Queensríżche: Queensríżche

írta Mike | 2013.06.24.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Century Media

Weblap: http://queensrycheofficial.com/home

Stílus: Heavy metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Márpedig hősökre szükség van. Nekem ilyenek voltak ők… Valamikor 1990-91 fordulóján jön el a Nagy Találkozás, egy mára a múlt homályába vesző, kőbányai pléhbódéban működő, kultikus lemezbolt a randevú helye, majd pult alatt a „Birodalom” hangjegyei CD-ről kazettaszalagra kerülnek átmásolásra (ó, azok a boldog sufni-seftes idők!), és legott szerelem szövődik köztünk. Szerelem első hallásra. Az ’Empire’ azóta is életem része, egy minden percében tökéletes Alapmű. A hőseim voltak tehát, zenei ízlésem formálódásának jelentős alakjai ők.

A Queensrÿche első három mesterremeke aztán ugyanúgy örök kedvenccé váltak, mint az ’Empire’. Az 1994-es ’Promised Land’ azonban vízválasztónak bizonyult: nehezen adta meg magát, s noha idővel közel került hozzám, megéreztem, hogy „új szelek” fújnak, onnantól kezdve pedig hiába látott napvilágot hat stúdióalbum is, egyikkel sem tudtam barátságot kötni, ráadásul a ’Dedicated To Chaos’-t egyenesen stílusidegennek tartom a maga kommersz semmitmondóságával. Mára az általam akkoriban sokat méltatott ’American Soldier’ (itt és itt) fénye is alaposan megkopott, most már biztosan nem jutalmaznám 8 ponttal, mint az első fellángolások alkalmával, újrahallgatva bizony azt mondom, hogy az is bemasírozott az utóbbi majd’ 20 (!) év színtelen-szagtalan produkcióinak sorába.

Az elmúlt időszak köpködéseire ehelyütt már nem térnék ki, a lényeg, hogy jelen pillanatban két Queensrÿche néven futó formációnk is van: a Geoff Tate-vezette már bemutatkozott a ’Fuck You’ ’Frequency Unknown’ című koronggal, ám az új énekessel felálló, igazi Queensrÿche sem váratta sokáig a rajongókat, az előzetesen el-elcsepegtetett friss dalok után végre itt a teljes anyag. Talán túl korán is… Ez alkalommal már nem merem olyan bátorsággal kijelenteni, mint az „Amerikai katona” túlzottan lelkes recenziójakor, hogy most aztán a ’Promised Land’ óta a legjobb alkotást tették le az asztalra, az azonban helytálló, hogy közel két évtizede nem esett ilyen jól a fülemnek új Queensrÿche-muzsika. (Legfeljebb két év múlva megint magyarázkodhatok...) Elsőként a nem túl elmés borítókép, másodjára a mindössze 35 perces játékidő, aztán pedig a zsenge hangzás szúr szemet, s fület. Két rövidke instrumentális szösszenet a kilenc szám ellenében, amelyek átlagideje el sem éri a 4 percet. A Queensrÿche nem a Green Day, ilyen nyúlfarknyi tételekbe egész egyszerűen nem fér bele mindaz a zenei mondanivaló, amiről ez az együttes szól: így jutok el arra a megállapításra, hogy a legtöbb szerzemény kidolgozatlan maradt, ekképpen pedig a teljes album kissé vázlatszerűnek tűnik, csúnya szóval összecsapottnak. No, és a gitárszólókat is szűkmarkúan mérték… Fanyalgásra azért nincs okunk, egyik-másik dal tényleg ígéretes, hisz sokkal ellenállhatatlanabbak, mint amit Queensrÿche néven megszoktunk tőlük az elmúlt igen hosszú vegetatív időszak során. A lemezhangzás miatt viszont tényleg bekérném az elkövető(k) bizonyítványát és engedélyét, 2013-ban egy metal anyag sem szólhat ilyen rosszul keverve, aránytalanul, dinamikátlanul.

Michael Wiltonék fennen hangoztatták, hogy egészen a korai klasszikus éráig ásnak vissza a friss koronggal, ez azonban nem minden esetben valósult meg, legfeljebb a tekintetben, hogy a szaxofonnal felhígított, édesbús lift-zenékhez képest ezúttal valóban harapósabb, metalosabb dalcsokor született. Ám az ’Empire’-ig tartó dicskorszak magával ragadó lendületét, gondolatiságát és mágiáját itt bizony nem leljük, legalábbis csak kevésszer csillan meg az igazi Queensrÿche-zsenialitás. Az újonnan érkezett Todd La Torre ugyan egy ragyogó énekes, technikai képzettségéhez kétség sem férhet, de az énekdallamai nem olyan jellegzetesek, mint a hajdanvolt Geoff Tate-nek; az egyértelmű hasonlóságok ellenére témái mégis homogénebbek, kevésbé memorizálhatóak, emellett pedig a mélységet sem vélem felfedezni bennük. Az itt hallott produkciója alapján azt gondolom, ennél ő azért többet tud mutatni magából.

Példának okáért az A World Without komor balladája azért nem ér fel a Della Brown nagyságához, mert hiányzik belőle a törékeny líraiság, Todd énekéből pedig a szépség, a lélek… A kerekre csiszolt Dallamok mindig is szerves részét képezték a régi Queensrÿche-világnak, itt viszont – jóllehet végre megint találunk ötletes énekmegoldásokat – az igazán emlékezetes melódiák, nagy ívű refrének nem feszítik szét a számokat, tudod, azok, amelyek akár évtizedekre a füledbe költöznek: „I don’t believe in love – I never have, I never will…”, ugye. Todd is csak nagyritkán használja ki hangjának teljes eszköztárát, nekem bizony hiányoznak azok a felhők felett szárnyaló, magas fekvésű áriák. Én ezzel szerettem meg őket…

Az album gerincét a komótosan középtempós dalok alkotják, úgy vélem, elkelne még egy-két gyorsabb, acélosabb szerzemény is, és az esetben sem kúsznának 50 perc fölé… Egy szó mint száz, dolgozhattak volna még a lemezen, ugyanis így amolyan félkész munka hatását kelti. Holott már Tate nélkül alkothattak… A fenti kelletlenkedéseim ellenére azonban mégis azt mondom, az anyag működik, szórakoztat, hallgattatja magát; az irány tehát mindenképp jó, remélem, legközelebb nem szabnak gátat a kreativitásnak, a progresszivitásnak, és már egy hamisítatlanul queensrÿche-os mesterművel ajándékoznak meg minket, engem! Mert a világnak szüksége van hősökre.

Pontszám: 7