Unisonic: Unisonic

írta Jocke | 2012.04.14.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Earmusic

Weblap: http://www.unisonic.de

Stílus: Heavy Metal / Hard Rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Múltkor azon morfondíroztam, hogy vajon nem túlzott-e az elvárás a Unisonic debütáló anyagával szemben. Emiatt egy kicsit odaszúrtam az ’Ignition’ EP-nek is, ami bőven hagyott üres helyeket a gyomromban. Nem is a hangzás okán, mert azt lehetett sejteni, hogy az albumra felturbózzák (akarom mondani: az EP-re lebutítják), hanem amiatt, hogy (talán nem is olyan) titkon talán valami olyasmit vártam (vártuk mindannyian), mint ami nagyjából negyed évszázada egy villanásnyi időre felragyogott, majd abbamaradt. A Unisonic nóta még engedett arra következtetni, hogy Kiske és Hansen reunionja az egykori zenekaruk hagyatékára épül, hiszen egy egyszerű panelekből felépített  slágeres metalszerzeményről beszélünk, amely akár valamelyik Helloween korongra is felférhetett volna, még ha  hallottunk is ennél nem egy keményebbet maguktól Tökfejéktől is. Azonban a My Santuary és a Souls Alive már inkább egy rockosabb megközelítést ígért. Itt gyorsan megjegyezném, hogy a Souls Alive egy újrafelvételen esett át ez EP óta, és szerintem sokkal természetesebb lett ennek köszönhetően.

Mindenekelőtt azonban lássuk, hogy miből élünk, mert jelen esetben ez elég megkerülhetetlen. Van nekünk egy Michael Kiskénk, aki angyali pofijával, szőke loknijaival berobbant a metal színtérre a Helloween máig legjobban imádott albumkettősével, a ’Keeper of the Seven Keys I-II’-vel. A szekér azonban nem sokáig ment, a villámgyors sikerek és két, finoman fogalmazva is kevésbé kiemelkedő album után Michi elhagyta a Helloweent. Ekkor Kai Hansen helye már rég porlott, s ő ahelyett, hogy részt vett volna különféle rózsaszín lufikkal díszített halvacsorákon, meg szélmalmok belsejében megrendezett kaméleonsimogatókon, lelécelt, és megalapította a Gamma Ray-t. De jól tette! Legalábbis már jóval később, amikor elkezdtem ráérezni a metal ízére, nagyon örültem ennek a szétválásnak, hiszen e nélkül bizonyára most nincs ’Land of the Free’, ’Power Plant’, de ’No World Order!’ sem. Meg talán Andi Deris sem kerül a reflektorfénybe, ami már csak azért is nagy kár lett volna, mert akkor sem a ’Dark Ride’, sem a ’Better Than Raw’ nem születik meg (mert a Helloween ’88 után is adott ki jó albumokat). Persze még mindig vannak olyan Helloween fanok, akik szerint akkortájban istenkísértés történt, de amondó vagyok, hogy jó volt ez így. Ha más nem azért, hogy a szóban forgó Unisonicra szegeződjenek a tekintetek. Most itt vannak, összejöttek újra – ők ketten –, és odarockolnak egyet.

Bezony, „csak” rockolnak, mint ahogy azt a fentebb említett két nóta sejtetni engedte. Laza, középkorú urak mosolyognak a színpadon, láthatóan élvezik az együtt zenélést és nagyon okosan meg sem próbáltak visszatérni a rég elhagyott ösvényre. Minek is? Hansen kimetalkodta magát Kiske nélkül is, Michi pedig ellazulgatott meg elaorkodott itt-ott az elmúlt években. Meg talán ők is érezték, hogy ami elmúlt, az elmúlt, és felesleges megkockáztatni ezt a nagy hype-pal körülvett reuniont egy balul sikerült heavy/power albummal. Olyat, mármint balul sikerültet, ugyanis nem nehéz írni.

A dalok önmagukban jók – ami egyben azt is jelenti, hogy szerintem nem kiemelkedőek – de Kiske hangja még egy átlagos Hansen-dalt (vagy akármilyet) is első osztályúvá varázsol. Tetszenek a Never Too Late laza, szinte egybefolyó verzétémái, és az a kiáradó lüktetés, vidámság, ami például anno a Dr. Steinben is ott lakozott. Vagy a Renegade könnyeden kezdődő, majd egyre érzelemtelibben folytatódó sorai és pofonegyszerű, mégis ütős refrénje. Nemkülönben a King for a Day, melyben hőseink megint visszatalálnak a heavy metal talajára, és fogós kórusrefrénnel örvendeztetnek meg minket, amibe, ha füleim nem csalnak, Kai is besegített. A legnagyobb mosolyt mégis a dal elnyújtott, 50 másodperces gitárszólója csalta a képemre, amely megint csak adott okot az önkéntelen összehasonlítgatásra.

Amit nehéz elkerülni, és ami a lemez megítélését is könnyen befolyásolhatja. Szerintem nem kell görcsösen ragaszkodni a ’Keeper’-ekhez, egyszerűen élvezni azt, amit a srácok ötvenhez közel nyújtanak, mert igazából ez még mindig első osztályú, csak nem ugyanaz a játék neve. Személy szerint nagyon remélem, hogy ez a kooperáció még hosszan fog tartani.

Pontszám: 7