Sonata Arctica: Stones Grow Her Name
írta P.A. | 2012.05.24.
Megjelenés: 2012
Kiadó: Nuclear Blast
Weblap: http://www.sonataarctica.info
Stílus: Power metal
Származás: Finnország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Az évek folyamán sok véleményt hallottam a Sonata Arcticaról. Vannak, akik szerint debütáló lemezük, a hibáival együtt is tökéletes 'Ecliptica' az etalon, de hallottam olyan véleményt is, mely szerint a finn zenekar minden második lemeze jó csupán. Én azon csoportba tartozom, akik szerint a Sonata Arctica folyamatosan fejlődött, lemezről lemezre. Az 'Ecliptica' egy kiváló „most megmutatjuk mit tudunk” lemez volt, de a saját hangzását a zenekar a 'Silence'-en találta meg, majd fejlesztette tovább az évek folyamán. Eddigi pályafutásuk csúcsának a 2009-es, közönséget és kritikusokat egyaránt megosztó 'The Days of Grays'-t tartom, komor, a maga módján komplex, és nehezebben befogadható dalaival.
Kíváncsian vártam, hogy merre indul tovább Tony Kakko és zenekara, titkon egy igazi progresszív power metal lemezt vártam az együttestől, amely tovább tágítja az eddig meghúzott határvonalakat, de a 'Stones Grow Her Name' dalait hallgatva, be kellett, hogy lássam: reményeim távolról sem teljesültek.
A lemezt nyitó első három dalban, nemhogy újdonságot nem lehet felfedezni (talán csak a Shitload of Money túlontúl rockos megközelítése idegen az eddigi Sonata daloktól), de sablonos, könnyen kiszámítható dallamaik egyértelműen mutatják, hogy ezúttal nem a kísérletezés vezette Tony Kakkot a dalok megírásakor. Az egész lemezre jellemző, hogy egyszerűségre és közérthetőségre törekedett a zenekar, ennek megfelelően eltűntek a 'The Days Of Grays' lemezen hallott, musical ihlette vokális megoldások, valamit az összetett dalszerkezetek. Persze aki most dörzsöli a tenyerét, hogy végre elkészült az 'Ecliptica' második része, az is csalódni fog, ugyanis az egyszerűsödés nem párosult a dalok felgyorsulásával, a speed metal témák ezúttal sem kaptak nagy teret. A lemez leggyorsabb és egyben legkeményebb dala az Elias Viljanen szigorú riffjeire épülő Somewhere Close To You, ami talán az első „meglepetés” a lemezen, legalábbis ez a fajta zúzás eddig nem volt jellemző a bandára. Szintén nyoma veszett a sötét, bús hangulatnak, sőt egész vidám dalok is helyet kaptak, mint az előbb már említett Shitload of Money, vagy a bendzsós, country gitáros, pattogós, fülbemászó Cinderblox.
Ezúttal a balladák a már jól ismert, és bevált formulákból építkeznek csupán, nem hatnak olyan erővel, mint a Last Drop Falls a 'Silence'-ről vagy a The Misery a 'Winterheart's Guild'-ról. Persze Tony Kakko még mindig nagyon tudja, hogy kell egyszerű dallamokból égbekiáltó slágereket írni, így a klipesített I Have A Right, valamint a 'Silence' világát megidéző Alone In Heaven is biztosan közönségkedvenc lesz. A lemez végére megrázta magát a zenekar, hiszen az albumot záró Wildfire Part II, illetve Wildfire Part III hosszabb, terjedelmesebb, összetettebb darabok, a 'Reckoning Night'-ról ismert első rész továbbgondolásai, nagyszerű visszatérő vezérdallammal, ügyes váltásokkal, effektekkel.
Igazából semmi baj nincs a 'Stones Grow Her Name' dalaival, és ha valahol a 'Reckoning Night' és az 'Unia' lemezek között jelent volna meg, akkor egy logikus lépésnek tűnne, de így inkább egy biztonsági megoldás, vagy összefoglaló album, kinek hogy tetszik, ami azért fájó és érthetetlen, mert Tony Kakko egy Istenáldotta tehetség, egy fiatal és remek zenekar élén, akiben ennél sokkal több lakozik. Egy egészen új irányba mozdíthatta volna el az egész power metal színteret, ha bátran és megalkuvás nélkül írta volna az új dalokat, ahogy tette azt a 'The Days of Grays' idején.
Legutóbbi hozzászólások