Exodus & Biomechanical & Remorse koncert, 2006.11.28., Wigwam

A november végi Exodus koncert nagy hiányt pótolt a magyar metál életben, hiszen a thrash metál nem tartozik a legfelkapottabb stí­lusok közé még az underground metál szcénában sem, a "mainstreamről" nem is beszélve (talán az egyetlen Slayer kivételével), ráadásul a koncertre ellátogatók megismerkedhettek egy igazán í­géretes magyar thrash bandával, a Remorse-al, illetve Halford mester legújabb trónkövetelője is feltűnt... Az estét az ekkor a thrash csapásra vágyó rockerektől még relatí­v is alig megtelt Wigwamban az 1987-ben alapí­tott Remorse nyitotta. Zenéjük alapvetően old school thrash, de a dallamosabb válfajból, ugyanis a nyí­legyenes thrash riffeket relatí­v dallamos énekkel támogatják meg Vince Sándor tolmácsolásában. A koncertjük gerincét a 2005-ben megjelent Harc! cí­mű, talán legjobban sikerült, de mindenképp legérettebb lemezük adta, amelyről a nagyobb slágerek mind prezentálásra kerültek ezen a keddi estén. Az ózdi srácok zenéjének a közönségre gyakorolt pozití­v hatása ellenére is fennmaradó statikus testtartás okai minden bizonnyal nem a Remorse zenéjéről alkotott elmarasztaló í­téletre, hanem előzenekari státuszukból következő sajnos szinte minden koncerten jellemző passzivitásra vezethető vissza, ám Oláh Zsolt gitáros javára legyen í­rva feltétlenül, hogy ennek ellenére maximális lelkesedéssel, illetve pár promo dvd kiosztásával próbálta kitartóan valamilyen emóció kimutatására rábí­rni a közönséget. Ebből már talán leszűrhető azon következtetés, hogy ennél a 3 nagylemezzel is rendelkező bandában kissé szokatlan módon a frontemberi poszt nem az énekes, hanem Zsolt által került betöltésre, akiben teljes mértékben megtalálható az ezen feladat elvégzéséhez szükséges potencia. Rövid, de annál intenzí­vebb műsorukat egy, repertoárjukban már régebb óta szereplő feldolgozással tették szí­nesebbé, mégpedig egy Testament klasszikussal, az Over The Wall-al, aminek igazán jó előadását hallhattuk, az adrenalin szintet igencsak megnövelve. Setlist Varázsló Ember Vagy Fázom Harc 20/40 Ha Lesz Még Folytatás A Lény Testament: Over The Wall A brit Biomechanical töltötte be az este második előzenekarának szerepét, mégpedig minden akadályt bezúzó úthenger módjára gyalogoltak át precí­z és gyilkos zenéjükkel, ha a közönség egészén nem is, de szerény személyemen mindenképpen, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a (metál) zene ambivalens mivoltát 100 %-ig sikeresen reprezentálják zenéjükben: a komplexitás által matematikai szintre emelt "súlyosságot" Yiannis Koutselinis, aliasJohn K. énekes mind minőség, mind hangszí­n tekintetében halfordi, vagy annál nagyobb magasságokban szárnyaló produkciójának dallamérzékenysége ellenpontozza, ying és yang módjára tökéletes harmóniát teremtve ezzel. A komplex jelzőt a progresszivitás folyományának is tekinthetjük az alapból power/thrash metál elegyí­tésében utazó együttesnél, ugyanis a dalstruktúrák í­rása terén mutatott fantáziadús alkotókedv miatt néhol felettébb összetett számokat hallhattunk, ami tény, hogy a befogadást nagymértékben komplikáltabbá teszi, viszont kibogozásuk során a szokásosnál nagyobb örömélményt is tud nyújtani adott esetben, persze ehhez a számok némi előismerete mindenképpen szükséges követelmény. Az ilyen fokú összetettség természetesen nem akármilyen zenei tudást követel, vagy feltételez, í­gy már csak vizuális szempontból sem tekinthetjük utolsónak a "matekosok" koncertjét: öröm volt nézni, ahogy Chris Webb, és Jamie Hunt gitárosok, illetve Jon Collins basszusgitáros szemmel látható élvezettel nyüvi a húrokat. A setlist nagy részét a fantasztikusra sikeredett 2005-ös The Empires of Worlds cí­mű lemez tette ki, ennek "reklámozására" helyezték a hangsúlyt, nem véletlenül, hiszen az olyan számok, mint például a Phil Anselmo énekstí­lusára nagyon hajazó énektémával rendelkező Assaulter, vagy a nyitó, a Bio zenéjének esszenciáját tartalmazó Enemy Within élőben is minimum akkorát szól, mint egy 44-es Magnum. Sajnos a koncert nyúlfarknyi hosszúságúra sikeredett a zene minőségéhez viszonyí­tva, egy percnyi unatkozás nélkül elhallgattam volna még a produkciót még egyszer ugyanennyi ideig. Az este folyamán hallott/látott teljesí­tményre pedig a Judas Priest Painkillerének feldolgozása tette fel a koronát, ugyanis a Balance of Power-ben egy album erejéig szereplő John K abszolút visszaadta az eredeti dal hangulatát és énektémáit. Ha nem tekintenék sokan ezt szentségtörésnek, akkor minimum olyan jóra taksálnám az előadását, mint Halford mesterét. Sokan vádolhatnák plagizálással a görög származású énekest, ám itt egyszerűen arról van szó, hogy Halford stí­lusában mozogva, azt sajátos módon, durvább énekkel kiegészí­tve alkotott maradandót, a sikolyokat tekintve pedig ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy kié a jobb produkció. Ezt a szintet frontemberi minőségben is tartotta, úgyhogy nálam ezen az estén John bácsi vitte el a pálmát: minden elismerésem! Setlist Enemy Within The Empires of Worlds Assaulter Regenerated DNA Metastesis Survival Truth Denied Luke I'm Your Father Judas Priest: Painkiller Az est főprodukciója természetesen a legendás San Francisco-i thrash banda, az Exodus volt, akik bebizonyí­tották, hogy nem véletlenül vannak már több, mint 20 éve a metál élvonalában, ráadásul élőben is tudják reprodukálni a lemezeiken hallható bombasztikus thrash metált. Legutolsó látogatásuk felidézéséért nem kell fényéveket visszamenni az időben, ugyanis 2005-ben a Hypocrisy-val tették tiszteletüket nálunk, már akkor is ugyanebben a (sajnos) Rick Hunolt nélküli felállásban, ám egy fanatikusnak sem kell rögtön a meleg vizet engedni és előkeresni a kenyérvágó kést: igaz, hogy a H-duó már a múlté, de itt van helyette nekünk Lee Altus a Heathenből, aki zeneileg, és szemmel láthatóan emberileg is pótolja Rick távozását. 2005-ben további két új tag is érkezett a bandába, a mikrofon mögé a külsőre leginkább egy brutális, söröző viking harcosra emlékeztető Rob Dukes, ill. a dobosi posztra Paul Bostaph, akinek ismertségét (és a Slayerét is) mutatja, hogy a zenekar bemutatásakor ő kapta a legnagyobb ovációt, Gary Holt-ot is lekörözve. Érdekes módon a Souza-val készí­tett lemezek anyaga nagyon háttérbeszorult ezen a koncerten, döntse el ki-ki maga, hogy ez a negatí­vumok, vagy a pozití­vumok listájáz növeli: a setlist döntő többségét a debütalbum, a Bonded By Blood klasszikusai, ill. a már Dukes-al készí­tett Shovel Headed Kill Machine számai tették ki, a többi, régebbi album közül csak két Fabolous Disaster-es szám került elő, ill. a 2004-es Tempo of the Damned kihagyhatatlan hármasa, a fogós riffekből és énektémákból jelesre vizsgázó Scar Spangled-War-Blacklist. A közönség a legnagyobb tetszésnyilvání­tással, talán nem olyan meglepő módon, az első album klasszikus számait fogadta, annak ellenére, hogy a soraikban a legfiatalabb korosztály is relatí­v nagy számban képviseltette magát. Rob Dukes energiától túlfűtött előadásmódjának, továbbá a hangzás szinte tökéletes voltának köszönhetően mind a régi, mind az új dalok nagyot dörrentek az indiánsátorban. Souza különleges hangszí­nét Dukes nagy adag, kissé túljátszott agresszióval, illetve karakterességével pótolta, pár perces időközönként egy nagy adag nyál, vagy takonyköpetet indí­tva útjára, ezen felül a közönséget is folyamatosan hergelve, és mozgásra biztatva. Mindentől függetlenül igazán élvezetesen, a számokhoz szükséges megfelelő intenzitással adta elő a gyilkos énektémákat, a koncert előtti azon aggodalmam pedig, hogy vajon tudja-e Dukes megfelelően pótolni a linksége miatt kirúgott Souza-t, már rögtön az első szám alatt szertefoszlott. Gary Holt laza, de precí­z gitárjátéka, ahogy az albumokon is, í­gy élőben is nagy többletet nyújtott a zenének, í­zes gitárszólói pedig élményszámba mentek, sajnos saját szólóban nem mutatta meg kiváló gitártudását, feltehetőleg nem akarták megtörni a koncert nagy lendületét, amivel másfél órán keresztül döngölték földbe a magyar thrash rajongókat. Feltétlen a három zenekar javára í­rható az egész estén keresztül jelenlevő koncerthangulat megteremtése, és legfőképp fenntartása, mindhárman a közönséggel a számok között a kapcsolatot keresve adták a koncertjüket, ami már alapból megnöveli az irántuk érzett potenciális szimpátia mértékét. Összességében mindegyik zenekartól egy végtelenül intenzí­v és precí­z produkciót hallhattunk, ragyogó estét kerekí­tve ezzel a koncertre ellátogató nagy koncertí­nségben szenvedő thrash metál rajongóknak. Egyértelmű, hogy a következménynek mindenképpen az egy évre eső, hasonló koncertek számának növelésének kellene lennie. Jövőre is várjuk vissza Holtot és bandáját, nem feledkezve el természetesen a nagyon í­géretes Biomechanicalről sem, akik gyönyörű perceket okoztak ezen az estén! Setlist Bonded By Blood Raze Deathamphetamine Blacklist Exodus I Am Abomination Scar Spangled Banner ...And There Were None The Last Act of Defiance A Lesson In Violence 44 Magnum Opus Shovel Headed Kill Machine ------------------------------ Fabolous Disaster War Is My Shephard Strike of the Beast A lehetőségért köszönet a Concertonak, a képekért pedig a CSLP-nek! Tomka