Stratovarius: Under Flaming Winter Skies DVD

írta Jocke | 2012.07.17.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Ear Music

Weblap: http://www.stratovarius.com

Stílus: Szimfonikus Power Metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Mivel a DVD megjelenése és a Rockmaraton Stratovarius koncertje között igen kis idő telt el, ezért úgy határoztam, hogy a malomvölgyi bulit követően írom meg az ’Under Flaming Winter Skies’ kritikáját. Utólag úgy gondolom, hogy bölcs döntést hoztam, még akkor is, ha élőben teljesen más koncertet nézni, mint a bőrfotelból rőzsét rázni. Ez nem egy koncertbeszámoló – azt majd meghagyom nem sokkal későbbre – de óhatatlanul is próbáltam párhuzamot vonni a malomvölgyi és a tamperei buli között. Így úgy gondolom, hogy mindkettőnek voltak előnyei és hátrányai is, és a legtökéletesebb talán az lenne, ha a kettőt szépen összegyúrnánk. Be szép is volna…

-Külcsín:

Azok közé tartozom, akiknek igenis számít a külcsín, mert szerintem az igényesség egyik fokmérője. Nyilván vannak ízlések és pofonok, mindenkinek más és más tetszhet, de azért az rögtön látszik, ha valaki csak sinkófál, valaki pedig odafigyel, hogy mi kerüljön be a rajongó vitrinjébe. A benne rejlő, húsz oldalas könyvecske tele van szép fotókkal, külön-külön mindegyik zenekari tagról, nagy figyelmet szentelve Jörg Michaelnek, akinek ez volt az egyik utolsó finnországi fellépése a zenekarban (utoljára január 28-án, Mexikóvárosban ült a doboknál). Egy interjút is olvashatunk a német dobossal, illetve az inlayben egy köszönetnyilvánítás is található a részéről, a Stratovarius rajongók felé. Na, hát szép ez a kiadvány! (9/10)

-Tartalom:

Nem vagyok egy nagy saccolóbajnok, de egy PeCsánál valamivel kisebb színpadot kell elképzelni talán 1.200-1.400 Stratovarius fanatikussal, amely ugyan szinte bántóan pőre, de cserébe olyan fénytechnikát kapunk, hogy szavunk nem lehet. Meg amúgy is, lejárt már annak a kora, hogy minden hülyeséget bevonszolunk a színpadra (már ha nem maga a körítés a lényeg). De hogy a lecsóba csapjak, kezdem a setlisttel: monstre? Az. Legalábbis annak tűnik. Én ugyanis nagyon nem szeretem, ha egy koncertprogram intrókkal és szólókkal van tele, még akkor sem, ha Lauri Porra basszeres ámokfutásait kifejezetten élvezni szoktam (a srác amúgy is egy igazi jelenség a színpadon). Matias Kupiainen gitárszólója példának okáért elég felesleg-szagú volt. Ráadásul két feldolgozás is beverekedte magát a setlistbe (Behind Blue Eyes a The Who-tól és a Burn a Deep Purple-től), a dokumentumfilm tanúsága szerint Jörg kérésére. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy Stratovarius ne játsszon feldolgozásokat, van nekik elég sok jó daluk. Szerencsére ezekből is maradt, a kihagyhatatlanok, mint a Visions, a Paradise, a Kiss of Judas és a Black Diamond (tehát a ’Visions’ blokk) mellé csatlakozott az Eagleheart, az I Walk to My Own Song (’Elements I & II.’) és a Hunting High and Low (’Infinite’) is.

Az operatőri munka nekem kissé gyors, nem szeretem, amikor két másodpercenként kapkodják a kamerát, és szinte epilepsziás rohamot kapok a két óra végére. Ettől függetlenül a kép csodaszép, minőségre és látványra is, illetve néhol igen bravúros kameraszögeket kapunk.

A hangulat nagyszerű. Személyesen is tapasztaltam már, pont Tamperében, hogy a finnek tudnak élni (hát, inni nem biztos, a legenda ellenére sem), és itt is megmozgatják magukat rendesen. Megható nézni, ahogy Jörg Michaelt ünneplik, vagy amikor a Paradise után szinte nem lehet látni a színpadot a kezek erdejétől.

A zenészek hozzák a formájukat, a közeli képeken látni, hogy Jörg milyen eszméletlen erővel püföl. Jens is elvan a színpad jobb oldalán egymagában, de a helyére betonozott pároshoz Matias is csatlakozik, aki szinte alig mozog a színpadon, pedig – még ha kicsit mackós is – nem az a Tolkki-alkat. Porra viszont föl-le járkál, hajlong előre-hátra, egyszerűen nem lehet nem figyelni rá. Mintha nem is ezen a bolygón élne. A gyenge pontot talán megint csak Timo jelenti, egy-két számban gyengén teljesít, de összességében jól hozza le a bulit. Amit egyébként finnül konferál, de be lehet állítani az angol feliratot, ha valakit érdekelnek az átvezető szövegek (és hát elkövette azt a botorságot, hogy nem tanult meg az iskolában finnül). (8/10)

-Hangzás:

Matias Kupiainen volt a felelős a hangzásért, és bár úgy gondolom, hogy összességében rendben van, mintha egy kicsit tompa lenne, és Timo néhol elveszne a hangszerek mögött. A közönség alig hallatszik be, nekem szimpatikusabb, ha jobban rákeverik őket, mert ez adja egy koncertfelvétel igazán nagy mágiáját. Ettől függetlenül a hangulat így is átjön, és szerintem ez a DVD tökéletesen reprezentálja, hogy mire képes a Stratovarius 2012-ben. (7/10)

-Extrák:

Egy szinte kereken félórás kisfilmet kapunk a koncert mellé, amelyben interjú formájában szólalnak meg a zenekar tagjai. Az extra leginkább Jörg Michaelre és Timo Kotipeltóra koncentrál, az ő elbeszéléseik építik fel a zenekar történetét. Természetesen minden nem férhet bele fél órába, de kapunk egy-két érdekes és vicces történetet, Jörg beszél a betegségéről, valamint a sorozatos tagcserékről. A Tolkki-sztori sajnos nincs kivesézve, aminek örültem volna, de összességében azt mondhatom, hogy egy érdekes dokumentumfilmet kapunk. Az pedig kiderül belőle, amit eddig is sejthettünk: Lauri Porra és Jens Johansson mintha egy keréknyi hendikeppel született volna.

Az egyetlen hátránya, hogy Matias, Timo és Lauri anyanyelvén beszél, így finnül nem tudók kénytelenek a feliratot is figyelni. Úgy gondolom, hogy a koncerttel ellentétben (ahol a közönség miatt finnül „kellett” konferálni) itt az angolra kellett volna helyezni a hangsúlyt, már csak azért is, mert Jens és Jörg is angolul beszélnek – tehát nem egységes az anyag. (8/10)

Pontszám: 8