13+1-es találat: TOTO - Budapest, Pecsa Music Garden, 2012.08.21.

Négy évvel ezelőtt ilyenkor épp napi szintű, elkeseredett filozofálásomat folytattam arról, hogy a Toto nincs többé, és szilárd meggyőződésem volt, hogy már soha nem látom őket együtt a színpadon. Merthogy Steve Lukather 2008-as, feloszlásról szóló közleménye bizony véres komolysággal hatott, így ekkor egy percre sem gondolhattuk komolyan, hogy a „Zenekarok Zenekara” életjelet adjon magáról a közeljövőben. Ám 2010-ben mégis bekövetkezett a nem várt fordulópont...

..., az együttes turnéra indult, ez pedig menetrendszerűen folytatódott a következő években is. Így jutottunk el végül 2012. augusztus 21-éig és a Petőfi Csarnokig, ahol csaknem napra pontosan hat év után ismét a szabadtéri színpadon köszönthettük a Toto tagságát!

Azon szerencsés rajongók közé tartozom, akiknek már előzőleg sikerült letesztelnie az újratöltött Toto gépezetet. Talán még emlékezhetnek néhányan olvasóink közül arra a Hard Rock Magazin hasábjain megjelent írásra, ahol egy nagyjából egy évvel ezelőtti, gyönyörű németországi estéről számoltam be. Nos, e koncert életem legcsodálatosabb élményei közé írta be magát, tehát mondanom sem kell, hogy az új csapat nálam jelesre vizsgázott.

A műfaj fanatikus rajongójaként és rabjaként egy-egy rockzenei rendezvényt számomra mindig türelmetlen várakozás előz meg. Ám elsőszámú kedvenceim esetében ez olyan szintre emelkedett, hogy már hetekkel előre izgatott visszaszámlálást folytattam a pillanatig, amikor is színpadra lépnek a favoritok.

Így hát maximális respektációmat szeretném kifejezni a Varga János Project tagjainak, akik még e felfokozott idegállapotomban is képesek voltak számomra maradandót alkotni. Rengeteg hazánkbéli zenész számára szolgálhatott, avagy szolgálhatott volna példaként az a magas szintű felkészültség és alázat, ahogy e díszes társaság muzsikált.

Még a közönség „erre inkább nem mondanék semmit…”, és hasonlóan értelmes megjegyzéseket kántáló, rendkívül „kulturált” rétegének is tudnám javasolni, hogy jellemzően flegma hozzáállásuk helyett inkább tanuljanak tőlük, mert van mit!

A bemelegítő csapat produkciójának magas szintjét pedig még egy dolog is igazolta. Történt ugyanis, hogy az egyik dal alatt a színpad sarkán maga Simon Phillips tűnt fel, aki igencsak elismerően követte az eseményeket. Ez pedig mi más, ha nem a szakmai siker, nem igaz?

A remekül sikerült „bemelegítést” követően percre pontosan kiszámítva zajlott a szokásos szakértelemmel történő átszerelés. Eközben, ahogy egy évvel ezelőtt, most is a Pink Floyd ’The Wall’ című remekművéből hallgathattunk szemelvényeket. Pontban fél kilenckor pedig megszólalt a csapatra jellemző profizmussal összerakott intro, majd pedig szép lassan mindenki a színpadon termett, és belecsaptak az Only The Children című örök klasszikusba. Igen, valahogy így kell elkezdődnie egy jó hangulatú koncertnek!  

A számomra különösen kedves dal refrénjével kapásból az egekbe emelkedhettünk, hogy aztán a másodikként érkező Hydra valósággal megborzongasson minket. E valódi remekmű szetlistára tűzése nagy örömömre szolgált, hiszen teljes egészében utoljára a ’Kingdom of Desire’ című album világturnéján hangzott el, és ifjú rajongóként már igencsak hiányoltam! Ha lehet, még ennél is nagyobb meglepetést okozott a folytatás, hiszen a St. George And The Dragon - szintén a ’Hydra’ című lemezről - mára egy valósággal elfeledett szerzeménye a páratlan életműnek. Pedig, mint azt itt is hallhattuk, kitűnően működik élőben.

Ahogy már az eddigiekből is egyértelműen kiderülhetett, az idei műsor különösen sok meglepetést tartalmazott. A zenekar tagjai idén hivatalos Facebook oldalukon, egy bejegyzésben kikérték rajongóik javaslatait a dalösszeállításra vonatkozóan. Természetesen az ötleteket tartalmazó hozzászólások szinte vízesésként ömlöttek, és úgy tűnik, Lukatherék hallgattak tisztelőikre, ugyanis az este során elhangzott dalok körülbelül felét régóta nem játszott gyöngyszemek tették ki!

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy rajongóként egészen speciális élményként szolgált hallani (a fent említetteken kívül) olyan „titkos” favoritszerzeményeket, mint például a Carmen (igen, az ’Isolation’ albumról!), vagy a földbedöngölő How Many Times (mely közben a végig bohóckodó David Paich szórakoztatta a közönség első sorait), avagy a szárnyaló refrénű We Can Make It Tonight, stb. !

Valóban, néhol szándékosan igyekszem jegyzetszerűen megrövidíteni mondataimat, ugyanis példaképeim kapcsán egy egész regénysorozatra elegendő áradozást is képes lennék begépelni, így szigorú kontroll alatt kell tartanom mondanivalómat… Épp ezért a tagok mindenekfelett álló profizmusát sem kívánnám hosszabban ecsetelni, hisz e téren továbbra sem történt semmi változás. Bár Steve Lukather a szokásoshoz képest talán kissé alulteljesített, ennek oka egész biztosan a fáradtság volt, hisz sűrű év áll a gitáros mögött. A szokásos bohóckodások terén is visszább fogta magát, de még így sem maradtunk ütős poénok nélkül. A Toto koncertjeire jellemző humor terén ezúttal David Paich vitte a prímet, aki láthatóan felettébb jókedvűen érkezett a deszkákra.

Az est embere pedig számomra Joseph Williams volt, aki, bár fizikumát tekintve egyre inkább elődjére, Bobby Kimball-re hasonlít, éneklés szempontjából már régóta bőven lekörözi az eredeti frontembert. Az itt nyújtott teljesítménye még a tavalyi, Németországban hallottra is rátett egy lapáttal, az összes dalt kristálytisztán, mindenféle intonációs zavar nélkül tárta elénk. A helyszínről kifelé menet meg is jegyeztem, hogy Williams hat év után a megmentette a Toto énekesek becsületét hazánk színpadán.

Emellett a háttérből remek vokális támaszt is kapott, aminek köszönhetően a samplereket most is nyugodt szívvel nyaralni küldhették. Itt volt kilencvenes évekbeli koncertjeik egyik ékköve, Jenny Douglas, aki tavaly tért vissza egykori csapatába, és még mindig emberfeletti dolgokat képes hangjával produkálni. A Hold The Line című slágerben szólólehetőséget is kapott, és bizony ellenkező esetben szegényebbek maradtunk volna! Emellett szintén fantasztikus hangi adottságok birtokosa Mabvuto Carpenter, aki a tavalyi turnéval ellentétben idén ezt nem csillogtatta meg önállóan, de "csak" a vokálokban is sikerült róla tanúbizonyságot tennie.

A nagyjából kétórás játékidő öt percként suhant végig, és mire feleszmélhettünk volna, épp a Nathan East féle magánszámmal megspékelt Africa-t játszották, majd pedig zárásként a híres hetedik korong közkedvelt alapműve, a Home Of The Brave hangzott el, melyet David Paich szokás szerint a világbékének ajánlott.

Tehát ez volt a Toto 2012-ben, akik még mindig a muzsikálás egyik legékesebb etalonját jelentik. Reméljük, a legközelebbi alkalomra nem kell újabb hat évet várnunk, mert mindenkinek szüksége van arra, hogy egy ilyen szép este által feltöltődhessen.

Várjuk vissza a zenekart jövőre, annál is inkább, mert a következő évre egy igazán nagy dobással készülnek a 35. évforduló alkalmából.  Az ígért DVD-t pedig tessék villámgyorsan piacra dobni!

Szetlista:

Ráadás:

Szöveg: Meszo

A csapos, bocsánat a fotós közbeszól: „Üdítő látványt nyújtott az összkép, amivel az árokból távozó fotósok szembesültek. Teltházas koncertet adott a Toto és ez bizony a mai gazdasági helyzetben, mind a koncertszervezők, mind pedig a látogatók számára pozitív fejlemény, hiszen ennek fényében számíthatunk egy legközelebbi  Toto bulira és sok hasonló színvonalas előadásra is. Jó volt látni, hogy ilyes sokan vettünk részt az egyébként valóban fantasztikus bulin, még akkor is, ha jómagam épp ennek okán nem tudtam barátaim társaságában élvezni a műsort, ugyanis lehetőségem sem volt  odaférkőzni hozzájuk a mérhetetlen embertömegben. Ezt semmiképp sem negatívumként említem, de egy dolog mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Történt ugyanis, hogy a koncert előtt némi alkoholtartamú üdítőital vásárlására adtam a fejem, ám amikor a személyzet tagja közölte, hogy az a sör, ami odakint X,-Ft-ba kerül, náluk „potom” a duplája, enyhén szólva is meglepődtem (főként tudván, hogy egyazon cég üzemelteti a vendéglátói pultokat). A megdöbbenés akkor ért csak igazán, amikor kiderült, tisztességesen átvertek, ugyanis a másik bent üzemelő egység szintén normál áron méri a nedűt. „Kissé morcosan” reagáltam a tényekre, amire – és ez igen szimpatikussá tette a végkifejletet – az egyik kolléga kifaggatott. Konklúzió: Az első pultnál „visszaállították” az árakat az eredetire. Ami viszont véleményes, vajon hányan járhattak úgy, ahogy jómagam? Ennyi emberrel szép kis mellékes summa gyűlhetett össze! Kár, hogy nem abban a szent pillanatban reagáltam le a dolgot, de így utólag sem hagyott nyugodni! Most már mindegy (3 nullával a végén), legközelebb körültekintőbb  és határozottabb leszek!”

Fotók: pearl69 (még több kép ITT)

Köszönet az élményért Livesoundnak!