"A Savatage-nak sokkal nagyobb befolyása van a zeneiparra, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolja": Interjú Zak Stevens-szel (I. rész)

2012 aktív év lesz, na nem a Savatage, hanem a „néhai” tagok számára. Zak Stevens énekes új lemezzel fog jelentkezni Circle II Circle nevű bandájával, de a parkolópályára küldött klasszis banda agytrösztje, Jon Oliva is új albumán dolgozik. A Savatage örökségét is aktívan ápolják az énekesek, hiszen Zak a Wacken Fesztiválon fogja egy az egyben eljátszani a ’The Wake of Magellan’ c. korongot, Oliva pedig a ’Hall of the Mountain King’ c. klasszikussal fog turnézni idén nyáron, Európában is. Mindez remek apropót kínált arra, hogy interjúnk első részében kifaggassuk Zak Stevens-t a Savatage-ban eltöltött időszak lemezeiről és élményeiről.

Hard Rock Magazin: A Wicked Witch nevű bandában énekeltél, mielőtt ismertté váltál volna a Savatage énekeseként. Hogyan kerültél be a Savatage-be?

Zak Stevens: Szerencsére néhány nagyon jó barátom segítségével turné közben találkozhattam a Savatage zenekarral, mikor még Los Angeles-ben laktam, két évvel azelőtt, hogy csatlakoztam volna a Wicked Witch-hez Bostonban. Először 1989-ben, a ’Gutter Ballet’ turné elején talákoztam velük Los Angelesben, majd 1990-ben, a turné végén még egyszer azután, hogy Bostonba költöztem. Innen a kapcsolat.

HRM: Milyen szerepet vállaltál az első Savatage lemezeden, az ‘Edge of Thorns’-on? Elő tudtál hozakodni a saját énektémáiddal?

Zak: Igen, már az ‘Edge of Thorns’ korongon is több lehetőségem volt arra, hogy felhasználjam a saját dalaimat, illetve dalszövegeimet. Természetesen, ha Jon Oliva és Paul O’Neill is ott van a maga kreatív energiabefektetésével és véleményével, akkor már rengeteg nagyszerű zenei elme dolgozik gőerővel az egész anyagon. Így például én már attól boldog voltam, hogy meggyőződtem arról, rendben mennek a dolgok a dalszövegrészek vonatkozásában, és hogy én írhattam a címét, valamint az énektémáját a Scraggy’s Tomb c. dalnak.  

HRM: Ugyanígy énekeltél, mielőtt csatlakoztál a Savatage-hoz? Hogyan alakítottad ki, illetve tökéletesítetted a stílusodat a Savatage-ben?

Zak: Tulajdonképpen egyáltalán nem énekeltem úgy a Wicked Witch-ben, mint ahogy a Savatage-ban, a két banda énekstílusa teljesen különböző volt. Amikor a Savatage-hoz kerültem, és abban az öt-hat hónapban, amikor az “Edge Of Thorns’ albumot írtuk és rögzítettük, egy nagyon gyors és intenzív fejlődési folyamaton mentem keresztül énekesként. A Savatage-ra tekintettel fejlesztenem kellett az énekstílusomat, valamint az előadásmódomat, ami így visszatekintve, valóban nagy kihívás volt számomra. De ez egy olyan átmenet volt, amit kezelni tudtam annak köszönhetően, hogy ismertem a hangomat, ráadásul sok új dolgot megtanultam a hangommal kapcsolatban ez idő alatt, ami mindig jó dolog.

HRM: A Savatage énekeseként, Jon énektémáit is énekelned kellett, és mint tudjuk, az ő hangja meglehetősen eltérő a tiédtől. Mi volt a legnehezebb számodra a régi Savatage-nóták eléneklésében?

Zak: Nos, ami elsőként eszembe jut a legfőbb okok közül azzal kapcsolatban, hogy miért én lettem az énekes Jon után a Savatage-ben az az, hogy nem próbáltam meg úgy hangzani, mint Jon. Bármilyen furcsán hangzik, éppen ez volt az, amit az egész énekesváltás kapcsán kerestek. Szerencsére nem próbáltam meg másolni Jon hangzását a meghallgatásra beküldött CD-men. De amikor el kellett énekelnem Jon énektémáit a korábbi Savatage-anyagokról, tovább kellett igazítanom a hangomon, ugyanis egy kis keménységet kellett vigyek a dalokba úgy, hogy a lehető legtermészetesebb módon hozzak létre egyensúlyt az én természetes hangom és Jon énektémái között.

HRM: Hogyan nézett ki egy Savatage-próba azokban a napokban?

Zak: Olyan volt, mint amilyennek el tudod képzelni bármely más banda próbáját. Olyan hangosra volt felcsavarva minden, mint a normális színpadi hangzás esetében lenne, de a Savatge-nél ez nagyon hangos volt. Ebben az időben nagyrészt abban fejlődtem, hogy túlénekeljem Criss Oliva gitárerősítőjét, ami már önmagában is nagyon nagy feladat volt. Ráadásul ötletelgetni ezekkel a fiúkkal, tényleg mókás volt. Amikor Jon billentyűzött a próbán és előrukkolt valami ötlettel, Criss rögtön kihangsúlyozta azt egy csodálatos gitár riffel. Félelmetes volt látni a testvérek közötti mágiát, amit ezek ketten műveltek, amikor Criss élt. Valóban csodálatos művészi munka volt ez, én pedig nagyon örülök és szerencsésnek érzem magam, hogy nemcsak részese lehettem ennek a folyamatnak, hanem a sok közös próbánk során tanúja is lehettem ennek. Ez egy mindent felülmúló tapasztalat volt számomra, amiből sokat tanultam. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerű időszakot.

HRM: Milyen ember volt Criss a hétköznapokban?

Zak: Criss csodálatos személyiség volt, nyugodt és magabiztos volt a képességeit illetően. Eléggé zárkózott ember volt, de ha a közeli barátai közé tartoztál, mint ahogyan én is, nagyon nyitott és szórakoztató volt. Jó barátok voltunk az üzleti életben is, mert a stílusunk nagyon jól kiegészítette egymást. Az üzleti élet olyan területein adtam neki magabiztosságot, ahol kényelmetlenül érezte magát, és ugyanezt ő is megtette számomra a karrierem kezdetén, a zenei eladásmódhoz kapcsolódó dolgok terén, melyekkel a zeneipar újoncaként meg kellett küzdenem. Tehát ebben az értelemben nagyon jó kapcsolatban voltunk. Criss mindenkire figyelt a bandában, ügyelve arra, hogy mindenki jó helyen legyen és boldognak érezze magát a bandában, stb. Nagyon gondoskodó volt ebből a szempontból, ami bizony igazi ritkaság a zeneiparban.

HRM: Emlékszel arra a tragikus pillanatra, amikor értesültél Criss haláláról?

Zak: Igen, soha nem fogom elfelejtenei azt a napot. 1993. október 18-án kora reggel Johnny Lee Middleton [a Savatage basszusgitárosa – Tomka] felhívott, hogy elmondja, egy ittas vezetés által okozott balesetben elvesztettük Crisst, és hogy ő, valamint a felesége, Dawn frontálisan ütközött egy ittas vezetővel. Egyáltalán nem tudtam megmozdulni, vagy reagálni erre. Johnny és én is sírtunk, és csak arra emlékszem, hogy megköszöntem neki, hogy elmondta nekem, és csak ültem a szobám egyik sarkában körülbelül 5 órán keresztül, és fizikailag jó darabig nem tudtam semmit sem csinálni ezután. Elképzelhetitek, hogy milyen sötét időszak volt ez nekem és az egész bandának, sőt a mai napig nagyon sötét, mert elvesztettem egy nagyon jó barátot, Jon elvesztette a testvérét és természetesen mindannyian elvesztettük mnden idők egyik legnagyszerűbb rockgitárosát.   

HRM: Melyik a kedvenc gitárszólód és gitárriffed Crisstől?

Zak: Nagyon szeretem Criss munkáját az egész ‘Gutter Ballet’ albumon. Ha választanom kellene egyet, akkor azt mondanám, hogy a Summer’s Rainben hallható játéka a legkiemelkedőbb. A gitárszóló ebben a nótában egész egyszerűen egy önálló dal a számon belül, és a riffek, amelyeket a refréneknél játszik, csodálatosak. Természetesen az egész ‘Edge of Thorns’ lemezen is szeretem a munkáját, tehát szinte lehetetlen csak egy, vagy néhány aspektust  kiemelni az ő nagyszerű életművéből.

HRM: Mit nem tudtak kompenzálni vagy pótolni a következő Savatage gitárosok abból, amit Criss játékából? Ha egyáltalán volt ilyen dolog…

Zak: Tudtuk, hogy ha folytatjuk a Savatage-t, Crisst senki nem tudja majd helyettesíteni. Mi csak olyan, valóban tehetséges zenészekkel akartunk együtt dolgozni, akik hihetetlen képességeikkel tudnak segíteni nekünk abban, hogy kifejezzük tiszteletünket azelőtt a zenész és ember előtt, aki Criss volt. Ezzel a gondolkodásmóddal lehetséges volt tovább folytatni a Savatage-t anélkül, hogy azon kellett volna izgulni, illetve abban kellett volna reménykedni, hogy a zenészek „le tudják-e másolni” Criss riffjeit és érzéseit. Nyilvánvalóan ez soha nem történt meg, így az ’Edge of Thorns’ album után a megfelelő hozzáállással tudtuk csinálni a dolgokat a zenekar folytatása érdekében.

HRM: Kérdéses volt, hogy a Savatage folytatja-e, vagy feloszlik Criss halála után?

Zak: Persze, hogy az volt. Criss halála után körülbelül három hónappal határozottan felmerült a kérdés, hogy folytassa-e a banda. De ebben az időben egy zenekari megbeszélésünk alkalmával eldöntöttük, hogy minden oldaláról átgondoljuk a dolgot, hogy vajon Criss mit akarna ebben az esetben és amikor megvoltunk ezzel, arra jutottunk, hogy Criss nem akarná, hogy a banda ne folytassa a pályafutását, vagy hogy feloszoljon. Én pedig személy szerint egyetértettem ezzel, mert a szívemben tudtam, hogy Criss nem akarta volna, hogy abbahagyjuk. Tényleg hittem, mint ahogyan mindannyian, hogy Criss örökségének folytatódnia kell. Az egyetlen megoldás ennek biztosítására pedig, hogy folytatjuk a Savatage-t, különben meghalt volna a zene, beleértve az örökségét is. Tehát ebben az értelemben nagyon boldog vagyok, hogy folytattuk a Savatage-t.

HRM: Írtatok egy dalt Criss emlékére a következő, ‘Handful Rain’ c. korongon,  ‘Alone You Breathe’ címmel, de a koncerteken Jon általában az All That I Bleed nótát ajánlja Criss emlékének. Számodra mi a tökéletes “Criss Oliva emlékdal”?

Zak: Számomra az Alone You Breathe a tökéletes Criss emlékdal, melyet a Circle II Circle minden este eljátszik a koncertjein, Crissnek ajánlva. Én személy szerint minden este Crissnek szeretném ajánlani ezt a dalt, mert azt szererném, hogy hallja, bárhol is legyen… És azt kívánom, hogy minden este eljátszhassam élőben ezt a nótát, mert ez lehetővé teszi a közönség számára, hogy egy pillanatra elgondolkodhasson mind Criss életén, mind pedig Criss örökségén.

HRM: Hogyan emlékszel a ‘Handful of Rain’ felvételeinek időszakára? Ha jól tudom, Te és Jon voltatok az egyetlenek a stúdióban, akik nemcsak írták, de fel is vették a lemezt (Alex Skolnick pedig feljátszott néhány gitárszólót).

Zak: A dalszerzési folyamat kezdetén Jon Oliva, Paul O’Neill és én voltunk a szobában. Ahogy elkezdődtek a próbák, ez kibővült rám, Jonra, Paulra, és Johnny Lee-re, Alex pedig jött, hogy a gitártémákat és a szólókat feljátssza a teljes albumon. Alapvetően az egész albumot Jon és Paul írta, és csodálatos munkát végeztek. Steve Wacholz szintén csatlakozott hozzánk a későbbiekben, és segített nekem, valamint Jonnak a dobfelvételekben, és természetesen elkészítette a Handful of Rain videoklipjét velünk. Nem sokkal később történt, hogy úgy döntött, ideje, hogy egyéb érdekeltségeivel foglalkozzon, és nem sokkal ezután el is váltak az útjaink. Az albumon Johnny Lee játszott basszusgitáron, mint ahogy mindegyik olyan Savatage lemezen, melyen én is szerepeltem. 

HRM: Visszatekintve, milyennek látod a Handful of Rain lemezt? Mit szeretsz és mit nem ezen a lemezen?

Zak: Úgy gondolom, hogy a ’Handful of Rain’ egy csodálatos album, amely az olyan dalokkal, mint a Chance, elővezette azt a gondolkodásmódot, ami a Trans-Siberian Orchestra-t jellemzi. Nagy eltérés volt attól, amit az emberek többsége egy Savatage lemeztől várt, az olyan nóták, mint az Alone You Breathe és a Castles Burning pedig számomra csúcsok! Nem nagyon tudok egyetlen egy negatívumot sem találni ezen a lemezen, leszámítva azt, hogy ez volt az első album, amit Criss halála után készítettünk, és ez mindig elszomorít, ha eszembe jut.

HRM: Miért nem volt benne Jon az ‘Edge of Thorns’ és a ‘Handful of Rain’ albumok hivatalos felállásában?

Zak: Ebben az időben Jon egyre inkább afelé tendált, hogy frontemberként befejezi pályafutását, mert a sok év alatt kimerült fizikailag ebben a szerepben. Pontosan tudom, hogy mit érzett akkoriban, mert a turnézás az énekesek számára nagyon fárasztó, sok áldozatot követel. Jon háttérfeladatokat akart ellátni, hasznosítva ezzel csodálatos dalszerzői és produceri képességeit, és azt hiszem, ezek a feladatok tényleg nagyszerűek voltak számára ez idő tájt. Ezért nem volt hivatalosan a felállásban, mert ekkoriban leginkább Paul O’Neillel együtt a producerünk, valamint a fő dalszerzőnk volt. 

HRM: A ‘Dead Winter Dead’ album előtt a Savatage több tagja is elhagyta a zenekart. Az új dobos Jeff Plate lett, akivel a Wicked Witch-ben játszottál együtt. Közbenjártál annak érdekében, hogy Jeff a Savatage tagja legyen?

Zak: Ez így van. Steve a ‘Handful of Rain’ album megjelenése előtt, az ‘Edge of Thorns’ lemez turnéja alatt ment el a bandából, mert volt egyéb üzleti érdekeltsége is, ami túl sok idejét kötötte le ahhoz, hogy rendszeresen turnézzon velünk. A HOR felvétele idején újra velünk volt, majd, mint ahogyan már korábban is utaltam rá, Steve Wacholz a ‘Handful of Rain’ megjelenése után ismét elhagyta a zenekart. Amikor Steve bejelentette, hogy végleg távozik, rögtön előkaptam a Wicked Witch demo CD-t, ami alapján feligyelt rám annak idején a Savatage. Természetesen ezen a CD-n Jeff Plate dobolt. A bandának rögtön megtetszett, amit hallottak, és nem jöttek rá, hogy az énekes-meghallgatások idején is ő volt az, aki játszott a CD-n. Ez tehát elég gyorsan megoldotta a problémát, így előállhattam Jeffnek a szituációval, a többi pedig már történelem.

HRM: Jon Oliva gyakran mondta, hogy az “új Savatage” Criss halála után már nem volt az “igazi Savatage”. Egyetértesz ezzel?

Zak: Ami azt illeti, most hallom először ezt a kijelentést. Több rajongót és nagyobb ismertséget szereztünk, miután beléptem a Savatage-be, az Edge of Thorns rádiósikerének köszönhetően. Ezért sok rajongónk lett az ‘Edge of Thorns’ turné alatt és után is. Éppen ezért, azt kell mondjam, ennek a kijelentésnek nincs sok értelme, mert sok olyan új rajongónk lett, akik az „új Savatage” előtt nem hallottak a zenekarról. Igaz, ez nem az eredeti felállás volt, szóval melyik is az „igazi” Savatage? Ez egy nehéz kérdés, a válasz pedig szerintem attól függ, hogy mikor hallottad először a Savatage-t.

HRM: Melyik lemez áll közelebb hozzád és miért: a ‘Dead Winter Dead’ vagy a ‘The Wake of Magellan’?

Zak: Ó, ez egy nehéz kérdés, mert több szempontból is közel érzem magamhoz mindkettőt. De ha választanom kéne, akkor a ‘Dead Winter Dead’ korongot mondanám. A ‘Dead Winter Dead’ lemez kapcsán Paul O’Neill mindenkit megkért a bandában (különösen engem, mint énekest), hogy olvassuk el az összes főbb történelmi beszámolót a volt Jugoszlávia, és Szarajevó bukásáról és azokról a dolgokról, melyek az összes korábbi jugoszláv tagköztársaságot érintő agresszió mögött álltak, beleértve azokat a részleteket is, amelyek a keletkező összes jelenlegi utódállammal kapcsolatosak, mint Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szerbia és Montenegró, Szlovénia, Koszovó, valamint a Macedón Köztársaság. Mivel konceptalbumot készítettünk, amely egy szerb fiú és egy muszlim lány szerelméről szólt, úgy éreztem, hogy utána kell járnom ezeknek a dolgoknak. Ez leginkább annak következménye volt, hogy az amerikai állampolgárok nem nagyon ismerték azoknak az etnikai kérdéseknek a részleteit, amelyek ebben az 1992-től 2001-ig tartó, széles körben elterjedt háborúban szerepet játszottak, és az amerikai sajtó sem ismertette velünk a valós történetet. Tehát ha visszatekintek, nagyon sokat tanultam a saját kutatásaim során feltárt, valóban megtörtént háborús eseményeken, helyzeteken keresztül, valamint az album Paul O’Neill által írt és szintén valós eseményeken alapuló háttértörténete alapján. Összességében, épp ezen okok miatt többet invesztáltam a ‘Dead Winter Dead’ albumba.

HRM: Melyek a kedvenc nótáid azokról a Savatage lemezekről, melyeken te énekeltél, és miért?

Zak: ‘Edge of Thorns’: Follow Me. Ez a dal nagyon személyes érzelmű számomra, teljesen azonosulni tudok a dalban szereplő karakterrel. Abban az időben, amikor ez a nóta megszületett (1993), abszolút releváns volt az akkori társadalmi helyzetben, és a dal teljesen magával ragadta a képzeletemet a stúdióban, a felvétel alatt.

‘Handful of Rain’: Chance. Ez volt az első alkalom, hogy azzal az „ellenpontozós” énekkoncepcióval kísérleteztünk, amiben több, teljesen különböző dallamvonalat énekeltünk egymásra. Minden dallamvonal oly módon keveredik egymással, hogy mind ritmikailag, mind dallamok terén kiegészítik egymást. Alapvetően ez a koncepció a „kánon” zenei kompozíciójára épül, és elég különleges dolog kerekedett ki belőle ahhoz, hogy rögzítsük és kifejezésre juttassuk a lemezfelvétel során. A mai napig szeretek „ellenpontozós” énekdallamokat alkalmazni a Circle II Circle zenéjében, és ez mind azon alapul, amit a Chance c. dalban kikísérleteztünk, tehát ez a dal ebből és más szempontokból is nagyon különleges számomra.

‘Dead Winter Dead’: This Isn't What We Meant. Szerintem ez a dal jól megragadja a konceptalbum történetének jelentését, ráadásul nagyszerű érzés énekelni ezt a dalt erőteljes kisugárzása és jelentése miatt. A Paul O’Neill által írt szöveg kiváló, mint mindig, és ez egy olyan nóta, amelyet minden énekes szeretne énekelni, én pedig az a szerencsés vagyok, aki ezt megtehette.

‘The Wake of Magellan’: The Hourglass. A lemez mondanivalójával  kapcsolatban egy újabb erőteljes üzenet fogalmazódik meg ebben a dalban. Az ellenpontozós, kiemelkedő dallamokat itt is használjuk egy erőteljes énektéma mellett, mely egy olyan lágyabb, tisztább megközelítésmóddal jár együtt, amely szívhezszóló, és az énekstílusok teljes skáláján végigfut.

HRM: Mik azok a dolgok, melyek az alábbi nevek hallatán először az eszedbe jutnak?

Zak: Alex Skolnick – Nagyszerű ember, egy igazi gondolkodó, intelligens fickó, akivel jókat lehet beszélgetni. Fantasztikus gitáros, aki nagyon jól tájékozott a zeneiparban.  

Steve Wacholz – Nagyon kedves ember. Nagyszerű üzletember, aki több dolgot is jól tud csinálni. Valaki, aki nem fél attól, hogy a munkaként űzze a hobbiját, és nem vállal el olyan munkát, amiben nem leli örömét.

Dave Wittman – Egy hihetetlen hangmérnök, aki olyan neves producerekkel dolgozott együtt, mint Mutt Lange és Paul O’Neill. Mérnökösködött Billy Idol és a Foreigner több lemezén (csak hogy párat említsek) is, és ő a Trans-Siberian Orchestra egyik hangmérnöke. Egy fickó, akivel nagyszerűen lehet együtt dolgozni, és akinek nagyszerű humorérzéke van. 

Damien – A Savatage ‘Edge of Thorns’ albumán, a Damien című dal szereplője. Egy hajléktalan fiú, aki normális életről álmodik. Az ő története egy szomorú mese, egyúttal egy lenyűgöző dal témája. 

Paul O’Neill – Egy hihetetlen lángelme a produceri világban. Nagyszerű történetíró és mesemondó, egy modern zenei látnok, aki hiszem, hogy a jövőben is fel fog mutatni néhány csodálatos munkát a Broadway-típusú színházi produkciók terén.  

Veronica Guerin – Kiváló bűnügyi újságíró, akinek a halála teljes átalakításra késztette az ír igazságszolgáltatás rendszerét. Nagy szerepe volt az írországi szervezett bűnözés viszaszorításában, bár nem sokkal utána a Gilligan kábítószer-kartell tagjai meggyilkolták. Róla szól a Savatage Complaint in the System c. dala a ‘The Wake of Magellan’ albumon.

Jon Oliva – Egy nagyszerű zenei elme, és nekem személy szerint fontos mentorom a zeneiparban. Egy saját jogán kiemelkedő dalszerő és producer, aki bár nagyon sok nagyszerű dalt írt eddig, úgy gondolom, legnagyobb munkájával még csak ezután fog jelentkezni.

HRM: Mit gondolsz, miért nem lett a Savatage jóval népszerűbb? Nagyszerű power balladáitok és metal dalaitok voltak, ami tökéletes párosítás ahhoz, hogy egydejűleg tegyetek a metal rajongók és a rádiók kedvére.

Zak: Az időzítés nagyon fontos a zeneiparban. Sajnos Criss halálának időzítése olyan volt, mintha szünetelni akarnánk, de a szörnyű baleset mellett több dolog is volt, ami hatással volt a terveink időzítésére, és ez a tragikus esemény mindenre, amin éppen dolgoztunk, minden apró momentumra drasztikus hatással volt. Természetesen ez a legtöbb tragédia esetében így van, de amint egy nagyon törékeny időzítés miatt a dolgok lendülete a zeneiparban bármilyen módon megváltozik, soha nem fogod visszanyerni azt a tökéletességet és pontosságot, ami ahhoz szükséges, hogy jelentős megmozdulásokat tehess a zeneiparban. Azt gondolom, hogy pontosan ez történt a Savatage zenekarral, ami Criss halálára vezethető vissza, hiszen mindaz, ami ebben az időben a zenekarral történt, elég volt ahhoz, hogy kibillentse a bandát a kondíciójából és bekövetkezzenek azok az események, amelyeket említettél.

HRM: Jon Oliva számos alkalommal kijelentette, hogy valószínűleg soha nem lesz Savatage reunion, mert a TSO hatalmas sikereket ért el, és ezért leköti a zenészek idejét, a régi Savatage hangulatot pedig a szólóprojektje révén is megkapja. Ráadásul a Savatage 25. évfordulója alkalmából tervezett „újjáalakulásból” sem lett semmi. Savatage rajongóként kissé elszomorító, hogy a fő ok a pénz, és nehéz elképzelni, hogy fél (vagy egy) év szünet a TSO menetrendjében hogyan károsíthatná meg a zenekart. Ez az idő valószínűleg elegendő lenne néhány utolsó Savatage bulihoz. Mi a véleményed erről?

Zak: Őszintén, osztom a csalódottságodat ebben a témában, de amint látod, az üzleti életben sajnos és általában leginkább a pénz a fő mozgatója a döntéseknek. Az egyetlen dolog, amit részemről tehetek, hogy tudatom a srácokkal, ha bármikor eldől, hogy lesz Savatage reunion, akkor támogatom és szeretnék a részese lenni. Ez az, amit csináltam és ez az, amit csinálnom kell. Tehát ezzel kapcsolatban legalább az nem kérdéses, hogy mik az én szándékaim és legalább tudják, hogy eggyel kevesebb azon emberek száma, akivel alkudozni kell, ha a reunionról van szó. Már tudják, hogy az egyetlen dolog, amit tenniük kell, hogy felhívnak engem és részemről meg is egyeztünk. Ez az, amit csinálni tudok, hogy e kérdés tekintetében sürgetem a lehetséges helyzeteket és azt gondolom, a rajongók örülnek a fenti álláspontomnak, én pedig mindent megteszek a magam részéről annak érdekében, hogy segítsem, hogy ez a lehető legkönnyebben megtörténhessen a jövőben.  

HRM: Ha mindenki elérhető és lelkes lenne a Savatage zenekarral kapcsolatban, hogyan nézne ki számodra a bandával kapcsolatos „álomforgatókönyv”?

Zak: Nagyszerű lenne, ha az utolsó nagyobb felállás mindegyik zenésze részt venne ebben. Ha lehetséges lenne, Jon Olivát, Johnny Lee Middletont, Chris Caffery-t, magamat, Al Pitrellit, Alex Skolnickot és Jeff Plate-et szeretném a színpadon és a nagyobb reunion koncertek felállásában látni, és ha vendégszereplőként visszahozhatnánk más korábbi tagokat is, az nagyon klassz lenne.

HRM: Mit jelent számodra a Savatage?

Zak: A Savatage nagyon sokat jelent számomra. Itt kezdtem el a szakmát, és ez a banda az, akiknek a zenéje annyira erős, hogy sokkal nagyobb súlya és befolyása van a zeneiparra, mint ahogy azt a legtöbb ember gondolja. Ez csak az egyik ok a sok közül, amiért szeretek néhány dalt eljátszani a Svatage-korszakomból minden CIIC koncerten. Ez nagyszerű módja annak, hogy újra átéljem a Savatage zenéjét a színpadon, és sok esetben egy teljesen új generációt vezessek be a Savatage zenéjének hangzásvilágába és hatása alá.    

Tomka, Szöcske

Vezércikk fotó: Savafan. A többi kép a Savatage hivatalos honlapjáról és MySpace oldaláról származik.

Az interjú második része itt olvasható.