alkotott. Másrészt annyira hozzászoktam az általuk - státuszuknál fogva - agyonhallgatott játék megoldásokhoz, hogy bizony nehéz elszakadni attól, és élvezni egy másfajta felfogásban történő alkotást. Számomra mindezek mellett az etalon feldolgozás lemez a Navity In Black - Tribute To Black Sabbath volt, ez a dinoszaurusz bőrbe bújt animal terminator , ahol a kilencvenes évek modern metal csapatai hozták ki a dögöt a már döglöttnek hitt heavy metal őstermelőből: az előadóknak ebben az esetben sikerült ugyanis hozzátenni azt a pluszt az eredetihez, ami miatt igazából érdemes ilyen fajta albumot készíteni. Az etalon jelleg miatt aztán persze sok tribute albumon szereplő csapatnak tört bele a bicskája a vállalt műbe: sem igazán sikerült Iron Maiden cover lemezt - pedig volt már pár -, sem a Helloween, illetve Scorppions tisztelgést nem sikerült különösen jóra összehozni, és még igazán nagynevű bandák is csak vergődtek néha, hogy úgy találják meg az eredetiben a sikert hozó momentumot, hogy azt a saját képükre formálva tudják - hitelesen - interpretálni. Jelen esetben adva van tehát tíz rock klasszikus, igazi énekesi nagyágyúkkal: Gary Barden, David Coverdale, Ronnie James Dio, Ian Gillan, ...stb., megannyi csillag a dalnoki égbolton, és hozzájuk rendelve adottak a remek zenészek, stílusteremtő játékukkal és zenei világukkal: a Hard Rock történelem megannyi állomásköve. Ezek mellett pedig ellenpólusként ott van a jelen egyik legnagyobb énekese, egy olyan csapattal, mely már több albumon is bizonyította, hogy képes mind a progresszívebb, metalosabb érában, mind a hard rock érzékenyebb univerzumában remeket alkotni. És végül is mi sült ki ebből? Bátran mondhatom: egy fantasztikus, modernebb köntösbe bújtatott igazi zenei tisztelgés, a megannyi árnyalatot felölelő tíz klasszikus viszonylagos egységes rendbe történő világalkotása. Jornnak két oldalról is sikerült a tribute lemezek lényegét megragadni: egyrészt a felénekelt dalok annyira "Jorn"-osak lettek, amennyire ez lehetséges volt: ha nem tudnám, hogy itt feldolgozásokról van szó, nyugodtan egy új Lande szóló albumnak könyvelném el az Unlocking The Past-ot - ez persze nagyrészt köszönhető Jorn Viggo Lofstad jellegzetes, modern gitársound-jának, mely az új évezred hangzásbeli követelményeire szabja a több évtizedes számokat is-, másrészt a zenei alázat által a dalokat csak annyira változtatták meg, hogy azok szellemisége ne csorbuljon. Jorn persze remekül énekli a szerzeményeket - ez nem meglepetés -, nem kívánja utánozni az eredetiek frazírjait, hanglejtését: saját stílusában maradva vág neki a dallamoknak .(No persze egy ilyen fegyvertárral, mely a torkában lakozik, könnyű sikeresen hadakozni, mondhatnánk.) Talán egy szám sikerült az eredetinél halványabbra: a Kill The King - mely bizonyára az egyik legtöbbet feldolgozott power alapvetés - kissé kapkodósra vett ütemei és hirtelen kezdése keltik bennem néminemű "nyersesség" benyomását - persze aztán a Black Sabbath zseniális dupla száma megadja a Dioval szembeni tartozást is.
Legutóbbi hozzászólások