Wuthering Heights: The Shadow Cabinet
írta garael | 2006.09.25.
Megjelenés: 2006
Kiadó: The Lasers Edge
Weblap: www.wuthering-heights.dk/
Stílus: folk power metál
Származás: Dánia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nem véletlen, hogy a skandinávok a folk metal jelenlegi királyai, melynek elsősorban kulturális - történelmi okai vannak. Az európai nemzetállamok kialakult "társadalmi énképében" mindig nagy szerepet játszott a történelem, illetve az abból származó eredet-tudat, melynek irodalmi kifejeződése a nemzeti eposzokban, regékben és mondákban nyilvánult meg. Ez a kép mivel absztraktált formában egyfajta magzati állapothoz történő vágyódás igényét fejezi ki ,általában egy olyan - idealizált, és mély kulturális kötődésű- világot jelenít meg, melynek értékrendszerében jó és rossz tisztán elkülönül egymástól, s olyan hősöket teremt, melyek túl az azóta megváltozott értékeken a nemzeti lét atyjaivá - ezáltal "romantikus hőseivé, és mitologizált alakjaivá válnak". Az ő életterük egy olyan ,azóta letűnt világot jelenít meg, amiben ismeretlenek a jelen társadalmának összetett problémái, az indivídum pedig maximálisan kiélheti szabadságigényét. Fokozottan igaz ez az északi népeknél, ahol a markáns viking mitológia részletesen kidolgozott világa egy letűnt kor történelmileg is igazolt dicsőségével párosul, s melyben megtestesült az északi népek természettel való kapcsolatának szintén idealizált jellege (Idealizált, hiszen míg a keleti népek a természettel való komplex harmóniára, addig az európai népek a természet emberi akarat alá gyűrésére törekedtek. Természetesen a zord északi körülmények között az emberi csoportok sokkal jobban függtek a természettől, mint délebbi társaik, ezáltal természetes környezetüket jobban is ismerték. Ebből fakadt az északi népek panteisztikus, természetközeli életfelfogása). Olyan, nosztalgikus érzéseket keltő világ ez, melyben a panteizmus együtt él a természeti istenek imádatával, s ahol a metalz enét is átszövi az eredettudatból szőtt népi-nemzeti jelleg. Emily Bronte kedvenc metal csapata - az Üvöltő szelek c,. regénye szolgáltatta a banda nevének alapját, ami már önmagában meglepő, hiszen nem szokás egy északi "hordának " egy viktoriánus szellemben író, főleg hölgyeknek szóló regényekkel híressé vált írónő után nevet választani - azonban nem pusztán egy, a skandináv folk metal együttesekből. A germán jelleg - hiszen dán harcosokról van szó - azért némileg rányomja bélyegét az általuk játszott zenére, melynek alapja az európai power speedes metalja, ám ehhez hozzájárul némi reneszansz - kelta hatás ( nem is kicsi) , megspékelődve a film noir francia újhullámának szentimentális dallamfutamaival. Bár sokan emlegetik velük kapcsolatban a progresszív jelzőt, én úgy gondolom, hogy ez a "skatulya" némi félreértésre adhat okot. A progresszivitás a Wuthering Heights világában inkább csak a dalszerkesztési metódus szerteágazó, néhol töredékes jellegére utal, a linearitás pusztán csak másodpercekre van jelen. A számok ezernyi apró kis elemből építkeznek, rengeteg váltással, néha kesze-kuszának tűnő szerkezeti felépítéssel, ám mindezek ellenére viszonylag könnyen emészthetőek, köszönhetően az elemek barátságos "slágerességének". (Ehhez fogható összetett számokat a Beyond Twillight legutóbbi albumán tapasztaltam, ám míg az elsősorban a komolyzenéből, a WH a "hősies metalból és a folkból táplálkozik, mely által jóval könnyebben befogadhatóbb.) Aki hallotta a csapat 2004-es albumát, tudja, miről beszélek, a recept most sem változott. Nyugis, elszállós, "erdőillatú" részek váltakoznak renszánsz táncos betétekkel és speedelő hadi témákkal, hogy aztán némi filmzenés hangulattal lepjék meg a dúdolni akaró, ám arra időt nem kapó hallgatót. Mivel a zeneszámok rendkívül összetettek, nem is érdemes külön kiemelni őket, hiszen igazából mindegyik tartalmazza a felsorolt elemeket, a változatosságot ezek arányának különbözősége, és persze a dallamok jelentik. Jóllehet néha fel-felüti fejét egy-két keményebb, modernebb , bólogatós riff, az összkép mégis egy inkább tradícionális világot megjelenítő művet sugall. Az énekest, Nils Patrik Johanssont úgy gondolom, nem kell bemutatni, ki most az Astral Doors-ban megszokott hangjánál jó egy oktávval mélyebben énekel, némi gonosz, folkos, rekedtes színt kölcsönözve annak, idomulva a stílushoz és a történelmi-kulturális hagyományokhoz. (valahogy ilyen lenne Dio mester is, ha kardos vitézből hirtelen pogány természetimádóvá válna:D).
Legutóbbi hozzászólások