Jeff Scott Soto: Damage Control

írta meszo | 2012.03.13.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://jeffscottsoto.com/

Stílus: Hard rock/AOR

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt Jeff Scott Soto még egyértelműen a „20 000 lemez/év” típusú dalnokok táborát erősítette jó néhány örökmozgó kollégájával egyetemben, Soto karrierjének utóbbi két-három évében egyértelműen takaréklángon égett. Természetesen ez alatt semmiképp sem luxusvillában töltött vakáció, és a semmittevés öröme értendő, csupán az énekes az ipari mennyiségű kiadványon való szereplés helyett rátalált egy biztos bevételi forrásra, nevezetesen a Trans-Siberian Orchesta turnéra, amely jó ideig lekötötte idejét. Nyilván ő is érezhette, hogy a rajongók már hiányolják őt egy friss hanghordozóról, hiszen mégiscsak régen volt már a W.E.T. ragyogó debütáló albuma, amellyel még a 2009-es esztendő végén dobogtatta meg a melodikus rock hívők szívét. Így azt hiszem, nem igazán él e bolygón olyan ember, akit kiábrándított volna a hír, miszerint Jeff 2012 márciusában piacra dobja legújabb szólóalbumát.

Azt mindenki tudhatja, hogy Soto esetében valódi zsákbamacska, hogy legújabb munkája éppen milyen irányt vesz. Barátunk alapvetően hard rock pacsírta volna, de mára már megszámlálhatatlan műfajban alkotott maradandót. Legutóbbi, 'Beautiful Mess' című szólóalbumával sem épp a hard rock zene fogalmát kívánta definiálni, sokkal inkább egy lebegősebb, soft rockosabb lemezt kaptunk, amolyan Seal, avagy Lenny Kravitz vonalon. Hősünket láthatóan az sem zavarta, hogy ezen anyag bizony kapott hideget-meleget a közönségtől, de igazság szerint nem is lehetett igazán oka aggodalmaskodni a finnyás ősrajongók miatt, ugyanis káprázatos tehetségéhez mérten ezt a vonalat is elképesztően profin, és minőségien sikerült elővezetnie. Személy szerint nagyon jól megvoltam a 'Beautiful Mess' lazább koncepciójával is, de számomra is pozitív hír volt, hogy már a közreműködő zenészek listájából is sejthetően Soto ezúttal azokat veszi célba, akik számára JSS neve a Talisman, és egyéb hard rockosabb produkcióival egyenlő.       

Az albumot lejátszóba helyezve pedig egyértelműen meg kellett állapítanom, hogy ilyen kemény gitárriffeket már nagyon rég hallhattunk Soto hangja mögött. Ez az állítás pedig a teljes albumra igaz, és az esetleges kételkedőknek azt is nyugodt szívvel elmondhatom, hogy amennyire alárendelt funkciót töltött be a gitárjáték a 'Beautiful Mess' dalaiban, olyannyira központi szerepben tündököl a friss korongon. A meghívott gitárosok kitesznek magukért, és nem fukarkodnak a remek szólókkal, a zenei közeghez mérten pedig a ritmusjátékot is jólesően rockosan, vastagon adagolják. Ezúttal a dalok is mellőznek mindenfajta kísérletezést, és mindvégig a jól bevált hard rock és AOR vizeken eveznek.

Kimaradt azonban számomra egy fontos tényező, amelyet jómagam egy Jeff Scott Soto album kapcsán elvártam volna. Ez pedig nevezetesen egy igazán ellenállhatatlanul fogós refrén lenne, amelyet itt nem igazán sikerült megtalálnom. Félreértés ne essék, a dalok egytől egyig színvonalasak, azonban én hiányolom az olyan kiugró momentumokat, mint például az Eyes Of Love, Holding On, Soul Divine, 21st Century, stb. Ezekhez legközelebb talán a Look Inside Your Heart című szerzemény áll, melyet nyilván az alkotók is érezhettek, hiszen ez a dal lett az album videoklipes beharangozója is. A tagadhatatlanul jól sikerült album hibája számomra leginkább a „mágia” hiánya, melynek oka talán az lehet, hogy Soto ezúttal nem tette eléggé bele szívét a produkcióba, és túlzottan a biztosra ment.

Sajnos az albumot hallgatva egyértelművé vált egy nem túl pozitív észrevételem is. Előrebocsájtom, hogy főszereplőnket világklasszis énekesnek tartom, aki páratlan életművel rendelkezik, ám ezen az albumon már a legelső pillanattól érezni (azaz inkább érezni vélni) a kort. Az évek során persze hangja némileg mélyült, karcosodott, ám az érési folyamatok mellett hallható, hogy hősünk hangja valamicskét veszített fényéből. Ne tessék megijedni, nagy gondokról egyáltalán nem beszélhetünk, JSS most is hozza a rá jellemző dallamokat, és hajlításokat, ám előző munkáihoz viszonyítva kevésbé sziporkázó módon tálalva. Jobban megvizsgálva az intonációkban is felfedezhetünk apró bizonytalanságokat, ez leginkább talán a címadó szerzemény refrénjében ütközik ki.

Írásom utóbbi bekezdései gyászos képet festhetnek a kedves Olvasó számára, ennek kompenzálásaképp azonban gyorsan le kell szögeznem, hogy a ’Damage Control’ még így is első osztályú, minőségi anyag. Soto mesternek azonban már régóta sikerült oly magasra helyeznie a mércét, amelyről rengetegen csak álmodnak, éppen ezért elvárásaink is magasak. Apró negatívumok ide vagy oda, a mai hard rock mezőny még mindig csak tanulhat tőle. 

Pontszám: 7