Steve Harris: British Lion

írta Adamwarlock | 2012.10.20.

Megjelenés: 2012

Kiadó: EMI

Weblap: http://www.steveharrisbritishlion.com/

Stílus: Hard rock

Származás: Egyesült Királyság

Dalcímek

Értékelés

Az Iron Maiden bandavezér úgy döntött tehát, hogy kiadja élete első szólóalbumát. Amikor először meghallottam a hírt, őszintén szólva meglepődtem. Nem értettem az egészet. Miért hozta meg Steve ezt a döntést? Eddig is ő írta a Maiden dalok nagy többségét, tehát nem mondhatjuk, hogy nem volt tere az önkifejezésre, ráadásul a Vasszűzben aztán tényleg az ő akarata a döntő. Ha azt mondja, hogy mostantól klezmert játszanak, akkor valószínűleg ezt a bizarr ötletet is át tudná verni a bandán és a kiadókon. Ergo nem áll fönn az a helyzet, ami anno a ’90-es években Bruce Dickinson esetében, amikor nem volt már elégedett a Maiden zenei irányvonalával, és valami mást szeretett volna játszani. Tehát furcsáltam a döntést, de a megoldást abban láttam, Harris bá is nyitott az újra, és ki akarta próbálni magát egy másmilyen környezetben.

A ’British Lion’ produceri és írási munkálatait Steve már a ’90-es években elkezdte, amikor Gaham Leslie gitáros felkereste őt néhány számötlettel, amik elnyerték a basszusgitáros tetszését, és rábólintott a közös munkára. Az Iron Maiden-beli elfoglaltságok miatt a végleges verzió végül nem készült el, és a későbbi folytatásban Dawid Hawkins gitáros is csatlakozott a csapathoz. Steve-et persze elsősorban a főcsapata kötötte le, és az ezredfordulón elért hallatlan sikereik miatt semmi ideje nem volt side-projectjével foglalkozni, így a ’British Lion’ kiadása végül is csúszott.

Mára végül kedvenc galloppvirtuózunk megtalálta az időt és az energiát önmagában, hogy kiadja az illusztris albumot, így kezünkben tarthatjuk immár a harmadik jelenlegi Maiden tag saját nagylemezét. Annyiban mindenképp különbözik Adrian Smith projektjei és Bruce Dickinson szólóanyagaitól, hogy esetünkben nem Steve Harris az ötletgazda, a számok kollaboráns munkák, ahol a zenei irányt nem feltétlenül  a névadó jelölte ki. A lemez számos hatásból építkezik. Egyérteműen érezni a The Who hatásait, főleg a gitártémák tekintetében, míg az UFO befolyása sem elhanyagolható, ami ugye Steve legnagyobb kedvence. Maga a hangzás összességében kicsit populistább lett, én a U2 és nyomokban a hair metal korszak hatásait is érzem az elkészült anyagon.

A cél valószínűleg egy sallangmentes rock lemez elkészítése volt, amihez képest egy meglehetősen sallangos anyag látott napvilágot. Nem mondom, vannak rajta kifejezetten kellemes pillanatok (pl. The Chosen, A World Without Heaven), de valahogy az album egészét nézve egy elég fölösleges kiadványnak tartom a ’British Lion’-t. A dallamvilág semmiben sem nyújt újdonságot, bármely fiatal banda ki tud szenvedni magából egy ilyen első albumot. A hangzást sem tartom valami eget verően csúcsteljesítménynek, s bár kétségtelen, hogy minden hangszer szépen hallatszik, számos helyen válik sterillé a sound. Az igazi negatívum Richard Taylor énekteljesítménye volt. Alapvetően egy érzelmes hangú, közepes hangterjedelmű fickóról van szó, de sokszor éreztem bizonytalannak és félrecsúszottnak a hangját (az Us Against The World különösen fájdalmas). Szerintem nem volt nyerő választás, de hát mit lehet tenni, régi haver.

Minden negatívuma ellenére van valami szerethető a ’British Lion’-ban. Talán a hangulata vagy a profizmus, amivel Steve Harris összerakta az anyagot? Nem tudom. Képtelen vagyok gyűlölni ezt a lemezt, de csak nagy jóindulattal vagyok képes egy hatost adni rá. Van néhány igazán kellemes pillanat, de a többi nem üti meg azt a szintet, amire Steve Harris neve predesztinálná.

Pontszám: 6