A dobszóló nyomában I.: Donászy Tibor, Nagyfi Zoltán, Tadeusz Rieckmann, Ágota Balázs, Világi Zoltán, Paróczi Krisztián, Knausz Péter

Rengeteg sör csúszik le és folyik ki a rockerekből egy-egy dobszóló alatt. Ilyenkor mindenki szeret lazítani egyet, az énekestől a legnagyobb részegig az utolsó sorban. De tényleg csak pihenőnek lenne jó a dobszóló? Hova tűntek a rockzene legendás dobos performanszai? Miután az utóbbi években rengeteg fantáziátlan dobszólót unatkoztunk végig a Magyarországon megtartott rock és metal koncerteken, úgy döntöttük, megkérdezzük az illetéseket, mi a véleményük a dobszólózásról. Interjúsorozatunk első részében arról faggattunk hazai ütősöket, hogy milyen hibákba lehet könnyen belefutni a dobszólók során, illetve hogy ők maguk hogyan dobszólóz(ná)nak.

DONÁSZY TIBOR
(Edda, Mobilmánia, ZBB)

HRM: Az utóbbi években nagyon elszaporodtak a dobszólók a rock és metal koncerteken, ám a színvonaluk sokat csökkent, ha mondjuk egy Cream vagy egy Led Zeppelin dobszólóval vetjük össze őket. Mintha mindenki bizonyítani akarna, miközben a kidolgozással, a dobszóló megszerkesztésével már nem törődnének sokat. Szerinted minek köszönhető ez a „színvonal-esés”?

Az internet világában sok a magamutogató dilettáns, de vannak figyelemre méltó mutatványok is. A dobszóló egy külön kategória, sok jó dobos van, de nem törvényszerű, hogy dobszólóban is „otthon” van.

HRM: Te hogyan állítod össze a saját szólóidat? Mik a legfontosabb szempontjaid?

Fontos, hogy ne legyen hosszú, én három percre taksálom a közönség ezirányú tűrőképességét. E három percben be lehet mutatni, mennyit futok 180-on, mármint 180 mp alatt. A felépítettség is szempont nálam, legyen eleje, közepe, vége, mint egy fogalmazásnál, bevezetés, tárgyalás, befejezés.

HRM: Ezekben változott valami a ’80-as évek óta, vagy ugyanaz a gyakorlatod?

Ez a koncepció változatlan, a mai napig ennek szellemében tevékenykedek.

HRM: A dobosok általában nem kerülnek reflektorfénybe, a dobszóló alatt viszont pár percre mindenki rád figyel. Milyen érzés ez – jön a lámpaláz a szólórésznél?

A koncertezés magasabb adrenalinszintet generál, de ez a dobszólónál még hatványozódik. Egyedül maradsz a színpadon, minden szem és fül rád figyel, produkálni kell, tévesztésnek helye nincs, ez egy csata, amit meg kell nyerni!

HRM: Lehet estéről estére ugyanolyan jól teljesíteni dobszólók terén? Mennyire szoktál variálni a szólóidon az adott turné során?

Meggyőződésem, hogy sorozatban nem lehet maximumot produkálni. Itt hadd éljek egy sportolási példával. Az olimpiai csúcsot másnap már nem biztos, hogy teljesítené az olimpikon, lehet, hogy jobbat, vagy rosszabbat, de ugyanazt nem. Persze az én esetemben árnyalatnyi különbségek vannak a minőségben, amit más nem vesz észre, ha fáradtabb vagy dekoncentráltabb vagyok. Mint már említettem, komponált szólóm van, mindig ugyanazt játszom.

HRM: Szerinted mennyire fontos a látvány egy rockzenei dobszóló esetében?

A nagyszínpados produkcióknál a látványeffektusok fontosak, hiszen ha csak a zenei hangokra kíváncsi valaki, azt lemezről is átélheti, de a teatralitás élménye látvány nélkül csorbulni fog.

HRM: Ha korlátlan pénzügyi és technikai lehetőséged lenne, milyen szólót állítanál össze?

A korlátlan lehetőségek valószínű gátlástalan „garázdává” tennének e téren. Kétszer ekkora dobcájggal és cintányérparkkal érkeznék, fény és pirotechnikai elemekkel fűszerezve, a hangzásról nem is beszélve!

PARÓCZI KRISZTIÁN
(Avatar)

Régen, ha két részre osztottuk a közönséget, az egyik fele, aki tud valamennyire, vagy kicsit, vagy akár profi szinten dobolni, a másik, aki pedig még sosem volt egy légtérben dobfelszereléssel. A többséget szerintem érdekelte a dobszóló, hiszen lemezeken nem nagyon volt hallható, koncertfelvételeken már inkább, de ott meg nem volt meg a vizuális látvány. Aki tudott dobolni, azért volt rá kíváncsi, hátha elleshet egy-két figurát a kedvenc zenekarainak a dobosaitól. Aki pedig nem tudott dobolni, annak azért lehetett szórakoztató, mert ott jött rá, hogy a dobos többre képes, mint hogy egy adott tempóban kopácsol valamit a dalok „alá”. Ugyanakkor mindig is volt egy jelentős réteg, aki azonnal elment sörért a pulthoz a dobszóló alatt. Viszont ne felejtsük el, hogy abban az időben nem volt internet, így nehéz volt hozzájutni koncertvideókhoz, dobos videókhoz pedig jóformán egyáltalán nem. Sőt dobfelszerelést sem látott a többség, csak színpadon egy-egy koncert alkalmával. Szóval régen egy hangszerpark puszta látványa is már-már kuriózum volt a zenehallgatók többségének.

Mostanára azonban milliószámra találhatunk a Youtube-on dobos videókat, szólókat, tanítóanyagokat, 24 kameraállásból, feliratozva, kottázva. A fotelból elérhetőek a világ legnagyobb dobmágusainak a tanító és egyéb felvételeik. Amikor mindenki számára nyilvánvaló, hogy hogyan dobol egy Mike Terrana, Mike Portnoy, Mike Mangini, Scott Travis, Dave Weckl, Dennis Chambers, Vinnie Colaiuta, Thomas Lang (és ez csak egy ezreléke a fantasztikus ütősöknek), akkor mindenki felállíthat egy mércét, hogy kik a jó dobosok, akiktől érdemes meghallgatni/megnézni egy szólót, akár élőben is, és kik azok, akiknek viszont nem kéne erőltetni.

Én például magamat elsősorban őrült zenebolondnak tartom, és másodsorban dobosnak. A véleményem az, hogy ha egy banda önálló bulin zenél két órát, és egy klasszis dobosuk van, akkor belefér egy dobszóló, ha viszont egy középszerű ütősük van, akkor nem kell mindenáron ráerőszakolni a népre, a fent említettek miatt. Nem is beszélve arról, amikor egy 10-15 sorlemezzel rendelkező, 30éves múltra visszatekintő zenekar egy fesztiválon kap egy 45 perces műsort, és beleerőltetnek egy semmitmondó dobszólót, ahelyett hogy még két dalt eljátszanának, az pedig egyenesen kivívja a közfelháborodást – hozzáteszem, jogosan...

HRM: Szerinted miért lehet az, hogy – ahogy mondtad is – gyakran még a rövid fesztiválprogramokban is helyet kap egy dobszóló, ráadásul nem is feltétlen egy kiemelkedő dobos előadásában?

Ha erre őszintén akarok válaszolni: fogalmam sincs! Szerintem erre három verzió létezik: lehet, hogy a zenekar leszerződik a büfé üzemeltetőjével, és kapnak jutalékot a fogyasztás alapján. (nevet) Vagy a dobos a főnök, és exhibicionista (bár a legtöbb esetben nem ez szokott lenni). Esetleg úgy gondolja a zenekar, hogy ezzel különlegessé tesznek egy fellépést, hogy ne olyan legyen, mintha otthon a szobában egymás után meghallgatnád a dalokat.

HRM: Kitől néznél meg szívesen élőben dobszólót?

Eric Singert a látványos mozgása miatt. Mike Terranát a brutális dinamikáért, illetve mert ő egy jelenség. Számos alkalommal láttam már őt élőben, de nem lehet megunni. Mike Portnoy-t még sajnos nem láttam élőben, ő nekem kicsit olyan, mint a pimasz diák, aki bohóckodik órán, de köröket ver a tanárokra tudásban. Mike Manginit, aki szerintem a dobolás nagy professzora (ha már Portnoy a pimasz diák). És hogy említsek egy hazai példát, nem lesz meglepő: Borlai Gergő mindig minden körülmények között. Őt szerintem már lassan a NASA is tanulmányozhatná. (nevet) És persze egy rakás jazz dobost... De akiket leginkább megnéztem volna: John Bonham, Cozy Powell, Jeff Porcaro, Clive Burr, Scott Colombus, Eric Carr.

HRM: Kedvenc dobszólód?

Nincs kedvenc dobszólóm, mert ez kb. olyan, mint a kedvenc Iron Maiden dalod, vagy melyik a kedvenc focistád. De értem a kérdést: én elsősorban azokat a szólókat szeretem, ahol érződik a rendkívül magas technikai tudás, illetve ahol érezhető, hogy a dobos már a fizikai korlátokat súrolja.

KNAUSZ PÉTER
(Thornwill, Obstruction)

HRM: Míg a progresszív rock/metal dobosok szeretik túlvariálni a szólójukat, a technikai oldalra helyezve a hangsúlyt, addig több heavy/power metal dobos sokszor csak az alapfigurákat játssza, azokat sem túl izgalmasan. Neked mi a véleményed az utóbbi évek heavy/power metal dobszólóiról?

Én ezt azért így nem merném kijelenteni, mert a zenekar stílusa nem határolja be a dobos stílusát. Egy heavy/power banda dobosa miért ne tudhatna változatos, élvezhető dobszólót játszani? Szerintem a lényeg ott van, hogy sok dobos nem iskolában tanul dobolni, hanem otthon, az internetről, oktató videókból stb. Hibás technikával dobolnak és nincsenek tisztában a saját tudásukkal. Aki végigjárja a szamárlétrát, az sokkal inkább tisztában van önmagával, és ha nincs azon a szinten, akkor inkább nem erőlteti a szólózást. Sajnos én is hallok sokszor értékelhetetlen, értelmetlen dobszólókat itthoni neves zenekarok dobosaitól.

HRM: A tudás hiányán kívül, amit említettél, szerinted mik azok a hibák, amikbe a koncerten előadott dobszólók esetén a leggyakrabban belefutnak a metal dobosok?

Nagy hiba még, ha nem kommunikál a dobos a közönséggel. De ez nem csak a dobszólókra, hanem bármilyen más hangszerre igaz.

HRM: Hogyan látod, mik a különbségek a mai heavy/power metal dobszólók, és a ’80-as évek heavy metalos dobszólók között? Előnyére vagy hátrányára változott a helyzet?

Sajnos nem éltem a ’80-as években aktív rock-életet, nincs személyes tapasztalatom az akkori amatőrökről. (nevet) A profik már akkor is profik voltak, a technikai arzenál rendelkezésre állt. Annyi különbség azonban mégis van, hogy akkoriban még nem volt ennyi zenekar, mint most, és a zenész az zenész volt. Nem csak a hangszer mögött ülve, hanem fejben is. Nyilatkozatokban, közönséggel való kommunikációban, mindenhol. Manapság sok „sztár” van, aki egyáltalán nem tiszteli a közönségét. Nehéz kérdés ez, az akkori rendszerben minden más volt, sokat lehetne még erről beszélgetni…

HRM: Szívesen hallgatsz dobszólót metal koncerteken?

Mivel dobos vagyok, nyilván szeretem a dobszólókat. De ritkán hallok fantáziadús, ötletes szólót, ami a közönséget is szórakoztatja. Jobbára már a zene alatt kiderül számomra, hogy egy dobos jó, vagy nem. Ha nem, és még szólózik is, inkább kimegyek. (nevet)

HRM: Mikor dobszólót játszol, szoktál improvizálni is? Beépíted esetleg a közönség reakcióját is a szólókba?

Én ritkán szólózom, a mi show-nkba jelenleg nem fér bele és nem is hiányzik belőle. Egyébként sem tartom magam egy über-technikás dobosnak, ráadásul két kicsi gyermek, munka, építkezés stb. mellett kevés idő jut a gyakorlásra. A szólózás feltűnő dolog, ha nem elég felkészült a dobos, akkor többet árt vele, mint használ.

HRM: A közönséget gyakran nem érdeklik a dobszólók, sokan ekkor mennek el egy korsó sörért vagy osonnak ki a WC-re. Szerinted általánosságban ez azért lehet, mert a közönség nem érti, nem értékeli eléggé a dobszólókat, vagy mostanában tényleg egyre több a fantáziátlan, nem kellőképp kidolgozott dobszóló?

Szerintem alapvetően az emberek szeretik a dobszólót. Aki koncertre járó típus, az azért megy, mert van hangerő, dübörög a lábdob a gyomorban, a pergő meg lüktet a fejben. Mindehhez társul még a színpadi látvány és az elfogultság a kedvenc zenekar dobosa iránt. (nevet) Ezek az emberek nem mennek ki. Láttam már sok dobost, profit és amatőrt egyaránt, és azt gondolom, hogy a jó szóló szívből jön, sokkal inkább személyiségtől függ, mint a zenei stílustól. Jobban szeretem a felépített dobszólókat, de ha valakinek akkora technikai arzenálja van, mint pl. Borlai Gergőnek, akkor jöhet az improvizáció is! (nevet)

HRM: Kedvenc dobszólód?

Na, ez nehéz kérdés. Gyermekként az akkori Helloween dobos Uli Kusch volt rám a legnagyobb hatással és a mai napig az egyik legjobb metal dobosnak tartom. A ’High Live’ koncertalbumon hallható szólója nagyon király. A másik nagy kedvenc Mike Terrana, aki személyiségéből adódóan fantasztikusan változatos, olykor-olykor poénos szólóival porig alázza a hallgatóságot. Na, az ő szólóiról senki sem megy ki a büfébe! (nevet) Daniel Zimmermann-nak is van egy jól felépített szólója a Gamma Ray ’Skeletons in the Closet’ c. koncertlemezen. Vagy pl. Pat Torpey, a Mr. Big dobosa is fantasztikusan képzett és jó humorú dobos, a ’Back to Budokan’ koncert dobszólója szerintem zseniális. De a legnagyobb dobos kedvenc nekem kis hazánk fia, Borlai Gergő. Az utóbbi időben rendesen döngeti a világhír felé vezető út kapuit, az ő munkásságát már ’97 óta figyelemmel kísérem. Na, ott van minden. Kőkemény zúzás, finom technikák, poénok, minden, ami szemnek, szájnak ingere. Videómegosztókon rengeteg szólója megtalálható, nézzétek meg, érdemes!

NAGYFI ZOLTÁN
(Omen)

HRM: Hogyan látod, mik a különbségek a mai heavy/power metal dobszólók, és a ’80-as évek heavy metalos dobszólók között? Előnyére vagy hátrányára változott a helyzet?

Szerintem minden a helyén van. A ’80-as évek dobosaiból, a „Nagy Elődeink”-ből merítünk Mi, a maiak. Természetesen más megszólalással, a mai kornak megfelelően.

HRM: Szerinted miben változtak az elvárások a dobosok felé az elmúlt időben?

Úgy gondolom, elvárásokat magunkkal szemben kell támasztani, és akkor a közönség is elégedett lehet.

HRM: Kinek a szólói gyakorolták rád a legnagyobb hatást?

John Bonham, a Led Zeppelin dobosa mindig is nagy hatással volt rám. A kedvenc szólóm a Moby Dick c. számban hangzik el.

HRM: Ha szólózol, milyen mértékben építed be a közönség reakcióját? Kitartasz egy-egy részt, ami hallhatólag bejön a jelenlévőknek?

Mostanában nem szólózom a bulikon. Még az Ossianban szólóztam, meg az Omen elején a ’90-es években, de manapság a lustaságom győzedelmeskedik fölöttem. (nevet) Egyébként nagyon szerettem bevonni a közönséget, mert bírtam, ha együtt éltek velem a „szenvedésem” közben. (nevet) Szerettem énekeltetni is a jelenlevőket!

HRM: Ideális esetben szerinted mi a célja a dobszólóknak? Csak mert a közönség sokszor szívesebben hallana egy rendes dalt a kedvenc bandájától, mintsem egy dobszólót.

Teljes mértékben beilleszthető a dobszóló a repertoárba. Egy plusz színt visz az egészbe, főleg ha igényes, dinamikus és nem öncélú. Szerintem ez szokás kérdése. Ha van kedvenc banda, akkor van kedvenc dal, és kedvenc dobos is. Így lehet kedvenc dobszóló is.

HRM: Akkor: kedvenc dobszólód?

Tommy Aldridge dobszólója a Whitesnake-ben a kedvenc szólóm. Persze még sorolhatnám a kiválóságokat…

TADEUSZ RIECKMANN
(Dalriada)

HRM: Miért nincs Dalriada-koncerteken dobszóló?

Mert általában vagy időhöz kötött bulijaink vannak, amiken egyszerűen nem fér bele egy plusz 3-4 perces szám. Ha meg saját bulink van, annyi számot játszunk, hogy már túl sok lenne a jóból. (nevet) Egyébként idén készülünk valami plusszal, de ez csak ősz körül lesz várható.

HRM: Ha játszanál, akkor milyen szólót állítanál össze?

Gondolom, nem lenne végig dara, de mindenképpen vinnék bele olyan hullámzást, ami a tört ritmust ötvözi a hipergyors duplázással. Bár erre a kérdésre inkább a dobok mögül tudnék választ adni.

HRM: Szeretsz koncerteken dobszólót hallgatni?

Attól függ kiét. Sok esetben csak tölteléknek tartom, míg a banda többi tagja elmegy sörért.

HRM: Szerinted milyen a jó rock/metal dobszóló titka?

Metal terén külön kiemelném Flo Mouniert meg Derek Roddy-t. Így már van értelme szólózni, halálpontosak és innovatív cuccokat mutatnak. Persze ezt úgy értem, hogy a saját műfajukon belül. Szerintem az eklektika meg a fokozatos felépítés egy szóló legfőbb „erényei”.

HRM: Kinek a szólóit kedveled leginkább, és miért?

Nehéz kérdés. A fent említetteken kívül még Mario Duplantier munkássága baromira tetszik, mind a tempók, brake-ek, mind a szólói nagyon okosan össze vannak rakva. Persze Sandoval eszelős drumcheck-jéről se feledkezzünk meg, de nagyon szeretem Gavin Harrison játékát is. Persze itt nem csak a szólókról van szó, ezek az arcok nagyon ízesen, döggel képesek játszani. Magyarok közül természetesen ne feledkezzünk meg Bánfalvi Sanyiról, meg a Moldoványi Jándzsiról, szevasztok Gyíkok! (nevet)

ÁGOTA BALÁZS
(Wisdom)

HRM: Szerinted mitől lesz jó egy heavy / power metal dobszóló?

Balu: Ha már arra kerül a sor egy metal koncerten, hogy szólózhat a dobos, akkor szerintem oda kell figyelnie arra, hogy a közönséget minél inkább belevonja a szólóba és a játékba. A közönségben csak nagyon kevés számú dobfanatikus van jelen (sajnos), így folyton fenn kell tartani bennük az érdeklődést a szóló iránt. Nem kezdhet el mindenféle agyafúrt funk vagy shuffle témát sulykolni a tömegre, mert azok egyből elalszanak és leül a show. Egy metal koncerten néha fontosabb a show, mint a széles sávú technikai tudás bizonygatása. Jó esetben ez utóbbi megmutatkozik a számok alatt a díszítések, fillek alkalmával. A közönség szórakozni jön a koncertekre, „metalkodni”. Nem viheted el őket más irányba, mint amit szeretnének. Egyetlen egy alkalommal jöhet jól akár bármilyen más dobszóló: valamelyik másik hangszeres technikai problémája esetén, mikor húzni kell az időt. (nevet)

HRM: Te szívesen hallgatsz dobszólót egy heavy/power metal koncerten?

Balu: Most biztos meglepődsz, de én nem szeretem a dobszólókat a metal koncerten. Egyrészt azért, mert olyan szólókat hallhat a nagyérdemű, ami nem feltétlenül a dobosokhoz szól, másrészt legyen akármilyen jó egy dobos, a hangulat biztos leül, mikor elkezd egy metal szólót. Ez ellen szerintem nem tudsz tenni. Éppen ezért nincs gyakran Wisdom koncerten dobszóló. Inkább abban hiszek, hogy egy metal dobosnak a dalokat kell kidíszítenie úgy a koncerten, hogy azok valamilyen változatosságot jelentsenek a rajongók számára. Akár még funk vagy paradiddle variációkat is elrejthetsz bennük, de akár játszhatod teljesen más dinamikával is a filleket. Ha egy egész koncerten így játszol, akkor az felér egy 5-10 perces dobszólóval. (nevet) Nagyon jó példa erre a legutóbbi Sabaton koncert, ahol Snowy Show pont ezt a vonalat képviselte. Amíg a Sabatonnal turnéztunk – és most inkább az utolsó egy hónapra gondolok –, volt olyan koncertjük, ahol végig a Snowy-t néztem, mert olyan változatosan, ötletesen, kiszámíthatatlanul dobolt. De akár Robban Back barátomat is ide sorolhatnám, akivel múlt évben volt szerencsém sokat együtt koncertezni. Szeretném, ha az emberek felkapnák a fejüket (lehetőleg minél gyakrabban) arra, hogy „de hát a lemezen nem is így volt, de milyen jól szól így is”. (nevet)

HRM: Szerinted mik azok a hibák, amikbe a koncerten előadott dobszólók esetén a leggyakrabban belefutnak a heavy / power metal dobosok; miért van az, hogy nagyon sokszor nem tudják lekötni a közönség figyelmét?

Balu: Az említetteken kívül lehet még hiba, hogy rendkívül sokáig húznak egy dobszólót és úgy tűnhet, hogy már az életben nem lesz vége annak. Vagy akár annyira belebonyolódik a játékba, hogy kihámozhatatlanul összemosódik a szóló. Ebből következik az a hiba, hogy nem építik fel megfelelően a szólót, és nincs se eleje, se vége. Legyen szó bármilyen hangszer szólójáról, mindegyikre nézve egységesen igaznak kell lennie annak, hogy felépítésben szinte teljesen úgy kell kinézniük, mint egy dalnak. Van eleje, közepe, kis gyors/lassú/hejjezős rész, majd vége. Felépítés nélkül zavaros lesz az egész. A legnagyobb hiba pedig az amatőr zenekarok koncertjein szokott lenni: nem tudnak dobolni.

HRM: Legjobb / legrosszabb dobszóló élmény koncerten?

Balu: A legjobb dobszólót, amit láttam metal koncerten, az a 3 évvel ezelőtti, Pecsabeli Helloween koncert volt, és a hangulat sem ült le annyira, mint vártam. Félreértés ne essék, bármilyen dobszólót szeretek hallgatni, csak félek, nehogy a koncert leüljön. Dani Löble nagyon jó dobos, és közönségbarát dobszólót rakott össze. A legrosszabb koncertélmény sajnos egy Wisdom koncerthez köthető. Múlt évben a Fezen fesztiválon történt az eset ,amikor is koncert közben a csarnokban elszállt az egyik gitárfej, és a hiba rántotta magával az egész hálózatot. Minden elhallgatott, kivéve a mikrofont és a dobot, mert a PA más forrásból kapta az áramot. Hát mit csináljunk, először NG kezdett el zenei aláfestés nélkül közönséget énekeltetni, majd mikor ezt megunta már a közönség, legnagyobb örömömre elkezdték skandálni, hogy „dobszóló, dobszóló, dobszóló”. Nem tehettem más, engedelmeskedtem a népakaratnak. A probléma csupán azzal volt, hogy fogalmam sem volt mit játsszak, így végig impróztam az egészet. Azért persze közben eszembe jutottak a régen játszott dobszóló modulok, így azzal végül is nem volt gond. A fő probléma az volt, hogy mivel csarnokban játszottunk nyáron – ami ráadásul tömve volt –, lehetett vagy 50 fok. A dobszóló vége felé elkezdtem már érezni, hogy valami nincs rendben. Ez sajnos a dobszóló befejeztével odáig fajult, hogy majdnem elájultam, annyira szédültem és forgott velem a világ. Szinte nem is emlékszem a szólóra, másnap videóról néztem meg. (nevet) A koncertet végül kis szünet után folytattuk, de már csak egy gitárral. Úgyhogy ne dobszólóz nyáron, tömött csarnokban! (nevet)

HRM: Ha a következő Wisdom-turnén lehetőséged nyílna dobszólót játszani, akkor milyet állítanál össze?

Balu: Ha úgy alakulna, hogy dobszólót kell játszanom metal koncerten, akkor csupán az alapot raknám össze, a többit az adott pillanatban raknám oda. Amúgy ugyanígy dolgozom koncerten a dalok közben is. Az alapot tudom, de minden egyes variálást közvetlenül előtte találok ki. Tehát minden fill/variálás/színezés teljesen spontán nálam. Az adott hangulattól és érzéstől függ. Nem szeretem az előre megírt dolgokat, főleg koncerten.

Ha a szólót nézzük, akkor az kezdődhetne valamilyen pergő/lábdob kombinációval, amikor is a közönséget belevonnám a játékba egy kicsit, ezután valami 4/4-es groove-ot játszanék 4-8-szor, majd jöhet egy begyorsulós rész, ahol a gyorsasági képességeimet mutatom be, amit a metal közönség általában ujjongással fogad. (nevet) Majd visszatérnék a közönséget belevonós részbe és vége. 2-3 perces szóló bőven elég lenne.

HRM: Kedvend dobszólód?

Balu: Kedvenc szólóm nem egy metal dobszóló, hisz ha jó, technikás dobszólót akarsz hallani, akkor azt semmiképpen ne metal koncerten keresd. Ami engem anno nagyon megfogott, az Benny Greb montreali szólója volt. Eszméletlen figura, megéri megnézni ezt a szólóját. Dobos szempontból nagy rajongója vagyok a funknak és egyéb metaltól eltérő stílusoknak. Ezen a dobos klinikán minden volt, amit én szeretek. Tört ütemek, paradiddle, funk stb. Ha tehetném, akkor én valami ilyesmi dobszólót nyomnék metal koncerten is, de sajnos ez nem odavaló. Amúgy valljuk be, ott tényleg unalmas lenne. (nevet)

VILÁGI ZOLTÁN
(Demonlord, Power)

HRM: Míg a progresszív rock/metal dobosok szeretik túlvariálni a szólójukat, a technikai oldalra helyezve a hangsúlyt, addig a több heavy/power metal dobos sokszor csak az alapfigurákat játssza, azokat sem túl izgalmasan. Neked mi a véleményed az utóbbi évek heavy/power metal dobszólóiról?

Minden dobos más. Általánosítani lehet, de egy dobos vagy jó, vagy nem. Én nem úgy osztanám két részre, hogy progresszív, vagy heavy dobos az illető, ha valaki tud, akkor tud. Legtöbbször az alapdolgokat variálják, és ritka az a szóló, ami tele van érdekességgel, ötletességgel, tökösséggel... Én azokat szeretem.

HRM: Szívesen hallgatsz dobszólót metal koncerteken?

Volt már sokszor, hogy mondtam ezért kár volt kihagyni egy-egy nótát. Másrészt, ha jól szól, és mondjuk rendesen látok is az égimeszelő termetemmel, akkor szívesen meghallgatom, főleg ha nem túl uncsi...

HRM: Mikor dobszólót játszol, szoktál improvizálni is? Beépíted esetleg a közönség reakcióját is a szólókba?

Érdekes, mert az elmúlt időben kéri leginkább a közönség a dobszólót, pedig azért nem vagyok ebből túlságosan felkészült. Attól is függ, hogy csak 1-2 percben kell megmutatni, mit tud az ember, vagy van rá mondjuk 5 perce... Mindig imprózok, sajnos legtöbbször abba a hibába esek, hogy többször ismétlem, variálom ugyanazt, csak azért, mert pl. nem jut más az eszembe. Tervezem egy zenei alapra előre megírt szóló összerakását, de egy kicsit lusta vagyok még ehhez. A közönséggel tartani kell a kapcsolatot, kell hatásvadász felgyorsulás, esetleg ordibáltatás... hatásos, mindig beválik. (nevet)

HRM: A közönséget gyakran nem érdeklik a dobszólók, sokan ekkor mennek el egy korsó sörért vagy osonnak ki a WC-re. Szerinted általánosságban ez azért lehet, mert a közönség nem érti, nem értékeli eléggé a dobszólókat, vagy mostanában tényleg egyre több a fantáziátlan, nem kellőképp kidolgozott dobszóló?

Abban biztos vagyok, hogy nem azért mennek sörért, mert rossz a dobszóló... Nem szakmai szemmel nézi a tömeg, viszont sokan vannak, akik kihasználják az alkalmat egy büfélátogatásra, de szerencsére nálam ritkán van dobszóló és akkor sem csügged a figyelem, mondjuk meg is teszek mindent ennek érdekében...

HRM: Kedvenc dobszólód?

Nincs ilyen. Van rengeteg dobos, és van rengeteg jó ötlet, viszont senkit nem akarnék kiemelni. Egyrészt csak dobszólókat is ritkán nézek, sokkal jobban érdekel, hogy valaki a zenében miket üt. Vannak dobosok, akik nagyon jó szólókat írnak, amikor meg kísérni kell, el lehet tőle aludni. Ötletek, viccek, technikák: ennyi, ezek a legfontosabbak!

Készítette: Tomka

Kapcsolódó cikkek: 

"A dobszóló kora lejárt": Interjú Fejes Tamással, a Tankcsapda dobosával