Örömzene a félszigeten: Skorpió negyvenéves jubileumi koncert - Tihany, Bujtor István Szabadtéri Szí­npad, 2013.07.06.

Sajátos helyet foglal el a Skorpió a magyar rockzene történetében. Kétség nem fér hozzá, hogy hazánk legjobban felkészült zenészei játszottak Frenreisz Karesz bandájában, legyen szó bármelyik felállásról. Ugyanakkor a lemezeik nem mindig sikerültek száz százalékosra, viszont fellépéseiken mindent beleadtak, és nem véletlen, hogy az egyik legjobb hazai koncertbandává váltak. Nem tudtak igazi magyar rocklegendává válni, és bár zeneileg ezért mindent megtettek, sokszor idétlenségbe hajló szövegeik sokat rontották az összképet, bár Frenreisz nem egyszer hangsúlyozta, hogy ők csak szórakoztatni akarnak.

Negyvenéves jubileumról szólt ez az este, azonban a zenekar a nyolcvanas évek közepén turnézott utoljára. Azóta szórványos fellépéseket vállalnak (legutóbb 2010-ben a Stargarden Fesztiválon játszottak), új stúdióalbumot utoljára 1993-ban, a huszadik születésnapon adtak ki, a ’Show megy tovább’ címmel.

Meglepő módon a jubileumi fellépésre nem a fővárosban, hanem a Balaton partján, pontosan a félszigeten került sor. Karesz részéről bizonyára érzelmi töltéssel is bírt a helyszínválasztás, hiszen fivére, a nemrég elhunyt Bujtor István színművész Tihanyban élt, és a buli a róla elnevezett szabadtéri színpadon került megrendezésre.

A buli előtt szétnéztem a backstage-ben és kicsit izguló zenészekkel találkoztam. Komolyan készültek erre a koncertre. Karesz fel-alá járkálva folyamatosan az igencsak felhős eget pásztázta, bár megnyugtatták, nem várható eső a térségben, és meg is úsztuk égi áldás nélkül.

Közben megtelt a szabadtéri színpad lelátója, és a zsűri elkezdett hangolni. Kórusban énekelték a Dédapámat (akadémikusok kedvéért: Így szólt a dédapám!), mint annak idején az első Illés visszatéréskor az Újra itt van-t énekelte a mélyentisztelt. Egyszer csak elindult filmről egy koncertbejátszás, a trió korszak egyik brutális szerzeménye, az Álljatok meg. Aztán a jelenlegi aktuális felállás tűnt fel a színpadon: Karesz mellett Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor és Pálvölgyi Géza kezdte a bulit, Demeter György, akit még az XL Sisters-ből ismerhetünk, erősítette hátul az énekszekciót. Kicsit meglepően kezdtek, hiszen nem egy jól ismert slágerrel, hanem a Mi vagyunk a Skorpió című 93-as nótával köszöntek ránk a srácok. Persze, aztán jött a Vezess át az éjszakán, a Rongylábkirály, a Szevasz haver, és ezek bizony megadták a hangulatot. A színpad jobboldalán állva néha kisandítottam a közönségre, és jó volt látni, hogy a mára nem fiatal rajongók tinikké váltak, ugráltak, táncoltak és harsogták a nótákat.

Hamarosan egy a Skorpió berkeiben rég nem látott arc jelent meg: Papp Gyula utoljára 1993-ban, a Budapest Sportcsarnokban ült be a Hammond orgona mögé (jelenleg a P. Mobilt erősíti), de most a közönség nagy ovációja közepette szállt be a régi társak közé. Mivel is indult volna az ő blokkja, mint Gershwin Kék Rapszódiájának rockosított verziójával az első lemezről. Pálvölgyi Géza el is hagyta a színpadot, úgyhogy jó pár nótán keresztül a banda 1974-1979 közti felállását hallgattuk.

Egy érdekes kakukktojás is helyet kapott a programban: amikor Bujtor István Rejtő Jenő  ’A három testőr Afrikában’ regényéből filmet forgatott, Frenreisz írt egy dalt hozzá. A Hé Lulu, ha visszatérek Fidzsiről a buli közepén hangzott el, ám ehhez Karesz egy vendéget hívott, méghozzá egy vérbeli jazz zongoristát, Ifj. Rátonyi Róbertet. Furcsán hangzott a hard rock nóták között, de jól sült el az egész.

A buli utolsó etapjában aztán tetőzött a hangulat. Megjelent Tátrai Tibor is, aki állandó vendégként hozzátartozik a formációhoz. Addig is színvonalas produkciót láttunk, de Tibusz játékával óriásit lökött az előadáson. Totyával elképesztő duetteket adtak elő, például az eredetileg az Új Skorpió trió által jegyzett De jó lenne haver… nótában hatalmasat vívtak, de nekem roppantul tetszett a Vén koldus kétgitáros verziója. Érdekes, hogy Tibusz nem hozott magával komolyabb pedálsort, csupán egyetlen kis effektdoboz csatlakozott hangszeréhez.

A legvégére már heten tartózkodtak a színpadon, Papp Gyula visszajött, és tényleg ünnepként fejeződött be ez a születésnapi parti. Az est folyamán már a másodszor elhangzó Dédapámba most a zenekar is beszállt. Ugyan a nosztalgia jegyében zajlott az egész, mégis egy annyira professzionális, zeneileg és megszólalásban is első osztályú produkciót prezentáltak a muzsikusok, hogy az bármely nemzetközi színpadon megállta volna a helyét. Mindezt a kisujjukból kirázták, igaz az ország csúcsmuzsikusai gyűltek össze a deszkákon. Karesz hozta a formáját: nagyszájúan konferált, szokás szerint mutogatott, egy kézzel játszott basszusgitárján, de ne felejtsük el, hangszerén az egyik legjobb az országban még most is.

Ha ilyen színvonalú programra képesek, nem értem, miért nem aktívabbak. A közönség reakciójából egyértelműen látszott, hogy van igény a muzsikájukra, és bizony senki nem felejtett el zenélni közülük. Nekem még egy új album is beleférne, szerintem sokan kíváncsiak lennének rá. Karesz, Totya, Gabi, Géza, Tibusz, Gyula – boldog születésnapot!

Szerző: Bigfoot