"Nincsenek korlátaink Kyle-lal": Interjú Rick Wartell-lel, a Trouble gitárosával

A méltán legendás chicagói banda nemrég véget vetett az énekes posztja körüli hercehurcának, és az eredeti frontemberük, Eric Wagner helyére érkezett Kory Clarke-ot a remek Kyle Thomasra cserélték le. Mint az a ’The Distortion Field’ című, 6 év után elkészült új lemezükön hallható, nem is oldhatták volna meg jobban az énekesváltást. Az új album egy felfrissült, erőteljes banda képét mutatja, a korong pedig talán még dallamosabb és fogósabb, mint a korábbi anyagok, ugyanakkor a Trouble-ra jellemző tonnás groove-okból sincs hiány. A ’The Distortion Field’-ről, Kyle-ról és a Trouble történetéről Rick Wartell gitárossal beszélgettünk.

Hard Rock Magazin: Kyle Thomas azt nyilatkozta, hogy a ‘The Distortion Field’-en vannak a legjobb dalaitok az 1990-es ‘Trouble’ óta. Egyetértesz vele?

Rick Wartell: Igen! Szerintem ezek iszonyat erős dalok, amik nagyon jól meg vannak írva, és sok szenvedély szorult beléjük. De kemények is, roskadoznak a groove-októl, szóval nagyon elégedett vagyok velük. Amint elkezdtük megírni őket, és meghallottam a dalcsokrot, amit összeraktunk, rögtön tudtam, hogy ez egy nagyon jó album lesz. Csak az volt a kérdés, hogy megtaláljuk hozzá a megfelelő énekest.

HRM: Azt is ígértétek, hogy új hangzásokat próbáltok ki ezen a lemezen.

RW: Ami azt illeti, az egyetlen újdonság a mostani lemezen, hogy más pedálokat is használtunk, például hogy létrehozzuk a szitár-effektet. Néhány dalban pedig régebbi gitárokon játszottunk, pl. 1975-ös Les Paulon és 1958-as Gibsonon, szóval sok vintage hangszert használtunk a felvételek során.

HRM: Az énektémákban a megszokottnál is több a fogós dallam. Szabad kezet adtatok Kyle-nak az ének terén?

RW: Kyle írta az összes énekdallamot. Elküldtük neki a zenét, ő pedig átdobta az énekmintákat, amiket az adott helyre szánt, és azt mi vagy elfogadtuk, vagy nem. De 99 %-ben olyanokat küldött, amiket odaillőnek találtunk. Tudta, hogy mit szeretnénk, szóval nagyon jól ment a közös munka.

HRM: Változott valamit a dalszerzési módszeretek azóta, hogy Kyle az énekesetek?

RW: Nem, tulajdonképpen ugyanúgy zajlott minden, mint korábban. Bruce és én írtuk a zenét, az énekes pedig a szövegeket és az énekdallamokat – kb. mindig is ez volt a menetrend a Trouble-nál.

HRM: Kyle-lal már játszottatok együtt a 90-es évek végén. Emlékszel, mikor találkoztatok először?

RW: Jó kérdés... (elgondolkodik) Talán New Orleansban, amikor ott játszottunk a Trouble-lal, és a Panterának nyitottunk; Kyle jó barátja Philnek [Phil Anselmo] és a többi panterás srácnak, szóval szerintem rajtuk keresztül találkoztunk. Bemutattak minket az akkori bandájának, a Floodgate-nek, minket pedig lenyűgözött Kyle éneke és zenekara. Valószínűleg ekkor fogant meg a gondolat, hogy talán majd a jövőben csinálunk együtt valamit Kyle-lal...

HRM: A 90-es évek végén énekelt is pár Trouble koncerten.

RW: Akkoriban azon filóztunk, hogy feloszlassuk-e a bandát. Eric a saját dolgait csinálta, mi pedig megkérdeztük Kyle-t, van-e kedve elnyomni velünk pár koncertet, hogy megnézzük, működik-e a dolog. Ő pedig igent mondott, próbáltunk párat, és lejátszottunk néhány koncertet. Kyle jól teljesített, de akkoriban a zenekar nem volt abban az állapotban, hogy újabb lemezt vegyen fel. Mindenkinek szüksége volt némi szünetre. Csak ezért nem folytattuk a dolgot, ezért nem született már korábban Trouble lemez Kyle-lal.

HRM: Hogyan reagált most a rajongótábor Kyle csatlakozására?

RW: Úgy tűnik, hogy nyitott karokkal fogadják. Persze mindig lesznek olyan rajongók, akik elutasítanak egy-egy új tagot, legyen szó focicsapatról, baseball-válogatottról vagy egy zenekarról. Az itteni rádiók már játszanak pár számot az új lemezről, és a fanok imádják Kyle-t a Trouble-ban. Azt mondják, hogy nagyon jól passzol a bandába.

HRM: Mit tud Kyle hozzáadni a már jól ismert Trouble-hangzáshoz?

RW: Először is, nagyon jól érti, miről is szól a Trouble, érzi a zenénket és annak súlyosságát. Nagyon széles a hangterjedelme, ráadásul egy erőteljes énekes, úgyhogy bármilyen hangnemben és műfajban írhatunk neki dalokat, mert tudjuk, hogy oda fogja rakni a megfelelő, fogós dallamot. Nincsenek korlátaink Kyle-lal, és ez nagyon tetszik nekünk.

HRM: Miért, Kory Clarke-kal vagy Eric Wagnerrel voltak korlátaitok?

RW: Eric-nek megvan a saját védjegye, ő inkább a magas hangtartományokban mozgott. Szerintem a legtöbb énekesnek vannak korlátai: nagyon ritkán találsz olyan srácot, aki bármilyen hangterjedelemben tud énekelni. Azt nem tudom megmondani, hogy voltak-e Eric-nek korlátai, de mondjuk úgy, hogy amikor Kyle-lal dolgoztunk, láttuk, hogy neki nagyobb a hangterjedelme, mint a legtöbb énekesnek.

HRM: Sok netes kommentet olvastam Kory Clarke-ról, és úgy tűnt, a rajongóitok többsége nem igazán békélt meg vele. Szerinted miért?

RW: Szerintem Kory nem igazán értette meg, miről is szól a Trouble. Ő a hard rock világából jött, mi pedig a metaléból, és szerintem nem érzett rá teljesen, hogy mit is akarunk csinálni. És ez meglátszik, amikor a színpadon játszol, a rajongók is észreveszik, mi is észrevesszük. Kb. olyan ez, mint beszuszakolni egy kört egy négyzetbe, vagy valami ilyesmi... (nevet) De ettől függetlenül Kory egy nagyszerű srác, én bírom. Csak néha nem működnek a dolgok, ennyi az egész.

HRM: Amikor Kory kilépett a bandából, azt nyilatkozta, hogy nem tud keresztény fundamentalistákkal együtt játszani, és hogy túl családorientáltak vagytok még ahhoz is, hogy turnézzatok. Hogyan reagáltál anno Kory szavaira?

RW: Sehogy. Nem reagáltam. (nevet) Kory csak dühös volt. Nincs mit mondanom erről… először is, senkinek semmi köze ahhoz, hogy milyen vallású vagyok, és az is az én magánügyem, hogy van-e családom vagy nincs. Most már ez egyáltalán nem számít, az a lényeg, hogy elégedettek vagyunk a lemezzel, és megyünk tovább előre.

HRM: Kicsit ironikus azért, hogy Eric azért lépett ki, mert szerinte túl sokat koncertezett a Trouble, Kory pedig azért, mert nem eleget.

RW: Különös, nemde? (nevet) Mondjuk úgy, hogy nem tudsz mindenkinek a kedvére tenni.

HRM: (nevet) És mennyit fogtok turnézni a közeljövőben?

RW: Szeptember végén, vagy október elején megyünk Európába, hogy bemutassuk Kyle-t a közönségnek pár koncerten. Télen pihenünk, és folytatjuk a dalszerzést, majd 2014 februárjában vagy márciusában intenzívebb turnéra indulunk. Jelenleg ez a terv.

HRM: Jól hangzik! De térjünk vissza az új lemezre. Ki játszotta fel a basszusgitár-részeket? Ha jól tudom, jelenleg hivatalosan nincs basszusgitárosotok.

RW: Az elkövetkező két hétben meghallgatunk pár srácot, hogy felvegyünk valakit basszusgitárosnak. Az albumon Bruce játszotta fel a basszusgitár-témák nagy részét, és egy keveset én.

HRM: Mi történt az előző basszusgitárosotokkal?

RW: Melyikre gondolsz? (nevet) Olyan sok volt...

HRM: Shane-re.

RW: Shane a másik bandám, a Wet Animal énekese. De az a helyzet, hogy Nyugat-Virginiában lakik, mi pedig Chicago környékén, és ahelyett, hogy oda-vissza reptetnénk az embereket, Bruce-szal arra gondoltunk, miért nem vesszük fel inkább mi ketten a basszusgitárt? Amint mondtam, Bruce csinálta a nagy részét, és nagyon jó munkát végzett.

HRM: Úgy volt, hogy a lemez az Escapi Music-nál jelenik meg, de végül az FRW Records-nál jött ki.

RW: Az FRW lényegében az Escapi Music, csak eladták egy új cégnek. Nagyon jó a kapcsolatunk velük, a mi oldalunkon állnak mindenben, és tudjuk, hogy mindent megtesznek azért, hogy jól promotálják a lemezt, mivel ők maguk is Trouble-rajongók. Jó olyan emberekkel dolgozni, akik szeretik azt, amit csinálsz.

HRM: Manapság az underground metal lemezeknek is komplex reklámkampánya van, de úgy látom, hogy Ti nem igazán használtátok ki az internetet, például nem tettetek meghallgathatóvá új dalokat a lemezmegjelenés előtt.

RW: Ha jól tudom, az előző héten kezdték el az itteni rádiók játszani pár számunkat, és ez most napi szinten folytatódni fog. Európában nem tudom mi a helyzet, most csak az USA-ról beszélek, de itt már jó pár rádió hozzáadta a lejátszási listájához az új dalainkat.

HRM: Ha ki kéne választanod egy dalt a ’The Distortion Field’-ről egy kislemezhez, melyikre esne a választásod?

RW: Jelenleg a When the Sky Comes Downt használjuk erre a célra. Azt szeretnénk, ha ezt hallanák az emberek elsőként az új lemezről, mivel ebben a régi és az új Trouble-ra jellemző elemek egyaránt megvannak. Kyle is nagyon kitett magáért ebben a dalban, ez egy jó belépő az albumhoz.

HRM: Van még pár kedvencem a lemezről, mesélnél ezekről is? Az első a Paranoia Conspiracy.

RW: Az egy nagyszerű szám. Ami azt illeti, a zenéjét már két lemezzel korábban megírtuk, de valamiért soha nem jutottunk el vele a felvételekig. Amint odaadtuk Kyle-nak, szinte új életre kelt, ő hozzáadta azt, amitől ez egy remek számmá vált.

HRM: A Hunters of Doomot se tegnap írtátok.

RW: A Hunters of Doom már ehhez az albumhoz született, de jó pár változáson keresztül ment, mióta előadtuk pár bulin Kory-val. Kyle megváltoztatta a dalszövegét és a dallamokat egy kicsit, bekeményítette őket. Ezzel is nagyon elégedettek vagyunk, nekem az egyik kedvencem az albumról.

HRM: És mi a helyzet a Sink or Swimmel?

RW: Az is erre a lemezre íródott. Utálom azt a szót, hogy rádiósláger, de ez egy keményebb rádiós dal formátumában íródott, nagy melódiákkal és kórussal, de mégis van benne egy jó kis ropogós, súlyos gitártéma. Bruce mondta még a korai dalszerzési fázisban, hogy ez az egyik kedvence.

HRM: A te kedvenced melyik?

RW: Az folyamatosan változik, ami jó jel, mert így nem unsz rá az albumra. Egyik nap a When the Sky Comes Down, egy másikon a Have I Told You (a ballada), de van, amikor a Grey Chill of Autumn. Örülök neki, hogy nem csak egy kedvencem van.

HRM: Mint említetted, Kyle írta a dalszövegeket a lemezhez.

RW: Igen, bár talán egy dalban segített neki Bruce, de 99 %-ban Kyle munkája. [A Suckerről van szó – Tomka.]

HRM: Hogyan illeszkednek Kyle szövegei a Trouble világába?

RW: Kyle érzi, miről is szól a Trouble, és ez a szövegek tekintetében a valós életből származó problémákat és tapasztalatokat jelenti. Az a lényeg, hogy valóságos legyen az egész, ne fantasy-s, de azért néha elszabadulhat a képzelőerőd. Írt egy csomó személyes dologról is, amit én nagyon bírok, mert sokkal szenvedélyesebben énekel az ember, ha személyes élményről van szó. Jelenleg ő a kedvenc énekesem. (nevet)

HRM: Nem kevés problémával néztetek szembe, mire megjelenhetett ez a lemezetek. Mi késleltette ilyen sokáig a ’The Distortion Field’-et?

RW: Először is, átestünk pár személyi változáson, Eric-től Kory-n keresztül Kyle-ig. Kezdésnek, már ez is elvesz az idődből egy hatalmas szeletet. A közelmúltig nem is volt lemezszerződésünk, mert nem akartuk elsietni a megjelenést. Addig vártunk, amíg teljes mértékben elégedettek nem voltunk az anyaggal.

HRM: Manapság azért sokkal aktívabbak a metal bandák, kb. kétévente kiadnak egy lemezt, aztán elmennek turnézni, hogy ne kerüljenek ki a rajongók és a média látómezejéből. Nem aggódtatok amiatt, hogy elveszítetek pár rajongót a lemezeitek között eltelt hosszú szünetekkel?

RW: De, aggódtunk valamennyire, viszont a Trouble-rajongók nagyon elkötelezettek és hűségesek. Szerintem nekik nem tennénk eleget, ha egy olyan albumot jelentetnénk meg, amivel nem vagyunk maximálisan boldogok. Ha csak ezen múlna, minden évben kiadhatnánk egy lemezt, de az nem lenne olyan erős, jó és impozáns, mint a ’The Distortion Field’. Tartozunk nekik annyival, hogy a legjobbat nyújtjuk, és ha ezt valamivel tovább tart elérni, azt ők meg fogják érteni.

HRM: A ’Plastic Green Head’ és a ’Simple Mind Condition’ között 12, a ’SMC’ és az új lemez között pedig 6 év telt el. Ezek szerint 3 év múlva jön a következő Trouble album?

RW: Igen, ezt fogjuk megcélozni. (nevet) Rögtön a megjelenés után elkezdünk majd dalokat írni a következő lemezhez, szóval most csak pár évre lesz szükségünk... (nevet)

HRM: A mostani korongra Jeff Olson írt pár billentyűs részt. Honnan jött az ötlet, hogy az egykori dobosotok közreműködjön a ’TDF’-en?

RW: Pár dalnak olyan az intrója, hogy kellett hozzá egy kis billentyű, Olly pedig valamilyen formában szinte mindegyik Trouble lemezen játszott, legyen szó szintetizátorról vagy dobokról. Amikor Bruce-szal azon tanakodtunk, mit fogunk kezdeni a billentyűs intrókkal, akkor egymásra néztünk, és rögtön mondtuk: „Felhívjuk Olly-t!”. Szóval elég egyszerű volt a döntés.

HRM: Milyen a viszonyotok manapság?

RW: Nagyszerű! Olly egy nagyon jó srác, aki mindig is a Trouble-család tagja lesz. Már nagyon-nagyon sok éve velünk van, és függetlenül attól, hogy a saját dolgait akarja csinálni, néha közreműködik a zenekarban különböző formában.

HRM: Nemrégiben azt is nyilatkozta, örülne annak, ha összeállna az eredeti Trouble felállás. Szerinted van erre esély?

RW: Megtanultam azt, hogy soha ne mondd azt, hogy soha. Szóval nem fogok se igent, se nemet mondani erre. Meglátjuk majd, mit hoz a jövő. Jelenleg a ’The Distortion Field’-re fókuszálunk, ez a prioritás jelenleg.

HRM: Milyen a kapcsolatod Eric-kel?

RW: Nem élünk egymás közelében, nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Már jó ideje nem beszéltem vele. De Bruce szokott néha, és úgy tudom, az ő kapcsolatuk jó. Minden jót kívánok Eric-nek, nincsenek rossz érzéseim vele kapcsolatban.

HRM: Hallottad az új bandáját, a Blackfingert?

RW: Nem.

HRM: Két évvel ezelőtt megjelentettetek egy csomó különleges kiadványt demókkal, ritkaságokkal. Mi történt, találtatok egy csomó régi cuccot egy eldugott polcon?

RW: Igen, Eric átnézte a régi cuccait, és rábukkant egy csomó régi felvételre. Már korábban is beszéltünk arról, hogy kéne adni valamit a rajongótábornak, amíg az új lemezre vár, és gondoltuk, kiadjuk ezeket a felvételeket, hogy fenntartsuk az érdeklődésüket. Jobb, mintha nálunk porosodnának ezek a cuccok.

HRM: Az egyiken ki is adtatok egy feldolgozást, ami korábban is jellemző volt rátok. Mesélnél a karrieretek során kiadott cover dalaitokról? Elsősorban a Lucifer’s Friend átiratotok érdekelne: valószínűleg nem sokan ismerik már ezt a bandát manapság, pedig nagyon király együttes volt.

RW: A Lucifer’s Friend első lemeze a legkorábbi hatásaim közé tartozik, akkoriban újra meg újra meg újra meg kellett hallgatnom, annyira tetszett. De manapság is szívesen felteszem ezt a lemezt. Nagyon súlyos zenét játszottak, hasonlót, mint a Trouble. De mégis nehéz volt feldolgozni őket, mert a legtöbb dalaikban tízperces billentyű- és gitárszólók vannak. Ezért választottuk a Ride the Sky-t, amit könnyű volt feldolgozni, és hűnek maradni közben az eredetihez, anélkül, hogy megváltoztatnánk rajta túl sok mindent, mert nem voltak benne hosszú szólórészek. Jól passzolt a Trouble-hangzáshoz.

HRM: És mi a helyzet a Porpoise Songgal?

RW: Azt valamelyik Monkees-filmben láttuk. A Porpoise Song egy egyszerre pszichedelikus és érzelmes szám, és amikor az egyik próbán eljátszottuk, úgy döntöttük, megpróbáljuk felvenni, megnézzük, hogy sül el a dolog. Jól működött, mert megmutatta a Trouble egy másik oldalát, hogy tudunk másféle dolgokat is csinálni, és nem mindig ugyanazt játszuk.

HRM: Egy másik átirat is szerepelt a ’Plastic Green Head’-en, a Beatles Tomorrow Never Knows c. dala.

RW: Jó pár Beatles-dalt játszottunk az életünkben, a Beatles fontos hatás volt sokunk számára. Amikor mi nőttünk fel, egyfolytában a Beatles szólt a rádióból, bármerre fordultál, a Beatles-be botlottál. Szóval az, hogy nagy hatást gyakoroltak ránk, enyhe kifejezés. Ezt is próba-szerencse alapon vettük fel, de végül ez a feldolgozás is jól alakult.

HRM: És a Cream Tales of Brave Ulysses c. dala, ami az ’Assassin’ kislemezén szerepelt?

RW: Amikor a korai időkben koncerteztünk, mindig bevettünk egy feldolgozás számot a programunkba, amit aztán minden turnén lecseréltünk egy másikra. Amikor csináltuk azt a felvételt, éppen ez volt az aktuális feldolgozásunk, úgyhogy úgy döntöttünk, lemezre is felvesszük. Ez lényegében véletlen volt, csak azon múlt, hogy akkoriban épp ezt játszottuk élőben is.

HRM: Ha újra felvehetnéd valamelyik lemezeteket, melyiket választanád?

RW: Valószínűleg a ’Run To The Light’-ot. A hangzás és a produkciós módszerek, amiket ezen a lemezen használtunk, eléggé összecsapott képet eredményeztek. Sokkal jobb is lehetett volna szerintem. Talán egy nap majd tényleg újra felvesszük az egészet.

HRM: Milyen volt ezek után Rick Rubinnal dolgozni a ’90-es ’Trouble’ lemezeteken?

RW: Rick Rubin nagyszerű volt, megtanított nekünk pár király dolgot. Nagyon szenvedélyes és lelkes srác volt akkoriban, aki jól ismerte a szakmáját. Nem leszel a világ legnagyobb producere, ha csak nem vagy jó abban, amit csinálsz. Öröm volt vele dolgozni.

HRM: Manapság azt lehet hallani pár zenésztől, hogy nem figyel már annyira a nála dolgozó bandákra.

RW: Lehet, hogy ma ez a helyzet, mert annyira híres lett, de mi akkoriban dolgoztunk vele, amikor elindította a saját kiadóját, a Def Americant, és mindennap ott volt a stúdióban és a próbákon is. Sokat és keményen dolgozott.

HRM: Ha már Rick Rubin szóba került, akkor mit gondolsz az új Black Sabbath lemezről?

RW: Még nem hallottam. Mindenki mondja, hogy milyen jó lett, és hallgassam meg, úgyhogy mindenképp be kell majd szereznem egy példányt a következő héten. De eddig csak pozitív véleménnyel találkoztam.

HRM: Hallgatsz mostanában még új metal zenekarokat, vagy túlságosan lefoglaltak a ’Distortion Field’ felvételei?

RW: Megragadtam a saját kis világomban, és a régi zenéimet hallgatom egyfolytában. A régi UFO-t, Montrose-t, Uriah Heepet.

HRM: Mit csinálsz, amikor nem a Trouble-lal foglalkozol?

RW: Egy lemezkiadónál vagyok gyártásvezető. Hogy melyiknél, azt nem fogom megmondani. (nevet)

HRM: Mit gondolsz, hány évig fogtok még játszani a Trouble-lal? Hány lemez van bennetek?

RW: Jelenleg a ’The Distortion Field’. (nevet) Egyébként nem tudom. Majd az idő megválaszolja ezt a kérdést.

HRM: Végezetül üzensz valamit a rajongóknak?

RW: Köszönjük minden Trouble-rajongónak a támogatást, a kitartást és a hűséget, aminek tanúbizonyságát adták az évek során. Miattatok és magunk miatt csináljuk ezt az egészet. Köszönjük!

HRM: Remélem, az új lemezzel eljuttok majd Magyarországra is.

RW: Én is. Az nagyszerű lenne!

HRM: Emlékszel a legutóbbi magyar koncertetekre?

RW: Igen, egy hajón volt. Jó kis este volt. Előző napon kirándultunk a városban. Gyönyörű ország a tiétek. Remélem hamarosan találkozunk Magyarországon!

Készítette: Tomka