Edda Művek: Inog a világ

írta Hard Rock Magazin | 2013.02.21.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.edda.hu

Stílus: Rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Edda Művek: akárki akármit mond, ezen a néven ismerjük az ország máig egyik legnépszerűbb zenekarát. Ha a „művek” szó nem is mindenkinek ugrik be elsőre, a Kölyköd voltam, vagy épp a Gyere őrült pár sorát bárki álmából ébresztve elhadarja. Az együttes arcát, frontemberét, Pataky Attilát mára már mindenki ismeri, s ha személyéről meg is oszlanak a vélemények, hangját senki nem vitatja.

Jelen kritika olvasásakor érdemes figyelembe venni, hogy annak írója régi-régi Eddás. Nem kicsit. Nagyon. Ez azonban nem jelenti, hogy a zenekar összes lemeze ott figyel a polcán. Ha a Pataky-féle Edda-időszámítást vesszük alapul, azaz az első lemez megjelenését tekintjük a kiindulópontnak, akkor kb. a feléig hiánytalan a gyűjtemény, s ott valahogy véget ér a sor. A borítójával a Shygys-t felidéző, ’99-es már csak kazettán van meg. Ennek ellenére még nem nyúlt meg a szalag… Az igazi rajongó azonban kitart kedvencei mellett. Kitart, még akkor is, ha a zenekar énekese hirdeti, hogy „Isten az úton fogja a kezem” – a másik oldalról meg Lagzi Lajcsi teszi vele ugyanezt. Minden egyes alkalommal, amikor új mű(vek) látnak napvilágot, felteszi a friss korongot és bízik a csodában, de „…a csodák már rég megtörténtek…” Valami azonban megmaradt belőlük.

Ami az ’Inog a Világ’-ot hallgatva elsőre feltűnik a megmaradt csodákból, az a dallamérzék. Legalább a lemez fele olyan, hogy ha egy átlagos AOR-csapat feldolgozná valamely’ tételét, azzal jó eséllyel megszületne az albumának egyik legerősebb száma. Más kérdés, hogy beférkőzött közéjük pár olyan ötlet, amit én még másodosztályú popzenekaroknak sem ajánlanék megvalósítani. A még slágeres rockzene és a már tinglitangli muzsika közt vékony határ húzódik, így Gömöryéknek ezúttal is sikerült minkét oldalt alaposan bejárniuk. A már-már metalos riffeléstől a szintipop gyermekdallamokig kapunk sok mindent, mindenki döntse el, számára hol a hallgathatósági határ. Személy szerint azt sajnálom a leginkább, hogy a billentyűk hangzása többször is műfajidegen, s még a jobb dalok is vesztenek erejükből a ’90-es évek popzenéjére emlékeztető „szintivarázs” miatt.

A másik sarkalatos pont az Eddánál a szövegvilág. Pozitív, hogy a lemez ezen a téren kellően sokszínű. Van itt szerelem, politika, magánéleti magyarázkodás, életvezetési tanácsadás, visszatekintés, sőt, sajnos több szektás kinyilatkoztatás is helyet kapott az albumon. Az, hogy Pataky felfogása, világnézete kihez mennyire áll közel, az megint csak erősen egyénfüggő, ám a megvalósítás kevésbé rossz, mint az elmúlt években hallottak. Külön öröm, hogy ezúttal egy kanos tini-himnusszal sem döfik fülön a jó ízlést. Ezzel együtt örülnék, ha a dalok egy részét mondjuk spanyolul énekelné, úgy egy szót sem értenék az egészből. Például a Szeress és… Royal Huntos indítása és  instrumentális része a dal második felében kapásból elkapott, ám a mondókákat megszégyenítően bugyuta „Soha nem az a baj, Hogy ha valaminek vége, A baj az, ha nincs vége, Mikor már rég vége” refrén nálam azonnal biztosította helyét a „Förtelmes Edda dalok” képzeletbeli válogatáslemezre. Igen, Pataky még mindig jól tudja, hogy azon sorok, melyeknek ugyanaz a szó a vége, remekül rímelnek, ám ezért még hadd ne emeljem piedesztálra. Főleg, hogy szerencsére van miért dicsérni: hangja még így hatvan felett is fantasztikus, s bár kimondottan magasak ugyan már nincsenek, azért változatlanul a legjobb énekesek közé tartozik. Továbbra is teljesen egyéni, erőteljes és kifejező. Teljesítménye, tevékenysége tehát egyszerre „Átok és Áldás” a mai Edda Művek, illetve a zenekar (ex-)rajongói számára. Az Ezt is elkúrtákból már nem is idéznék; a lendületes dalt teljesen tönkrevágja annak böszme szövege. Nagy kár, mert jó kis koncertnóta lehetett volna a jóféle tekeréssel a vége felé.

Alapi egyébként többször is maga mellé állítja a hallgatót, még akkor is, ha a szintetizátor sajnos sokkal erősebben van az arcunkba (fülünkbe) tolva. Neki jóval nagyobb teret kéne engedni, egyrészt, mert még mindig káprázatosan szól a gitárja, másfelől meg úgy kevesebbet árthatna Gömöry. Jó billentyűs ő, valamint rengeteg első osztályú dal fűződik a nevéhez, ám az utóbbi években sokszor kimondottan gagyi hangszíneket használ. Pataky dalszövegei mellett sajnos ezzel kötnek béklyót a produkció lábára, ami azért nagyon fájdalmas, mert egytől-egyig remek zenészek alkotják a csapatot. Olyanok, akik – legalábbis a magamfajta rajongó számára – az év lemezét is készíthették volna. Azt a lemezt azonban most nem adták ki, noha ízelítőt azért adtak belőle: a címadó dal tökéletes. Olyan, amit még egy ilyen patinás név, mint az Edda Művek „Best of”-jára is fel lehetne tenni.

Pontszám: 6