"A dalaim olyanok, mintha naplórészletek lennének": Interjú Amanda Somerville-lel

A „metal zene háttérénekesnőjeként” ismert Amanda Somerville rendkívül színes egyéniség, rendkívül színes pályafutással. Amanda ugyanis nem csak duettezik és háttérénekel, hanem már évek óta szólókarrierjét ápolgatja, tavaly óta pedig a Trillium frontasszonya, emellett dalokat, énektémákat ír, a stúdióban producerkedik és korrepetál, de a zeneiparon kívül is megállja a helyét. Amandát elsősorban a Trillium és az aktuális turné kapcsán kérdeztük, de természetesen kitértünk karrierjére, különböző projektjeire és régi munkatársaira is.

Hard Rock Magazin: Tavaly alapítottad meg a Trilliumot, és vetted fel az ’Alloy’ c. debütlemezt pár zenész barátod segítségével. Stabilan működő zenekar lesz a Trillium, stabil felállással? Kik fognak játszani veled a mostani turnén, amin a Delaint kíséritek?

Amanda Somerville: Jelenleg a Trillium a fő prioritás számomra, szóval ebben az értelemben mindenképp egy stabil banda lesz. Mivel lényegében ez az én szólóprojektem, én vagyok az egyetlen tag, és én nem tervezem, hogy abbahagyom a dolgot! A kísérőzenekaromat ugyanazok alkotják, mint akik a szólókoncertjeimen is játszottak velem az utóbbi években: Paul Owsinksi gitáron és Mark Burnasch basszusgitáron, akik mindketten a szülővárosomból, a michigani Flintből származnak. Továbbá ott lesz velem a Gate Stúdiós kollégám, Simon Oberender a billentyűknél [ő egyben a Beyond The Bridge gitáros/billentyűse is – Tomka], és Philip Krause fog dobolni. Mindannyian kiváló zenészek és nagyszerű emberek, úgyhogy nagyon szeretek velük dolgozni. Illetve mindannyian viccesek, intelligensek, tehetségesek és szexik, úgyhogy csajok, vigyázzatok velük! (nevet)

HRM: Mire számíthatunk a koncerteken: csak Trillium dalokat fogtok játszani, vagy lehet előkapsz pár dalt a szólólemezeidről is?

Amanda: Főként az ’Alloy’ lesz terítéken, de lehet bedobok majd egy-két szólódalt, vagy Kiske-Somerville számot a setlistbe.

HRM: Zeneileg az ’Alloy’ nagyon változatos lett, a dalok stílusa a hard rocktól a szimfonikus metalig terjed, de néhol popos hatások is hallhatóak a lemezen. Manapság, amikor minden zenét be kell kategorizálni, hogy gyors hatást érj el és eljuttasd a megfelelő célközönséghez a zenét, szerinted lehetséges, hogy ez a stílusbeli változatosság hátrányára váljék a lemeznek?

Amanda: Szerintem abszolút nem. De őszintén szólva, nem is érdekelne, ha valaki azt mondaná, hogy ez hátrányt jelent a lemeznek. A zeném és az albumaim elsősorban engem kell, hogy boldoggá és elégedetté tegyenek. Én pedig teljes mértékben amellett vagyok, hogy egy lemez legyen változatos.

HRM: Egy interjúban olvastam, hogy a Kiske-Somerville lemez dalszövegei az akkori válásod okán átélt élethelyzeteket, érzelmeket tükrözték. Sok dal az ’Alloy’-on is a (sikertelen) párkapcsolatokkal, és a „nemek harcával” foglalkozik. Az ’Alloy’ ilyetén dalszövegeit is az említett esemény(ek) inspirálták?

Amanda: Igen, hogyne. A dalaim olyanok, mintha naplórészletek lennének, annak egy-egy darabkái, hogy mi történt velem az életben; érzések, csalódások, kihívások, mélypontok, kudarcok, győzelmek. Szerintem a dalszerzés a legjobb terápia, és biztos vagyok benne, hogy elég szerencsétlenül érezném magam, ha nem tudnám ilyen módon levezetni a dolgokat.

HRM: Melyik Trillium dal fejezi ki legjobban a személyiségedet?

Amanda: Áh, a „mi a kedvenc…” és a „legjobban…” kérdésekkel mindig bajban vagyok… (nevet) Nagyon eklektikus, sokoldalú ember vagyok, úgyhogy az ízlésem és a hangulatom gyakran változik (és ismétlődik) a különböző fázisokban, amiken átmegyek. Tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha skizofrén lennék, de a csillagjegyem „Halak”, és ha egy kicsit is ismered az asztrológiát, akkor ez bizony elég sok mindent megmagyaráz!

HRM: Mesélnél arról, hogyan indult el a karriered a rock/metal színtéren?

Amanda: Amikor 1999-ben először Németországba költöztem, akkor kis klubkoncerteket adtam szólóban (zongoráztam, ill. énekeltem), vagy trióban, basszusgitárral és dobbal (én zongoráztam). Akkoriban fel kellett volna vennem pár dalt, mivel nem jelent még meg CD-m, és a basszusgitáros, akivel dolgoztam, említette, hogy a volt sógorának van egy stúdiója. Nos, ez a sógor történetesen Sascha Paeth volt. Szóval felvettem pár számot a Gate Stúdióban, és mivel Saschának tetszett a hangom és a zeném, ezért megkérdezte, hogy szeretnék-e énekelni az új lemezén. Ebből lett az André Matos-szal készített projektje, a Virgo. Később, mikor már egy ideje együtt dolgoztunk, Sascha felhívott, hogy lenne-e kedvem megírni vele egy metal operát; ez lett az Aina. Utána pedig felkértek, hogy segítsek az Epicában stúdiókorrepetálásban, továbbá zenét írni és énekelni, utána pedig az After Foreverbe jött a meghívás… az élet pedig azóta is csak zajlik!

HRM: Beugrottál az Epica 2008-as turnéjára is, amikor Simone lebetegedett. Élőben mik voltak a legnehezebb részek számodra Simone énektémái közül?

Amanda: Az ének terén nem volt semmi probléma, ami részben annak köszönhető, hogy részt vettem az összes Epica énektéma megírásában, mióta csak elindult a zenekar (sőt még azelőtt is, hogy Epica-nak hívták volna őket!). A legnagyobb kihívás egyszerűen az volt, hogy egy zenekar frontemberét kellett pótolnom, és ez mindig nehéz és trükkös, mivel nem tudod, hogyan fog reagálni rád a közönség.

HRM: Mekkora szerepet vállalsz az Epica dalszerzési folyamataiban? Az énektémákba szállsz be, vagy írtál már zenét is a zenekarnak?

Amanda: Az Epica kezdete óta sok dalszöveget, és jó pár énektémát írtam a zenekarnak. Általában Sascha írja meg az énektémákat, és én a szövegeket, de mindketten besegítünk mindkét területen a kreatív, dalszerzési folyamatok során. A legújabbat leszámítva, minden album előtt leültünk Saschával, illetve Mark Jansennel és Simone-val, egy nagyon intenzív, kb. egyhetes dalszerzési periódusra. Ekkor dolgoztuk ki közösen az összes dal demó verzióját, vettük fel az első énektéma változatokat, és strukturáltuk újra a szerzeményeket, ha kellett.

HRM: A ’Requiem For The Indifferent’-en hogy zajlott ez a folyamat? Részt vettél az énektémák megírásában?

Amanda: A mostani lemezen többnyire különállóan dolgoztunk. Ez volt az első alkalom, amikor Sascha és én nem ültünk le közösen dolgozni, és ezúttal csak a dalszövegekre koncentráltam.

HRM: Az Avantasia turnékon indítottál egy videoblogot, és az általad készített felvételeken rengeteget hülyéskedtek a zenészek. Tényleg ennyire „őrültek” vagytok a turnék során, vagy csak a kamera jelenléte stimulálta a többieket? (nevet)

Amanda: Nem, tényleg olyan őrültek vagyunk, mint amilyennek látszunk! (nevet)

HRM: A második Avantasia turnén te voltál az egyetlen női énekes. Hogyan változott meg a szereped az első turnéhoz képest?

Amanda: Nem volt túl sok különbség, leszámítva hogy tényleg én voltam az egyedüli lány a turnén. De ehhez már hozzá vagyok szokva, és jól kijövök a srácokkal, úgyhogy minden rendben ment.

HRM: Jelent számodra valamilyen előnyt vagy hátrányt az, hogy nőként kell érvényesülnöd a metal színtéren, amit alapvetően férfiak dominálnak?

Amanda: Mint mondtam, hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy én legyek az egyedüli lány, szóval ez nem olyan nagy dolog, mivel tudok piszkos vicceket mesélni, vagy együtt bulizni akár a legkitartóbbakkal is. (nevet) Ami a zenét illeti, a nőknek néha elég kemény periódusokat kell átélniük, mivel folyamatosan bizonyítaniuk kell. Van ez a férfi sztereotípia, hogy a nők csak finomkodó díva-énekesek lehetnek, és nincs igazi zenei tehetségük vagy dalszerzési képességük. De nem bánom, ha rá kell cáfolnom az ilyen férfiakra. (nevet) De sajnos sok csaj van, aki megfelel ennek a sztereotípiának. Továbbá kompromisszumokat kell kötnünk, amikor szembesülünk azzal a döntéssel vagy vággyal, hogy családot alapítsunk.

HRM:  Sok turnén mint háttérénekes szerepeltél. Milyen érzés „végre” frontasszonyként színpadra lépni, és a saját dalaidat énekelni?

Amanda: Ez nem újdonság számomra, mivel már akkor is a saját dolgaimat csináltam, mielőtt más zenekarokkal és zenészekkel elkezdtem együttműködni. Mint említettem, amikor Európába költöztem, akkor szólóban vagy trióban adtam koncerteket. Később, egy darabig a Gate Stúdió csapata volt a bandám, és így adtam szólókoncerteket. A szólókarrieremet soha nem hagytam abba, ez mindig is párhuzamosan futott, miközben a „színfalak mögötti” munkámat csináltam több helyen. Két nagylemezt és két EP-t is megjelentettem szólóban az ’Alloy’ előtt, de csináltam egyéb munkákat is, írtam reklámokat cégek számára, és pár dalom filmekbe, TV-sorozatokba és reklámokba is bekerült, szóval nem érzem úgy, hogy most hirtelen a háttérből az előtérbe lépnék.

HRM: Mesélnél ezekről a filmes és reklámmunkákról? Számodra mi jelenti a kihívást egy reklámhoz való dal vagy dallam megírásában?

Amanda: Ez a munka nagyon szórakoztató tud lenni, mert néha teljesen őrült felkéréseket kapok! A legviccesebb film főszereplője egy kutya volt, aki pornósztár akart lenni, a másik pedig egy reklám volt, ami egy malacoknak szánt, hasmenés-gátló oltóanyagról szólt. Nem bírtam ki, hogy ne röhögjem végig a felvételeket, az arcom is fájt már a végére. Egyszerűen túl vicces volt, hogy fosó malacokról énekelek, akiket fel akarnak hizlalni. És talán ez a legnagyobb kihívás, amikor elkap annak a szürreális és nevetséges érzete, hogy egy dallal kell képviselned egy terméket.

HRM: Zenészként kifejezetten interaktív vagy, csináltad a videoblogot az Avantasia turné alatt, gyakran használod a Twittert és az egyéb netes felületeket. A koncertek után pedig kvázi rögtön kimész a rajongókhoz, hogy beszélgess velük. Nagyon fontos számodra a közönség reakciója?

Amanda: Igen, nagyon fontos. A rajongók miatt tudom azt csinálni, amit szeretek, úgyhogy miért ne fejezném ki személyesen a megbecsülésemet és a hálámat? Illetve ilyenkor hallhatod a történeteket, hogy a zenéd hogyan és miért játszott szerepet az életükben, és ezeket a világért sem hagynám ki!

HRM: Gondolom, a zeneipar jövőjét (részben) az internetben látod. Te mit tennél a mostani szituációban a zenekiadók helyében?

Amanda: Wow, ez egy nehéz kérdés, és nem hiszem, hogy van rá egy alapos válaszom. Szerintem a kiadók jelenlegi üzleti modelljének fejlődnie kell, és biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő években nagy változások elé nézünk.

HRM: Jellemeznéd pár mondatban az alábbi zenészeket, illetve mesélnél róla, hogy milyen volt velük dolgozni?

Michael Kiske

Egy jószívű, old school arc, akivel órákon keresztül mély beszélgetéseket lehet folytatni az élet minden aspektusáról.

Mat Sinner

Ez az ember egy erőmű. Bármit képes megcsinálni, amire elhatározza magát, ráadásul baromi jó munkát is végez! Nagyon nyugodt személyiség, mégis kifejezetten autoriter figura, mindig szerettem vele dolgozni.

Tobias Sammet

Tobi szintén olyan srác, aki folyton csinálja a dolgait. Szórakoztató és energikus, és jól bánik a munkatársaival, ugyanakkor komolyan veszi a munkáját, és tudja, hogy mit akar elérni.

Sascha Paeth

Sascha a szíve mélyén egy nagyra nőtt gyerek, csakúgy, mint én, ezért is jöttünk ki mindig jól egymással! Ugyanakkor Sascha egy hihetetlenül tehetséges zenész, dalszerző, producer, és nagyszerű tanár is egyben. Tulajdonképpen mindent, amit a stúdiómunkáról tudok, tőle tanultam, mivel már évek óta a mentorom, közeli barátom és kollégám. Sascha munkamániás, és emiatt féltem is, de ő nagyon elkötelezett, és az egyik leggyorsabban és legkeményebben dolgozó zenész, akit ismerek.

Roy Khan

Roy-nak van valami különleges érzéke, amit nem tudsz egészen megmagyarázni, vagy megnevezni, de határozottan ott van. Egy nagyon kedves srác, aki nagyon különleges dalszövegeket és énektémákat képes írni.

Magnus Karlsson

Ami azt illeti, nem volt alkalmam még közvetlenül együtt dolgozni Magnus-szal. De a dalaiból ítélve, amiket énekeltem, és a gitárjátékát hallva azt kell mondjam, hogy egy nagyon tehetséges ember, és várom már, hogy egyszer személyesen is együtt dolgozhassunk.

HRM: Mire számíthatunk tőled a közeljövőben (a Trillium turnén kívül)?

Amanda: A Trillium új fejezetet nyitott az életemben és a karrieremben, méghozzá elég nagyot. A dolgok folynak tovább, én is növök és változok, új dolgokat tanulok, tágítom a határaimat művészként és emberként egyaránt, és ez minden, amit csak remélhetek az életben. Jelenleg a Trillium az elsődleges számomra, imádok ezzel foglalkozni, szóval a somerville-i események történetében ez egy hosszú fejezet lesz. Szeretném élőben is bemutatni a dalaimat, illetve megszilárdítani a zenekar helyét a metal színtéren. Ami a többi munkámat illeti, tervezem, hogy a továbbiakban is együttműködök különböző zenekarokkal, írok zenét, énekelek és ellátok produceri feladatokat, mert ez az, amit szeretek csinálni. Sanderrel [Sander Gommans, az After Forever volt gitárosa – Tomka] dolgozunk a HDK album folytatásán, illetve Sascha-val tervezünk egy projektet, ami az év végén indulna be. Illetve készül már egy ideje a következő szólólemezem is. Gondolom (és remélem), hogy egyre többre és többre számíthattok majd belőlem. (nevet)

HRM: Milyen stílusban fog mozogni a közös projekted Sascha-val?

Amanda: Valószínűleg az ’Alloy’ irányvonalát követi majd inkább. Mivel nagyon sok Avantasia dalt Sascha írt, ezért gondolom azokra is hasonlítani fog, hiszen fele-fele arányban vállalunk részt a projektben. De az biztos, hogy rock/metal zene lesz a lemezen!

Tomka