The 69 Eyes: X

írta Edeneye | 2012.10.01.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.the69eyes.com

Stílus: goth 'n roll

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

A finn The 69 Eyes zenekar nemes egyszerűséggel ’X’-nek keresztelte el tizedik stúdióalbumát. A kissé fantáziátlan cím ellenére az énekes Jyrki69 újfent az együttes minden eddiginél tökéletesebb munkájaként harangozta be az új albumot (ugyanezt mondta az előzőnél, a ’Back in Blood’-nál is), így természetesen szkeptikus voltam – habár a magát kissé patetikusan “Helsinki Vampires”-nek is nevező zenekart sohasem lehetett igazán komolyan venni.

Valahogy mindig kissé rájátszottak erre a “gótikus vámpír image”-re, amely sokszor társult kissé bárgyú módón “dark” szövegvilággal (itt leginkább félmeztelen gót lányokra, vörösborra, temetőre, és az éj bársonyában lopakodó Drakulára valamint (csendes) társaira gondolhatunk), és a szándékosan túlzásba vitt melodramatikus hangvételt pedig még inkább “elmélyítette” Jyrki 69 Peeter Steele-t és Andrew Eldritch-et szándékosan idéző hangja. Ugyanakkor aki egyszer ráérzett az ízére, az tudta élvezni a zenéjüket, ugyanis a The 69 Eyes egészen jó dalokat írt: nem túl egyénieket, de a megfelelő hangulatban kellemes volt ezeket hallgatni, lehetett rájuk akár lazulni vagy romantikázni is.

A zenekar különben egyáltalán nem a gót, hanem inkább a ’80-as évek Mötley Crüe féle glam/sleaze rockja felől jött.  Igazából csak a 2000-es ’Blessed Be’ albummal fordultak gótikusabb irányba – ez az album hozta meg egyébként az ismertséget számukra szűkebb hazájukon kívül is –, majd az azt követő ’Paris Kills’ után egyre inkább visszakanyarodtak a korai glam/sleaze irányba: zenéjüket a két stílus egyfajta keverékeként, “goth and roll”-ként definiálva. (Ami azt illeti, azért jó adag pop hatás is volt ebben az elegyben, valahogy olyan formában, mint a honfitárs HIM-nél, de talán kevésbé nyálasan előadva.) 

Az utóbbi három album azonban nem akart annyira jól működni, mint a ’Blessed Be’ és a ’Paris Kills’ – voltak ugyanis itt is jó dalok, de számomra valahogy az egész  egy kicsit túl sekély volt.  Az új albumtól körülbelül ugyanezt vártam, de csalódnom kellett: jelentem kellemesen. Nagyjából ugyanazok az összetevők maradtak, csak éppen szerintem jobban működnek, jobban “beértek” a dalok. Az előző albumon például voltak szinte tisztán glam és tisztán gót rock nóták, mintegy “kettévágva” ezzel a lemezt, most azonban egységesebb az összkép. Jyrki is visszatért a legmélyebb regiszterekhez, mint a ’Blessed Be’ és a ’Paris Kills’ világa esetében. A kezdő két szám: Love Runs Away és a Tonight tökéletes egyveleg, amely valahol a húzós rock-himnusz, a melankolikus gót ballada és 80-as évek AHA-féle skandináv pop-new wave-jének határán egyensúlyoz. A Black egy az egyben a ’Paris Kills’ szintis romantikus világát idézi, a klipes Red pedig egy nagyon tipikus The 69 Eyes sláger. A lemez második felére maradtak a  ’Sonic Temple’-’Electric’ korszakos Cult világát idéző dalok (ilyesmit egyébként minden lemezre tesznek – egyfajta tisztelgésként a nagy példakép előtt), mint az I Love the Darkness In You, illetve a az I’m Ready.

Amit mindenképpen ki kell emelni, az a késői Johnny Cash világát megidéző félakusztikus ballada, a Borderline, itt Jyrki egészen megkapóan  énekel – néha villantanak egy-egy ilyen dalt –, jelezve hogy talán még több van bennük, mint az elsőre látszik. Nagyon jó dal, ahogyan  a lemezt záró When a Love Comes to an End is.

Pontszám: 8