Kamelot: Silverthorn

írta Hard Rock Magazin | 2012.11.13.

Megjelenés: 2012

Kiadó: SPV/Steamhammer

Weblap: http://www.kamelot.com

Stílus: Szimfonikus prog/power metal

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

A Kamelot norvég énekese, Roy Khan alaposan sokkolta a rajongókat 2010-ben meghozott döntésével, miszerint elhagyja az együttest. Bejelentése a lehető legrosszabbkor érkezett a csapat számára, ugyanis karrierjük felfelé ívelt, melyet olyan kiváló albumok fémjeleztek, mint például a ’The Black Halo’ vagy a ’Ghost Opera’. Ráadásul Khan érzelemgazdag, karakteres hangja szinte fazont adott a Kamelot zenéjének, melyet sokak szerint lehetetlenség pótolni.

Thomasék azonban nem sokáig búslakodtak, hanem gyorsan leigazolták ideiglenes megoldásként a Rhapsody of Fire kiváló énekesét, Fabio Lionét (a ’Poetry For The Poisoned’ album turnéjára), akivel remek koncerteket adtak, többek között Budapesten a Club 202-ben is. Azonnal napvilágot láttak olyan vélemények, találgatások, melyek biztosra vették, hogy ő lesz az együttes új dalnoka. Azonban ugyanezen a turnén feltűnt egy bizonyos Tommy Karevik (Seventh Wonder) is, aki egy-két dal erejéig bizonyította, hogy kiváló hanggal rendelkezik, ráadásul az énekstílusa és a fizimiskája is jobban beleillik a Kamelot által képviselt világba. Ilyen előzmények után nem ért váratlanul a csapat júniusi bejelentése, miszerint az énekesi posztot ezentúl Karevik fogja betölteni.

A ’Silverthorn’ az ’Epica’ és a ’The Black Halo’ után az együttes harmadik konceptalbuma, amely egy XIX. századi családi tragédiát és az ahhoz kapcsolódó eseményeket dolgozza fel. A középpontban a tragikus halált elszenvedő kislány, Jolee áll, aki később mint a Túlvilág Angyala jelenik meg. Ezt a történetet dolgozza fel a Sacrimony című dalhoz készült videoklip, melyben Elize Ryd (Amaranthe) és Alissa White-Gluz (The Agonist) is vendégszerepel.

A Hard Rock magazinnak adott interjújában Tommy nagyon jól vázolta fel a lemez hangulatát, elmondása szerint a ’Karma’, ’The Black Halo’ és a ’Poetry For The Poisoned’ fúziója az új album. Valóban előkerültek újra a neoklasszikus, vagy ha mondhatom így, a tradicionális dupla lábgépes Kamelot-témák, továbbá a dalokban tetten érhető a ’The Black Halo’ progresszivitása is. A ’Poetry’-re jellemző elektronikus elemek azonban most sokkal finomabban, a háttérben meghúzódva vannak jelen, így téve az albumot többszöri meghallgatás után is izgalmassá. A ’Silverthorn’ védjegyét mégis a nagyszabású szimfonikus zenekari betétek adják, amelyek hangszerelése Oliver Palotai billentyűs nevéhez fűződik. Ezenkívül a címadó dalban szerepel egy kisebb gyerekkórus, sőt három számban az Eklipse nevű, általam eddig nem ismert női vonósnégyes is feltűnik. A Kamelot zenéjében ugyan eddig is jelen voltak a komolyzenei elemek, de ezen a korongon hatványozottan találkozhatunk velük, amelynek személy szerint nagyon örülök.

Az új album másik erőssége a dalok minősége és hihetetlen energikussága, frissessége. A ’Poetry For The Poisoned’ kissé monoton, szürke világa után felüdülés a ’Silverthorn’ tételeit hallgatni, ebben természetesen a dalszerzőként is remeklő gitárosnak, Thomas Youngbloodnak vannak elévülhetetlen érdemei és az új énekesnek, Tommy Kareviknek, akinek dallamai és hangszínei sok esetben Roy Khanra emlékeztetnek. Erre a fanyalgók biztos lecsapnak majd és hangoztatják, hogy miért kell utánozni Khant, azonban a választ maga Karevik úr adja meg interjújában, miszerint a dallamok megírásában segítségére volt a csapat producere, Sascha Paeth. Köztudott tény, hogy Sascha már évek óta dolgozik az együttessel, így nyilván tudja, hogy mitől döglik a légy, vagyis hogy milyen dallamvilág és énekstílus illik a Kamelot zenéjéhez. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy előre megmondták volna neki, hogy ezt meg ezt így kell énekelni és kész, de igyekeztek az eddigi tradíciókat megtartani, amit nem tartok negatív dolognak. Tommy hangja egyébként elég erőteljes, ami a tavalyi budapesti koncerten is bebizonyosodott, ráadásul a magas tartományokban is jól teljesít, azonban hallatszódik, hogy a mély regiszterekben nem érzi jól magát. „Ami nem megy, azt nem kell erőltetni” alapon nem biztos, hogy a későbbiekben énekeltetném őt a mélyebb fekvésekben. Khannak anno jól állt és ki is jöttek neki a mély hangok, de Tommynak nem ez az erőssége. Ennek dacára kiválóan énekel a lemezen, és abszolút jó döntésnek tartom a csapatba való „leigazolását”.

A szinte egytől egyig remek dalok között az üresjáratot a Torn és a Veritas jelentette számomra, ezeket a nótákat sajnos még sokadszori hallgatás után sem tudtam valamiért megkedvelni. A negatívumok közé tartozik továbbá az is, hogy a lemezen szereplő 10 számból (ha a kvázi intro és outroként funkcionáló Manus Dei-t és Continuum-ot nem számolom) 7 nóta ugyanabban a hangnemben íródott, így az erre érzékeny fülű hallgatónak bizony gondot okozhat az album egyhuzamban történő végighallgatása. Úgy gondolom, hogy ezt azért ki lehetett volna kerülni valamilyen módon, főleg úgy, hogy kiváló zenészek produkciójáról beszélünk.

Végezetül pedig nem mehetek el szó nélkül a lemez csomagolása mellett, ami több mint első rangú. A szimpla CD és a limitált változat között olyan kicsi az árrés, hogy aki még csak tervezi az album megvásárlását, annak azt ajánlom, hogy inkább fizessen ki egy kicsivel több pénzt, cserébe viszont valami egészen különlegeset fog kapni. A limitált kiadás doboza tartalmazza természetesen magát a ’Silverthorn’ albumot, egy bónusz CD-t, amelyen a dalok instrumentális változata hallható, plusz egy ráadás szám. Ezen felül kapunk egy 44 oldalas storybookot, melynek segítségével végigkísérhetjük a ’Silverthorn’ történetét, és ha még nem volna elég, akkor lapul a dobozban egy poszter is, ami a csapat tagjait ábrázolja. És mindehhez nagyon baráti áron juthatunk hozzá! Rég tartottam a kezemben ilyen kiváló kiadványt (vagy talán még soha) és nem mellesleg a zene is nagyon jó!

Szerző: TAZ

Pontszám: 8.5