"Vissza az Eredethez": Steve Hackett - Genesis Revisited 2013 World Tour - W.U.K., Bécs, 2013.04.21.

Az egész úgy kezdődött, hogy a hardrock.hu nyereményjátéka jóvoltából hozzájutottam egy páros jegyhez, és az igazat megvallva mire felfogtam, hogy ez mit is jelent, értetlenkedve álltam a tény előtt, hogy korábban meg sem fordult a fejemben erre a koncertre privát módon jegyet váltani.

Talán a legjobb, ha már a felütésben kiadom magamból, hogy a Genesis az egyik legnagyobb favoritom, ha nem „A” kedvenc zenekarom mind közül. Véleményem szerint ők írták a progresszív rock zene legszebb harmóniáit, és bár virtuózok voltak, soha nem vették magukat túlzottan komolyan és nem hódoltak be az öncél hatalmának. Nem beszélve arról, hogy remek zenei humorérzékkel voltak megáldva. Ezekkel a szavakkal már előre jóvá kívánom írni azt a fajta elfogultságot, ami esetleg helyenként áthatja majd a soraimat.

Miután sajnálatos módon a 2005-ös Phil Collins és a 2007-es Genesis turnéról is lemaradtam és a koromból kifolyólag korábban sem volt lehetőségem látni élőben a zenekart, meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy ennek a fajta koncertélménynek már soha nem lehetek részese. Egy darabig ugyan szó volt arról, hogy az 1975-ig együtt muzsikáló klasszikus Banks-Rutherford-Gabriel-Hackett-Collins kvintett újra színpadra áll, de jelenleg ott tartunk, hogy a kései Phil Collins vezette trió (ill. Chester Thompson és Daryl Stuermer állandó session zenészeik) újabb közös zenélésére sincs sok esély. Jól tudjuk persze, hogy ebben a szakmában, ha kimondtatik is, hogy „soha többé”, azt korántsem kell készpénznek venni, vagyis talán akkor igen, ha éppen Mark Knopfler szájából hangzik el.

A felvázolt helyzet tudatában beláttam, hogy ha meg akarom tapasztalni egy Genesis koncert hangulatát, akkor azt jelen esetben csakis a Steve Hackett által összeverbuvált formáció műsora révén tehetem meg. Nem is tudtam mennyire igazam volt. Én a magam részéről a Genesis valamennyi korszakát kedvelem, a From Genesis to Revelation féle tábortűz-zenétől, az art-prog majd szintipop-rock érán át, egészen a Ray Wilson énekessel megjelent modernebb anyagig, de azt persze le kell szögezni, hogy a Hackett által fémjelzett korszak az, amely a progresszív rock halhatatlanjai közé emelte a csapatot. (Ray Wilson ex-Genesis énekes egyébként Hackett jelenlegi turnéjának néhány állomásán csatlakozik a zenészekhez, de erre Bécsben sajnos nem került sor).

A koncert előtti órákat egy kellemes bécsi városnézéssel és múzeumlátogatással töltöttük, majd este hat körül célba vettük a W.U.K. klubot, mely gyakorlatilag egy belső udvarral rendelkező régi gyárépület. A hely nagyon hangulatos és igen családias, ha azt nézzük, hogy hány ember fér be a színpad és a büfé közé.  A koncert előtt még magát Steve Hackettet is sikerült megpillantanunk, aki a bejárattól jobbra található épületrészben beszélgetett a zenésztársaival és a produkciós stábbal, nyitott ajtók mögött, nem igazán zavartatva magát.

A koncert elég pontosan kezdődött, nem sokkal este nyolc óra után, amikorra már szépen megtelt a már említett küzdőtér, melynek morajából több ízben is kihallatszott magyar szó is. Hackett nem gyártott összetett ideológiát az esemény köré, már ami a szöveges felkonferálást illeti, inkább in medias res belecsaptak a Watcher of the Skies-ba, mely lendületességével egyből megteremtette a kellő hangulatot.

A hangzás az első pillanattól egyértelműen hozta a hetvenes években készült Genesis lemezek és koncertek sound-ját, de természetesen valamivel modernebben szólalt meg az egész, ettől eltekintve viszont egyértelműen magában hordozott mindent, amiről a korai Genesis megismerszik. A hangszerek és az ének megszólalása az első szám alatt még nem volt tökéletes, de aztán csakhamar gondoskodott erről a stáb, onnantól kedve semmiféle technikai probléma nem jelentkezett.

Hackett a show folyamán a későbbiekben sem fűzött sok kommentárt a dalokhoz. Bemutatta a zenekar tagjait, és egy-két rövid közbeszúrt félmondat olykor elhagyta a száját, de valójában inkább csak a nóták egymásutániságából állt a műsor. A Genesis tagságát a frontembereken kívül amúgy sem jellemezte soha az extrovertált hozzáállás (gondoljunk csak Tony Banks-re, aki még a több emeletes billentyű-komplexum mögött szólózva is inkább hasonlít egy középiskolai irodalomtanárra, mint egy rock ikonra). Ez Hackett színpadi szerepvállalására is jellemző, bár a hangszere jellegénél fogva több rivaldafény jutott ki neki. Megjegyzem, én a beszéd mellőzésében nem találok semmi kivetnivalót, hiszen a lényeg úgyis a zene, és ezeket a dalokat már nem kell senkinek bemutatni.

A koncert repertoárja főképp a ’Selling England by the Pound’, a ’The Lamb Lies Down on Boradway’ és a ’Wind & Wuthering’ albumokról dalaiból volt összeválogatva, de valamennyi Hackett-tel készített Genesis album képviseltette magát legalább egy dallal. Ezzel a kompilációval meg is voltam elégedve, bár én szívesen meghallgattam volna még pár tételt az ’A Trick of The Tail’-ről, mely szerintem az egyik legérdekesebb album a banda korai munkásságából, talán éppen a zenekar életében bekövetkezett hirtelen frontember-váltás hatása miatt. Fogalmazzunk úgy, nem bántam volna, ha a Ripples bekerül a setlistbe, de ugyanígy voltam a ’Selling England by the Pound’ esetében a The Cinema Show-val, illetve a Capret Crawlers-szel a ’Lamb…’-ről, de hát mindent nem lehet. (Ez utóbbit a Ray Wilson közreműködésével megtartott állomásokon játsszák.)

A koncert tehát a már említett hamisítatlan ’70-es hangzással szólalt meg, és mivel Hackett profi zenészekkel bástyázta körül magát, gyakorlatilag a fúvós szólamokon és az éneken kívül akár az eredeti banda is játszhatta volna a dalokat. Itt fontos tenni egy kitérőt, hiszen épp az említett két zenei teljesítmény mentén tudok igazán tartalmas véleményt formálni a produkcióról. Kezdjük a „jó hírrel”. Rob Townsend, aki többnyire a fafúvós hangszereket (fuvola, klarinét) szólaltatta meg, merőben új színt vitt a hangzásba. A dalokban a lemezverziókhoz képest több fúvós szólam kapott helyett, díszítő improvizációk és helyenként az egyes billentyűszólamok helyettesítéséül. Amit kiemelnék. az a klarinét beemlése egyes számokba, mely egy addig a Genesis-től némileg idegen „jazz-rock” és világzenei hangulatot teremtett. Peter Gabriel a hetvenes években játszott ugyan fuvolán, de a hangszer alapvetően nem volt központi szereplője a hangszerelésnek (mint mondjuk a kortárs Jethro Tull esetében).

Kicsit negatívabb pont az ének kérdése. Hackett legújabb, ’Genesis Revisited II’ című korongján rengeteg énekes vállalt különféle dalokban közreműködést a virtuózzal (köztük Phil Collins fia, Simon is), de az természetesen elképzelhetetlen volt, hogy mindannyian részt vegyenek a turnén. Úgy esett hát, hogy Nad Sylvant kérték fel közülük, hogy a turné során lássa el a frontemberi feladatokat. Sylvan éneke az első pillanattól kezdve kissé furcsán hatott. Nem azért, mert Gabrielt vagy Collinst kerestem az egyes számokban, hanem az átlagosnál többször volt hamiskás vagy éppen erőtlen/elhaló. A hangja egyébként véleményem szerint nagyon is passzol az összképbe, ha muszáj belemagyarázni valamit, akkor talán Peter Gabrielt idézi meg az orgánuma, de kétségtelen, hogy nem száz százalékosan boldogult a dalokkal. Az Entangled volt a koncert egyértelmű mélypontja, ahol egy szövegtévesztés után úgy érződött, mintha az egész muzsika elkezdene összeomlani. Ez utóbbi persze nem (csak) Sylvan hibája volt. Lehetséges, hogy egy idő után csupán hozzászoktam a hanghoz, de úgy ítéltem meg, hogy a koncert vége felé előadott The Musical Box és a Supper’s Ready eposzok éneklése közepette kezdte Sylvan megtalálni a hangját. Néhány szám erejéig egyébként a dobos Gary O’Toole vette át a mikrofont, akinek hangja egyik volt énekesére sem hasonlít, de mégis jól álltak neki a dalok és erőteljesebben, hitelesebben interpretálta azokat.

A dalcsokor sorrendiségében nem feltétlenül kell rendszert keresnünk, de annyi észrevehető, hogy ha nem is szakadatlanul, de a ’Lamb…’ és a ’Wind & Wuthering’ album dalai alkottak egy-egy nagyobb blokkot a műsorban, emellett a „nettó” műsor záróakkordjai a himnikus, húsz perces játékidőt meghaladó Supper’s Ready volt. Végezetül pedig mi sem lehetett volna stílszerűbb, mint a Los Endos instrumentális dallal zárni a ráadást.

Összességében egy nagyon jó hangulatú és igényesen színpadra állított produkció volt ez, mely minden ős-Genesis rajongó számára erősen ajánlott. Valójában személyemnek nemhogy a hetvenes, de még a nyolcvanas évekből sincsenek tiszta emlékei, de megannyi archív anyag megtekintése után azt mondhatom, hogy ez a csapat vissza tudta idézni azt, amit a Genesis az „első korszakában” képviselt. A klubból kisétálva elsődlegesen nem is az járt a fejemben, hogy milyen hatással volt rám a koncertélmény, hanem azt csodáltam, hogy zenekar ide vagy oda, ezek a dalok akkor olyan tökéletesen lettek megkomponálva, hogy mind a mai napig igen erős hatással bírnak és valójában kortalanok. Reméljük, hogy még sokáig lesznek, akik hitelesen tudják megszólaltatni őket.

A koncerten elhangzott dalok:

1. Watcher of the Skies (Foxtrot)
2. The Chamber of 32 Doors (Lamb)
3. Dancing with the Moonlit Knight (Selling England by the Pound)
4. Fly on a Windshield (Lamb)
5. Broadway Melody of 1974 (Lamb)
6. Cuckoo Cocoon (Lamb)
7. Hairless Heart (Lamb)
8. Firth of Fifth (Selling England by the Pound)
9. Blood ont he Rooftops (Wind & Wuthering)
10. Unquiet Slumbers for the Sleepers… (Wind & Wuthering)
11. …In that Quiet Earth (Wind & Wuthering)
12. Afterglow (Wind & Wuthering)
13. I Know What I Like (In your Wardrobe) (Selling England by the Pound)
14. Dance on a Volcano (A Trick of the Tail)
15. Entangled (Trick of the Tail)
16. The Musical Box (Nursery Cryme)
17. Supper’s Ready (Foxtrot)

Ráadás:

18. Eleventh Earl of Mar (Wind & Wuthering)
19. Impro - Los Endos (A Trick of the Tail)

Szerző és képek: Kocsány Ákos