"Let's Make This Place Hotter Than Hell!" - Korpiklaani & Echo of Dalriada & Sacra Arcana, 2006. október 22., Kultiplex

A 2006. október 22-ei vasárnap a folk metál történetébe feltehetőleg piros betűs ünnepnapként fog bevonulni, hiszen a Korpiklaani megmutatta, hogyan is néz ki minden szempontból egy metál koncert: bizony néhány nagy öreg is tanulhatna ettől a fiatal, de nagyon tehetséges bandától... Az est fénypontját a magyar metál élet két, folk metálban utazó együttese volt hivatott felvezetni, az első közülük pedig nem más volt, mint a Sacra Arcana, akiknek a koncertjét sajnos aznap nem sikerült a maga teljes egészében górcső alá vetnem, mindössze az új számot sikerült fél füllel elkapni, ami ugyanolyan í­géretesre sikeredett, mint az első hanghordozójukba égetett 8 szám: remélhetőleg nemsokára egy újabb lemezzel jelentkeznek a srácok. A második felvezető akt, az Echo of Dalriada azonban már í­géretet is tett egy hamarosan, pontosan márciusban megjelenő nagylemezre, mely a Kikelet cí­met fogja viselni, ami a mostani koncertre is kihatott Ficzek András gitáros/énekes bevallása szerint is, ugyanis a soproni bárdok kissé porosabban adták elő magukat a megszokottnál. A Kultiplex relatí­v kis koncertterme eddigre maximálisan megtelt, elmozdulni nemhogy előre, de hátrafelé is csak nagy nehézségek árán lehetett, ám ennek is megvolt az előnye, ugyanis a hangulat, és az adrenalin szint már ekkor is elkezdett emelkedni, előre jelezve a várható őrületet. A hangzást nem lehetett az egekig magasztalni, Kurz András szintijéből a felhangosí­tást célzó kérés "teljesí­tése" ellenére is keveset hallhattunk, a látvány pedig, már amennyit a fejek közül látni lehetett, inkább komikus volt (minden rosszindulat nélkül) a magasságbeli különbségek miatt. Az együttes a rövid játékidő miatt (10 órakor be kellett zárni a helyet) igyekezett a legközkedveltebb, talán mondhatom, hogy legpopulárisabb dalokra koncentrálni, í­gy elhangzott a már-már pop-os Téli Ének (nem tudom miért, nekem Nightwish a Wish I Had An Angel ugrik be párhuzamnak, de kizárólag a bandák repertoárjában betöltött hasonló funkció miatt), a death metálos elemeket is felvonultató Galamb, ill. az elmaradhatatlan Védj Meg Láng páros. Az általában az Echo of Dalriada koncertek gyökerét képező Walesi Bárdok blokk azonban most csak hiányukban hatott nagyban a közönségre, mint utólag kiderült, a fentebb emlí­tett időhiányból kifolyólag került ki a setlistből, mindenki legnagyobb sajnálatára. Mindenesetre meg lehet állapí­tani, hogy még mindig bátran pályázhatnak a Magyarország legtehetségesebb folk metál zenekara cí­mre, és várjuk a következő nagylemezt! Setlist Árpád-házi Margit balladája Galamb Vérző ima Téli ének Védj meg láng 1. rész Védj meg láng 2. rész Szondi két apródja (1. rész) Az EoD koncertje után már nemcsak bent, hanem a Kultiplex kinti részén se lehetett nagyon járkálni, í­gy mindenkiben felvetődött a gondolat, leginkább azon 50-60 kint álldogáló rocker fejében, akik nem tudtak egyáltalán bejutni, hogy ezt a bulit bizony egy nagyobb helyre kellett volna rakni, - pl. Wigwam- , s az is nagy valószí­nűséggel megtelt volna. A percre pontosan kiszámolt menetidő miatt a Korpiklaani beállása se vett túl sok időt igénybe, meglepő módon, de mindenképpen szerencsénkre ez csak az első szám alatt köszönt vissza, mint negatí­vum, az már kevésbé szerencsés, hogy ez bizony a szinte mindenki által kifejezetten kedvelt Journey Man volt. Newton bizonyára felhőtlenül boldog lett volna, ha látja ezt a koncertet, hiszen kiválóan érvényesült a reakció-ellenreakció törvénye: ahogy Dantes is megtanulta a börtönben alagútásás közben a rabbitól, hogy miről is szól a törvény, úgy most minden megjelent zenekedvelő láthatta, hogy a Korpiklaani muzsikájára adható egyetlen lehetséges válasz az extázis, ebből kifolyólag pedig az önfeledt táncolás, amit egyesek sajnos kissé durva koreográfiába oltottak. A szí­npad mérete sajnos olyan kis méretűre volt korlátozva, hogy az együttesnek meg kellett kérnie a közönséget, hogy menjenek kissé hátrébb, mert annyira belógnak a szí­npadra, hogy í­gy játszani se tudnak, Jarkko basszusgitáros arcán a kérés teljesí­tése ellenére is többször a páni halálfélelem jegyeit vélte felfedezni Levi barátunk. A szí­npad okozta hátrányok közé tartozik a látványos szí­npadi produkció teljes hiánya, ami természetesen nem í­rható a banda számlájára, nagyobb szí­npadokon produkciójuk hangulata ugyanolyan őrületes, mint a koncertjeik hangulata. Jonne Järvelä énekes fantasztikus frontembernek bizonyult ezen az estén. Nemcsak, hogy tartotta a kapcsolatot a közönséggel, hanem bensőséges, baráti viszonyt is kialakí­tott a koncert során, köszönhetően egyrészt a számok közötti, többnyire humoros átvezetéseknek, a többszöri, de főleg a Beer, Beer alatti sörlocsolásnak, és sörosztogatásnak, ill. a body surfölésnek, mely során kb. a közönség egyharmadáig "behajózott", talán mondani se kell, hogy a túlnyomórészt fiatalokból álló publikum teljesen megőrült az ilyetén zenészi magatartásért, és Jonne-nek egy percig sem kellett félnie, hogy leesik, már csak a zsúfolásig tömött terem tényéből kifolyólag sem. Ráadásul mindezek tetejébe erősen szuggesztí­v jelenség volt, agancsos mikrofonállványával, és grimaszaival, kalapjával, és hatalmas mosolyával, amit gyakran megeresztett a közönség felé. Az együttes pörgős zenéjének köszönhetően hamar elrepült a durván 1,5 órás játékidő, amelyben igyekeztek a közönség által leginkább kedvelt számokat összeválogatni (személyes balszerencsém, hogy a setlist-en kedvencem, a Rise csak áthúzva szerepelt, helyette volt a Pine Woods), természetesen mindhárom albumukról. Nem voltak túlsúlyban az utolsó, Tales Along This Road album számai, sőt, a koncert második felében már a debütalbum dominált, instrumentális számot is felvonultatva. Ez az este maximálisan a hangulat szó körül forgott, amely minden szinten jelen volt a teremben, mindkét fél részéről, csak a fullasztó meleg próbálta alattomosan eltérí­teni a figyelmet a koncertről, de ez csak nagyon keveseken fogott ki; erre jegyezte meg tréfásan Hittavainen: "Let's make this place Hotter Than Hell!!", ami minden bizonnyal sikerült is. Remélem a szervezők is levonták a tanulságot a teli teremből, ahol még a falak mentén lévő deszkákon is állnak, az már jelent valamit! A közönség természetesen leginkább az olyan slágerszámokat dí­jazta, mint a Hunting Song, a Beer Beer, vagy a Cottages & Saunas, de az új album dalai, csakúgy, mint az összes, nagyon nagy tetszést arattak: feltételezem, hogy akármit játszottak volna Jonne-ék aznap este, hatalmas üdvrivalgásban lett volna részük. Az együttes a koncert végén még í­géretet is tett, hogy hamarosan visszatérnek hozzánk, várhatóan márciusban. Mindenképp érdemes még megemlí­teni a Korpiklaani tagjai részéről tapasztalható közvetlenséget, hiszen mind koncert előtt, mind koncert után rendelkezésre álltak a lelkes autogramot, ill. fényképet kérőknek, remélem később se jutnak el odáig, mint pl. Blackie mester. Ezután a koncert után, azt hiszem senki nem fogja azt állí­tani, hogy semmi közünk a finnekhez! Setlist Journey Man Happy Little Boozer Väkirauta Korpiklaani Tuli Kokko Cottages & Saunas Pine Woods Lets's Drink Wooden Pints Pellonpekko Hunting Song Juokse Sinä Humma Midsummer Night --------------------------- Beer Beer A lehetőségért köszönet a NegativeArt-nak, a képekért pedig a CSLP-nek. Tomka