Amok: Szent Vér
írta garael | 2006.10.07.
Megjelenés: 2005
Kiadó: Hammer Records
Weblap: www.amok.hu
Stílus: doom-gothic metal
Származás: Magyarország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A metal világban dúl a szimfonikus-monumentális power, black és egyéb stílusban fogant crossover alkotások vihara. Hol sampler, hol konkrét nagyzenekar segítségével - kinek mennyi pénze van - érik el a heavy metal hangzáson túlmutató és új értékeket teremtő zenei világot, megközelítve az operák és szimfonikus komolyzenei művek lelket átjáró hatását. Néhány zenekarnak azonban nincs szüksége vonósok tucatjaira, harsonákra, komplett nagyzenekarok verejtékes munkájára, hogy megteremtsék azt a monumentalitást, melyet Rhapsody és társai - egyébként pazar módon - prezentálnak. Idén az Astral Doors albumánál írtam hasonlót, ám most különösen örülök, hogy egy magyar banda esetében is leírhatom ezt a különleges világteremtő képességet, mely a katedrálisok évszázados bölcsességét és robosztus rendíthetetlenségét jeleníti meg a zene nyelvén. Még a kilencvenes évek közepén, a bennem dúló Black Sabbath láz hatására vettem meg egy ismeretlen magyar együttes csúf, számítógépes borítóval ellátott albumát - természetesen kazin -, a Game Overt. A felcsendülő zene az a fajta doom volt, mely egyszerre tartalmazta a korai Sabbath súlyosságát és a későbbi, Tony Martinos éra szimfónikus, epikus hangzását, ugyanakkor egy olyan egyedi, komor, fatális hangulatot is tükrözött, mely megkülönböztette őket az addig általam tapasztaltaktól. Ezzel az albummal - és a megteremtett zenei világgal - végre nem egy külföldről importált lyukat tömtek be, hanem elébe menve a trendeknek - már ha ennél a stílusnál beszélhetünk trendről - valami újat sikerült teremteniük a metal-válságos években. Később ez a csodálatos egyedi világ módosult, a gótikus hatások némileg azt a súlyosságot vonták ki a zenéből, amely megadta azt a "szomorú dögöt" ( nem a szomszéd depressziós lányról beszélek, aki nem akart velem hálni) a csapatnak, amit olyannyira szerettem. Az irányvonalban eszkalálódó vita aztán szakításhoz vezetett, s a két létrejött utódcsapat yin és yang-ja kettészakította a Nevergreen-i világot. Az Amok név nem véletlenül utal a debüt album komor slágerére: a csapat ugyanabban a dimenzióban mozog - némileg modernizált formában - , mint a Game Over életre kelt óriása. A gótikus hatások visszaszorultak, bár nem tűntek el teljesen, ám a doom-éra mood-ja szerencsére "átvette a hatalmat" az Amok univerzumban. (ez persze zenei értelemben veendő, a szövegvilág - jóllehet nincs ilyen irodalmi műfaj - remekül idézi a gótikus regények hangulatát.) Már a kezdő számban sikerült a fiúknak olyan atmoszférát teremteni, amire a kritika elején utaltam, a dalszövegek pedig olyan komplex egységben állnak a zenei megvalósítással, amely ritka a magyar metaltörténelemben. A baljóslatú, a bibliai Jelenések könyve mondatait idéző sorok hozzák létre azt a filmzenei hangulatot, mely a metal robosztusságával kiegészítve késztetik a hallgató fantáziáját egyfajta képi absztrakcióra. A hangszeres szekcióra semmi rosszat nem mondhatok, és az énekes, Szloboda Tibor egy más súlycsoportban adja a mázsás pofonokat, mint Nevergreen-es elődje. A dalok - a stílusból eredendően - általában a lassú, középtempós döngölde -tartományban mozognak, a bika riffek cammogó, ám megállíthatatlan elszántsággal görgítik a lassan kibontakozó , epikus hatású dallam-sziklákat, melyek tonnás súllyal zuhanva süvítenek a memóriából kitörölhetetlen emlékek hangokat. A lemezen két régi-új dal is található: az egyik a már említett Ámok - most már szerencsére a tartalomhoz méltó megszólalással - és a Bencsik Samu emlékére együtténekelt "A zöld, a bíbor és a fekete", mely zenei nekrológ hangulatában, Ámok-stílusra igazítva-súlyosítva illeszkedik az egységes hangulati világba.
Legutóbbi hozzászólások