Bloodbound: In the Name of Metal

írta Jocke | 2012.12.01.

Megjelenés: 2012

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.bloodbound.se

Stílus: Heavy Metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

„Together we’re brothers, into the darkest hours - Forever we’re standing glorious. Whenever at nightfall, I hear the roar of thunder call - Heaven shall burn, when demons collide”

Tisztában vagyok vele, hogy a tradicionális metaldalok szövegeinél már csak az a cikibb, ha valaki rendre sarazza azokat, és otromba mód röhög rajtuk, ezért vérbe mártott pennámat csak óvatosan nyomom rá a papírra. Jóllehet a fenti idézet egy betű erejéig sem hajlandó eltávolodni a legdurvább metal kliséktől, egy olyan dal refrénjéből való, amelytől már napok óta nem tudok megszabadulni. A Bloodbound ugyanis tökéletes prototípusa azoknak a zenekaroknak, akik sok egyedi dolgot nem tudnak (talán nem is akarnak?!) felmutatni, viszont hihetetlen dallamérzékkel rendelkeznek, és a bevett, sőt, agyonkalapált fémelemekből fogósabbnál fogósabb dalokat tákolnak össze. Fő motorjuk Tomas Olsson gitáros, aki nem csak írja a dalokat, de ha úgy adódik, levezényli a stúdiózást is.

A legérdekesebb az egészben azonban az, hogy a Bloodbound nem közvetlenül a nyolcvanas évekbe nyúl vissza, hanem azon zenekarokat „követi” (ugye milyen szépen fogalmaztam), akik viszont már tényleg a heavy metal hőskorából merítik a merítenivalót. Így lehet az, hogy amikor a Bloodbound zenéje szóba kerül, akkor könnyen példálózhatnék a HammerFallal, a Wolffal vagy az Iron Saviorrel. Ki-ki döntse el legbelül, hogy képes –e ezzel megbarátkozni, bár a Bloodbound nem először kerül elő nálunk, így aki eddig kedvelte a zenekart, nem fog csalódni az ’In the Name of Metal’-ban sem. S akkor itt pihenjünk meg picit, azt javallom… Amikor először meghallottam az album címét, valamint megláttam a borítót, azt hittem, hogy kiszaladok a világból. Aztán ahogy elkezdtem hallgatni az albumot, az az érzés kerített hatalmába, hogy ezek a srácok direkt csinálják. Direkt került a borítóra Freddy bátyó punkosított változata, direkt óbégatják el minden dalban, hogy a metalosoknak biza egyesülniük kell és direkt áll ott a csordavokál Patrik Johansson mögött. Egyszóval van benne önirónia, s igazán emiatt válik szimpatikussá ez a korong. De ha komolyan gondolták, akkor kezdek edzeni az előttem álló jó néhány kilométerre…

Amikor ugyanis Patrik Johansson a nyitószámban két másodperc után elsikítja magát, hogy „metaaaaaaaaaal”, akkor nem tudom véresen komolyan venni őket, mégis érzem, ahogy – a kötőszövetes párhuzamnál maradva – a vörös vérsejtek headbangelni kezdenek az artériáimban. A bődületest hasító refrén természetesen egyszerű, mint a faék, mégis azon kapod magad, hogy öklöd a magasban kalimpál, miközben ütemre dobolsz lábaiddal. A When Demons Collide (fenti idézet) csavar még egyet a metalométeren, el is tudom képzelni, ahogy a koncerten beindul a közönség a dal hallatán. Érdekes, hogy első és egyetlen találkozásom a Blood Bounddal nem sikerült túl emlékezetesre. A HammerFall társaságában (micsoda meglepetés!) jártak nálunk, akkor még Urban Breed vezérletével. Eltoltak öt számot, és úgy eltűntek a színpadról, mintha ott sem lettek volna, persze ebben a „hangosítás” is vastagon benne volt… na de ez már rég volt, tán igaz sem volt, s azóta megérkezett a színre Patrik Johansson is. PJ ugyan nem akkora torok, mint Urban Breed, de a Bloodbound zenéjéhez szerintem remek választás. Amúgy utóbbi sem unatkozik manapság, Trail of Murder nevű formációjával épp nemrég jelentkezett be egy meglehetősen jó albummal, a ’Shades of Art’-tal. Bollnäs metalosai mostanában nagyon jó passzban vannak, ehhez kétség sem férhet.

Folytathatnám a többi dal felsorolását, de nem teszem, inkább összefoglalom: tizenegy plusz egy (a Book of the Dead c. dalt újravették) dalon át megy a galopp, sikít a gitár, a refréndallamok pedig szinte simogatják a hallójáratokat – egyszerű, de mégis nagyszerű a Bloodbound receptje. Semmi meglepetés, semmi kreativitás, sőt, kis pimaszság és önkritika is rejlik benne. Egy-két kivételtől eltekintve élvezetes, fogós dalokkal van tele az ’In the Name of Metal’, bár az is igaz, hogy meglehetősen egyszerű szerzeményeket kell magunk elé képzelnünk.

Pontszám: 7