Mercenary: Through Our Darkest Days
írta Mike | 2013.07.22.
Megjelenés: 2013
Kiadó: NoiseArt Records
Weblap: http://www.mercenary.dk
Stílus: Power/death metal
Származás: Dánia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Van egy jó hírem. Az új Mercenary-lemez bitang jó lett! Egy fokkal talán jobb is, mint elődje. Amennyiben te is csalódtál egy kicsit az egyébként még mindig átlagon felüli ’Metamorphosis’-ben, akkor most dőlj hátra, mert a ’Through Our Darkest Days’ bizony remek album. Remek, de nem remekmű. A maguk remekműveit ugyanis már korábban letették az asztalra, ki melyikre esküszik, én azt mondom, az ’11 Dreams’ és a ’The Hours That Remains’ egyaránt 10-10 pontos alapvetés, az őket követő ’Architect Of Lies’ pedig egy „majdnem-klasszikus”...
Az ember óhatatlanul is a Mikkel Sandager-fémjelezte mestermunkákhoz méri az aktuális anyagokat, jórészt az éneket illetően: merthogy akármilyen jól is teljesít René Pedersen, a hangi adottságai korlátozottabbak, mint elődjéé, az a bizonyos plusz, és az azzal járó drámai tetőpont épp attól érkezik meg ritkábban, ami hiányzik a torkából: jelesül a mágia és a zsenialitás. Pedig hegyoromnyi barátunk valóban nagyon jól énekel, ezúttal tényleg a maximumot hozta ki magából. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy alig-alig találunk olyan jegyzett frontembert e durvább műfajban, aki a hörgés-ordibálás és a dallamos ének terén egyaránt ilyen szintet hoz, mint ő. Más kérdés, hogy élőben folyton leveri a lécet. Hátha azonban az októberi pesti koncerten jól meglep minket…
A ’Through Our Darkest Days’-re már nem szívesen húznám rá a melodikus death metal műfaj-zoknit: lényegében ez a legdallamosabb lemezük az életműben, az acsarkodásból jócskán visszavettek, mind az ének, mind a riffek tekintetében; valahogy most nem akarnak feltétlenül a betonba gyalulni, mint például a ’Metamorphosis’ agresszió-dózisával, mi több, helyenként René dallamos éneke az ilyen-olyan emo- és ’core bandákra jellemző, lányosan negédes stílus határmezsgyéjén egyensúlyoz, ám épp csak annyira, hogy a netes világ felkent trolljai ne fogjanak bele a „buzizás” mantrájába. Emellett pedig ez a bombasztikus hangzás amúgy is eléggé meggyőző tud lenni…
Az A New Dawn kiváló kezdés: ha ez a szerzemény rabul ejt, akkor a legutolsó hang lecsengéséig audiovizuálisan ki leszel elégítve, erre garancia a 10 jobbnál jobb tétel. Míg a tempóváltásokkal tarkított Welcome The Sickness főként a mamutsúlyú riffjeivel hívja fel a figyelmet, addig a címadóban például a dúdolható gitárszólókat említhetem sok egyéb más finomság mellett. Mert bizony minden pillanatban újabb és újabb csemegékre bukkanunk a lemezanyaggal való ismerkedésünk során, elsősorban mégis az eszelősen nagy refrének azok, amelyek büszke és fenséges toronyként emelkednek ki a dalok testéből, elég, ha a Dreamstate Machine, az A Moment Of Clarity vagy a Beyond This Night rendkívül ragadós énektémáira gondolok, de akár az összes számot felsorolhatnám, mindegyik azon nyomban megfertőz roppant emlékezetes dallamaival. Még az album egyértelműen legdurvább szörnyetege, a death metalosan aprító, blastbeates Generation Hate is egy olyan refrénnel büszkélkedhet, amely egy utópisztikus koncerten százezres tömegeket delejezne meg egy szempillantás alatt! Érdekes módon bónuszként kapott helyet a Holding On To Serenity, holott ez is épp oly kitűnő darab, mint társai, mi több, a közepén megdörrenő harcos-monumentális kórushoz hasonlót eddig még nem hallhattunk a zenekartól. Pedersen pedig nem átall a verzékben egy esetében újszerű, Chuck Billy-sen karcos-öblös modort felvenni, hogy aztán egy őrületesen fülbemászó refrénnel tegye fel a koronát impozáns teljesítményére.
Kíváncsi vagyok viszont, mit hoz a jövő és a következő nagylemez; úgy vélem, legközelebb valamelyest tágítani lehetne a határokat, és új hatások beolvasztásával némileg frissíteni a muzsikán, különben könnyen kiszámíthatóvá válik a Mercenary-világ. Amely a ’Through Our Darkest Days’-szel már-már a régi pompájában tündököl.
Legutóbbi hozzászólások